-
Kóger István
István egyesületünk utánpótlás szakmai igazgatója a 2019-2020. 13 évesen kezdett jégkorongozni Székesfehérváron, ahol később edzői pályafutását is kezdte. Felnőtt válogatottként részt vett az 1992-as 1993-as és 1994-es világbajnokságokon, Angliában, Szlovéniában és Hollandiában. Edzőként először a Fehérvár férfi csapatát edzette, akikkel Magyar Kupát nyertek. Legutóbb a Fehérvári Titánok csapatát edzette, majd az utánpótlásban az U14-es csapattal foglalkozott.
-
Szilágyi Levente
Levente 1998-ban kezdett jégkorongozni a MAC csapatában, U14-es korosztálytól szerepelt a Heraklesz programban. 2010-ben részt vett az U20 Divizio 2-es Világbajnokságon. Junior korosztályban a Dunaújváros csapatában játszott, a Mol Ligában 17 evésen mutatkozott be a Ferencváros színeiben, ahol 2 évet játszott, majd 6 évet Miskolcon szintén Mol Ligában. Kétszeres Mol Liga győztes, kétszeres magyar OB 1 bajnok és egyszeres Magyar Kupa győztes volt a Miskolccal. 2015-ben egy sérülést követően visszavonult az aktív játékosi pályafutástól és back office munkatársként segítette előbb a DVTK Jegesmedvék, majd a Debrecen csapatát. Ezen kívül a magyar férfi felnőtt válogatott csapatvezetője.
A 2017-2018-as szezontól kezdve dolgozik egyesületünknél. Az 5 szezon alatt 4 EWHL, 3 EWHL SC, 5 Magyar OB I, 1 Női U25 A és 1 DEBL bajnoki címet szerzett, mint EWHL másodedző és a DEBL csapatunk vezetőedzője.
A 2022-23-as szezontól kezdve az EWHL csapatunk vezetőedzőjeként dolgozik majd.
-
Linus Schellin
Linus Göteborg városában kezdett jégkorongozni már egészen kis korában, majd csatlakozott a Frölunda Indians csapatához, akikkel Svéd Junior Bajnokok lettek. Felnőtt korosztályban 18 éven keresztül játszott profi játékosként, ebből 8 szezont töltött a magyar Erste Ligában, majd a KMH csapatánál fejezte be játékos pályafutását. Edzőként a 2019-2020-as szezon óta erősíti egyesületünket. A 2021-22-es szezonban az U18-as csapatunk vezetőedzőjeként 2022-23-as szezontól pedig az EWHL csapatunk másodedzőjeként tevékenykedik.
-
Somogyi Vivien
Vivi korábban a magyar nemzeti válogatott támadója, a MAC és a Marilyn HC játékosa volt, 2014 óta egyesületünk tagja. A 2020-21-es szonig EWHL és OB I csapatunkat erősítette játékosként, edzőként pedig az U8-U10 és az U12 korú KMH Girls csapatok felkészüléséért volt felelős Ungár Rebekával együtt. A 2021-22-es szezontól játékos pályafutása végeztével edzői babérokra tör és a KMH DEBL valamint Női U25 csapataival dolgozik együtt.
-
Dorner Benjámin
Benji a MAC csapatánál kezdett el jégkorongozni kilenc évesen, négy év után a Budapest Starshoz igazolt, 18 évesen Újpestre került, ahol több szezonon keresztül Mol Ligában versenyzett. 2011-ben válogatott játékosként részt vett U20 divizió II/A világbajnokságon. Több éve edzősködik a KMH-nál, kétszeres OB III bajnok a KMH játékosaként. A 2021-2022-es szezontól az U16-os csapattal dolgozik vezetőedzőként mellette pedig a KMH OB II-es csapatában játszik. A 2022-23-as szezontól az U18-as csapatunk vezetőedzői feladatait látja el.
-
Siklósi András
Siki 2011/2012-es idényben elvégezte az LTP tanfolyamot, majd 2016-ban sportedzői végzettséget szerzett. Jelenleg csapatvezetőként és másodedzőként dolgozik az U18-as csapatunkkal.
-
Gömöri Norbert
Norbi 12 évesen kezdett jégkorongozni. LTP tanfolyamot végzett 2014-ben, sportedzői végzettségét a Budai Sportoktató Akadémián szerezte. A KMH-nál az U12-es korosztály csapatait segítette éveken keresztül, illetve a délelőtti oktatáson és az U8-as korosztályban tanította a gyerekeket. Felnőtt szinten háromszoros OB III-as bajnok és négyszeres OB IV-es bajnok. A 2021-2022-es szezonban az U16 korosztály másodedzőjeként dolgozott. A 2022-23-as szezonban az U14 A csapatunk másodedzőjeként, valamint az U14 B csapat vezetőedzőjeként dolgozott, a 2023-24-es szezonban pedig az U16-os csapat vezetőedzőjévé lépett elő.
-
Takács Bence
Bence sportolói karrierjének egészét Fehérváron töltötte, ahol volt szerencséje bemutatkozni a Titánok Erste Liga csapatában is.
