Hétvégi utánpótlás mérkőzések eredményei

A hétvégén ismét pályára léptek utánpótlás csapataink, amelyek eredményeiről az edzők most is röviden beszámoltak.

2022.12.03 szombat:

HKB U10 Kék torna

Egyedi Noémi, edző:

„A kék csapattal Székesfehérváron vettünk részt egy nagyon színvonalas tornán. A torna jól indult, ugyanis az első mérkőzésen jól védekeztünk és sok gólt is tudtunk szerezni. A második és harmadik mérkőzést erősebb csapatok ellen játszottuk, ahol szintén nagy intenzitással, sok korcsolyával helyt tudtunk állni, a kapus teljesítmény is kiemelkedő volt. Az utolsó meccsen egy felszabadult, örömhokit tudtunk játszani, szép passzjátékkal, lövésekkel és gólokkal. 
Összeségébben, az egész tornán csapatként tudtunk küzdeni, ahol minden egyes játékos kemény munkát tett bele a mérkőzésekbe. A koncentráció egy percre sem hagyott ki és magabiztosan állhattunk ki a mérkőzésekre. A legfontosabb, hogy mindenki nagyon élvezte a tornát és szép emlékekkel mehetett haza.”
HKB U14 Knights vs. FTC

8:3

Francsics Bence, vezetőedző:

„Szombaton a Fradi ellen léptünk jégre. Rögtön ki kell emelnem a kapusunk teljesítményét, mivel a mérkőzés elején egy hatalmas bravúrral indított és az egész mérkőzésen jól teljesített. Mezőnyjátékosokra sem lehet panasz, sikerült a hibákat minimalizálni, gyors és kemény hokit tudtunk játszani, aminek meg is lett az eredménye, 8-3-ra múltuk felül a Fradi csapatát.”

2022.12.04 vasárnap:

HKB U12 Pirates vs. Vasas

Nochta Kristóf, edző:

„Az ellenfél ezen a napon mindenbe fölénk kerekedett. Alapvetőem nem gondolnám, hogy nagy lenne a különbség  a két csapat között, viszont ahogy ment előre a meccs, a Vasas egyre inkább érezte a bizonytalanságot rajtunk, amit kíméletlenül ki is használtak. Az élet megy tovább, most jól fog jönni a jövő hétvégi pihenő a csapatnak.”

HKB U12 Vikings vs. Győr – Tüskesátor

Roczanov Zsolt, vezetőedző:

„Ismét jó pörgős mérkőzést játszottunk. 30 másodperc alatt 2x is betaláltunk az ellenfél kapujába az első korongbedobást követően. Szinte végig dominálni tudtnk, egy 5 perces rövidzárlatot kivéve. Kapusfronton mai nap is briliáns teljesítményt láthattunk. A támadó játékunk hatékony volt és a védekező harmadban is derekasan helyt álltak a gyerekek.”

HKB U16 – DEAC – Tüskesátor

2:3

Gömöri Csaba, vezetőedző:
„A vasárnapi meccset energikusan kezdtük és leegyszerűsítettük a játékunkat, gyorsan hoztuk ki a korongokat és szép támadásokat vezettünk.
A harmadik percben vezettünk is és a harmadban végig jobbak voltunk az ellenfelünknél, de a helyzetkihasználásunk csapnivaló volt így nem tudtuk eldönteni korán a meccset.
A második harmadba már felébredt az ellenfél is, de sikerült egy emberelőnyös gólt szereznünk.
Sajnos továbbra sem voltunk elég koncentráltak a kapu előtt, így újabb helyzeteket puskáztunk el és egy ilyen ziccer után a kontrából talált egy gólt a DEAC.
A harmadik harmadban rengeteg kiállítás volt mindkét oldalon, és az 5-3 elleni speciális játékot sem játszottuk jól. Az ellenfél teljesen váratlanul egyenlített, így a hajrába 2-2-vel érkeztünk meg. Továbbra is többet lőttünk kapura, de pontatlanul és sokszor naggyá tettük a kapusukat.
A végén egy buta hibából megszerezte a harmadik gólját is a Debrecen. Lehoztuk a kapust és mindent megpróbáltunk, hogy hosszabbításra mentsük a meccset, de nem sikerült.
Azt gondolom, hogy ma nem érdemeltünk vereséget, de sajnos amíg nem tudunk 30 lövésből csak 2 gólt lőni, addig ez lesz.
Fejben gyengébbek voltunk és a koncentrált befejezések hiányában kikaptunk. Szomorú vagyok, mert ez a csapat többre képes. Van 2 meccsünk az alapszakaszban, muszáj annyi pontot szerezni, hogy megmaradjon a remény januárra a jó szereplésre. Ezen fogunk közösen dolgozni a jövő héten.”

