Hullámzó, de tanulságos szezont zárt U14-es korosztályunk

 

Az U12-es korosztályhoz hasonlóan az eggyel idősebbeknél is két csapatot indított egyesületünk. HKB Knights és HKB Warriors néven indultunk el a bajnokságban, a csapatokat pedig Francsics Bence és Ungár Rebeka fejlesztette a szezon során. Elsőként Bence véleményét kérdeztük:

 

Hogyan értékelnéd az U14-es Knights csapat idei szezonját?

Úgy gondolom egy nehéz szezonon van túl csapatunk, szinte minden hétvégén meccseztünk, több hétközbeni meccsünk is volt, a legtöbb játékosnak nagy szintlépés volt ez a tavalyi szezonhoz képest. Egy hullámvasúthoz tudnám hasonlítani ezt a szezont, voltunk fent, voltunk lent, voltak pozitív és negatív csalódások is.

 

A bajnokságot végül a 11. helyen zártátok, ez mennyire volt összhangban a szezon elején kitűzött célokkal?

A szezon elején nem feltétlenül állítottunk célt a játékosok elé, saját maguknak határozták meg azt. Az én személyes elvárásom a top 10 volt.

 

Miben sikerült a legtöbbet előrelépni az évad során? Mi az, amire a jövőben még nagyobb figyelmet kell fordítani?

Az egyéni képességek fejlesztésében nagyot léptünk előre, ez köszönhető volt a reggeli skill edzéseknek, viszont amiben jövőre is sokat kell még fejlődnünk az a csapatjáték és a különböző egyéni-és csapat taktikai elemek elsajátítása.

 

Mi volt a szezon legemlékezetesebb pillanata számodra?

Számomra a szezon legemlékezetesebb pillanata talán a Vasas elleni kvalifikációs mérkőzés volt, ahol 0-0-ás döntetlent tudtunk játszani, utolsó kvalifikációs kör volt, ahol még mindenki versenyben volt a legjobb nyolc közé jutáshoz és ezt a mi játékosaink is tudták, így minden egyes pontra szükségünk volt.

 

Hogyan tervezitek a nyári felkészülést a következő szezonra?

Április közepén megtörtén a korosztályváltás és azóta heti szinten négy szárazedzéssel készülünk. Emellett négy csoportban mindenkinek van külön lövő és ütőkezelés foglalkozása is, több felmérést is csináltunk a játékosokkal.

 

Hullámzónak. Mind a játékosok, mind a csapat egységesen tekintve vegyes teljesítményt nyújtottak, amit az eredmények világosan mutattak is. Sokat beszéltünk erről a szezon közben, hogy főleg ebben a korosztályban nem várható el a folyamatos magas, de legalábbis elvárható szint, érzékeny és kényes korosztály a (kis)kamaszok életkora, törődést, odafigyelést igényel. Ugyanakkor mégiscsak elsődleges cél a fejlődés, amit csak a határok feszegetésével lehet elérni, így ezt az ingadozást szerettük volna minimalizálni, amennyire csak lehet. Ebben bőven lesz még mit fejlődni a későbbiekben.

 

Mik voltak a szezon eleji célkitűzések és ezeket mennyire sikerült megvalósítani?

Mivel augusztusban kerültem a csapathoz, a fő célom az volt, hogy megismerjem a játékosokat mind a jégen, mind azon kívül. Emellett ki akartam tapasztalni, milyen az U14-esekkel dolgozni, mit lehet tőlük elvárni, mit szükséges tanítani. Francsics Bence ebben teljes mértékben segítségemre volt, türelemmel és készségesen vezetett be a részletekbe, a közös munkába, ami szerintem a lehető leggördülékenyebben működött.

 

Mennyire segítette a két csapat megléte a játékosok közötti versenyhelyzet kialakítását?

A versenyhelyzet egy nagyon érdekes jelenség. A két csapat között elég nagy volt a különbség játékszint tekintetében, három játékos volt csak, akik a teljesítményüktől függően alkalmanként befértek a Knights mérkőzéskeretébe. A Warriors csapaton belül sok játékos szerepelt, őket lehetőséghez mérten igyekeztünk nagyjából egyformán nevezni, de azért nem mindenki fektette bele azt a munkát vagy fókuszált eléggé a fejlődésre, hogy ezt kifejezetten kiérdemelje. Mindazonáltal azért úgy érzem, motiválta őket ez a kis belső verseny, többen is felkerestek szezon közben, hogy az egyéni fejlődésükről beszéljünk és szerencsére számos játékosról elmondható, hogy több szempontból is lépett előre.

