Újabb győzelem az U18-as selejtezőben – heti utánpótlás körkép

Két selejtező mérkőzést is játszott a héten U18-as csapatunk, előbb az SZJA csapata érkezett csütörtökön a Tüskesátorba, szombaton pedig a fiúk utaztak le Győrbe. Dorner Benjamin vezetőedző értékelte az eddigi eredményeket:

„Az Érd csapata ellen kezdtük meg az idei kvalifikációs versenyt, egy nagyon parázs és izgalmas mérkőzésbe kerültünk rögtön az elején. Nagyon összeszedett volt a társaság a 60 perc alatt, végig a megbeszéltek alapján tudtunk menni. Kicsit hiányérzetem volt a helyzetkihasználásunkat illetően, de a végén így is mi tudtunk örülni. Következő ellenfelünk az SZJA volt, sajnos kevésbé tudtunk együttműködni, koncentráció hiányával küzködtünk végig a mérkőzés alatt. A nyomás kezelésével is problémánk akadt, a sok pici egyéni hibák sajnos a végén megbosszultál magukat, így nem sikerült győztesen elhagynunk a jeget. Harmadik ellenfelünk a Győr volt, itt végig tudtuk kontrollálni a mérkőzést, magabiztos győzelmet aratva.

A többi korosztályunk számára még nem kezdődött el a hivatalos bajnoki idény, de sokan edzőmérkőzések során voltak érdekeltek. U16-os korosztályunk szerdán a Szigeti Bikák otthonába látogatott, majd szombaton hazai pályán fogadták a Debrecen csapatát. Gömöri Norbert így értékelte a látottakat:
„Mindkét mérkőzés pörgős, kemény és jóiramú volt rengeteg pozitív játékelemmel, azonban sok hibával. A következő két hétben a célunk, hogy ezeket kiküszöböljük, véglegesítsük a sorainkat és a taktikát, hogy az október 8-i kezdésre élesek legyünk. Pénteken a BJA U15-ös csapatával játszunk még egy edzőmérkőzést hazai pályán.

U14 B csapatunk szintén a Szigeti Bikák csapatával mérkőzött meg, szombaton pedig a Sportországot látták vendégül.

A legfiatalabbak is játszottak mérkőzéseket, U10-es csapatunk a Szigeti Bikák otthonába látogatott el csütörtökön, míg U8-as együttesünkat a MAC Budapest hívta meg egy barátságos összecsapásra. Az utóbbi eseményt így értékelte Ales Gyula vezetőedző:

„A bajnokság kezdete előtt nagyon fontosnak tartok minden lehetőséget a játékra, hiszen a gyerekek ebben a korosztályban a játékon keresztül tanulnak meg játszani. Legkisebbjeink most sem okoztak csalódást, önfeledten élvezték a meglehetősen nagy tempójú játékot. Nagy öröm látni, ahogy hétről hétre fejlődnek, amivel mind közelebb kerülnek az álmukhoz, hogy egyszer nemzeti színekben lépjenek jégre.”

Az EWHL csapatunk mellett a női U25-ös lányok is érdekeltek voltak a hétvégén, ők az SKP Bratislava csapatával mérkőztek meg vasárnap.

 

Interjú & szezonértékelés Gömöri Norberttel – U14

 

Szezonértékelő sorozatunk negyedik részében az U14-es korosztály történéseit beszéltük át Gömöri Nortberttel, a csapat edzőjével.

Hogyan épült fel az idei versenyszezon, milyen eseményeken vettetek részt? 

Október elején kezdődött a bajnokság, amire egész nyáron alapoztunk és készültünk. Hétről hétre vágtunk neki újabb feladatnak, A illetve B csapatunknak is minden hétvégén voltak bajnoki mérkőzései. Ezen felül részt vettünk a már hagyományosnak mondható erdélyi túrákon, ahol a sok hoki mellett jó élményekkel is gazdagodtunk. Ezek a kiruccanások mindig jó összekovácsoló erővel bírnak, kicsit közelebb hozza egymáshoz a csapatot. A szezon végeztével részt vettünk a 3×3 Hungary Talent tornán Óbudán, valamint 14-es csapatunk nevezett az Inline bajnokságra is.

Milyen célokkal indultatok neki a szezonnak, s ezeket mennyire sikerült megvalósítani? 

