Női csapatunk hétvégén Csehországban lép jégre

Újabb fontos állomás következik női csapatunk felkészülésében: augusztus 23–24. között a csehországi Břeclavban veszünk részt egy felkészülési tornán, ahol három mérkőzés vár a lányokra.

A torna házigazdája a Lvice Břeclav együttese lesz, mellettük a Sabres St. Pölten (AUT) és a HC Kadaň (CZE) csapata ellen is megmérettetjük magunkat.

A keret ezúttal 2 kapussal, 7 hátvéddel és 12 csatárral utazik, köztük két fiatal játékossal, akik a BJA csapatából csatlakoznak hozzánk a hétvégére: Bátyi Boróka és Haraszt Lorina. Egyetlen hiányzója lesz a csapatnak, Alaina Tanski, aki később csatlakozik a kerethez.

Mérkőzéseink menetrendje:

Szombat
11:30 – HKB x Kadaň

15:30 – HKB x Břeclav

Vasárnap
12:00 – Sabres x HKB

Ez lesz csapatunk harmadik felkészülési állomása, a pozsonyi győzelem és a BJA elleni siker után.

Hajdu Lili idén HKB-mezben bizonyíthat

Bár még csak most kezdi első hivatalos szezonját a Hokiklub Budapest színeiben, Hajdu Lili neve már ismerősen csenghet a DFEL-meccsek nézőinek – a fiatal hátvéd tavaly már bemutatkozott a ligában, és két világbajnoki szerepléssel is gazdagította tapasztalatait. Az elmúlt év számára nem csupán a fejlődésről, hanem a bizonyításról is szólt: tagja volt az U18-as válogatott feljutását kivívó csapatnak, tavasszal pedig már a felnőtt A csoportos vb keretébe is bekerült. Most újabb mérföldkőhöz érkezett: hivatalosan is HKB-játékosként vághat neki a 2025/26-os idénynek.
Interjúnkban arról mesélt, milyen érzés fiatalon egy rutinos csapatba beilleszkedni, hogyan élte meg a válogatott sikereket, és miben szeretne még fejlődni, hogy klub- és nemzeti szinten is a legmagasabb szintet hozza.


Bár ez lesz az első hivatalos idényed a Hokiklub Budapest játékosaként, a csapat és a liga már korántsem ismeretlen számodra – tavaly 12 alkalommal szerepeltél a DFEL-ben. Hogyan tekintesz erre az új fejezetre?

Nagyon izgatottan várom a szezont, mert érzem, hogy ez egy nagy lépés lesz számomra. A tavalyi DFEL- meccsek sokat adtak, most pedig szeretném megmutatni azokat amiket eddig tanultam, és folyamatosan bizonyítani a csapatnak és magamnak.


A HKB idei keretében te vagy a legfiatalabb játékos, mégis már komoly tapasztalattal rendelkezel utánpótlás- és felnőtt szinten is. Mennyire jelent számodra kihívást ez a szerep, és hogyan élted meg a beilleszkedést egy rutinosabb játékosokból álló közösségbe?

Egy lehetőségként fogom fel, hogy fiatalként egy ilyen rutinos csapatban lehetek. Eleinte izgultam, hogy mit fognak szólni hozzám, de gyorsan rájöttem mindenki nyitott és támogató. Jó látni, hogy ennyi tapasztal játékos van körülöttem és tudok napról napra fejlődni.


Az elmúlt évben két világbajnokságon is lehetőséget kaptál: előbb az U18-as válogatottal harcoltátok ki a feljutást, majd tavasszal már a felnőtt A csoportos vb-n is bemutatkozhattál. Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra, és mit jelentett számodra, hogy ilyen fiatalon ilyen szintű tornákon szerepelhettél?

Talán az elmúlt év volt eddig a legeseménydúsabb szezonom. Az u18-as vb-n átélni a feljutást hatalmas élmény volt, és óriási büszkeséggel töltött el, hogy ilyen sok idő után újból fel tudtunk jutni az elitbe. A felnőtt A csoportos bemutatkozás pedig egy nagy megtiszteltetés. Sokat tanultam abból, hogy ilyen szinten játszhattam, és ez még jobban motivál.


Egy mozgalmas és élményekkel teli szezon után most új kihívások várnak rád klub- és válogatott szinten is. Mik azok a célok, amelyek leginkább motiválnak az előtted álló idényben, és miben szeretnél a legtöbbet fejlődni?

Szeretnék stabil és jó teljesítményt nyújtani a klubomnak, és ha jön a lehetőség a válogatottban is élni vele. A játékomban főleg gyorsaságban és a fizikai részen akarok javítani, mert ezek fontosak ezen a szinten.

Új szezon, változatlan elszántság – Negyedik szezonjára készül Szelényi Nina a HKB színeiben

Agilitás, küzdőszellem és megingathatatlan hozzáállás – ezek a tulajdonságok évek óta jellemzik Szelényi Ninát, aki a 2025/26-os idényben is csapatunkat erősíti. A fiatal csatár immár negyedik szezonját kezdi meg a Hokiklub Budapest mezében, és továbbra is meghatározó szerepet tölt be a pályán és az öltözőben egyaránt.
Az alábbiakban arról mesél, mi tartja ennyi idő után is a klubnál, hogyan élte meg a DFEL nyújtotta kihívásokat, és milyen célokat tűzött ki maga elé az új szezonra.

