3×3-mas IV. Lány Kupa Hatvanban

Vasárnap 3×3-as lány tornán vettek részt a KMH játékosai Hatvanban. A lányok nagyon élvezték az eseményen való részvételt és a játék is szépen ment nekik.

A csapatot Kőszegi Petra vezette, aki nyilatkozott nekünk a tornáról:
„A hatvani lány torna jó hangulatban telt. Végül egy U25-ben, három U10/U12 korosztályban játszó sorral és két U12-es kapussal indultunk. Bár a tornára nevezhető játékosok korosztályára vonatkozó megszorítás elég tág volt, a többi edzővel a meccsek előtt egyeztettünk és végül mindenki a saját súlycsoportja ellen játszhatott. A Hatvan két csapattal jött, a második csapat ellen nagyon összeszedetten játszottunk, míg az első csapattal szemben nem sikerült minden úgy, ahogyan azt szerettük volna. A dunaújvárosi lányok nagyrészt idősebbek voltak a mieinknél, ami azért a játék képen meg is mutatkozott.
Bár hivatalos eredményt nem számoltak, a torna szervezői meghagyva az U10-es tornák szabályait, a lányaink a képzeletbeli dobogóra felállhattak.

A rendezés nagyon magas színvonalú volt, egész napos büfével, több bíróval és segítőkész edzőkkel. A torna menetrendje jól megtervezett volt, végig pontosan, sőt a tervezettnél gyorsabban haladtunk. Nagyon pörgős, élvezhető meccsek voltak, a meccsek közti időt pedig nagyrészt a pálya melletti téren töltötték a játékosok, mivel az időjárás tavaszias volt.

Az eredményhirdetésen minden csapat kapott érmet, és minden csapatból 2 játékos különdíjat, a Marczi Skate támogatásával, amiket a polgármester adott át. Összességében a gyerekek remekül érezték magukat és a 6 éves kislánytól a 16 éves játékosokig mindenki megmutathatta mit tud és büszkén mehetett haza.”

A meccs kerete:

Vadas Kinga, Iscsenko Szofi, Szalai Szonja, Müller Kata, Dalmadi Brigi (GK), Szlovicsák Zita, Fischer Anna, Farkas Barbi, Fehér Orsi, Kondor Borbála (GK), Eötvös Eszter, Pallai Zsófi, Rác Szabó Lilla

A torna sorsolása:

9:00 Hatvan Girls-Girls Hatvan
9:30 KMH-Hatvan Girls
10:00 Debrecen- MAC
10:30 KMH-Girls Hatvan
11:00 Debrecen-Hatvan Girls
11:30 MAC-Angels
12:00 KMH-Angels
12:30 Angels- Girls Hatvan
13:00 MAC-KMH
13:30 Angels-Debrecen
14:00 MAC-Hatvan Girls
14:30 Girls H.-Debrecen
15:00 Angels-Hatvan Girls
15:30 Debrecen-KMH
15:50 MAC-Girls Hatvan
16:15 Eredményhirdetés

Gratulálunk a lányoknak!
Hajrá KMH!

Navigáció