Ütős nap a KMH-nál

Bár a szezonnak már vége, és a jeges edzések is a héten véget érnek, de női szakágunkat már készítjük a következő szezonra. Kedden női játékosainknak szerveztünk egy közös év végi ütőpróbát, ahol mindenki kipróbálhatta a különböző ütő típusokat a Marczi Skate szakembereinek segítségével.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Szilágyi Levente DEBL csapatunk vezetőedzője és EWHL csapatunk segédedzője mesélt pár szóban az eseményről. „Nagyon örültünk a lehetőségnek, ahol a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki részt vett. A lányok képzett szakemberek segítségével próbálhatták ki az ütőket, a Marczi Skate munkatársai segítőkészen megmutatták a lányoknak a különböző típusok jellemzőit, melyik ütő hol hajlik, kinek melyik felelhet meg. Úgy gondolom ez egy kiváló esemény volt arra, hogy a legnagyobbak is segíthessenek a fiatal játékosainkat, illetve, hogy mindenki szakszerű segítséget kaphasson a felszerelésekkel kapcsolatos felmerülő kérdéseikre.”

Az esemény keretein belül lehetőség nyílt arra, hogy a nagyobbak által már nem használt felszereléseket cserélgessék, és a kisebbek számára átadhassák azokat. Felnőtt játékosaink felajánlották felszereléseiket, amelyek biztosan jó helyre kerültek utánpótlás játékosainknál.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Nagyszerű volt látni ennyi női játékost egy helyen, és hogy egy órán keresztül próbálhatták a következő szezon felszereléseit. Persze a komoly munka mellett egy kis játékra is jutott idő, a beszámolók alapján a hangulat nagyon jó volt, mindenki jól érezte magát a KMH ütős napján.

Hajrá KMH!

“ÜTŐS” nap a KMH-nál

Szeretettel meghívjuk egyesületünk női játékosait egy év végi közös ütőpróbára. Május 21-én 19:00 órától csak a lányoké lesz a terep a Tüskesátor jegén, ahol a Marczi skate szakképzett emberei várják őket, hogy kipróbálhassák a különböző ütőféléket. Várunk minden lány játékosunkat az eseményre, ahol a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki megtalálhatja a számára megfelelő ütőt.

 

Az esemény keretein belül lehetőség nyílik a már nem használt felszerelések csere-beréjére is, hátha a kisebb korosztályokban játszó játékosok hasznát veszik egy-egy régebbi darabnak.

Dátum: 2019.05.21., kedd

Időpont: 19:00

Helyszín: Tüskesátor

Angels Cup: 3. helyezés

Hétvégén került megrendezésre az idei Angels Cup, melyen a KMH csapata is részt vett. A torna helyszínét Dunaújváros jégpályája szolgáltatta. A csapatunk már harmadik alkalommal képviseltette magát ezen az izgalmas tornán. A vezetőedző Szilágyi Levente szerint „ez a rendezvény egy remek kezdeményezés, mivel beintegrálja a fiú csapatoknál játszó kislányokat a női hokiba”.

Büszkék vagyunk a lányokra, mert ügyesen szerepeltek ezen a versenyen is. Edzőjük, Levente szerint jó formában voltak a játékosok, véghez vitték az előre megbeszélt, lefixált dolgokat, melynek meg is lett az eredménye, hiszen elhozhatták a 3. helyezettnek járó díjat.

Gratulálunk és további sok sikert a csapatnak!

Hajrá KMH!

Szombati Girls torna

Szombaton a Pólus centerbe mentek a KMH legkisebb lányai, ugyanis egy U10 C tornán játszott a KMH Girls csapata. Három U8-as, egy hokisulis, egy sportosztályos és öt U10-es kislány játszhatott a Kalózok HK által szervezett tornán.

A torna sorsolása:

13:00 Tatabányai Polipok – KMH Girls
13:27 Kalózok HK – GP Szegedi Vízmű
13:54 Kalózok HK – Tatabányai Polipok
14:21 KMH Girls – GP Szegedi Vízművek

15:00 Tatabányai Polipok – GP Szegedi Vízmű
15:27 KMH Girls – Kalózok HK
15:54 KMH Girls – Tatabányai Polipok
16:21 Kalózok HK – GP Szegedi Vízmű

A lányok nagyon jól szerepeltek, a négy meccsből kettőt végig magabiztosan játszottak, a fiú csapatokkal szemben is határozottak tudtak maradni.
A tatabányai csapattal két igen szoros mérkőzést játszottak, az egyiknél nagyon kiegyenlített küzdelmet tapasztalhattunk. A nap utolsó megmérettetésén kicsit már fáradtak voltak a játékosok, de összességében ezen a meccsen is tudták hozni az elvártakat.