Utánpótlás csapataink hétvégi menetrendje – November 25-26.

Ezen a hétvégén több utánpótlás bajnoki mérkőzés kerül megrendezésre a Tüskesátorban, ahova minden kedves érdeklődőt várunk. A belépés ingyenes, gyertek, és szurkoljunk együtt a HKB utánpótlás csapatainak!

 

2022.11.26. szombat:

HKB U14 Warriors vs. Jégoroszlánok:

Korongbedobás: 11:15

A két csapat az idei szezonban még nem találkozott. A játékosaink felkészültek, hogy szombaton a 3 pontot a hazai pályán tartsák.

HKB U18 vs. FTC:

Korongbedobás: 14:10

Az U18-as csapatunk remek szériában van, ugyanis elmúlt 6 mérkőzésüket megnyerték. Ezt a sorozatot tovább szeretnék vinni, így egyértelműen a győzelem a cél.

 

Az utánpótlás csapataink mellet az OB III-as bajnokságban induló cspaatunk is jégre lép szombaton a Tüskesátorban, hazai pályán.

HKB OB III vs. DVTK Jegesmedvék:

Korongbedobás: 19:55

OB III-as csapatunk Bóta Guszti vezetésével idei harmadik mérkőzésére készül. Eddig kettőből kettő  győzelemmel állnak a Keleti csoport első helyén.

 

2022.11.27. vasárnap:

HKB Hurricanes szupermini piros tornát rendezünk:

Korongbedobás: 10:00

A legkisebb korosztályunk piros tornát rendez. A játékosaink és edzőink már nagyon várják a remek hangulatú eseményt.

HKB U12 Pirates vs. MAC Budapest B:

Korongbedobás: 15:25

Izgalmas, fegyelmezett, gólokkal teli mérkőzésre számítunk, amit biztosan érdemes lesz a helyszínről végig nézni.

 

Természetesen nem csak a Tüskesátorban lépnek pályára csapataink, mutatjuk melyik korosztály hova utazik:

 

2022.11.27. vasárnap

HKB U12 Vikings a Szigeti Bikák csapatához látogat el.

Helyszín: Pesterzsébeti Jégcsarnok

Korongbedobás: 11.15

 

HKB U16 az UTE csapatával mérkőzik meg.

Helyszín: Újpesti Jégcsarnok

Korongbedobás: 18.15

 

HAJRÁ HKB!!!

Hétvégi mérkőzés eredmények

A hétvégén ismét számos mérkőzésen részt vettek az utánpótlás csapataink. Az edzők most is röviden beszámoltak a meccsen történtekről, ezt alább olvashatjátok. 

Szombat:

U10 Piros torna FTC Sátor

Zaccomer Ákos, edző:

“A gyerekek kirobbanó lelkesedéssel küzdöttek a szombati torna meccsein. A Szigeti Bikák ellen egy szoros mérkőzést játszottunk, a Dél-Budai Hockey Club ellen kétszer is győzelmet arattunk, valamint az UTE ellen is hősiesen küzdöttünk. Egy tartalmas tornát tudhatunk a hátunk mögött.”

U10 Kék torna – Algyő

Keszthelyi Zoltán, vezetőedző:

“Hétvégén Algyőn jártunk a kék csapattal, ahol  (csapatok felsorolás)A gyerekek az első meccstől kezdve nagy intenzitással játszottak és rengeteget korcsolyáztak. Mindenki tudta, hogy mi a feladat, illetve pontosan végrehajtották az edzésen tanultakat és az edzői utasításokat is. Támadásban és védekezésben is nagyon ügyesek voltak. Ezen a tornán igazi csapatként működtek és egymást segítve küzdöttek. Öröm volt látni a fejlődésüket és játékukat.”

U14 Knight – Erdélyi túra

Francsics Bence, vezetőedző és Gömöri Norbert, edző:

“A túra végig a munka, illetve a jó hangulat jegyében telt. Az öt mérkőzés mellett csapatépítő játékokat, beszélgetéseket tartottunk ezzel is növelve a csapat morálját és az Öltözői hangulatot. A második napon a Sapientia U23-as csapatának mérkőzésére is kilátogattunk levezetés gyanánt.