Kinghts csapatunk számára merész álmokkal indultunk a szezonnak, kitűztünk magunknak egy távoli, de egyáltalán nem elérhetetlen célt, ami végig a szemünk előtt lebegett. Ez a legjobb négybe való bejutás volt, ami sajnos nem jött össze, hiszen a Volán ellen nem tudtunk felülkerekedni, ezáltal a negyeddöntők után már csak a helyosztókért tudtunk megmérkőzni. A bajnokság végére sajnos kissé elfáradtunk és leengedtek a srácok, ezért csak a 8.helyen sikerült zárnunk. Warriors csapatunk célja az volt, hogy a szezon alatt egyre több játékost tudjunk integrálni Knights keretünkbe, valamint hogy meccsrutint szerezzünk és minél jobb játékképet mutatva játsszunk mérkőzéseket. Azt gondolom ez sikerült!

Miben sikerült a szezon során a legnagyobb előrelépést elérni és mi az,  amire a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetni? 

Legnagyobb fejlődésünk, hogy a szezon során végre sikerült elhinnünk, hogy nagyobb múltú erősebb csapatok ellen is van keresnivalónk a jégen. Nem játszottunk alárendelt szerepet egyik mérkőzésen sem, minden jégrelépésnel győzni akartunk! A jövőben szeretnénk nagyobb hangsúlyt fektetni az egyszerű helyzetek kialakítására és befejezésére, valamint arra, hogy 60 percen keresztül tudjunk fókuszáltak lenni a meccs lefújásáig!

Mi volt a szezon legemlékezetesebb pillanata? 

Mindenképp a fehérvár elleni negyeddöntő mérkőzéseket mondanám az idei szezon legemlékezetesebb pillanatainak.  A csapat nagy része még sosem érezte milyen egy igazán nagy téttel járó mérkőzés hangulata, nem tudták milyen érzés egy rájátszás meccs. Ugyan szoros eredménnyel mindkét meccsen alulmaradtunk, ettől függetlenül büszkék voltunk a srácokra, lányokra hogy egy ilyen nagy múltú csapat ellen egy fontos mérkőzésen helyt tudtak állni és teljes mellszélességgel tették oda magukat a cél elérése érdekében.

Mi a terv a nyári időszakra/felkészülésre a következő szezon kezdetéig?

Április vége óta egy előre megtervezett heti 5 napos száraz programmal készülünk a következő szezonra. A korosztályváltás után teszteltük a játékosok állóképességét és gyorsaságát, valamint antropometria felmérést is végeztünk. Az alapozás utolsó hetében június 12-től ezeket újra felmérjük és megnézzük mennyit erősödtek, gyorsultak, nőttek játékosaink. Nyári szünet idejében egyéni edzéstervet kapnak a játékosok, hogy ez idő alatt is formában tudják tartani magukat. Ez sokat segít az augusztusban kezdődő alapozásban, hiszen nyár végén hosszabb időre szeretnénk edzőtáborba vonulni hogy véglegesíteni tudjuk sorainkat.

This slideshow requires JavaScript.

Mozgalmas hétvégén vannak túl utánpótlás csapataink

Május vége felé közeledve sem áll meg a jégkorongos élet, a hétvégén három utánpótlás csapatunk is érdekelt volt különböző megmérettetéseken. Az U16-os és U14-es csapataink az Óbudai jégcsarnokban vettek részt a rendkívül nívós 3on3 Ice Hockey Challenge tornán, míg az U14-es csapatunk a makói 3×3-as inline bajnokságon szerepelt.

Szombaton rendezték meg az U16-os korosztály versenyét, amelyen Gömöri Csaba együttese szinte egyedüli klubcsapatként tisztességesen helytállt egy rendkívül erős mezőnyben, ahol különböző select és akadémiákról érkező vegyes csapatok vettek részt. A felkészülést nehezítette, hogy a srácok többsége már négy hete nem volt jégen, míg más csapatok játékosai jeges felkészülésből érkeztek. Gömöri Csaba kiemelte még kapusunk, Halász Márk teljesítményét, aki az egész torna alatt szenzációsan védett. A torna végeredménye:

 

    1. Multiple Scoregasms
    2. Bad Boy
    3. Elite Slovakia Black
    4. UTE 2008
    5. Elite Slovakia Orange
    6. Slovenia Star Team
    7. Budapest Jégkorong Akadémia
    8. Hokiklub Budapest

 

Másnap következett az U14-es csapatunk megmérettetése, erről Francsics Bence edző összefoglalója olvasható az alábbiakban:

9 mezőnyjátékossal es egy kapussal indultunk neki a 3on3 tornának, hat 2009-es, három 2010-es és egy 2011-es születésű játékossal.