A hangulat remek volt, mindenki hozzátett a csapat sikeréhez, a csapat tagjainak nagy élmény volt csak lányok között játszani. A következő torna, amire a kislányok újra összeállnak KMH Girls csapattá, egy hazai rendezésű U10-es torna lesz, március 30-án.

Gratulálunk a lányoknak! További sok sikert kívánunk nekik!

Hajrá KMH!

Történelmi győzelem a Hokiklub Budapest női csapatánál

Február utolsó hétvégéjén került megrendezésre az osztrák bázisú női EWHL jégkorong bajnokság Final Four Tournamentje az ausztriai Kapfenberg városában. A Hokiklub Budapest női felnőtt csapata ismét részt vett az eseményen, hasonlóan a bécsi EHV Sabres Vienna és az EVB Eagles Südtirol bolzanoi csapatához, negyedikként idén a kazah Aisulu Almaty csapata csatlakozott. A magyar csapat tavaly a 3. helyet szerezte meg, és idén még fényesebb céljai voltak a csapatnak. A lányok kemény munkája és folyamatos felkészülése beérett, idén először sikerült döntőbe jutniuk, ahol egy izgalmas mérkőzés keretein belül megszerezték a történelmi győzelmet a már rutinos Bécs csapata ellen.

A döntő során a két csapat igazán egymásnak feszült, az első harmad során Huszák Alexandra góljával magához ragadta a vezetést a HKB csapata, de az ellenfélnek sem tartott sokáig betalálni a hálóba, így  1-1-es döntetlennel mentek pihenőre a csapatok. A második harmadban a Bécs csapata átvette vezetést 1 góllal, mellette a budapesti csapat több kiállítást is kapott, nem könnyítve saját dolgukon. A lányoknak jót tett a szünet, hiszen a harmadik harmadban, mintha egy új csapat állt volna fel, magabiztosan játszottak a pályán és 3 percen belül 3 gólt is lőttek, amellyel átvették a vezetést, majd az utolsó percek egyikében még egy góllal bebiztosították 3-5-re győzelmüket.

Végeredmény: EHV Sabres Vienna-Hokiklub Budapest: 3-5

Góllövők: Huszák Alexandra (3), Amie Varano, Stacey Scott

Az EWHL díjátadon sor került az All Star csapat kihirdetésére is, ahova a Hokiklub Budapest csatárát Huszák Alexandrát is beválasztották.

Ugyanezen a napon a KMH másik női csapata a DEBL (Dameneishockey Bundeliga) bajnokságban 2. helyezést ért az FTC Budapest női csapata ellen. A négyes döntőt idén az FTC csapata szervezte, ahol végül a hazai csapat felülkerekedett a KMH Budapest II női csapata felett.

Végeredmény FTC Budadpest KMH Budapest II.: 1-0.

Kettős győzelemmel döntőbe jutottak a női csapataink!

A hétvége igen izgalmasnak ígérkezik az egyesület szempontjából. Ezen a hétvégén rendezik az EWHL és a DEBL bajnokságok Final Fourjait, ahol mindkét női csapatunk képviselteti magát.

Mai napon a DEBL csapatunk nyitotta a sort, akik a Fradi sátras pályáján mérkőztek meg az osztrák SPG Caps Flyers/Higlanders csapatával 13:00 órás kezdéssel. A lányok veretlenül érkeztek a Final Fourba, és a bécsi együttes ellen kellett ma megmérkőzniük. Igen izgalmasra sikeredett a mérkőzés, hiszen a második harmadban még mindig 0-0 döntetlen állással mentek pihenőre. A harmadik harmadban viszont egyből 2 gólt is lőttek, így biztosítva be helyüket a döntőben.

Góllövők: Kerekes Kármen, Horváth Dominika

EWHL csapatunk 16:15-kor kezdte meg mérkőzését Ausztriában Kapfenbergben. Egy igen kemény ellenfelet kaptak a mai elődöntőn a kazah Aisulu Almaty csapat ellen, de szerencsére a lányok felkészülten érkeztek, így nem érhette őket meglepetés. Az EWHL lányok a DEBL csapathoz hasonlóan kihúzta az izgalmakat a legvégéig, ők is 0-0 döntetlennel indultak a harmadik harmadban, de egy csodálatos góllal eldöntötték a mérkőzést a harmad elején. A lányok ismét történelmi sikert értek el, hiszen a döntőbe jutásukkal biztosították az eddigi legjobb eredményüket a bajnokságban, szurkoljunk nekik holnap is, hogy a legfényesebb éremmel utazhassanak haza.

