A magyar női jégkorong folyamatos fejlődésen megy keresztül, és ennek egyik meghatározó szereplője egyesületünk, amely az elmúlt években rengeteg sikert ért el. Most egy új fejezet kezdődik a klub életében: szakmai vezetőként egy olyan szakember veszi kezébe a női szakág irányítását, aki évek óta építi és fejleszti a csapatokat.
Interjúnkban Szilágyi Leventével beszélgettünk arról, milyen célokat tűzött ki maga elé ebben az új szerepkörben, milyen változásokat szeretne bevezetni, és hogyan látja a magyar női hoki jövőjét. Szóba került az eddigi edzői tapasztalata, a csapatok fejlődési lehetőségei, valamint az is, milyen kihívásokkal jár egyszerre a HKB női szakmai vezetőjének és a BJA vezetőedzőjének lenni.
Először is, gratulálunk az új pozíciódhoz! Az elmúlt években a HKB női csapatainál dolgoztál edzőként és vezetőedzőként, most pedig szakmai vezetőként irányíthatod a női szakágat. Milyen feladatok várnak rád ebben az új szerepben?
Köszönöm! Nyolc éve dolgozom a KMH kötelékében a női szakágban, ez idő alatt a legkisebbektől kezdve az U25-ön és a DEBL-en át a profikig minden szinten dolgoztam. A fő feladatom az lesz, hogy kialakítsam a szakmai koncepciót a női szakágban 3-5 éves időtávban, és egy kézben összpontosuljon a szakmai irányítás, valamint ellenőrizzük, hogy a kitűzött célokat elérjük. Ezen felül a női edzők képzésére, munkájuk segítésére és átláthatóságára kell kidolgoznom a rendszert. Emellett talán a legfontosabb cél az akadémiai csapatunk rendszerének újragondolása és fejlesztése.
Edzői karriered során jelentős tapasztalatot szereztél a női jégkorong különböző szintjein, számos bajnoki címet nyert csapatokkal dolgoztál, korábban pedig a férfi utánpótlásban is edzősködtél. Hogyan segítheti ez a sokrétű tapasztalat a munkádat női szakágvezetőként a HKB-nál? Milyen szemléletet hozol magaddal a csapat fejlesztésébe?
A KMH előtti időszakban Debrecen U20-U18-as csapatával dolgoztam, a KMH/HKB női csapataival pedig az elmúlt nyolc évben 17 bajnoki címet sikerült szereznünk különböző szinteken, amire nagyon büszke vagyok – és a lányok elvégzett munkájára, fejlődésére is. Mivel minden szinten dolgoztam, tisztában vagyok vele, milyen részleteket és szerepeket kell különböző szinteken ismerniük és alkalmazniuk a játékosoknak ahhoz, hogy szintet tudjanak lépni. Emellett nagy hangsúlyt fogunk fektetni az alapképességek fejlesztésére, a hozzáállás javítására és az elkötelezettség növelésére.
Szeretnék egy olyan klubkultúrát kialakítani, ahol a tanulmányok és a sport egyensúlya megvan, és jó vezetői képességekkel rendelkező játékosokat fejleszteni és toborozni, akik a meghatározott normákat az öltözőn belül is érvényesítik. Ezáltal a csapatkultúra kialakul, a napi szokások, a hozzáállás és a motiváció javul, ami segít abban, hogy jó teljesítményt és eredményeket érjünk el, és folyamatosan fejlődjünk a következő időszakban. Ezen kívül fontosnak tartom a részletek és szerepek tanulását, valamint az ezekhez nélkülözhetetlen képességek elsajátítását és fejlesztését.
Milyen rövid és hosszú távú szakmai célokat tűztél ki az elkövetkezendő évekre, mint a női szakág szakmai vezetője? Milyen újításokat szeretnél bevezetni?
Rövid távon az akadémiai csapatunk rendszerének fejlesztésére, a DFEL, BJA, DEBL és kislány csapatunk szakmai irányvonalának kidolgozására, valamint egy új klubkultúra kialakítására koncentrálok. Fontos a jobb kommunikáció és az együttműködés javítása a női edzőinkkel.
Hosszú távon az a cél, hogy olyan klubot hozzunk létre, ahol minden olyan lány, aki már nem tud fiúkkal játszani, a mi kötelékünkhöz akarjon tartozni. Szeretnénk olyan programot és fejlődési lehetőséget biztosítani számukra, amely segíti őket abban, hogy külföldi csapatokhoz kerüljenek légiósként, egyetemi ösztöndíjat szerezzenek Észak-Amerikában, vagy itthon profi szinten szerepeljenek. Emellett fontos, hogy ha kilépnek a civil életbe, már legyen elképzelésük a jövőjükről, diplomájuk vagy végzettségük, hogy a polgári életben is sikeresek legyenek.
Rengeteg ötletem van, amelyeket folyamatosan kidolgozok és több szempontból megvizsgálok, hogy mennyire működőképesek, illetve hogy melyik szezonban lehetne bevezetni őket. Nem lenne jó, ha hirtelen 180 fokos fordulatot vennénk. Az elsődleges cél a csapategység kialakítása, amelyet a DFEL csapatnál elkezdtünk három éve, és amely a legnagyobb erősségünk lett – ezt szeretném továbbadni a piramis többi szintjére is.
Szeretnék létrehozni egy mentorprogramot, ahol a tapasztaltabb játékosok segítenek a fiatalabb, nagy potenciállal rendelkező játékosoknak tapasztalataik megosztásával, részletek elsajátításával és napi/mérkőzés-rutinjuk átadásával.
Jövőre egyszerre leszel a BJA vezetőedzője és a HKB női szakágának szakmai vezetője. Hogyan tudod összehangolni ezt a két felelősségi kört?
Biztosan nem lesz egyszerű, de motivált vagyok, hogy kialakítsuk az új rendszert. Ez egy új szerep, sok új kihívással, amelyet izgatottan várok. A technikai és operatív dolgokban az általános igazgatónkkal, Márton Laurával fogok együtt dolgozni.
Megpróbáljuk a heti logisztikát minél hatékonyabban kidolgozni, hogy gördülékenyen menjen a napi szintű munka az akadémiai csapattal, és be tudjak segíteni a DFEL és DEBL csapatoknál is.
A női jégkorong egyre nagyobb figyelmet kap, és a magyar női hoki is rengeteget fejlődött az elmúlt években. Milyen szerepet szeretnél betölteni ebben a fejlődésben, és hogyan látod a HKB helyét ebben a folyamatban?
Úgy gondolom, klubunk nagyon sokat tett az elmúlt tíz évben a női hoki fejlődéséért. Szeretnénk mindent megtenni azért, hogy felépítsük az új aranygenerációt, és a lányok minél hamarabb kijussanak az olimpiára, valamint hogy Magyarország stabil A-csoportos ország legyen.