 

Milyen tanulságokat tudtatok levonni a szezon végeztével?

Leginkább azt, hogy kölyökben már azért rálátást kapunk, nagyjából kinek hol a maximuma a hokiban. Benne van-e a kornak megfelelő minőségű és sebességű fejlődés, vagy ez a folyamat kicsit belassul és nem biztos, hogy tudja tartani a lépést. Természetesen senkit nem írunk le előre, úgy gondolom, mindenkinek megadjuk az esélyt, akár ha csak az aktuálisan zajló intenzív száraz felkészülésről beszélünk. Kíváncsian várom, ez például kinek mire lesz elég és augusztusban milyen állapotban tudják a játékosok megkezdeni az edzőtábort.

Győzelem az U14-es helyosztókon – heti utánpótlás összefoglaló

Ungár Rebeka és Francsics Bence csapata is sikeresen vette a hétvégi helyosztó fordulót. A HKB Warriors a VSD Párducok, míg HKB Knights csapatunk az UTE A2 felett aratott győzelmet. 

 

U8

Mérkőzésekben gazdag hetet tudhatnak maguk mögött szuperminis hokisaink, hiszen mindhárom csapatunk tornán vett részt vasárnap. A pirosak a Kisstadionban, a kékek Érden, a sárgák pedig Óbudán léptek jégre remek hangulatú eseményeken.

 

U10

Kék csapatunk hazai rendezésű tornán szerepelt. Keszthelyi Zoltán tanítványai az UTE 2, a Szigeti Bikák Pesterzsébet II és a Sportországi Cápák csapatait látták vendégül. 

 

U12

Izgalmas hétvégén vannak túl U12-es csapataink is, hiszen a HKB Pirates számára szombaton kezdetét vette a Magyar Kupa versenysorozat. A bajnoksággal ellentétben itt számolják és hivatalosan is közzé teszik az eredményeket. Elsőként a Lehel HC, majd a Zempléni Hiúzok ellen lépett jégre csapatunk, vasárnap pedig az OHA és az UTE volt az ellenfél. 

Eredmények:

HKB Pirates – Lehel HC 1:3

HKB Pirates – Zempléni Hiúzok 9:2

HKB Pirates – OHA 2:5

HKB Pirates – UTE 1:4

Nochta Kristóf edző értékelése:

A hétvégén B csapatunk számára elkezdődött a Magyar Kupa, ahol szombaton Sátoraljaújhelyre, vasárnap pedig Újpestre látogattunk. A szombati első meccsünk egy nagyon kemény mérkőzés volt a Lehel HC ellen. Végig nagy küzdelem zajlott a pályán minden korongért. Bár tudtunk vezetni, de ellenfelünk végül fordított és el is ment két góllal. A vége előtt 3 perccel időt kértünk, majd a kapust is lehoztuk. Nagyot küzdöttek a srácok. Bár közelebb férkőzni az ellenfélhez nem sikerült, komoly teljesítmény úgy gondolom, hogy 3 perc alatt nem kaptunk gólt üres kapura.

A második mérkőzést egyből ezután játszottuk a helyi csapat ellen. Az első játékrészben érződött, hogy sok energiánkat felemésztette az előző mérkőzés. Éppen ezért a meccs szünetében megbeszéltük, hogy szeretnénk leegyszerűsíteni a játékunkat és többet lőni kapura. Úgy gondolom, hogy ezt maximálisan teljesítette a csapat és végül egy nagyobb arányú sikert könyvelhettünk el.