 

Három idény után jövőre is a HKB mezét viseled. Mi tart itt ennyi idő után is, mi adja számodra ennek a közegnek az erejét? Kívülről úgy tűnik, a csapatkohézió és az öltözői hangulat változatlanul erős – ez mennyire volt meghatározó tényező a maradásodban?
Elsősorban a csapatközösség az, ami ennyi idő után is itt tart. Az elmúlt évek alatt rengeteg barátra leltem, és az öltözői hangulat a mai napig kiemelkedően jó. Egy ilyen közegben sokkal könnyebb igazán élvezni a jégkorongot, hiszen a csapat támogatása és összetartása rengeteget hozzáad ahhoz, hogy minden edzés és mérkőzés motiváló és örömteli legyen.

 

Az elmúlt évadban komoly lépést tettetek előre a DFEL-ben való szerepléssel. Hogyan élted meg a váltást egy magasabb szintű, fizikálisan és mentálisan is intenzívebb bajnokságba? Milyen hatással volt ez a saját fejlődésedre?
A DFEL szintlépést jelentett minden téren – fizikailag, mentálisan és tempóban is. Személy szerint nagyon motiválónak éltem meg, mert minden meccs kihívás, és ez rengeteget segített abban, hogy fejlődjek, gyorsabban gondolkodjak a jégen és erősebb legyek mentálisan is

 

Mit remélsz a 2025/26-os szezontól? Van olyan személyes vagy csapatszintű cél, ami különösen fontos számodra a következő idényre nézve?

A célom, hogy csapatként tovább fejlődjünk, én pedig szeretnék még stabilabb teljesítményt nyújtani és minden téren előrelépni a szezon során.

Újabb meghatározó játékosunkkal hosszabbítottunk

 

Szamosfalvi Petra neve ismerősen csenghet minden követőnknek – nem véletlenül, hiszen több mint tíz éve erősíti klubunkat. A jégen mindig rendkívül elszánt, gyorsaságával és küzdeni tudásával kiemelkedő csatárunk a következő szezonban is a DFEL-csapatunkat erősítheti. A szezonrajtot megelőzően beszélgettünk vele az elmúlt hónapok mérföldköveiről, kihívásairól, valamint a jövőbeli céljairól – a jégen és azon kívül.

 

Kezdjük egy fontos mérföldkővel: gratulálunk az államvizsgádhoz! 😊 Milyen érzés volt lezárni ezt az időszakot, és mik a terveid a civil életben?

Köszönöm szépen!☺️ Nagyon jó érzés volt lezárni ezt a 3 évet egy diplomával, de az igazat megvallva gyorsan elrepült ez a 3 év… Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemre jelentkeztem mesterképzésre, és ha minden jól megy, és össze tudom egyeztetni a sporttal, akkor jövőre ilyenkor már egy testnevelő tanári diplomával is rendelkezem. A civil életet tekintve nagy valószínűséggel testnevelő tanárként fogok főállásban dolgozni, és emellett mindenképp szeretnék majd edzőként is tevékenykedni.

A tavalyi szezon mindenkinek új kihívás volt, hiszen a DFEL-ben versenyeztetek. Hogyan élted meg ezt a váltást, és miben érezted leginkább a különbséget az EWHL-hez képest?

Nagyon jól éltem meg, és úgy gondolom, hogy a kicsit fizikálisabb játékstílusom miatt könnyebben tudtam alkalmazkodni az új kihívásokhoz. A legnagyobb különbség a két liga között szerintem a fizikális játék és az ellenfelek ereje. Egy csapat kivételével majdnem mindig szoros meccseket tudtunk játszani.

Most, hogy egy új szezon előtt álltok a DFEL-ben, milyen célokat tűztél ki magad elé egyénileg és csapatszinten?

Csapatszinten mindenképp a bajnokság megnyerése lenne a cél, egyénileg pedig szeretnék kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, és a csapat meghatározó játékosává válni.

Somogyi Vivien marad a DEBL-csapat vezetőedzője – interjú az ötödik szezonjára készülő szakemberrel

 

Örömmel jelentjük be, hogy Somogyi Vivien a 2025/26-os idényben is folytatja munkáját női DEBL-csapatunk vezetőedzőjeként. Vivien neve jól ismert a klubon belül: éveken át erősítette EWHL-csapatunkat játékosként, majd edzőként is meghatározó szereplője lett a női szakág fejlődésének. Most, hogy már az ötödik szezonjára készül a kispadon, egy átfogó interjú keretében kérdeztük az elmúlt évekről, meghatározó pillanatokról és a jövőbeli célokról.

 

Idén már az ötödik szezonodra készülsz vezetőedzőként a DEBL-csapat élén. Hogyan tekintesz vissza az eddigi évekre, milyen fejlődésen ment keresztül a csapat ez idő alatt?