Bármiféle eredménykényszer nélkül indultunk neki a mérkőzéseknek, célunk csupán az volt, hogy minden játékos megfelelő mennyiségű játéklehetőséghez jusson. A Tornát végül harmadik helyen zártuk.”

A Torna legjobb kapusa a HKB játékosa, Schulteisz Vince lett, míg a csapat legjobbja címet Vónya-Tolner Ákos zsebelte be.

A KML Torna lejátszott mérkőzéseinek eredményei:
HKB-SZJA Medvék     6-1
DEAC-HKB       3-0
HKB-Brassó.      7-0
HKB-UTE     2-8
HKB-SZJA Farkasok 3-3

U18 – Győr 

6-4

Siklósi András, edző:

“A mérkőzés megfelelő tempóban kezdődött és viszonylag hamar vezetésre tettünk szert. Sőt 2 gólos előnyünk is lett, de sajnos hamar felzárkózott és kiegyenlített az ellenfél.
Jelentős előnyre nem tudtunk szert tenni az összképet nézve. A mérkőzés vége előtt a kapus lehozataluk megkönnyítette a dolgunkat. Végül is így alakult ki a végeredmény.”

 

Vasárnap

U8 Sárga Torna – FTC Sátor

“Gratulálok a tornán szereplőknek! A sérülésből és a betegségből visszatérőknek és a kezdő ligából feljövő kicsiknek külön is. A kapusteljesítmény kiemelendő. A végső mérkőzésen való szereplés az egész csapatot dicséri. A játék élvezetén kívül, erre is jó a tornán való szereplés, hogy megtanuljuk: az első mérkőzés elejétől kezdve keményen kell dolgozni!
Következő hétvégén megint két tornán veszünk részt majd. Az élvonal és a kezdők is élvezhetik majd a játékot. Hajrá U8!”

U12 Pirates – Hatvan

Nochta Kristóf, edző:

“Sajnos nem álltunk készen erre a mérkőzésre. A tervünk az volt, hogy bárhogy alakul a mérkőzés, sokat korcsolyázva küzdünk és harcolunk a végéig. Ez valamiért nem valósult meg, csak az utolsó 10 percben, viszont akkor már késő volt. A legelső és alap dolog, hogy a srácok küzdőszellemét visszahozzuk, amit a szezon első 3-4 meccsén láttunk. Ez az alapja mindennek, és utána lehet építkezni tovább.”

U12 Vikings – MAC 

Roczanoc Zsolt, vezetőedző:

“Nagyon jó mérkőzést játszhattunk ismét, az ellenfél igen magas játékszínvonalat képviselt és a gyerekek felvették velük a versenyt. Kapusfronton remekeltünk, a védekező játékunkon és a támadások befejezésén még van mit csiszolni, de legalább tudjuk mire kell hangsúlyt fektetni a továbbiakban. Nagyon szép passzjátékot játszott végre a csapat amiből még szebb gólok születtek.
Lehetett volna jobb a játék képe, ha a három harmadból nem csak kettőben játszunk úgy ahogy igazán tudunk, de ez egy tanuló folyamat és nagyon jó úton haladunk úgy hiszem.”

U16 – Győr

3-6

Gömöri Csaba, vezetőedző:

“A Győr elleni visszavágóra próbáltunk úgy felkészülni, hogy ne essünk bele azokba a hibákba, mint az első egymás elleni mérkőzésen.  Sajnos az utolsó napokban sorra sérültek le meghatározó játékosaink. A mérkőzés egész jó iramban kezdődött, a győriek többet birtokolták a korongot, a letámadásuk erős és agresszív volt. Erre készültünk és végre bele is álltunk férfiasan a párharcokba.
A harmad egyértelműen a vendégcsapaté volt, így két gólos hátrányba mentünk pihenni. 3-2 -nél felcsillant a remény, de nem tudtunk élni a lehetőségekkel. Percek alatt 2 gólt lőtt az ellenfél, így 5-2 lett a 2. harmad végén az eredmény.
A szünetben vérfrissítésként kapust cseréltünk, ami jót tett. Újabb gólt találtunk és újra közelebb jöttünk ellenfelünkhöz. A végén sajnos Ők még egy gólt lőttek, ezért 3 gólos vereséget szenvedtünk. Elégedett nem lehetek, de talán az fejlődés, hogy nem hagytuk, hogy a győri csapat testjátékban fölénk magasodjon.
Következik idegenben az UTE, akit már kétszer legyőztünk. A Megyeri úton mindig nehéz nyerni. Mi megpróbáljuk.

