Kettős győzelemmel döntőbe jutottak a női csapataink!

A hétvége igen izgalmasnak ígérkezik az egyesület szempontjából. Ezen a hétvégén rendezik az EWHL és a DEBL bajnokságok Final Fourjait, ahol mindkét női csapatunk képviselteti magát.

Mai napon a DEBL csapatunk nyitotta a sort, akik a Fradi sátras pályáján mérkőztek meg az osztrák SPG Caps Flyers/Higlanders csapatával 13:00 órás kezdéssel. A lányok veretlenül érkeztek a Final Fourba, és a bécsi együttes ellen kellett ma megmérkőzniük. Igen izgalmasra sikeredett a mérkőzés, hiszen a második harmadban még mindig 0-0 döntetlen állással mentek pihenőre. A harmadik harmadban viszont egyből 2 gólt is lőttek, így biztosítva be helyüket a döntőben.

Góllövők: Kerekes Kármen, Horváth Dominika

EWHL csapatunk 16:15-kor kezdte meg mérkőzését Ausztriában Kapfenbergben. Egy igen kemény ellenfelet kaptak a mai elődöntőn a kazah Aisulu Almaty csapat ellen, de szerencsére a lányok felkészülten érkeztek, így nem érhette őket meglepetés. Az EWHL lányok a DEBL csapathoz hasonlóan kihúzta az izgalmakat a legvégéig, ők is 0-0 döntetlennel indultak a harmadik harmadban, de egy csodálatos góllal eldöntötték a mérkőzést a harmad elején. A lányok ismét történelmi sikert értek el, hiszen a döntőbe jutásukkal biztosították az eddigi legjobb eredményüket a bajnokságban, szurkoljunk nekik holnap is, hogy a legfényesebb éremmel utazhassanak haza.

Góllövő: Jókai-Szilágyi Kinga

Szép volt lányok!

Hajrá KMH! Hajrá Hokiklub Budapest!

3×3-mas IV. Lány Kupa Hatvanban

Vasárnap 3×3-as lány tornán vettek részt a KMH játékosai Hatvanban. A lányok nagyon élvezték az eseményen való részvételt és a játék is szépen ment nekik.

A csapatot Kőszegi Petra vezette, aki nyilatkozott nekünk a tornáról:
„A hatvani lány torna jó hangulatban telt. Végül egy U25-ben, három U10/U12 korosztályban játszó sorral és két U12-es kapussal indultunk. Bár a tornára nevezhető játékosok korosztályára vonatkozó megszorítás elég tág volt, a többi edzővel a meccsek előtt egyeztettünk és végül mindenki a saját súlycsoportja ellen játszhatott. A Hatvan két csapattal jött, a második csapat ellen nagyon összeszedetten játszottunk, míg az első csapattal szemben nem sikerült minden úgy, ahogyan azt szerettük volna. A dunaújvárosi lányok nagyrészt idősebbek voltak a mieinknél, ami azért a játék képen meg is mutatkozott.
Bár hivatalos eredményt nem számoltak, a torna szervezői meghagyva az U10-es tornák szabályait, a lányaink a képzeletbeli dobogóra felállhattak.

A rendezés nagyon magas színvonalú volt, egész napos büfével, több bíróval és segítőkész edzőkkel. A torna menetrendje jól megtervezett volt, végig pontosan, sőt a tervezettnél gyorsabban haladtunk. Nagyon pörgős, élvezhető meccsek voltak, a meccsek közti időt pedig nagyrészt a pálya melletti téren töltötték a játékosok, mivel az időjárás tavaszias volt.

Az eredményhirdetésen minden csapat kapott érmet, és minden csapatból 2 játékos különdíjat, a Marczi Skate támogatásával, amiket a polgármester adott át. Összességében a gyerekek remekül érezték magukat és a 6 éves kislánytól a 16 éves játékosokig mindenki megmutathatta mit tud és büszkén mehetett haza.”