Az eddigi szezonok mindegyike más-más szempontból volt emlékezetes számomra. A csapat vezetését egy nagy szerkezeti váltás időszakában vettem át: ekkor kezdődött meg az első komolyabb fiatalítás, majd nem sokkal később megalakult a BJA is. Ezek a változások jelentős hatással voltak a DEBL- és U25A-csapatban játszó lányok fejlődési útjára, valamint a játéklehetőségeikre is.

Ha visszatekintek az elmúlt évekre, mérhetetlen hálát érzek, hogy ilyen tehetséges, céltudatos és emberileg is példaértékű fiatalokkal dolgozhatok együtt.

Ha néhány szóval kellene összefoglalnom az eddigi szezonokat – a fizikai, taktikai vagy technikai fejlődés részleteitől most eltekintve – akkor az önbizalom, a belső motiváció és a pszichés készenlét jutna először eszembe. Ezekben látok igazán nagy előrelépést, és úgy gondolom, hogy ezek azok az alapok, amelyekre egy valóban összetartó, szezonról szezonra építkező csapat épülhet.

Melyek voltak azok a pillanatok, eredmények vagy mérkőzések, amikre különösen büszke vagy az elmúlt négy szezonból?

Ha ki kellene emelnem egy igazán meghatározó mérkőzést, akkor mindenképp az első szezonunk DEBL Final4 elődöntőjét mondanám. Abban az idényben a Villach volt a nagy „mumusunk” – az alapszakasz során minden alkalommal alulmaradtunk velük szemben. A sors úgy hozta, hogy a Final4 elődöntőjében ismét őket kaptuk ellenfélnek. Ez volt a most vagy soha pillanatunk.

Egy végletekig kiélezett, szoros mérkőzés volt, ahol döntetlen állásnál, a harmadik harmad utolsó másodperceiben sikerült gólt szereznünk. Ez nemcsak a döntőbe jutást jelentette, hanem egy igazi mérföldkő is volt a csapat számára – mentálisan, szakmailag, közösségként is.

Persze számos más alapszakaszmeccs, elődöntő vagy döntő is van, ahol a lányok példásan helyt álltak, és bebizonyították, mire képes egy összetartó csapat, ha egy közös célért dolgozik.

Mégis talán azok a meccsek hagytak bennem nagyobb nyomot, ahol az eredménytől függetlenül láttam a csapaton és egyénenként is fejlődést és az akaratot. Azok a pillanatok, amikor hosszú idő gyakorlása után sikerül gólt lőni egy buliból és az ezt követő csapatszintű boldogság, vagy látni egy-egy játékoson, hogy kilép a komfortzónájából és valami emlékezeteset alkot. Vagy amikor egy hullámvölgyben lévő mezőnyjátékos vagy kapus végre megtöri a jeget, és visszatalál önmagához.

Ezek a látszólag apró, de valójában felbecsülhetetlen pillanatok azok, amelyek igazán mély nyomot hagynak bennem edzőként.

Mit gondolsz, milyen erősségekre tudtok idén leginkább építeni, és miben szeretnél további fejlődést látni a játékosok részéről?

Idén ismét egy kisebb fiatalítás előtt állunk a csapatnál. A fejlődés tekintetében továbbra is azokra a részletekre szeretnék koncentrálni, amelyeket az előző szezonokban már megfigyeltünk és elkezdtünk tudatosan fejleszteni.

Mivel az akadémiai csapat alá dolgozunk, fontosnak tartom, hogy ne csak a jégkorong technikai oldalára helyezzem a hangsúlyt. Fejlesztő edzőként elsődleges célom, hogy olyan biztos alapokat építsünk ki, amelyek hosszú távon is támogatják a sportolók fejlődését. Ehhez elengedhetetlen a mentális-pszichés foglalkozás, a fizikális alapok–pihenés–étkezés hármasának egyensúlya.

Úgy gondolom, az erősségeink igazán a szezon során fognak megmutatkozni – de nagyon bízom benne, hogy az elmúlt években elsajátított alapokat tovább tudjuk mélyíteni, és ezek a tudatosan felépített részletek éppen a megfelelő pillanatban hozzák meg az eredményüket.

Mik az idei szezon legfőbb céljai a számodra, akár a pályán, akár azon kívül?

Mint minden edzőnek, nekem is az a célom, hogy sikeres szezont zárjunk. Természetesen örülök, ha ez a siker érmeken is látszik, de számomra ennél is fontosabb a csapat és az egyének fejlődése. Így, ha szezon végén látom, hogy a játékosaim bármelyik területen előre tudtak lépni, akkor már sikeres szezont könyvelhetünk.

Hosszú távon gondolkodunk: célunk olyan játékosokat nevelni, akik később a felnőttcsapatokban vagy akár a válogatottban is megállják a helyüket. Ehhez idén is nagy hangsúlyt fektetünk a bot- és korcsolyatechnikára, a robbanékonyság, erőnlét és taktika fejlesztésére.

Emellett – ahogy korábban is említettem – a jégen kívüli munkára is kiemelt figyelmet fordítunk. Az egyik legfontosabb célom, hogy olyan önbizalmat és belső motivációt alakítsak ki a játékosokban, amely megalapozza azt a „nem adom fel” mentalitást, amire a jégen is szükség van.