Hétvégi utánpótlás mérkőzések

 

 

Mozgalmas hétvégét tudhatunk magunk mögött, ugyanis minden utánpótlás csapatunk mérkőzést játszott. Az U8 és U10 az MJSZ által szervezett McDonlad’s gyermek jégkorong fesztiválon vett részt 2 illetve 3 csapattal. A hétvégéről kérdeztük az edzőket, válaszaikat alább olvashatjátok:

Veres Marcell U8

Mind a két csapatra nagyon büszkék lehettünk. A kék torna jó erőfelmérő volt és megerősített benne minket, hogy jó irányba haladunk, de megmutatta azt is, hogy milyen területeken tudunk még fejlődni. A piros tornán pedig öröm volt látni a rengeteg mosolygós arcot a meccsek előtt, alatt és után. A piros csapat egy jelentős része most esett át a tűzkeresztségen és a kék csapatunkból is többen most léptek szintet és játszották le első kék tornájukat. Ennek ellenére fantasztikus teljesítményeknek lehettünk szemtanúi és ami még fontosabb mindenki egy óriási élménnyel távozott a Vasas jégcentrumból.

Egyedi Noémi U10

Ebben a korosztályban még elsősorban az a fontos, hogy a gyerekek élvezzék a játékot, de egyben szakmai képzést is kapjanak. Az edzéseken elsajátított készségeket öröm volt viszont látni a gyerekektől meccs közben. Mind a három csapatunk kiemelkedően teljesített, szoros és küzdős mérkőzéseket játszottunk és innen már csak jobbak leszünk, a hiányosságokat pedig edzésen fejlesztjük, hogy a jövőben még sikeresebbek lehessünk. Nem csak színvonalas meccseket játszhattak a gyerekek, de a hangulat is nagyon vidám volt, ugyanis sok kis játékos élete első tornáján vett sikeresen részt.

 

Az Ajka otthonában vendégeskedett a HKB Vikings csapata, ahol egy izgalmas eseménydús mérkőzést játszhattak, amely a harmadik korosztályos mérkőzés volt a kék bajnokságban.

Roczanov Zsolt U12

A gyerekeken érződött a “busz láb” a találkozó elején, de hamar felvették a fonalat az Óriások csapatával. Habár egy hajtós meccset játszottunk úgy érezzük, hogy a gyerekekben ennél sokkal több van és törekedni fogunk arra, hogy a következő héten ezt kihozzuk belőlük és újult erővel ugrunk neki a hétvégi mérkőzésen a DHK csapatának.

 

Az U14-es A csapatunk lejátszotta az első kvalifikációs mérkőzését szintén Ajkán, aminek a végeredménye 4:2 lett az Ajka javára.

Francsics Bence és Roczanov Zsolt így látta a mérkőzést: U14 A

A játékosaink jól küzdöttek, sajnos a körülmények nem nekünk kedveztek, de ennek ellenére is példásan hajtottak a mieink és az utolsó percig kitartottak. Szoros meccs volt, a meccs  végén 3:2-nél egy időkérés után 2,5 percen keresztül 6 az 5 ellen játszottunk, ahol sok passzjáték és lövés volt, ám az egyenlítő gól nagyon kevesen múlott, sajnos a hajrá egy üres kapus góllal dőlt el. Ebből a meccsből a tanulságot levonva tudunk építkezni a következő mérkőzésekre.

Az U14-es B csapatunk Veszprémben játszott kvalifikációs mérkőzést a Hatvan és a házigazda Veszprém ellen.

Gömöri Norbert U14 B

Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű feladatunk, hiszen az ellenfél csapatai nem rendelkeznek “A” csapattal, így a B csapatuk a legerősebb, míg a mi egyesületünk rendelkezik A csapattal. Az eredmények nem tükrözik a mutatott játékképét, sajnos alul maradtunk mindkét megmérettetést követően, de azt gondolom az áprilisban kitűzött cél irányába haladunk, ami nem más mint, hogy a “B” csapatunk játékosait olyan szintre hozzuk fel, ami megállja a helyét egy magasabb szinten is.

 

A BJA otthonában fogadta az U16-os csapatunkat, amelynek a végeredménye 4-1 lett a BJA javára.