Három akadémiára bekerült játékosunkat leszámítva, igazából majdnem egy hónapja voltak utoljára jégen a srácok, viszont ennek ellenére rögtön az első mérkőzést sikerült abszolválni, 2-2-es döntetlennel hagytuk el a jeget a több korosztályos válogatott játékosokból összeállt csapat ellen. Második mérkőzés elején nem voltunk fókuszban, így az ellenfélnek sikerült többször is betalálni a kapunkba. Sajnos nem sikerült felzárkóznunk annak ellenére sem, hogy egy percen belül 3 gólt szereztünk. Harmadik mérkőzést nagyon jól kezdtük, talán túlságosan is jól… már az első pár percben elhittük, hogy ez megvan, sajnos az ellenfél nem így gondolta és a mérkőzés végén sikerült is nekik megfordítani az eredményt. Negyedik mérkőzésen egy hidegzuhanyt kaptunk a szlovák csapattól, egy teljesen más szintet képviseltek, mint mi, hiába próbáltunk meg mindent beleadni. Ötödik mérkőzésre rányomta a bélyegét a szlovákok elleni vereség, pozitív értelemben, mindenki bizonyítani akart és azt a melót és tempót tovább tudtuk vinni, amivel sikerült behúzni az első győzelmet. Hatodik mérkőzésen hiába sikerült 7-1-es arányban győznünk, sajnos nagyon flegmán és túl nagy lazasággal játszott a csapat. Utolsó mérkőzésen a Mac u14-es csapatával mérkőztünk meg, ahol nem mi voltunk az esélyesek és a papírforma be is bizonyosodott.

A tornán az 5. helyezést értük el. Összességében nagyon büszke vagyok mindenkire, nagy melót tettek bele a srácok. Reméljük jövőre még jobb helyezést tudunk elérni. Hajrá HKB!

Eredmények: 

 

HKB-Hungarian Knights 2-2

Purple Wolves-HKb 6-4

HKB-Eastern Blades 4-6

Elit Hockey Slovakia-HKB 11-0

HKB-Hat Trick 6-4

Debrecen Underdogs-HKB 7-1

Mac u14-HKB 7-2

 

A torna végeredménye:

 

    1. Elite Hockey Slovakia
    2. BTJ 2009
    3. Hungarian Knights
    4. Purple Wolves
    5. Hokiklub Budapest
    6. Hat Trick
    7. Eastern Bladers
    8. Debrecen Underdogs 

 

A szombati 3×3 Inline bajnokság középpontjában a jó hangulat állt, ennek a bajnokságnak a folytatása júniusban következik Kőbányán. 

Eredmények:

Marosi Pengék U14 – HKB 11-6

Lizards II – HKB 10-8 

Lizards – HKB 17-5

This slideshow requires JavaScript.

3×3-as Inline bajnokságban indul az U14-es csapatunk

A tavalyi nagy sikerű kezdeményezés után az MJSZ idén is meghirdette az inline bajnokságokat különböző korosztályokban. A lebonyolítás tornarendszerben zajlik, az U14-es 3×3 kategória holnap veszi kezdetét a Makói jégpályán. A következő alapszakasz torna június 4-én lesz Kőbányán, míg a döntő tornára a Tüskesátorban fog sor kerülni június 18-án.

Csapatunk holnap három mérkőzést fog játszani, az ellenfelek a következő csapatok lesznek:  Marosi Pengék U14, Lizards II, Lizards. A bajnokságba összesen 5 csapat adta le a nevezését, a makói mezőny a White Sharks HC csapatával fog kiegészülni a kőbányai tornán. A mérkőzések időtartama 2×15 perc futó órával, félidők közti 3 perc szünettel kiegészülve.