Ehhez azonban megfelelő környezetet kell teremteni: a csapatépítés, a támogató közösség kialakítása kulcsfontosságú. Hiszem, hogy csak egy biztonságos, támogató közegben tudnak a játékosok valóban kiteljesedni.

Vivi vezetésével a DEBL-csapat olyan környezetben készülhet az új szezonra, ahol a szakmai munka mellett az önbizalom, a motiváció és az összetartás is biztos alapokon nyugszik. Bízunk benne, hogy az előttünk álló idényben is sok feledhetetlen pillanat vár majd ránk!

Ezüstérem a Méri Janka Emléktornán

 

Második helyen zárta csapatunk az idén nyolcadik alkalommal megrendezett Méri Janka Emléktornát. A torna aranyérmét a Rampage Women’s Hockey együttese vihette haza. A bronzéremért folyó harcból a DVTK került ki győztesen a Hatvan ellen. A csapatok díjai mellett a kimagasló egyéni teljesítmények is elismerésre kerültek.

Ezüstérmes csapatunk

 

A torna egyéni díjazottjai:
Legjobb csatár: Schober Flóra (HKB)
Legponterősebb játékos: Gál Blanka (Rampage)
Legjobb kapus: Dalmadi Brigitta (Hatvan)
Legjobb hátvéd: Emhő Réka (DVTK)
Csapat legjobbjai:
DVTK: Földi Gerda
HKB: Csuha Janka
Rampage: Horváth Anna
Hatvan: Sas Lili
Gratulálunk minden csapatnak a kiváló szereplésért és a színvonalas mérkőzésekért!

Hétvégén rendezzük a VIII. Méri Janka Emléktornát

 

Április 26–27. között immár nyolcadik alkalommal rendezzük meg a Méri Janka Emléktornát a Tüskesátorban. A kétnapos eseménnyel egykori játékosunk, Méri Janka emléke előtt tisztelgünk. A tornát 2016-ban hívtuk életre, és azóta hagyományosan minden évben megrendezzük – egyedül a 2020-as esztendő maradt ki a járványhelyzet miatt. Az évek során az emléktorna nemcsak fontos hagyománnyá vált számunkra, hanem a hazai női jégkorongélet meghatározó eseményévé is vált.

A tavalyi tornán a Hokiklub Budapest mellett a DVTK Jegesmedvék, a Hatvani Gigászok és az Angels vettek részt. Az idei mezőnyből három csapat – a Hokiklub Budapest, a DVTK Jegesmedvék és a Hatvani Gigászok – ismét jégre lép, hozzájuk pedig a Rampage Women’s Hockey csatlakozik, így ismét erős és izgalmas mérkőzésekre számíthatunk.

Csapatunk a tavalyi kiírást megnyerte, így címvédőként lépünk jégre, és bízunk benne, hogy idén is sikerül hasonlóan szép eredménnyel zárni a hétvégét.

Mérkőzések menetrendje:

Április 26. – szombat
11:00 – Hokiklub Budapest vs Rampage WH
12:20 – DVTK Jegesmedvék vs Hatvani Gigászok
13:40 – Hokiklub Budapest vs DVTK Jegesmedvék
15:00 – Rampage WH vs Hatvani Gigászok

Április 27. – vasárnap
11:00 – Hatvani Gigászok vs Hokiklub Budapest
12:20 – Rampage WH vs DVTK Jegesmedvék
14:00 – Bronzmérkőzés
15:00 – Döntő

A mérkőzések Youtube csatornánkon is követhetőek lesznek!

Szilágyi Levente a női szakág új szakmai vezetője – interjú

 

A magyar női jégkorong folyamatos fejlődésen megy keresztül, és ennek egyik meghatározó szereplője egyesületünk, amely az elmúlt években rengeteg sikert ért el. Most egy új fejezet kezdődik a klub életében: szakmai vezetőként egy olyan szakember veszi kezébe a női szakág irányítását, aki évek óta építi és fejleszti a csapatokat.

Interjúnkban Szilágyi Leventével beszélgettünk arról, milyen célokat tűzött ki maga elé ebben az új szerepkörben, milyen változásokat szeretne bevezetni, és hogyan látja a magyar női hoki jövőjét. Szóba került az eddigi edzői tapasztalata, a csapatok fejlődési lehetőségei, valamint az is, milyen kihívásokkal jár egyszerre a HKB női szakmai vezetőjének és a BJA vezetőedzőjének lenni.

 

Először is, gratulálunk az új pozíciódhoz! Az elmúlt években a HKB női csapatainál dolgoztál edzőként és vezetőedzőként, most pedig szakmai vezetőként irányíthatod a női szakágat. Milyen feladatok várnak rád ebben az új szerepben?