Gömöri Csaba U16

A mérkőzés első harmadában a mi játékunk érvényesült. Gyorsabban koriztunk és több támadást vezettünk, igaz sokszor minőségi lövésig nem jutottunk el. Habár a BJA csak néhány szórványos ellentámadást tudott vezetni, viszont a lövéseik életveszélyesek voltak. Ilyenkor a kapusunk kivaló teljesítménye kellett, hogy ne kapjunk gólt. A második harmadban egy buta kiállítást összeszedve hátrányban meglőtte első gólját a BJA csapata, ami szárnyakat adott a tehetséges játékosoknak. Ekkor sebességet váltottak, amire nem tudtunk reagálni. A harmadik harmadban már csak szépítésre volt lehetőségünk.

Ezzel a mérkőzéssel eldőlt, hogy nem jutottunk be a legjobb 8 csapat közé, ami nagy álmunk volt. Október 2-án utolsó meccsel még az OHA ellen játszunk a Tüskesátorban, ahol szeretnénk szépen búcsúzni a kvalifikációtól. Az A2 bajnokságban mindent megteszünk majd annak érdekében, hogy vissza küzdjük magunkat a legjobb 8 csapat közé.

 

6-1 -re nyert az U18-as csapatunk az OHA ellen!

Dorner Benjamin U18

Jól kezdtük a meccset, sikerült végig nyomást helyezni az ellenfélre, bár az első harmad 0-0 volt, szerencsére tartottuk tovább magunkat a megbeszéltekhez és elkezdtük a gólókat lőni. A végére kicsit kiengedtünk, de alapvetően elégedett vagyok a mutatott játékkal és az eredménnyel.

 

A jövőhéten hétvégén sem fogunk unatkozni, hiszen az első DEBL mérkőzés lesz vasárnap, ahova mindenkit várunk szurkolni!

 

2022/23-as szezonkezdés

 

Ezen a héten vasárnap hivatalosan megkezdődik a 2022/23-as szezon. Legelőszőr az U12-es korosztály mutatkozik be és méri össze tudását az UTE csapata ellen. Az U12-es korosztály vezetőedzője, Roczanov Zsolt adott egy rövid interjút, hogyan látja a jelenlegi csapatát.

Hogyan zajlott a szezonra való felkészülés?

Úgy gondolom, hogy kihoztuk a legtöbbet a felkészülésből, minden edzésen nagy létszámmal tudtunk dolgozni mind jégen, mind szárazon. Fizikálisan minden gyerek nagyot lépett előre, mentálisan is látható a fejlődés, de amiket itt hallanak és tanulnak azokat a későbbiekben fogják tudni igazán hasznosítani. Az edzőtábor folyamán nem csak a fizikális felkészülésre fektettünk nagy hangsúlyt, hanem a csapat összekovácsolására is. Ezen felül, a gyerekek személyisége is rengeteget fejlődött.

Mik az elvárásaid az első meccsekkel kapcsolatban?

Az első mérkőzések mindig nehezek. Fel kell venni az adott bajnokság ritmusát, megtalálni az összhangot a csapattársakkal. Természetesen szeretnénk boldogan, győzelem mámorral eltelítve lejönni a végén a jégről, de az elején annyit szeretnénk látni, hogy csapatként küzdjenek egymásért és élvezzék a jégen töltött perceket.

Milyen kerettel álltok ki?

A Kék bajnokságban csapatunk 15+1 fős keretéből ketten nem tudnak sérülés miatt játszani, de szerencsére a Kalózok keretéből több olyan játékos van, akik az edzésmunkájukkal és a hozzáállásukkal kiérdemelték, hogy lehetőséget kapjanak a Kék bajnokságban való szerepléshez.

A Sárga bajnokságban csapatunk 20+1 fős kerettel fog kiállni itt a hangsúly azon van, hogy minden gyerek kapjon játéklehetőséget és szokja az U12-es közeget, mivel sokan közülük még csak edzésen és az edzőmérkőzésen játszottak nagypályán. Illetve a másodéveseknek segíteniük kell és példát mutatni a fiataloknak, húzni a csapatot hozzáállásukkal és munkájukkal.

Az U12-es csapat mellett az U16 is elkezdi a bajnokságot egy kvalifikációs mérkőzéssel az UTE ellen.

Látogassatok el minél többen a mérkőzésekre és szurkoljunk együtt a HKB csapatainak!

Hajrá HKB!

 

Egy mérkőzésre a szezonzárástól U16-os csapatunk

U16-os csapatunk vasárnap játszott utolsó előtti helyosztó mérkőzést az UTE A2 ellen, melyet 5:1-re nyertek meg Dorner Béla és Gömöri Norbert tanítványai. Remek játékot láthattunk a fiúktól, már az első harmad 4. percében megszerezték a vezetést Kovács Bendegúznak révén.