Góllövő: Jókai-Szilágyi Kinga

Szép volt lányok!

Hajrá KMH! Hajrá Hokiklub Budapest!

3×3-mas IV. Lány Kupa Hatvanban

Vasárnap 3×3-as lány tornán vettek részt a KMH játékosai Hatvanban. A lányok nagyon élvezték az eseményen való részvételt és a játék is szépen ment nekik.

A csapatot Kőszegi Petra vezette, aki nyilatkozott nekünk a tornáról:
„A hatvani lány torna jó hangulatban telt. Végül egy U25-ben, három U10/U12 korosztályban játszó sorral és két U12-es kapussal indultunk. Bár a tornára nevezhető játékosok korosztályára vonatkozó megszorítás elég tág volt, a többi edzővel a meccsek előtt egyeztettünk és végül mindenki a saját súlycsoportja ellen játszhatott. A Hatvan két csapattal jött, a második csapat ellen nagyon összeszedetten játszottunk, míg az első csapattal szemben nem sikerült minden úgy, ahogyan azt szerettük volna. A dunaújvárosi lányok nagyrészt idősebbek voltak a mieinknél, ami azért a játék képen meg is mutatkozott.
Bár hivatalos eredményt nem számoltak, a torna szervezői meghagyva az U10-es tornák szabályait, a lányaink a képzeletbeli dobogóra felállhattak.

A rendezés nagyon magas színvonalú volt, egész napos büfével, több bíróval és segítőkész edzőkkel. A torna menetrendje jól megtervezett volt, végig pontosan, sőt a tervezettnél gyorsabban haladtunk. Nagyon pörgős, élvezhető meccsek voltak, a meccsek közti időt pedig nagyrészt a pálya melletti téren töltötték a játékosok, mivel az időjárás tavaszias volt.

Az eredményhirdetésen minden csapat kapott érmet, és minden csapatból 2 játékos különdíjat, a Marczi Skate támogatásával, amiket a polgármester adott át. Összességében a gyerekek remekül érezték magukat és a 6 éves kislánytól a 16 éves játékosokig mindenki megmutathatta mit tud és büszkén mehetett haza.”

A meccs kerete:

Vadas Kinga, Iscsenko Szofi, Szalai Szonja, Müller Kata, Dalmadi Brigi (GK), Szlovicsák Zita, Fischer Anna, Farkas Barbi, Fehér Orsi, Kondor Borbála (GK), Eötvös Eszter, Pallai Zsófi, Rác Szabó Lilla

A torna sorsolása:

9:00 Hatvan Girls-Girls Hatvan
9:30 KMH-Hatvan Girls
10:00 Debrecen- MAC
10:30 KMH-Girls Hatvan
11:00 Debrecen-Hatvan Girls
11:30 MAC-Angels
12:00 KMH-Angels
12:30 Angels- Girls Hatvan
13:00 MAC-KMH
13:30 Angels-Debrecen
14:00 MAC-Hatvan Girls
14:30 Girls H.-Debrecen
15:00 Angels-Hatvan Girls
15:30 Debrecen-KMH
15:50 MAC-Girls Hatvan
16:15 Eredményhirdetés

Gratulálunk a lányoknak!
Hajrá KMH!

Tarolt a KMH Budapest női szakága

A KMH Budapest csapata több női csapattal is képviselteti magát mind hazai mind nemzetközi viszonylatban. A héten a legkisebb Girls lány csapaton kívül az összes női csapat megméretettet, és egy tökéletes győzelmi sorozattal 4-ből 4 mérkőzést nyertek. A felnőtt csapaton kívül az utánpótlás is megmutatatkozott, és az eddigiekhez hasonló sikereket értek el a hétvégén a felnőtt női csapathoz hasonlóan. Csapatok az osztrák EWHL és DEBL bajnokságban játszottak 3 mérkőzést, illetve Női U25 csapat vasárnap a magyar bajnokságban játszott.

EWHL:

Felnőtt női csapat a hétvégén 2 mérkőzést is játszott az osztrák bázisú EWHL bajnokságban a Salzburg és Bolzano csapatai ellen.