Edzői pályafutását a KMH U14-es csapatánál kezdte a 2021-22-es szezonban. Két évig az U14 A csapatunk másodedzője és az U14 B csapatunk vezetőedzőjeként tevékenykedett Gömöri Csaba mellett. A 2022-23-asz szezontól kezdve az U16-os csapatunk másodedzője.
-
Francsics Bence
Bence U18-as koráig Kaposváron jégkorongozott. Edzői pályafutását 2014-ben kezdte Kaposváron, ahol az U8-U10-es korosztályoknál segített. Korábban más klubnál az U14-es csapat vezetőedzőjeként dolgozott. A 2018-2019-es szezonban az U12-es Pirates csapat edzői feladatait látta el, illetve az U10-es korosztálynál segítette a gyerekek fejlődését. A 2019-2020-as szezontól kezdve 3 évig az U12 korosztály vezetőedzőjeként dolgozik egyesületünknél. A 2022-23-as szezontól az U14-es csapat vezetőedzőjeként dolgozik nálunk.
-
Ungár Rebeka
Rebi 2003-ban kezdett az FTC-ben jégkorongozni, majd több különböző hazai csapatban is játszott. 2013 óta a KMH játékosa, valamint válogatott múlttal rendelkező játékos. Rebi a csupa lányból álló KMH U8-U10-es korosztályú Girls csapatot, illetve az U12-es Girls csapatot irányította Somogyi Viviennel közösen. A 2021-22-es szezontól a KMH DEBL és Női U25 A csapataival dolgozott Somogyi Viviennel együtt. A 2023-24-es évadtól pedig U14-es csapatunk másodedzői feladatait látja el.
-
Roczanov Zsolt
Zsolti 2001-ben született Székesfehérváron. Jégkorong pályafutását 2004-ben kezdte az Ifj.Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia játékosaként. 18 év alatt 9 Magyar Bajnoki címet, az Osztrák bázisú ligában 8 bajnoki címet szerzett. Edzői végzettségét 2021-ben az Educpro sportiskola diákjaként szerezte meg. Egyesületünknél a 2021-22-es szezon óta az U12-es korosztállyal dolgozik. A 2022-23-as szezontól a HKB U12-es csapatának a vezetőedzője lesz.
-
Nochta Kristóf
A jégkoronggal 2008-ban ismerkedett meg. Még ebben az évben el is kezdte űzni a sportot Székesfehérváron, ahol aztán végigjárta a korosztályos ranglétrát. A 2021-22-es szezont a Titánoknál játszhatta végig az Erste ligában. A szezon végén döntött úgy, hogy játékosként felhagy a sporttal és edzőként folytatja a továbbiakban. Örömmel fogadta el a másodedzői ajánlatot, így 2022 augusztusától tartozik a HKB edzői kötelékébe.
-
Komáromy Botond
Botond Székesfehérváron kezdett el jégkorongozni, utánpótlás évei során Ausztriában és Svédországban is kipróbálhatta magát. Tagja volt a magyar bajnok és Erste Liga második Ferencváros csapatának, a székesfehérvári U18-as világbajnokságon pedig címeres mezben is pályára léphetett. Jelenleg a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi karán folytatja tanulmányait, egyesületünkben pedig az U12-U14-es korosztály technikai fejlesztéséért felel.
-
Keszthelyi Zoltán
Zoltán 9 évesen kezdett el jégkorongozni Újpesten és egészen 2000-ig itt játszott, elsőosztályú felnőtt pályafutását is ebben az évben fejezte be. Karrierje alatt részt vett korosztályos válogatott eseményeken és világversenyeken is.
A Semmelweis Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Karán testnevelő tanár-egészségtan tanári szakon szerzett diplomát, majd edzői végzettséget. 18 éves pedagógiai tapasztalattal rendelkezik, amit az edzői munkában is hasznosítani tud.
Hat éve foglalkozik U10-es korosztállyal, ez idő alatt többek között az EMHL sorozatban AAA szintű csapatok ellen szerezett nemzetközi tapasztalatot. A klubnál a 2022-23-as szezontól az U10-es csapat vezetőedzőjeként fog dolgozni.
-
Turbucz Martin
Martin 5 éves kora óta jégkorongozik. Végigjárva a korosztályos csapatokat, 17 évesen bemutatkozott az Erste ligában. 10 profi szezont játszott végig, ez idő alatt 3-szor játszhatott a válogatottban is. Játszott az UTE, Vasas és a Győr csapatában, valamint 7 mérkőzés erejéig a szlovák extraligában is, a DVTK színeiben. 2018-ban részt vett a téli Universiade játékokon.
Legjobb eredményei közé tartozik a Magyar Kupa 2. és az Erste liga 3. helyezés.
Mindig is tudta, hogy amikor befejezi a profi pályafutását, akkor szeretne edzőként elhelyezkedni. 2022 áprilisa óta a KMH U10-es korosztályának edzőjeként tevékenykedik.