Az összecsapás elejétől kezdve durván játszott mindkét csapat, melyet a sok kiállítás is mutatott, illetve az UTE csapatára két, míg a hazai együttesre egy végleges fegyelmi büntetés is kiszabtak a bírák a harmadik harmad során.

A helyosztó megmérettetésen 4 mérkőzés alatt 9 pontot gyűjtött U16-os csapatunk, így erős aspiránsa a II. csoport első helyének!

Tornák, kvalifikációk, selejtezők – hétvégi visszatekintő

A hétvége folyamán már a legkisebbjeink is jégre léptek, hisz U8-as, sárga tornát is rendeztünk néhány nappal ezelőtt. Emellett érintettek voltak U12-es, U14-es és U16-os játékosaink is.

U8 – supermini

Legifjabb játékosaink két tornán is érintettek voltak, hisz míg sárga csapatunk haza rendezésű megmérettetésen viaskodott, addig a piros alakulat Érdre látogatott. A jó hangulathoz remek teljesítmény is párosult! Összesen 24 ifjú sportoló mutathatta meg mit tud juharleveles mezben. Vitárius Károly a tőle megszokott, boldog és büszke hangvétellel ecsetelte a mérkőzéseken történteket, bár csak nehány hete vannak jégen, már szemmel látható a fejlődés az U8-asoknál.

 

U12 – előkészítő 

 

Két U12-es csapatunk összesen 4 mérkőzést játszott a hétvége folyamán. Kék csapatunk kétszer, Dunaújvárosban, míg a sárga kétszer, Mátyásföldön lépett jégre. Kirobbanó formában vannak előkészítős játékosaink. Francsics Bence vezetőedzőt idézve, a fiatalok remekül építették be a játékba a héten gyakorolt elemeket, melyek több ízben veszélyes támadásokhoz, sőt gólokhoz vezettek. A kimagasló teljesítmény elsősorban a csapat alázatos és odaadó munkájának gyümölcse!

 

U14 – kölyök

 

UTE A1 – KMH SE KNIGHTS
4-3 (1:1, 2:0, 0:2, 0:0, 1:0)
SZÉTLÖVÉS UTÁN

Egy újabb kvalifikációs körön van túl Knights csapatunk. Az érem aspiráns Újpest elsőszámú csapata láttán sem remegett meg U14-es játékosaink keze. A kiemelkedő kapusteljesítménynek, az összeszedett csapatjátéknak és egy parádés harmadik harmadnak köszönhetően, 3-3-at mutatott a kijelző a lefújás pillanatában.

Gömöri Csaba így nyilatkozott:

Aki szombaton ott volt a csarnokban az látta , ahogy a bajnoki cím várományos UTE ellen egy parádés mérkőzést  játszottunk. Nagyon büszke vagyok a gyerekekre, akik felnőtt érettséggel, fegyelmezetten játszottak és hősiesen védekezve elképesztő kontratámadásokat vezetve 1-3-ról felállva raboltak 1 pontot az UTE otthonából. A héten amiket gyakoroltunk mindent megcsináltak, sőt, a gólok ebből születtek.  A meccs után több újpesti szülő jött oda hangsúlyozva, milyen hihetetlen volt, ahogy küzdöttünk, majd gratuláltak a teljesítményhez. Az edzők ugyanezt tették!
Köszönöm mindenkinek ezt az élményt, mert ebből újabb erőt merítek én is.
U16 – serdülő 
KMH SE – KÁRPÁTI FARKASOK
3-6 (1:3, 0:2, 2:1)
Serdülő csapatunk – amely jelenleg a 4. helyet foglalja el az A2-es bajnokság tabelláján – egy erősen kiegyenlített mérkőzésen maradt alul hazai pályán. Sajnos az első harmadban elkövetett hibákat a Kárpáti Farkasok csapata könyörtelenül kihasználta, így 1-3-al mentek pihenni Dorner Benjámin fiai. Bár a továbbiakban kissé változtak a dolgok, pontosabban és összeszedettebben játszottunk, ez nem volt elég a fordításhoz. Még a bajnokság kezdeti szakaszában vagyunk. és az eddig látottak alapján bizakodva várhatjuk az előttünk álló összecsapásokat!

Hat csapat, nyolc összecsapás – komoly erőpróbán vannak túl az utánpótlás csapataink

U12-től, U18-ig minden alakulatunk érdekelt volt a hétvégén. Míg a legfiatalabbak még a kezdeti szakaszban vannak, ifi játékosaink az utolsó selejtező mérkőzésre készülnek. A részletek lejjebb olvashatók.