Szombaton Salzburg városában meccseztek a lányok, ahol a helyi csapatot 0-4-re megverték. A csapat az első harmad 3. percben átvette a vezetést Dabasi Réka góljával. Míg a második harmad találat nélkül telt el, a harmadik harmadban a budapesti csapat bepótólta a gólzáport és 6 perc leforgása alatt 3 gólt is szereztek. Dabasi Réka, Averi Nooren és Grkovic Jelena végül beállította a 0-4-es végeredményt.

DEC Salzburg-Hokiklub Budapest: 0-4

A szombati mérkőzést követően Bolzano városába utaztak, ahol egy igen szoros meccset követően hosszabbítás során győzedelmeskedtek a helyiek ellen 3-4-re. A második harmadban Averi Nooren megszerezte a csapat első gólját, amivel a vezetést is átvették, viszont a következő támadásban az ellenfél ki is egyenlített, így 1-1-el mentek pihenőre a csapatok. A harmadik harmad igen izgalmasra sikeredett, ahol a két csapat felváltva talált be egymás hálójába. A Hokiklub Budapest csapatából Stacey Scott és Averi Nooren volt aki gólt lőtt, így beállítva a 3-3-as döntetlent. Következett a hosszabbítás, ami találat nélkül zajlott le, ezután jött a szétlövés, ahol már a Hokiklub Budapest csapata többször talált be így megnyerte a mérkőzést.

EVB Eagles Südtirol-Hokiklub Budapest: 3-4

DEBL:

A felnőtt csapaton kívül a DEBL csapat is megmérkőzött a hétvége folyamán a szintén budapesti MAC Budapest Marilyn csapatával. A lányok magabiztos 0-4-es győzelmet arattak, így tovább menetelnek a tabella élén a DEBL bajnokság Final Four döntőjébe. A csapat a második harmadban szerezte meg a vezetést Puskás Noémi góljával, aki még a harmad utolsó másodperceiben mégegyszer betalált, így 0-2-vel mehettek pihenőre a lányok. A harmadik harmadban Kerekes Kármen nyitotta meg a találatok sorát, majd az utolsó percek egyikében Koczka Jozefina talált be így beállítva a 0-4-es végeredményt.

MAC Budapest Marilyn-KMH Budapest: 0-4

Női U25:

A magyar bajnokságban is megfordult a KMH, ahol Női U25-ös csapatunk mérkőzött meg idegenben az FC Hatvan Girls csapata ellen. A lányok magabiztosan játszottak, és már az első harmadban átvették a vezetést, a második harmadban 0-3-ra növekedett a különbség, majd az utolsó harmadban még egy 5 gólos záporral bebiztosították a győzelmüket a negyeddöntőben.

FC Hatvan Girls-KMH Budapest: 1-8

MAC Budapest Marilyn-KMH Budapest

A DEBL csapatunk is megmérkőzött a hétvége folyamán a szintén budapesti MAC Budapest Marilyn csapatával. A lányok magabiztos 0-4-es győzelmet arattak, így tovább menetelnek a tabella élén a DEBL bajnokság Final Four döntőjébe. A csapat a második harmadban szerezte meg a vezetést Puskás Noémi góljával, aki még a harmad utolsó másodperceiben mégegyszer betalált, így 0-2-vel mehettek pihenőre a lányok. A harmadik harmadban Kerekes Kármen nyitotta meg a találatok sorát, majd az utolsó percek egyikében Koczka Jozefina talált be így beállítva a 0-4-es végeredményt.

MAC Budapest Marilyn-KMH Budapest: 0-4

Hajrá KMH!

KMH Budapest-MAC Budapest Marilyn beharangozó

DEBL csapatunk a hétvégi hosszabb megmérettetést követően most Budapesten maradnak és a MAC ellen fognak megmérkőzni. Az eddigiek alapján egy sima mérkőzésre készülünk, és reméljük semmilyen meglepetés nem fogja érni a lányokat. A csapat még hibátlanul áll a tabella élén és magabiztosan menetel a DEBL Final Fourba, amely majd márciusban kerül megrendezésre. Addig még pár mérkőzést meg kell ugorniuk de reméljük a legjobbakat.

MAC Budapest Marilyn-KMH Budapest

Dátum: 2019.02.01., péntek

Helyszín: Kisstadion

Kezdés: 20:15

Hajrá KMH!