Köszönöm! Nyolc éve dolgozom a KMH kötelékében a női szakágban, ez idő alatt a legkisebbektől kezdve az U25-ön és a DEBL-en át a profikig minden szinten dolgoztam. A fő feladatom az lesz, hogy kialakítsam a szakmai koncepciót a női szakágban 3-5 éves időtávban, és egy kézben összpontosuljon a szakmai irányítás, valamint ellenőrizzük, hogy a kitűzött célokat elérjük. Ezen felül a női edzők képzésére, munkájuk segítésére és átláthatóságára kell kidolgoznom a rendszert. Emellett talán a legfontosabb cél az akadémiai csapatunk rendszerének újragondolása és fejlesztése.

 

Edzői karriered során jelentős tapasztalatot szereztél a női jégkorong különböző szintjein, számos bajnoki címet nyert csapatokkal dolgoztál, korábban pedig a férfi utánpótlásban is edzősködtél. Hogyan segítheti ez a sokrétű tapasztalat a munkádat női szakágvezetőként a HKB-nál? Milyen szemléletet hozol magaddal a csapat fejlesztésébe?

A KMH előtti időszakban Debrecen U20-U18-as csapatával dolgoztam, a KMH/HKB női csapataival pedig az elmúlt nyolc évben 17 bajnoki címet sikerült szereznünk különböző szinteken, amire nagyon büszke vagyok – és a lányok elvégzett munkájára, fejlődésére is. Mivel minden szinten dolgoztam, tisztában vagyok vele, milyen részleteket és szerepeket kell különböző szinteken ismerniük és alkalmazniuk a játékosoknak ahhoz, hogy szintet tudjanak lépni. Emellett nagy hangsúlyt fogunk fektetni az alapképességek fejlesztésére, a hozzáállás javítására és az elkötelezettség növelésére.

Szeretnék egy olyan klubkultúrát kialakítani, ahol a tanulmányok és a sport egyensúlya megvan, és jó vezetői képességekkel rendelkező játékosokat fejleszteni és toborozni, akik a meghatározott normákat az öltözőn belül is érvényesítik. Ezáltal a csapatkultúra kialakul, a napi szokások, a hozzáállás és a motiváció javul, ami segít abban, hogy jó teljesítményt és eredményeket érjünk el, és folyamatosan fejlődjünk a következő időszakban. Ezen kívül fontosnak tartom a részletek és szerepek tanulását, valamint az ezekhez nélkülözhetetlen képességek elsajátítását és fejlesztését.

 

Milyen rövid és hosszú távú szakmai célokat tűztél ki az elkövetkezendő évekre, mint a női szakág szakmai vezetője? Milyen újításokat szeretnél bevezetni?

Rövid távon az akadémiai csapatunk rendszerének fejlesztésére, a DFEL, BJA, DEBL és kislány csapatunk szakmai irányvonalának kidolgozására, valamint egy új klubkultúra kialakítására koncentrálok. Fontos a jobb kommunikáció és az együttműködés javítása a női edzőinkkel.

Hosszú távon az a cél, hogy olyan klubot hozzunk létre, ahol minden olyan lány, aki már nem tud fiúkkal játszani, a mi kötelékünkhöz akarjon tartozni. Szeretnénk olyan programot és fejlődési lehetőséget biztosítani számukra, amely segíti őket abban, hogy külföldi csapatokhoz kerüljenek légiósként, egyetemi ösztöndíjat szerezzenek Észak-Amerikában, vagy itthon profi szinten szerepeljenek. Emellett fontos, hogy ha kilépnek a civil életbe, már legyen elképzelésük a jövőjükről, diplomájuk vagy végzettségük, hogy a polgári életben is sikeresek legyenek.

Rengeteg ötletem van, amelyeket folyamatosan kidolgozok és több szempontból megvizsgálok, hogy mennyire működőképesek, illetve hogy melyik szezonban lehetne bevezetni őket. Nem lenne jó, ha hirtelen 180 fokos fordulatot vennénk. Az elsődleges cél a csapategység kialakítása, amelyet a DFEL csapatnál elkezdtünk három éve, és amely a legnagyobb erősségünk lett – ezt szeretném továbbadni a piramis többi szintjére is.

Szeretnék létrehozni egy mentorprogramot, ahol a tapasztaltabb játékosok segítenek a fiatalabb, nagy potenciállal rendelkező játékosoknak tapasztalataik megosztásával, részletek elsajátításával és napi/mérkőzés-rutinjuk átadásával.

 

Jövőre egyszerre leszel a BJA vezetőedzője és a HKB női szakágának szakmai vezetője. Hogyan tudod összehangolni ezt a két felelősségi kört?

Biztosan nem lesz egyszerű, de motivált vagyok, hogy kialakítsuk az új rendszert. Ez egy új szerep, sok új kihívással, amelyet izgatottan várok. A technikai és operatív dolgokban az általános igazgatónkkal, Márton Laurával fogok együtt dolgozni.

Megpróbáljuk a heti logisztikát minél hatékonyabban kidolgozni, hogy gördülékenyen menjen a napi szintű munka az akadémiai csapattal, és be tudjak segíteni a DFEL és DEBL csapatoknál is.

 

A női jégkorong egyre nagyobb figyelmet kap, és a magyar női hoki is rengeteget fejlődött az elmúlt években. Milyen szerepet szeretnél betölteni ebben a fejlődésben, és hogyan látod a HKB helyét ebben a folyamatban?