A meccs kerete:

Vadas Kinga, Iscsenko Szofi, Szalai Szonja, Müller Kata, Dalmadi Brigi (GK), Szlovicsák Zita, Fischer Anna, Farkas Barbi, Fehér Orsi, Kondor Borbála (GK), Eötvös Eszter, Pallai Zsófi, Rác Szabó Lilla

A torna sorsolása:

9:00 Hatvan Girls-Girls Hatvan
9:30 KMH-Hatvan Girls
10:00 Debrecen- MAC
10:30 KMH-Girls Hatvan
11:00 Debrecen-Hatvan Girls
11:30 MAC-Angels
12:00 KMH-Angels
12:30 Angels- Girls Hatvan
13:00 MAC-KMH
13:30 Angels-Debrecen
14:00 MAC-Hatvan Girls
14:30 Girls H.-Debrecen
15:00 Angels-Hatvan Girls
15:30 Debrecen-KMH
15:50 MAC-Girls Hatvan
16:15 Eredményhirdetés

Gratulálunk a lányoknak!
Hajrá KMH!

Tarolt a KMH Budapest női szakága

A KMH Budapest csapata több női csapattal is képviselteti magát mind hazai mind nemzetközi viszonylatban. A héten a legkisebb Girls lány csapaton kívül az összes női csapat megméretettet, és egy tökéletes győzelmi sorozattal 4-ből 4 mérkőzést nyertek. A felnőtt csapaton kívül az utánpótlás is megmutatatkozott, és az eddigiekhez hasonló sikereket értek el a hétvégén a felnőtt női csapathoz hasonlóan. Csapatok az osztrák EWHL és DEBL bajnokságban játszottak 3 mérkőzést, illetve Női U25 csapat vasárnap a magyar bajnokságban játszott.

EWHL:

Felnőtt női csapat a hétvégén 2 mérkőzést is játszott az osztrák bázisú EWHL bajnokságban a Salzburg és Bolzano csapatai ellen.

Szombaton Salzburg városában meccseztek a lányok, ahol a helyi csapatot 0-4-re megverték. A csapat az első harmad 3. percben átvette a vezetést Dabasi Réka góljával. Míg a második harmad találat nélkül telt el, a harmadik harmadban a budapesti csapat bepótólta a gólzáport és 6 perc leforgása alatt 3 gólt is szereztek. Dabasi Réka, Averi Nooren és Grkovic Jelena végül beállította a 0-4-es végeredményt.

DEC Salzburg-Hokiklub Budapest: 0-4

A szombati mérkőzést követően Bolzano városába utaztak, ahol egy igen szoros meccset követően hosszabbítás során győzedelmeskedtek a helyiek ellen 3-4-re. A második harmadban Averi Nooren megszerezte a csapat első gólját, amivel a vezetést is átvették, viszont a következő támadásban az ellenfél ki is egyenlített, így 1-1-el mentek pihenőre a csapatok. A harmadik harmad igen izgalmasra sikeredett, ahol a két csapat felváltva talált be egymás hálójába. A Hokiklub Budapest csapatából Stacey Scott és Averi Nooren volt aki gólt lőtt, így beállítva a 3-3-as döntetlent. Következett a hosszabbítás, ami találat nélkül zajlott le, ezután jött a szétlövés, ahol már a Hokiklub Budapest csapata többször talált be így megnyerte a mérkőzést.

EVB Eagles Südtirol-Hokiklub Budapest: 3-4

DEBL:

A felnőtt csapaton kívül a DEBL csapat is megmérkőzött a hétvége folyamán a szintén budapesti MAC Budapest Marilyn csapatával. A lányok magabiztos 0-4-es győzelmet arattak, így tovább menetelnek a tabella élén a DEBL bajnokság Final Four döntőjébe. A csapat a második harmadban szerezte meg a vezetést Puskás Noémi góljával, aki még a harmad utolsó másodperceiben mégegyszer betalált, így 0-2-vel mehettek pihenőre a lányok. A harmadik harmadban Kerekes Kármen nyitotta meg a találatok sorát, majd az utolsó percek egyikében Koczka Jozefina talált be így beállítva a 0-4-es végeredményt.

MAC Budapest Marilyn-KMH Budapest: 0-4

Női U25:

A magyar bajnokságban is megfordult a KMH, ahol Női U25-ös csapatunk mérkőzött meg idegenben az FC Hatvan Girls csapata ellen. A lányok magabiztosan játszottak, és már az első harmadban átvették a vezetést, a második harmadban 0-3-ra növekedett a különbség, majd az utolsó harmadban még egy 5 gólos záporral bebiztosították a győzelmüket a negyeddöntőben.