A vasárnapi nap, egy még erősebb tornát hozott Újpesten. A napot az “A” bajnokságban induló OHA ellen kezdtük, majd az Újpest “B” csapatával folytattuk. Több szép támadást vezettünk, a góljaink is nagyon szépek voltak, viszont sajnos ez a nap most nem kizárólag rajtunk múlott. A srácoknak mindig azt próbálom tanítani, hogy menjenek fel a jégre, ott tegyenek meg az utolsó dudaszóig mindent ami tőlük telik, aztán a végén megnézzük ez mire volt elég. Ezt teljes mértékben teljesítették a gyerekek úgyhogy az ő részükről elmondható, hogy a legjobb tudásuk szerint igyekeztek csinálni a dolgukat. Kicsit felemás érzéseim vannak, mivel két nagyon jó ellenfél ellen játszottunk egy-egy nagyon jó meccset és mindenképpen ez az elsődleges itt még. A másik részről viszont, sajnálom a gyerekeket, mert eredményt tekintve érdemelhettünk volna akár többet is, de ilyen a sport. Vannak tényezők egy mérkőzés során amiket nem mi befolyásolunk.

Összességében büszkék vagyunk a srácokra. Rendkívül nagyot küzdenek hétről hétre, ha az egész szezonunkat figyelembe vesszük. A héten ráfordulunk a célegyenesre, és hétvégén igyekezni fogunk a hozzánk méltó teljesítménnyel lezárni a Kupát.

 

U14

A hétvégén folytatódtak az U14-es bajnokság helyosztó mérkőzései. Csütörtökön Szombathelyre látogatott Knights csapatunk, szombaton pedig mindkét együttesünk hazai pályán lépett jégre. Warriors csapatunk a VSD Párducokat, Francsics Bencéék pedig az UTE A2 csapatát fogadták. 

Eredmények:

HKB Knights – Szombathelyi Pingvinek 2:3 hosszabbítás után

HKB Knights – UTE A2 2:0

HKB Warriors – VSD Párducok 6:0

 

U18

Szombaton és vasárnap is az Egerszegi Titánok volt U18-as csapatunk ellenfele. Az osztályozó mérkőzések BL rendszerben kerültek lebonyolításra, azaz a két mérkőzés összesített eredménye alapján került ki a győztes. Szombaton hazai pályán fogadtuk az egerszegi csapatot. Nem indult jól a találkozó, 11 perc leforgása alatt három gólos előnyre tett szert a vendég csapat. Boros Bercel kettő találatának köszönhetően a második harmad elejére sikerült 1 gólra faragni a hátrányt, azonban ezután ismét a vendégek pillanatai következtek, a 39. percben már 2:7-et mutatott az eredményjelző. A végére is maradt még izgalom, az utolsó játékrészt sikerült megnyernie csapatunknak, beállítva ezzel a 6:8-as végeredményt. 

Vasárnap már sokkal jobban sikerült a kezdés, nyolc perc alatt sikerült behozni a szombaton összeszedett kétgólos hátrányt. A mérkőzés felére azonban újra a hazaiaknál volt az összesített előny, a harmad vége előtt Becze Ákos góljával került közelebb csapatunk a hazaiakhoz. Még egy találatra szüksége volt csapatunknak, hogy hosszabbításra mentse a mérkőzést, ez pedig a kapusunkat lehozva, 5 másodperccel a vége előtt sikerült is, Kadarkuti Bálint talált be az egerszegiek kapujába. A hosszabbítás végül a hazaiaknak kedvezett, így 10:11-es összesített eredménnyel ők nyerték meg az osztályozó fordulót. 

 

U25 női

Női csapatunk hétfőn a MAC Marilyn otthonában lépett jégre, a tét a döntőbe jutás volt. Ennek szellemében jól kezdte csapatunk a találkozót, Gaitz Hanna a mérkőzés 8. percében vezetéshez juttatta csapatunkat. Erre gyorsan érkezett a hazai válasz, azonban a harmad vége előtt Gergely Dalma góljával újra nálunk volt az előny. A második harmad közepén Kerkovits Réka talált be, három perccel a vége előtt pedig Gergely Dalma állította be a 4:1-es végeredményt.

Szupermini tornák hétvégéje következik – heti utánpótlás előzetes

Piros, sárga és kék csapatunk is jégre lép vasárnap a magyar versenysorozat keretein belül. U16-os csapatunk a héten pihen, szombaton kezdetét veszi az U12-es Magyar Kupa. Heti utánpótlás mérkőzés előzetesünk következik.