Úgy gondolom, klubunk nagyon sokat tett az elmúlt tíz évben a női hoki fejlődéséért. Szeretnénk mindent megtenni azért, hogy felépítsük az új aranygenerációt, és a lányok minél hamarabb kijussanak az olimpiára, valamint hogy Magyarország stabil A-csoportos ország legyen.

Eseménydús heten vannak túl utánpótlás csapataink – összefoglaló

 

Január utolsó hétvégéjén szinte minden korosztályos csapatunk jégre lépett. Ahogy arra a beharangozó alapján számítani lehetett, izgalmas és kiemelt fontosságú mérkőzésekkel néztek szembe csapataink. Sok értékes győzelmet és tapasztalatot sikerült szerezni a hétvége során, lássuk tehát hogyan alakultak a mérkőzések: 

 

U8

Vasárnap reggel a legkisebbek, az U8-as szupermini csapataink vették birtokba a jeget. A kék csapat Érden mérhette össze tudását különböző korosztályos ellenfeleikkel szemben.

Ales Gyula vezetőedző így értékelt:

„U8 kék csapatunk Érden játszott. A kék szinten négy újonccal felálló csapat három győzelemmel és egy döntetlennel ismét a torna legsikeresebb csapata lett. Nagyon büszke vagyok a gyerekekre és gratulálok a teljesítményükhöz.”

 

U12

Az U12-es korosztály számára a hétvége két kemény mérkőzést hozott. A Vikings csapata a Lehel HC ellen lépett pályára, míg a Pirates az IOGJA ellen játszott Fehérváron.

Vikings, Roczanov Zsolt vezetőedzőnk értékelése:

„A változatosság kedvéért ismét minimum létszámmal álltunk ki a fordulóra, de ez ismét pozitív hatással volt a jelen lévő 10+1 játékosra. A mérkőzés jelentős részét a támadó harmadban töltöttük, szép játék jellemezte a két sor munkáját. A helyzetkihasználásban még mindig van hova fejlődni, de ez ebben a korosztályban természetes még. Minden nap tanulni járnak ide a gyerekek, és a hétvégi meccs a vizsga a hét végén, amin most a csapat egy ötös alára teljesített. Ennél rosszabb sose legyen, gőzerővel készülünk a heti Fejér megyei találkozóra.”

Pirates, Nochta Kristóf edző értékelése:

„Nehéz mérkőzésünk volt, de ha az ember Fehérvárra érkezik, ezzel számolnia kell, bármilyen szinten is játszik. Az első két harmadban az első 3-4 percben egyáltalán nem tartottuk magunkat a megbeszéltekhez, és ezt az ellenfelünk ki is használta. Mindegyik játékrészben a folytatás viszont úgy gondolom, nem volt rossz. A záró 18 percben aztán jól kezdtünk, viszont ott pedig a folytatás sikerült rosszul, de valószínűsíthetően ott már el is fáradtunk.

Volt 2-3 játékos, akivel meg vagyok elégedve, azonban a többiek tudnak többet, akár két sorral vagyunk, akár nem. Tény és megkérdőjelezhetetlen, hogy az ellenfelünk erősebb nálunk, de fontos, hogy ilyenkor a lehető leginkább megnehezítsük a dolgukat azzal, hogy minden pillanatban ott lihegünk a nyakukban és rendkívül sokat korcsolyázunk. Ez ma nem sikerült úgy, ahogy azt elterveztük. Természetesen ez is tapasztalás, amiből igyekeznünk kell tanulni. Az viszont egyértelmű, hogy többet kell elvárnunk saját magunktól a későbbiekben.”

 

U14 Knights

HKB Knights csapatunk szombaton Ajkán lépett pályára, ahol a középszakasz végéhez közeledve fontos mérkőzés várt csapatunkra.

Francsics Bence vezetőedző értékelése a mérkőzésről:

„A mérkőzést sajnos nem kezdtük jól, azonnal kétgólos hátrányba kerültünk, de ezt még az első harmad vége előtt sikerült kiegyenlítenünk. A második harmadban azonban három gólt kaptunk: kettőt egyenlő létszámnál, egyet pedig emberhátrányos helyzetből, ahol túlságosan nyugodtan próbáltuk megtartani a korongot. Mi ebben a játékrészben egyetlen gólt tudtunk szerezni.

A harmadik játékrész kezdetén az állás 5–3 volt a hazai csapat javára, de egy nagyon pörgős harmadot játszottunk. Mindkét csapaton látszott, hogy mindent megtesz a pontszerzés érdekében. A mérkőzés végén kapuslehozatallal sikerült egy gólra csökkentenünk a különbséget, de sajnos az egyenlítés már nem jött össze.

A kapott gólok többsége sajnos olyan hibákból született, amelyekre többször is felhívtuk már a játékosok figyelmét. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy ezeket a hibákat kijavítsuk, és az előttünk álló két mérkőzésen győztesen hagyhassuk el a jeget.”

 

U14 Warriors

A Warriors csapat vasárnap a Crvena Zvezda ellen játszotta a középszakasz utolsó mérkőzését, amely az éllovas ellen komoly kihívás elé állította a fiatalokat.