 

U12 – előkészítő 

 

VASAS SC – KMH SE VIKINGS

0-0 (0-0, 0-0, 0-0)

Francsics Bence, vezetőedző:

A hétvégén, kék csapatunk a Vasas otthonába látogatott. Idei első idegenbeli bajnoki mérkőzésünk volt ami meg is látszott a gyerekeken. A meccs elején, egy kicsit szétszórtak voltunk, de a harmad végére kezdtük megtalálni magunkat. Az első harmadot oda-vissza hoki jellemezte kiegyenlített volt a játék. Sajnos a jégkészítés után, technikai okok miatt nem tudtuk folytatni a találkozót.

 

OHA – KMH SE PIRATES

0-0 (0-0, 0-0, 0-0)

Roczanov Zsolt, vezetőedző:

Nem kezdtük jól az első harmadot, a szokásos hibákból adódóan kaptuk góljainkat, de a harmad szünetben az öltözőben át beszéltünk sok mindent és sikerült kicsit feltüzelni a gyerekeket. A következő játékrészben szignifikánsan javult a játékunk és a harmad felétől egészen a meccs végéig szép hokit játszottunk. Lőttünk gólokat is, sőt az egyik U10-es játékosunk is be talált. Ezek mellett a kapusunk is rendkívül jól védett, sokat hárított a rá zúduló lövésekből az egész meccsen. Van még hova javulni, de jó úton haladunk.

 

U14 – kölyök

 

DVTK JEGESMEDVÉK – KMH SE KNIGHTS
0:1 (0:0, 0:0, 0:0, 0:0, 0:1)
Az U14-es selejtező torna ismét három hétvégi meccsel folytatódott. Az egyetlen szombati találkozó a vártnál jóval szorosabbra sikeredett, hisz végül Országh Benedek szétlövésben szerzett góljával sikerült felülmúlni a Miskolc csapatát. Az összecsapást a kiegyenlítettség jellemezte, mind a két együttes 20 – 20 alkalommal tett próbát a gólszerzésre, ez persze azt is jelenti, hogy Szabó Huba kiemelkedően teljesítve, 20 lövéses SO-t ért el.
KMH SE KNIGHTS – DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK
7:0 (3:0, 1:0, 3:0)
A szombati, első megmérettetésre sikerrel készült fel Gömör Csaba csapata. Már a 7. percre 3 gólos előnyre tettek szert a fiatalok, majd ebben a szellemben folyt tovább a mérkőzés. A folyamatos nyomás és erőfölény 50 lövést és 7 gólt eredményezett. Takács Péter és Vónya-Tolner Ákos egyaránt 4-4 ponttal járultak hozzá a fölényes győzelemhez!
KMH SE KNIGHTS – VASAS SC
1:6 (0:1, 1:2, 0:3)
Az előző hétvégéhez hasonlóan, sajnos a két vasárnapi mérkőzésünk rögtön egymást követték. Ennek ellenére, remekül álltak bele a fiatalok a találkozóba, de egy néhány perces „áramszünet” hirtelen 3 gólos hátrányt eredményezett. A találkozó végére érezhetően elfáradt Knights csapatunk, ezt pedig könyörtelenül kihasználták az egységesen játszó hazaiak.
Így a hétvégét ismét 2 győzelemmel és egy vereséggel zárták U14-es játékosaink.
U16 – serdülő
UTE A2 – KMH SE
1-5 (1:1, 0:1, 0:3)
Gömöri Norbert, másodedző:

A múlt héten sajnos nem tudtunk úgy edzeni ahogy azt szerettük volna, sok volt a hiányzás betegség és egyéb elfoglaltság.
Ez az eredményen nem de a mutatott játékképén látszódott is.
Nem mentek a lábak, rossz döntések születtek, nem tudtuk a saját játékunkat játszani.
Ettől függetlenül elégedettek vagyunk az 1-5-ös végeredménnyel!

A héten már szerencsére hadra foghatóak játékosaink, így teljes erőbedobással készülhetünk a hétvégi hazai mérkőzésre a Kárpáti Farkasok ellen!