-
Egyedi Noémi
Noémi a jég mellett nőtt fel, hiszen már kisgyerek kora óta jégkorongozik. Az utánpótlás korosztályokat végig járva jelentős tudást és tapasztalatot szerzett. 2013 óta tagja egyesületünknek, pályafutása során az EWHL bajnokságban játszott, a DEBL bajnokságban bajnoki címet nyert és kétszer a dobogó második fokát érte el, többszörös női OB I és OB II bajnok. Az U18-as válogatott tagjaként két világbajnokságon vett részt, valamint a World Select tornán is szerepelt. 2018 óta edzőként is támogatja egyesületünket, ahol eleinte az U8 csapatnál, jelenleg az U10 korosztálynál segíti a gyerekek fejlődését.
-
Zaccomer Ákos
Ákos 2002-ben született, a jégkorongozást Svédországban, azon belül is Lund-ban kezdte el 2008-ban. Pályafutása alatt játszott a Bocsok csapatában, majd a KMH Sportegyesület utánpótlás csapatainál erősítette a keretet. 2021 óta edzőként segíti az egyesület mindennapjait, LTP segédedzőként az U10-es csapat fejlődésében játszik szerepet.
-
Ales Gyula
Gyula 4 éves korában kezdett el korcsolyázni. Pályafutása nagy részét az UTE csapatában töltötte. A versenyzést 2002-ben hagyta abba, hogy egyetemi tanulmányaira koncentrálhasson. Az edzői munkája mellett testnevelés-angol szakos tanárként dolgozik egy budapesti általános iskolában. 2017-ben végzett a Testnevelési Egyetemen, mint jégkorong sportedző. 2017 óta foglalkozik utánpótlás neveléssel. Az azóta eltelt időszakban az OHA-ban foglalkozott az U8 – U10, valamint az U14 – U16 korosztályokkal. Egy évet töltött el a White Sharks HC – nél, mint U10 vezetőedző. Ettől a szezontól kezdve egyesületünk U8 vezetőedzői feladatait fogja ellátni.
-
Preisinger Dorka
Dorka 2001-ben született és 2007-ben került a jégkorong világába, azóta aktív részese a magyar jégkorongnak. Pályafutása során játszott a KMH DEBL és EWHL csapataiban, többszörös OB1-es és OB2-es magyar bajnok. 2014 és 2019 között tagja volt a korosztályos magyar női jégkorong válogatottaknak. Négyszer játszott U18-as világbajnokságon, a 2019-es női, Divízió 1-es világbajnokságról bronzéremmel tért haza. 2017-ben Újbuda kiváló sportolójának választották. 2018/2019-es szezont Kanadában töltötte az Ontario Hoki Academy, jégkorong és oktatási intézményben. A 2021/2022-es szezontól a Budapest Jégkorong Akadémia játékosa. Egyetemi tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pszichológia szakán végzi. A KMH U8-as edzői csapatában 2019 szeptemberében kezdett el aktív szerepet vállalni. 2021 szeptemberétől pedig a KMH Skorpió XI. programjának egyik oktatója.
-
Várady Csaba
Csaba 1968-ban játszotta első jégkorong mérkőzését, kapusedzői munkásságát pedig 1991-ben kezdte meg, azóta pedig számos tehetséges kapus került ki kezei közül. A több mint harminc évet felölelő edzői karrierje során rengeteg tapasztalatot szerzett, számos szezonban edzőként és vezetőedzőként is dolgozott. A 2023/24-es szezontól kezdve a HKB kapusedzői feladatait fogja ellátni.
-
Veres Marcell
Marci életének 16 éve szerves része a jégkorong. 2 éve foglalkozik utánpótlás-neveléssel az egyesületünknél, emellett pedig a Corvinus egyetem emberi erőforrások szak hallgatója. A célja az, hogy megmutathassa a gyerekeknek az önfeledt játékot, illetve a jól végzett munka örömét és közben sok fantasztikus élményhez segíthesse őket a jégkorongon keresztül.
-
Lampert Mónika
Három éves korában kezdett el műkorcsolyázni, majd 21 éves korában szinkronkorcsolyázóként fejezte be az aktív sportot. Közel 15 éve foglalkozik utánpótlás neveléssel a saját szakágában. A 2022-23-as szezontól az U8 és az U10 korosztályoknál a korcsolyatechnika fejlesztését segíti, illetve a Hokisuli és a SKORPIÓK XI program edzőjeként játékos formában tanítja a korcsolya alapjait a gyerekeknek.
-
Bóta Gusztáv
1954-ben született. 1964-ben kezdett jégkorongozni a KSI-nél. Több csapatnál is megfordult játékosként az évek folyamán, korosztályos válogatott tagja is volt több alkalommal. 1978-tól kezdett az edzősködéssel foglalkozni. Különböző korosztályos válogatottak mellett dolgozott. Jelenleg a KMH OB III bajnok, kétszeres OB IV és kétszeres AHL bajnok, legutóbb AHL ezüstérmes csapatainak vezetőedzője. A 2016/17 szezonban az OB II, OB-III, OB-IV és AHL csapatokat irányítja vezetőedzőként.
You must be logged in to post a comment.