U14 3×3 keret:

Bagdi Zétény
Cságola Vince
Dienes Áron
Kolbenheyer Júlia Valentina
Laczkó Balázs
Popovics Márton
Sárvári Noémi Flóra
Süle Dávid
Szabó Gergely András
Zaccomer Ábel
Molnár Alex Ádám
Hajnal Csongor

Hajrá HKB!

Mérkőzés eredmények – értékelők

Izgalmas és fontos mérkőzésekben gazdag hétvége áll csapataink mögött. Míg a legkisebbek tornákon vettek részt addig az U14 A és az U16 középszakasz lezárult és mindkét csapatunk a legjobb 8 csapat közé jutott. A héten már el is kezdődnek a negyeddöntők.

Alább a vezetőedzők és edzők gondolatait olvashatjátok a múlt heti mérkőzésekről.

 

2023.01.28. Szombat

U8 Piros Torna – Dunaújváros

Vitárius Károly, vezetőedző:

„A HKB U8 csapatai közül a mostani hétvégén a legkisebbeknek, kezdőknek volt torna lehetőségük Dunaújvárosban. Maximális létszámmal készültünk, de sajnos a betegségek közbeszóltak, így csak 7 játékossal és 2 kapussal tudtunk utazni a tornára. Maroknyi csapatunk viszont nagyon komolyan teljesített. Végig lelkesen, teljes odaadással játszottak 4 mérkőzésen keresztül, ami kis létszámnál nem kis teljesítmény. Volt első tornán szereplő játékosunk és volt, aki első gólját szerezte hivatalos tornán. Kapusaink is nagyban hozzájárultak a sikeres szerepléshez.”

 

U10 Piros Torna – Kisstadion

Egyedi Noémi, edző:

„Szombaton a Kisstadionba látogattunk el a piros csapattal, ahol 4 mérkőzést játszottunk. Jó volt látni, hogy egyre több játékos mer többet vállalni, ami megmutatkozott a passzjátékon és az egyéni megmozdulásokon is. Továbbá a gyerekek sokat korcsolyáztak és némelyikük igen okos döntéseket hozott a játék során. A torna során rengeteg gólt is tudtunk szerezni. Összeségében mindenki megtette a tőle telhetőt a tornán, így büszke vagyok minden játékosra.”

 

Ajka – HKB U14 Knights (5-3) / HKB U14 Knights – FTC (5-7)

Francsics Bence, vezetőedző:

„A Héten két mérkőzést is játszottunk. Csütörtökön az Ajka csapatával csaptunk össze, akikkel idén eddig csak a kvalifikációban találkoztunk. Akkor ők voltak eredményesebb, így volt miért visszavágnunk. Szinte az egész mérkőzésen dominálni tudtunk és 5-3-as győzelemmel zártuk a mérkőzést, viszont vegyes érzelmeim vannak ezzel kapcsolatban, mivel tudom, hogy sokkal több van ebben a csapatban.

A szombati FTC elleni mérkőzés mindkét csapat számára fontos volt, mivel itt dőlt el ki jut be 5. helyen a rájátszásba. A szezon eddigi legizgalmasabb és leggyorsabb meccsét játszottuk. Sajnos többször is elengedtük az ellenfelet, viszont ami becsülendő a játékosokban, hogy egyszer sem adták fel a gyerekek, többször is ki tudtunk egyenlíteni. A mérkőzés utolsó perceiben egy gólos hátrányban voltunk, a kapusunkat lehozva plusz egy mezőnyjátékossal több helyzetet is kitudtunk alakítani, sajnos egy eladott koronggal egy üres kapus góllal az FTC nyert. Így a 6. helyen jutottunk be a rájátszásba, ahol az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia csapata lesz az ellenfelünk.”

 

HKB U14 Warriors – Lehel HC (11-3)

Gömöri Norbert, edző:

„Szombat délelőtt a Lehel csapatát láttuk vendégül. Jól indult a mérkőzés nagy tempót diktáltunk és sikerült rengeteg helyzetet kialakítanunk. Szinte végig dominálni tudtunk és azt a hokit játszani, amit gyakorlunk. Jó volt viszont látni, amit megbeszéltünk meccs előtt. Mindenki odatette magát és remekül teljesítettünk egyénileg és csapatszinten is.”