 

U18 – ifi

KMH SE – BUDAPEST JÉGKORONG AKADÉMIA
1-4 (0:0, 0:2, 1:2)
Legidősebb utánpótlás csapatunk utolsó előtti selejtező mérkőzése alkalmával a BJA-t fogadta. Linus Schelin csapata kiválóan állta a sarat, míg Pálfi Jakab remekelt a kapuban! Az első harmados 0:0-at követően, egy cseppet bent maradt csapatunk az öltözőben, hisz 1 perc alatt 2 gólos előnyre tett szert a BJA. Végül egy kifejezetten kiegyenlített mérkőzésen, 4-1 arányban maradtak alul ifi játékosaink.

Bravúros győzelmekkel teletűzdelt nyitó hétvége

Csapataink három korosztályban is megkezdték a bajnoki szereplést a második szeptemberi hétvége folyamán! – részletek a lentiekben

Előkészítő – U12

KMH SE VIKINGS – Óriások Jégkorong SE 0-0 (0-0, 0-0, 0-0)

U12-es lányaink és fiaink az Ajkai Óriások Jégkorong SE-vel mérték össze erejüket első, hivatalos mérkőzésükön. A találkozót követően Francsics Bence, vezetőedző értékelt:

„Kiváló meccset játszottunk! Szemmel látható volt az edzőmérkőzések és az alapos nyári felkészülés eredménye. Az Ajka, kifejezetten kemény, fizikai játékra épülő hokit játszott, amely meglepetésként ért minket, de ezen képesek voltunk felül kerekedni és szép gólokat szerezve, elégedetten tudtunk lejönni a jégről. Ugyebár U12-es korosztályban még nem számoljuk az eredményt, de kiemelkedő első mérkőzés van a hátunk mögött.

 

Kölyök – U14

KMH SE KNIGHTS – MAC Budapest A1  0-5 (0-1, 0-3, 0-1)

U14-es csapatunk intenzíven, rögtön három összecsapással futott neki a bajnokságnak. A tornarendszerben megszervezett selejtezőket szombaton, a MAC Budapest A1 ellen kezdték Gömöri Csaba gyermekei. A mérkőzésen elsősorban a MAC akarata érvényesült, de U14-es játékosaink az utolsó percig összeszedetten küzdve igyekeztek tartani magukat.

 

OHA – KMH SE KNIGHTS  1-5 (1-1, 0-3, 0-1)

Mindössze néhány órával az első meccset követően újabb kihívás várt az KMH KNIGHTS játékosaira. Az első sor vezényletével, valamint Bereczki Blanka és Vónya-Tolner Ákos duplájával magabiztos győzelmet arattak kölyök csapatunk játékosai. Fontos megemlíteni, a kapuban remeklő Szabó Hubát, aki 95.2%-os védési hatékonysággal őrizte a KMH vasait.

 

UTE A2 – KMH SE KNIGHTS 1-2 (1-0, 0-1, 0-1)

A vasárnapi játéknap egyetlen KMH U14-es mérkőzésén mindent kint hagytak a pályán játékosaink. Az alapvetően kiegyenlített mérkőzés végén ismét a juharlevelesek örülhettek, hisz Hajnal Sámuel és Tajti Dániel találatával, 2-1 arányban kerekedtünk felül az Újpesten. Az indulatokban és kiállításokban nem szerénykedő összecsapással, két győzelemmel és egy vereséggel zárta U14-es csapatunk az első bajnoki hétvégét.

 

Serdülő – U16

KMH SE – Vasas SC 2-1 (0-0, 1-0, 1-1)

Serdülő csapatunk is eredményes bajnoki nyitányt tudhat maga mögött. Dorner Benjámin – aki első alkalommal irányította vezetőedzői minőségben az U16-os alakulatot – kiemelte a védekező harmadbeli munka, a fegyelmezettség és a kapusteljesítmény szerepét a győzelemben. Nem véletlen, hisz a Vasas 54 lövéséből mindössze egyet engedett át csapatunk kapusa, Agnik Shiv Ram, aki ezzel kiemelkedő, 98.2%-os hatékonysággal védett. Annak ellenére, hogy a Vasas kissé dominánsabbnak bizonyult, a taktikai elvárások fegyelmezett betartásának, valamint Németh Tamás Levente duplájának köszönhetően, értékes 3 pontot tartottak itthon U16-osaink.

Közlemény!

Kedves szurkolóink, nagyszerű hírünk van! Sokakat foglalkoztat és el is hangzottak ezzel kapcsolatban kérdések a szurkolói ankéton. Akkor azt mondta Balázs, hogy jó úton járunk, esélyesek vagyunk a támogatásra, amint döntés születik, megírjuk.
Örömmel teszünk eleget az ígéretünknek