 

U8

Legfiatalabb hokisainkból álló csapatainkból három is érdekelt lesz a hétvégén. A pirosak a Kisstadionban, a kékek Érdre, a sárgák pedig Óbudára utaznak. 

 

U10

Egy hét szünet után újra mérkőzések várnak minis játékosainkra. Kék csapatunk hazai rendezésű tornán fog részt venni szombaton a Tüskesátorban. 

 

U12

Szombaton kezdetét veszi a Magyar Kupa versenysorozat. Pirates csapatunk elsőként a Lehel HC, majd a Zempléni Hiúzok ellen fog jégre lépni. Vasárnap Vikings együttesünk utazik Szegedre. 

Roczanov Zsolték múlt héten a Győr vendégei voltak, azonban nem sikerült pontokat szerezni a zöld-fehérektől. Edzőnk így értékelte a múlt heti találkozót: “Azt kaptuk amit megérdemeltünk, az egész heti munkamorál és magatartás elmaradt az elmúlt időszakban nyújtottól, ez rá is tette a bélyegét a mérkőzésre. Mindig azt mondom a gyerekeknek amit annak idején nekem mondott az egyik edzőm, “Amilyen az edzés olyan lesz a meccs is” és ez ismét beigazolódott mint mindig. Azt ki kell emeljem hogy ezen a meccsen négy játékos is az U10-től érkezett hozzánk, hála az U10-es edzői stáb hatékony és minőségi munkájának. Az hogy már most tudunk a kék bajnokságban bevetni alsóbb korosztályból érkező játékosokat az nekik köszönhető. Ebből a mérkőzésből levontuk a tanulságot és jövő héttől újult erővel állunk bele az előttünk álló kihívásokba.”

 

U14

Folytatódnak az U14-es bajnokság helyosztó mérkőzései. Csütörtökön Szombathelyre látogat Knights csapatunk, szombaton pedig mindkét együttesünk hazai pályán lép jégre. Warriors csapatunk a VSD Párducokat, Francsics Bencéék pedig az UTE A2 csapatát fogadják. 

 

U18

Lezárult a bajnokság alapszakasza. Sajnos a Kárpáti Farkasok elleni mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, így a héten osztályozó mérkőzések várnak a fiúkra az Egerszegi Titánok ellen. Szombaton a Tüskesátorban, vasárnap pedig Egerszegen lép jégre a csapat.

 

U25 női

U25-ös női csapatunk hétfőn lejátszotta utolsó elődöntős mérkőzését, ahol a MAC Marilyn csapatát 4:1-re legyőzve sikeresen továbbjutott a bajnokság döntőjébe.

Kövessétek figyelemmel csapatainkat és szurkoljatok nekik ezen a héten is. Közösségi média platformjainkon folyamatosan frissítéseket és eredményeket osztunk meg, így érdemes követni oldalainkat.

Hajrá HKB!

Az alapszakasz utolsó mérkőzése vár U18-as csapatunkra – heti utánpótlás előzetes

 

Az utánpótlás bajnokságok többségében már megkezdődött a középszakasz, hamarosan U18-as csapatunk számára is véget ér a bajnokság első fázisa. Utánpótlás csapataink heti mérkőzés előzetese következik. 

 

U8

Legfiatalabb csapatainkból kettő is érdekelt lesz a hétvégén. Piros csapatunk Óbudán, míg kék együttesünk a Székesfehérvári Jégcsarnokban fog majd jégre lépni.

 

U12

Az alapszakasz második körének ötödik fordulója vár Vikings csapatunkra a hétvégén. Roczanov Zsolték ellenfele a Győri ETO HC lesz. 

 

U14

Warriors együttesünk számára szombaton megkezdődnek a helyosztó mérkőzések. A 31. helyért folyó küzdelmek során az első ellenfél a Jégoroszlánok csapata lesz. 