Ungár Rebeka edző értékelése:

„A tegnapi mérkőzést remekül kezdtük, kellően erőszakosan játszottunk, nem adtunk annyi teret és időt az ellenfélnek, és a lövésszámunk is megfelelő volt. Sajnos azonban a 2. harmadtól nem sikerült ugyanazt a teljesítményt hozni, és ez kapott gólokban jelentősen meg is nyilvánult.

Meg kell tanulnunk nagyjából egy szinten játszani végig, hogy a mélypontok ne adjanak esélyt nagy előny szerzésére az ellenfélnek.”

 

U16

Az U16-os csapat Debrecenben mérkőzött meg és zsebelt be három pontot a közvetlen rivális DEAC ellen.

Linus Schellin vezetőedző értékelése:

„Vasárnap hosszú útra indultunk Debrecenbe 13 sráccal, kora reggel kezdtünk. Mivel már csak négy meccs van hátra a középszakaszból, és mindössze egy ponttal vezetünk a DEAC előtt, kulcsfontosságú mérkőzés volt, hogy lerázzuk őket és elkerüljük a tabella alsó részét.

Az első harmadot egygólos hátránnyal zártuk, de visszanyertük a fókuszt, és a második harmadban sikerült fordítanunk. Barni (Szörcsei) egy szép passzt kapott Botikától (Nagy), majd egy pontos lövéssel betalált. Pontkirályunk, Eleki egy gyönyörű felső sarkos góllal járt túl a kapus eszén, de a DEAC gyorsan egyenlített, így 2-2-vel mentünk a harmadik harmadba.

A csapat teljesen feltüzelve játszott, hogy elkerüljük a hosszú idegenbeli utakat Veszprémbe és Szombathelyre, és remek taktikával és munkamorállal tartottuk magunkat az utolsó játékrészben. Meg is lett az eredménye: Barni mindenkit átvert a kapu mögött, és megszerezte a második gólját, majd a végén Marci préselt be egyet, amivel 4-2-re módosítottuk az állást.

Már csak néhány perc volt hátra, amikor azt hittük, biztonságban vagyunk, de egy egyéni hiba reményt adott a DEAC-nak, és az utolsó perc izgalmas versenyfutás lett az idővel. Nagyon örülök, hogy a srácok ilyen jól együttműködtek, és sikerült behúznunk a győzelmet. Ünneplésképpen megálltunk egy kalóriapótlásra a Mekiben, ahol 30 (edző által finanszírozott) sajtburgert fogyasztottunk el hazafelé Budapest felé.”

 

U18

Az U18-as csapat szombaton a Sportországi Cápák ellen játszott.

Gömöri Norbert vezetőedző értékelése:

„Egy kemény, sok ütközéssel tarkított mérkőzést játszottunk, ahol a srácok végig nagyot küzdöttek. Szoros, kiélezett csata volt, és bár végül hosszabbításban 4-3-ra alulmaradtunk, büszke vagyok a csapatra.

Külön kiemelném az U16-os játékosaink teljesítményét, akik remekül helytálltak ebben a fizikailag és mentálisan is megterhelő mérkőzésen. A hozzáállás és a harcosság példaértékű volt. Ez az az út, amin tovább kell mennünk, hogy legközelebb mi kerüljünk ki győztesen.”

Ezzel a mérkőzéssel lezártult a B2-es csoport középszakasza csapatunk számára, jelenleg a tabella harmadik helyén áll együttesünk, azonban még egy mérkőzés hátra van a közvetlen mögöttünk helyet foglaló Szigeti Bikák számára. 

 

Női U25

Remek hétvégét zárt női U25-ös csapatunk. Somogyi Vivien együttesének szombaton egy igazán kiélezett mérkőzésen sikerült 3:2-es győzelmet aratnia az FTC-Telekom ellen. Regine Carlotta remek teljesítményt nyújtva, 94.59%-os hatékonysággal védte kapunkat. Vass Szonja két góllal, Borsos Lili pedig a győzelmet érő találattal segítette csapatunkat. Másnap ismét egy budapesti rangadó következett, ezúttal a MAC Marilyn ellen a DEBL bajnokság keretein belül. A 4:3-as sikernek köszönhetően csapatunk a tabella harmadik helyére lépett fel. Góljainkat Máhr Dóra, Borsos Lili, Kovács Mercédesz és Józsa Orsolya szerezték.

Heti utánpótlás mérkőzés értékelő

Ismét szoros és izgalmas mérkőzések színesítették az elmúlt héten utánpótlás csapataink programját. Akár győzelem, akár vereség lett a vége, minden találkozó tanulságos pillanatokkal szolgált. Összefoglalónkban bemutatjuk a hétvége legfontosabb mozzanatait.