FC Hatvan Girls-KMH Budapest: 1-8

MAC Budapest Marilyn-KMH Budapest

A DEBL csapatunk is megmérkőzött a hétvége folyamán a szintén budapesti MAC Budapest Marilyn csapatával. A lányok magabiztos 0-4-es győzelmet arattak, így tovább menetelnek a tabella élén a DEBL bajnokság Final Four döntőjébe. A csapat a második harmadban szerezte meg a vezetést Puskás Noémi góljával, aki még a harmad utolsó másodperceiben mégegyszer betalált, így 0-2-vel mehettek pihenőre a lányok. A harmadik harmadban Kerekes Kármen nyitotta meg a találatok sorát, majd az utolsó percek egyikében Koczka Jozefina talált be így beállítva a 0-4-es végeredményt.

MAC Budapest Marilyn-KMH Budapest: 0-4

Hajrá KMH!

KMH Budapest-MAC Budapest Marilyn beharangozó

DEBL csapatunk a hétvégi hosszabb megmérettetést követően most Budapesten maradnak és a MAC ellen fognak megmérkőzni. Az eddigiek alapján egy sima mérkőzésre készülünk, és reméljük semmilyen meglepetés nem fogja érni a lányokat. A csapat még hibátlanul áll a tabella élén és magabiztosan menetel a DEBL Final Fourba, amely majd márciusban kerül megrendezésre. Addig még pár mérkőzést meg kell ugorniuk de reméljük a legjobbakat.

MAC Budapest Marilyn-KMH Budapest

Dátum: 2019.02.01., péntek

Helyszín: Kisstadion

Kezdés: 20:15

Hajrá KMH!

KMH Budapest-Gipsy Girls Villach összefoglaló

A két csapat egy hete találkozott utoljára, akkor kint Villachban, ahol a KMH csapata 0-7-re verte meg őket. Most a hazai pálya előnyével indultunk, ami meg is mutatkozott végeredményen, és 11-0-ra nyertünk.

A lányok egy magabiztos első harmaddal kezdtek ahol már 3-0-ra átvették a vezetést. A második harmadban ismét 3 góllal növelték a különbséget, majd az utolsó harmadban egy 5 gólos gólzápor is belefért a végére.

KMH Budapest-Gipsy Girls Villach: 11-0

Hajrá KMH!

Gipsy Girls Villach-KMH Budapest összefoglaló

A lányok szombat esti mérkőzését követően vasárnap egy újabb összecsapás várta őket. Villachba utaztak a szombati meccset követően, ahol délután játszottak egy meccset a helyi csapattal. A lányok álmosan kezdték kicsit a mérkőzést, de fokozatosan javult a játékuk, és a harmadik harmadra 0-7-re átvették a vezetést és nyerték meg a meccset.

A lányok folytatják az utukat a final four felé, a sorozatos győzelmükkel.

Hajrá KMH!

DEC Devils Graz-KMH Budapest összefoglaló

A lányok a hétvégén Ausztriába utaztak, ahol 2 nap is mérkőzést is játszottak. Első nap Graz városába mentek, ahol meg is szerezték 11. győzelmüket.

Szilágyi Leventét, a csapat vezetőedzőjét kérdeztük a mérkőzésről, hogyan is látta a lányok szereplését.

„0-1-es győzelmet értünk el a Graz csapata ellen, amivel a szezonban megszereztük a 11. győzelmünket. Az egész mérkőzésen érződött, hogy másfél hónapja nem játszottunk mérkőzést együtt, így a drukk miatt sokszor elkapkodtuk a helyzeteket és túl korán dobáltuk el a korongot. Azok a lövséek, amik beszoktak menni, most kifelé pattantak. Mindezekkel együtt úgy érzem jól és szervezetten játszottunk. Büszke vagyok a lányok teljesítményére, mert végig keményen dolgoztunk, betartottuk a taktikai utasításokat, harciasak voltunk és fegyelmezetten játszottunk az egész mérkőzésen nem törődve az ellenfél csapkodásaiból adódó sérelmekkel. Holnap Villachban folytatjuk és megyünk tovább a megkezdett úton.”

Kíváncsian várjuk a lányok következő mérkőzését is Villach ellen, remélve, hogy az eddigi győzelmi sorozatukat nem szakítják meg.

Hajrá KMH!