 

U16

Szintén kezdetét veszik az U16-os bajnokság helyosztó mérkőzései. Csapatunk a második helyen végzett a középszakaszban, ami azt jelenti, hogy a 9-14. helyekért játszhatnak Gömöri Norbert tanítványai. Ellenfeleink az M2-es csoport 4-6. csapatai, vagyis az UTE, FTC-Telekom és a Székelyföldi Jégkorong Akadémia U16 lesznek, az M3-as csoport első három helyezettjével kiegészülve. (DEAC, HKB, KASI) Mindenkivel egy mérkőzést fog játszani csapatunk, ezután alakul ki a szezon során elért végső helyezés. Az első körben az FTC lesz az ellenfél. 

 

U18

Az alapszakasz utolsó fordulója következik, ahol az ellenfelünk az FTC-Telekom együttese lesz. Ugyan hamarosan a végéhez ér a bajnokság, még sok kérdés nyitott a tabellán, hiszen a 3. és 7. helyezett csapatokat csupán 3 pont választja el egymástól. Amennyiben csapatunk a B1-es csoport utolsó két helyének valamelyikén végez, úgy osztályozó mérkőzések várnak rá a B2-es csoport első két helyezettje ellen. 

 

U25 női

Női csapatunk szerdán lejátszotta az elődöntő második mérkőzését a MAC Marilyn ellen, ezúttal a kék-fehérek örülhettek, így hétfőn újra találkozik egymással a két csapat a két győzelemig tartó párharc során. 

Kövessétek figyelemmel csapatainkat és szurkoljatok nekik ezen a héten is. Közösségi média platformjainkon folyamatosan frissítéseket és eredményeket osztunk meg, így érdemes követni oldalainkat.

Hajrá HKB!

A helyosztók következnek – U14

U16-os együttesünkhöz hasonlóan az eggyel fiatalabbak korosztályában is véget értek a középszakaszbeli küzdelmek. Ebben a korcsoportban két csapatunk is indult HKB Knights és HKB Warriors néven. Előbbi az M2-es, míg utóbbi az M5-ös csoportban kezdte meg az U14-es bajnokság középszakaszát. 

Knights együttesünk az M2-es csoport ötödik helyét megszerezve a bajnokság 9-14. helyéért folyó párharcban vehet részt, míg Warriors csapatunk a 31. helyért lesz versenyben. 

Francsics Bence csapatának az ellenfelei az OHA A, Vienna Capitals, UNI Győr ETO HC A, Szombathelyi Pingvinek és az UTE A2 lesznek, míg Ungár Rebekáék a Vasas SC B, Jégoroszlánok és a VSD Párducok csapataival fognak megmérkőzni.

A bajnokság eredményeit ezen az oldalon lehet követni.

Szupermini tornák hétvégéje – heti mérkőzés előzetes

Vasárnap három szupermini csapatunk is tornán fog részt venni. Kék csapatunk hazai pályán játszik délelőtt, a sárga és piros együttesünk pedig Dunakeszire fog utazni. Emellett a többi utánpótlás korosztályban is mozgalmas hétre lehet számítani. Heti mérkőzés előzetesünk következik. 

 

U8

Ahogy azt a cikk bevezetőjében is említettük, mindhárom csapatunkra izgalmas mérkőzések várnak a héten. A kékek hazai pályán fognak szerepelni, míg sárga és piros csapatunk is Dunakeszire fog utazni. A tornák menetrendjei elérhetőek a Magyar Jégkorong Szövetség honlapján

 

U10

A legutóbbi, hazai rendezésű EMHL torna után ismét jégre lép csapatunk a nemzetközi tornasorozat keretében. A következő állomás ezúttal Szlovákiában, Nagyszombat városában kerül megrendezésre. Ellenfeleink a Gladiators Trnava, St. Pölten Tigers és a HC Brumov-Bylnice lesznek. 

Piros csapatunk szombaton az FTC csapatánál vendégeskedik, az ellenfelek a hazai együttes mellett a MAC és a B-Villámok SE lesznek.

 

U12

Vikings csapatunkra házon belüli edzőmérkőzés vár U14-es korosztályunk játékosaink ellen.

 

U14

Tovább folytatódnak a középszakasz küzdelmei Warriors és Knights együttesünk számára is. Elsőként csütörtökön hazai pályán fogadják a Győr csapatát Ungár Rebekáék, majd szombaton a Hatvani Gigászok lesznek Warriors együttesünk ellenfelei. Francsics Bencéék szombaton Óbudára látogatnak. 