🔹 U18 HKB – Vasas SC
U18-as csapatunk a Magyar Kupában egy osztrák utánpótlás ligában edződő ellenféllel, a Vasas SC-vel találkozott. Komoly kihívás várt a csapatra, hiszen fővárosi ellenfelünk a korábbi két mérkőzését megnyerte, emellett hétről hétre egy magasabban jegyzett ligában edződik. Az első harmadban sikerült jól felvenni a tempót, azonban a végére ellépett a vendég csapat és magabiztosan behúzta a találkozót. Végeredmény 2:8

 

🔹 U14 KSI – HKB Warriors
A Warriors ezúttal a KSI otthonában lépett pályára. A két csapat legutóbbi találkozása egy végletekig kiélezett küzdelmet hozott, ahol végül büntetőkkel maradt alul a csapatunk, így most a visszavágás volt a cél a hétvégén. Ez pedig sikerült is, ezúttal a mi játékosaink örülhettek a hosszabbítás végén. Végeredmény: HKB – KSI 4:3 hosszabbítás után

 

🔹 U14 Debreceni Hoki Klub – HKB Knights
Knights csapatunknak nem jött össze a legutóbbi győzelem megismétlése a DHK csapata ellen. Hiába próbálkoztak a végén kapuslehozatallal is a mieink, egy szoros mérkőzésen végül a hazai csapat gyűjtötte be a három pontot. Francsics Bence vezetőedző így értékelte a mérkőzést: “A hétvégén Debrecenben lépett pályára Knights csapatunk, és az egész mérkőzés olyan volt, mint egy hullámvasút. Az első harmadban a pálya a mi javunkra borult, de nem tudtunk eredményesek lenni. A második harmadban a Debrecen javára billent a mérleg. A harmadik játékrész kiegyenlített küzdelmet hozott, és a mérkőzés utolsó perceiben kapuslehozatallal is próbálkoztunk, de a 2-1-es eredményen már nem tudtunk változtatni.”

 

🔹 Mini Piros Torna – Tüskesátor
Szombaton hazai pályán rendeztünk tornát Piros csapatunk számára. A torna különlegességét adta, hogy két Bárdos sportosztályos diákokból álló csapatot is el tudtunk indítani. Jó hangulatban telt az esemény, a gyerekek értékes tapasztalatokkal gazdagodtak.

 

🔹 Női U25A HKB – Csíkszeredai Sportklub
Női csapatunk az idei kiírásban először mérkőzött meg a Csíkszeredával. Jól indult a mérkőzés, már a második percben sikerült megszerezni a vezetést Hajnal Csillag révén. A folytatásban újabb két hazai találat született, így háromgólos előnnyel mehetett a pihenőre csapatunk. A második harmadban sem állt meg a gólgyártás, csapatunk három, míg a vendég együttes két gólt szerzett a játékrészben. A záró húsz percre is maradt esemény, elsőként a csíkszeredaiak szépítettek, majd az 55. percben Vass Szonja gólja állította be a 7:3-as végeredményt.

 

🔹 U16 HKB – DEAC

Remekül kezdte a DEAC elleni összecsapást U16-os együttesünk, Eleki Tibor duplájának köszönhetően már a mérkőzés 8. percében 2:0-át mutatott az eredményjelző. Két és fél perccel a harmad vége előtt Horváth-Szörcsei Barnabás növelte tovább az előnyt. A második játékrész elején szépítettek a vendégek, azonban a záró 20 perc újra a csapatunké volt, először Szucsik Ábel duplázott, majd a végén Eleki Tibor szerezte meg együttesünk hatodik, önmaga harmadik találatát, beállítva ezzel a 6:3-as végeredményt.

Linus Schellin vezetőedzőnk értékelője a mérkőzésről: „Ezen a héten a Debrecen ellen játszottunk, akikkel már jól ismerjük egymást, hiszen mindkét csapat a felsőbb csoportból került vissza. Tudtuk, hogy komoly támadóerejük van, ezért elhatároztuk, hogy erősen kezdünk. Az első harmadban már 3–0-ra vezettünk, ebből kettőt még emberhátrányban szereztünk!
A második harmad igazi küzdelem volt, de tartottuk az előnyünket a záró játékrészre. Az ellenfél nagy nyomást helyezett ránk a harmadik harmadban, de fegyelmezetten védekeztünk, és végül 6–3-as győzelemmel zártunk, az utolsó gól üres kapus találat volt, amellyel Eleki Tibor megszerezte mesterhármasát!
Gratulálok az egész csapatnak ehhez a győzelemhez – mindenki hozzájárult, és szép gólokat lőttünk. Folytassuk ezt a lendületet!”

 

🔹 U12 HKB Vikings – Debreceni Hoki Klub

U16-os csapatunkhoz hasonlóan U12-es korosztályunk is a Debrecen csapatát fogadta. Roczanov Zsolt vezetőedző így értékelte a mérkőzést: “Nagyon jó mérkőzést játszottunk, az ellenfelünk az első találkozóhoz képest most sokkal komolyabb játékot játszott, ez pedig egy izgalmas meccshez vezetett.
Volt több feljátszónk a “B” csapatunkból is akik derekasan helytálltak, felvették a tempót a többiekkel. Az ilyen meccseken lehet sokat fejlődni és úgy gondolom egy nagyot léptünk előre. A csehországi torna előtt még egy hazai fellépésünk lesz ahol szeretnénk revansot venni a Szigeti Bikák ellen. Igyekszünk átvinni a meccs lendületét és otthon tartani a pontokat.”