 

U16

A középszakasz végéhez ért Gömöri Norbert együttese, utolsó ellenfelük a Székelyföldi Jégkorong Akadémia lesz szerda este a Tüskesátorban. Sok múlik majd az utolsó fordulókon, hiszen mind a hat csapat fej-fej mellett halad egyelőre a középszakaszban, így még szinte bárhogy alakulhat a tabella állása.

 

Női U25

A női U25-ös bajnokságban is megkezdődött a rájátszás. Elődöntős ellenfelünk a MAC Marily csapata lesz, ez első találkozót vasárnap rendezik a Kisstadionban. A szezon során eddig kétszer találkoztak a felek, a pontokon eddig fele-fele arányban osztoztak. A párharc két nyert mérkőzésig tart.

 

Kövessétek figyelemmel csapatainkat és szurkoljatok nekik ezen a héten is. Közösségi média platformjainkon folyamatosan frissítéseket és eredményeket osztunk meg, így érdemes követni oldalainkat.

 

Győzelem az U14-es középszakaszban – Heti utánpótlás összefoglaló

 

Szombat délután U14 Knights csapatunk is megszerezte első győzelmét a bajnokság középszakaszában. Az idősebb utánpótlás korosztályokban ezúttal nem sikerült győzelmeket szerezni.

 

U8

Szupermini piros csapatunk hétvégén a Vasas Jégcentrumba lépett jégre. Az eseményt a csapat vezetőedzője, Ales Gyula értékelte: “Legkisebbjeink a Vasas Jégcentrumban vettek részt piros, kezdő tornán. Sokaknak életük első tornája volt ez és bátran mondhatom, hogy nagyon élvezték és nagyon ügyesek voltak.”

 

U10

Ugyancsak dicsérendő U10-es kék csapatunk teljesítménye, akik hétvégén a Győri Jégsport Központban léptek jégre. Egyedi Noémi edző értékelése: “A hétvégén Győrben voltunk, ahol ismét 4 mérkőzést játszottunk. Először a Sportország majd a Győr, aztán az Ajka Óriások és ismét a Sportország ellen játszottunk. Kicsit álmoskásan kezdtünk az elején, de később mindenki fejben is megérkezett. A torna folyamán szép helyzeteket tudtunk kialakítani, amelyeket többnyire gólra is váltottunk. A passzjáték ismét szép volt, de még a pontosságon van mit fejleszteni. A kemény mérkőzések ellenére sikerült a fókuszt végig megtartani. Összességében mindenki nagyon jól érezte magát. A rendező csapatnak külön köszönjük a vendéglátást.”

 

U12

Pirates és Vikings csapatunk is idegenben lépett jégre vasárnap. Roczanov Zsolték Ajkán, Nochta Kristófék pedig Érden vendégeskedtek.

 

U14 

Knights és Warriors csapatunk is jégre lépett a héten. A hetet a lovagok nyitották csütörtökön a Tüskesátorban. Ekkor még nem sikerült a győzelem, de aztán szombaton a Győr csapata ellen sikerült javítani és megszerezni a középszakaszbeli küzdelmek első pontjait. A három megszerzett pontnak köszönhetően jelenleg a tabella ötödik helyét foglalja el csapatunk, a következő ellenfél pedig az OHA együttese lesz. Warriors csapatunknak ezúttal nem sikerült pontokat szerezni, ők legközelebb csütörtökön a Győr ellen lépnek jégre a Tüskesátorban. 

 

U16

Nem sikerült folytatni a nyerő szériát U16-os csapatunknak, elsőként pénteken a Szombathelyi Pingvinek, majd vasárnap a DEAC csapata ellen szenvedett vereséget csapatunk. Ennek következtében visszacsúszott együttesünk a tabella második helyére, azonban még mindig nyílt a küzdelem, sok múlik majd a csütörtöki SZJA U15 elleni találkozón. 

 

U18

Szoros mérkőzéseken, kétszer is a rendes játékidő letelte után előbb szétlövésekkel, majd hosszabbításban szenvedett vereséget ifjúsági csapatunk. Dorner Benjamin együttese jelenleg a tabella ötödik helyén áll. 

 

Kövessétek figyelemmel csapatainkat és szurkoljatok nekik ezen a héten is. Közösségi média platformjainkon folyamatosan frissítéseket és eredményeket osztunk meg, így érdemes követni oldalainkat.

 

Hajrá HKB!

Veretlenül zárta U10-es csapatunk az EMHL tornát – Heti utánpótlás összefoglaló

Vasárnap a Tüskesátor adott otthont az Euro Mini Hockey League fordulójának, ahol U10-es csapatunk remek teljesítményt nyújtva, veretlenül zárta a napot. Emellett több korosztályos együttesünk is pályára lépett, ezeknek a mérkőzéseknek az összefoglalója következik. 

 

U8

Szupermini piros csapatunk vasárnap a Megyeri úti jégcsarnokban lépett jégre, ellenfeleink a MAC, UTE 2 és a Táti Tigrisek voltak. Nagyon jó hangulatban telt az esemény, játékosaink pedig remek teljesítményt nyújtottak.

 

U10

Szintén dicsérendő U10-es sárga és kék csapatunk teljesítménye, akik hétvégén a Tüskesátorban léptek jégre. Sárga csapatunk a magyar bajnoki rendszer keretein belül, még kék együttesünk vasárnap az EMHL tornasorozat részeként versenyzett. Utóbbiban számolják az eredményeket, így elmondhatjuk, hogy csapatunk remek teljesítményt és magabiztos játékot mutatva, 100%-os mérleggel zárta a hétvégét. Szlovák és magyar ellenfelekkel is megmérkőztek a gyerekek, összesen hat alkalommal hagyhatták el győztesen a jeget. 

 

U14 

Knights csapatunk számára szünetelt a bajnokság középszakasza, azonban Warriors játékosaink két alkalommal is versenyzett a héten. Elsőként hazai pályán fogadtuk csütörtökön a Szigeti Bikákat, majd vasárnap Szekszárdra látogattak Ungár Rebekáék. Pontokat ezúttal nem sikerült szerezni, így csapatunk az M5-ös csoport negyedik helyéről várhatja a folytatást.

 

U16

Folytatta az előző héten megkezdett jó szereplését U16-os csapatunk. Ezúttal az alapszakasz során előttünk végzett KASI volt az ellenfél. Jól indult a mérkőzés, már a 14. percben három gólos előnyre tett szert csapatunk. A folytatásban sikerült felzárkózni  a kaposvári csapatnak, a második harmad végén 3:2 állt az eredményjelzőn. A záró játékrészben sikerült eldöntenie csapatunknak a mérkőzést, magabiztos játékkal, négy gólt szerezve állították be a srácok a 7:2-es végeredményt. 

Kövessétek figyelemmel csapatainkat és szurkoljatok nekik ezen a héten is. Közösségi média platformjainkon folyamatosan frissítéseket és eredményeket osztunk meg, így érdemes követni oldalainkat.

 

Hajrá HKB!

Vasárnap EMHL tornát rendezünk – heti mérkőzés előzetes

Most hétvégén a Tüskesátor fog otthont adni az U10-es EMHL bajnoki sorozat következő állomásának. A héten több korosztályban is szünetelnek a küzdelmek, de így is sok csapatunk pályára fog lépni. Heti mérkőzés előzetesünk következik.

 

U8

Piros csapatunk vasárnap a Megyeri úton fog szerepelni tornán, az esemény menetrendje itt érhető el.

 

U10

Izgalmas hétvége vár korosztályunkra, hiszen két csapatunk is hazai jégen fog majd versenyezni. Sárga együttesünk a magyar bajnoki rendszer keretein belül lép jégre szombaton, míg a kék csoportunk az EMHL tornasorozat következő állomásán lesz érdekelt.
A sárgák ellenfelei a Jégkert SE, RTK Vasló U10 és az FTC-Telekom lesznek.

A kékekre újra komoly nemzetközi megmérettetések várnak. Legutóbb az Érdi Jégcsarnokban vettünk részt EMHL tornán, ezúttal pedig egyesületünk pályája fog otthont adni a rangos utánpótlás eseménynek. Nyolc mérkőzés vár összesen csapatunkra, ellenfeleink a HC Petržalka 2010, MAC Budapest, Dunaújváros és a St. Pölten Tigers lesznek.

 

U12

Vasárnap az EMHL tornát megelőzően U12-es játékosaink fognak jégre lépni. Pirates csapatunk a Lehel HC együttesét fogadják majd a Tüskesátorban.

 

U14

Knights csapatunk számára szünetel a bajnokság középszakasza, azonban Warriors játékosaink kétszer is jégre léphetnek a héten. Elsőként mi fogadjuk csütörtökön a Szigeti Bikákat, majd vasárnap Szekszárdra látogatnak Ungár Rebekáék. A legutóbbi Vasas SC B elleni találkozón sikerült győztesen elhagyni a jeget a mieinknek, remélhetőleg sikerül a jó formát átmenteni az eheti mérkőzésekre is.

 

U16

U16-os játékosaink számára tovább folytatódik a múlt héten megkezdett középszakasz, ezúttal az alapaszakaszban a B1-es csoport első helyét megszerző KASI lesz az ellenfél, így mindenképp szoros mérkőzésre számíthatnak szombaton a Tüskesátorba kilátogató nézők.

Kövessétek figyelemmel csapatainkat és szurkoljatok nekik ezen a héten is. Közösségi média platformjainkon folyamatosan frissítéseket és eredményeket osztunk meg, így érdemes követni oldalainkat.

Hajrá HKB!

Győzelemmel kezdte U16-os csapatunk a középszakaszt – Heti utánpótlás összefoglaló


Győzelemmel kezdték U16-os játékosaink a bajnokság középszakaszát. Utánpótlás csapataink heti mérkőzés összefoglalója következik.

 

U8

Szupermini sárga csapatunk vasárnap a Tüskesátorban lépett jégre, ellenfeleink a Goodwill Pharma Szeged, MAC Budapest és a Szekszárdi Jégmadarak voltak. Nagyon jó hangulatban telt az esemény, játékosaink pedig remek teljesítményt nyújtottak.

 

U10

Szintén dicsérendő U10-es kék csapatunk teljesítménye, akik vasárnap Debrecenbe utaztak. Ugyan hivatalosan nem számolják még az eredményeket ebben a korosztályban, annyit elárulhatunk, hogy mind az edzők, mind pedig a játékosok büszkék lehettek a csapat által nyújtott teljesítményre.

Piros, főként a Bárdos sportosztályból álló tanulóink alkotta csapataink is jégre léptek pénteken, ők a Tüskesátorban vettek részt tornán.

 

U14 

Warriors csapatunk csütörtökön a KSI otthonában kezdte meg a középszakasz küzdelmeit, azonban nem sikerült pontokat szerezni. (5:0) Szombaton aztán sikerült javítani, a Vasas Jégcentrumban 4:2-es sikert aratott csapatunk. Knights együttesünk vasárnap az osztrák Vienna Capitals csapatát fogadta. Hiába vezetett két góllal is a HKB, a találkozó végén mégis a vendég csapat örülhetett. (2:3) 

 

U16

A középszakasz első állomásaként Székesfehérvárra utazott csapatunk. A bajnokság kvalifikációs szakaszában már találkozott egymással a két együttes, akkor végül büntetőlövésekkel maradt alul csapatunk. Pénteken azonban sikerült visszavágni a szezon elején elszenvedett verességért, Sárai-Szabó Miklós, Szakolczi Ádám és Eleki Tibor Marcell góljaival 3:1-re győzedelmeskedett csapatunk.

 

U18

U18-as csapatunk két mérkőzést is játszott a héten. Kezdésként csütörtökön hazai pályán fogadtuk a listavezető dunaújvárosi csapatot, majd szombaton a Győr érkezett a Tüskesátorban. Mindkét mérkőzésen vendég siker született, ezáltal lejjebb csúszott csapatunk a pontlista ötödik helyére. 

Eredmények:
HKB – DAB 0:4
HKB – Győr 3:5

 

Kövessétek figyelemmel csapatainkat és szurkoljatok nekik ezen a héten is. Közösségi média platformjainkon folyamatosan frissítéseket és eredményeket osztunk meg, így érdemes követni oldalainkat.

 

Hajrá HKB!