 

HKB U18 – Kárpáti Farkasok (4-2) / HKB U18 – KSI (13-0)

Dorner Benjamin, vezetőedző:

„Csütörtökön a Kárpáti Farkasok csapatát fogadtuk. Nagyon magas tempóval kezdődött a mérkőzés, sikerült megszereznünk a mérkőzés első találatát. Jól tartottuk magunkat a megbeszéltekhez és további gólokat sikerült szerezniük a srácoknak. A meccs vége izgalmas lett, végül egy üres kapus góllal tudtuk lezárni a mérkőzést. Vasárnap az utolsó hazai alapszakasz mérkőzésünket a KSI ellen játszottuk. Velük könnyebb dolgunk volt és nagy arányú gólkülönbséggel tudtuk lezárni az alapszakaszt. Elégedett vagyok a mutatott játékkal és a srácok teljesítményével. Az U18 B1 alapszakasz csoport harmadik helyén végeztünk és várjuk, hogy elkezdődjön a középszakasz.”

 

2023.01.29. Vasárnap

U10 Kék torna – Mátyásföldi Jégcsarnok

„A hétvégén rendhagyó módon vasárnap játszott a KÉK csapatunk. Talán ennek köszönhetően nem találtuk a játékunkat. A Győr és a Vasas csapata magasabb szinten játszott, mint mi. A Sportországi Cápákkal két nagyon szoros meccset játszottunk, jó megoldások születtek támadásban és védekezésben egyaránt. Összességében a gyerek jól érezték magukat, mosollyal az arcukon zárták a napot.”

 

HKB U12 Pirates – Szekszárdi Jégmadarak

Nochta Kristóf, edző:

„Rendkívül büszkévé tett a vasárnapi mérkőzés. Kifejezetten nehéz helyzetben voltunk, ugyanis mindössze 13 mezőnyjátékossal tudtunk csak kiállni. Nem indult jól a meccs, ugyanis gyorsan kaptunk két gólt. Ennek ellenére nem adtuk fel, dolgoztunk tovább és igazi csapatként küzdöttünk. Olyan játékosaink vállaltak kulcsszerepet, akik korábban kevesebb lehetőséget kaptak. Ugyan papíron nem számolják U12-ben az eredményt és nem ez az elsődleges, viszont a gyerekek szempontjából nagyon jó, hogy végre a küzdés mellé párosult eredmény is.”

 

HKB U12 Vikings – DVTK Jegesmedvék

Roczanov Kristóf, vezetőedző:

„Nem úgy alakult a mérkőzés ahogy azt elterveztük. Az előző Miskolc elleni jól sikerült mérkőzés után a csapat nagy-része alanyi jogon várta a jó eredményt, nem dolgoztak meg érte, mint akkor. Hiányzott most a csapatból a tűz, ezt a Miskolc ki is használta és végig dominálta a meccset egy két rövid periódust kivéve. Ebből úgy érzem megtanulták a gyerekek is, hogy a jégkorongban nincsenek előre lejátszott mérkőzések, az nyer mindig, aki több munkát és küzdést tesz bele.”

 

DVTK – HKB U16 (4-1) / HKB U16 – UTE (5-2)

Takács Bence, edző:

„Pénteken Miskolcra utazott a csapat, ahol a DVTK elleni játszottunk. Ez egy jó tempójú találkozó volt. Mind a két csapat remekül védekezett, így az utolsó harmadig döntetlen volt az eredmény. Sajnos az utolsó játékrészben az ellenfél több helyzetet tudott kialakítani, amiből többet gólra is tudott váltani. Így a végén a hazai csapat örülhetett a 4-1-es sikernek.

Vasárnap hazai pályán játszhattunk az UTE ellen. Ezen a mérkőzésen múlt a nyolcba jutásunk. A csapaton látszott, hogy fontos nekik ez a meccs. A túlzott akarás miatt nem mindig a saját játékunkat játszottuk sok hibával, így szoros is volt a végéig az eredmény. Sok helyzetet tudtunk kialakítani a meccs folyamán, de sajnos ezek értékesítése nem ment tökéletesen. Végül sikerült 5-2-es győzelemmel zárni a találkozót. A csapat bejutott a legjobb 8 csapat közé, így negyeddöntőt játszunk majd a BJA U16-os csapata ellen.”

Hajrá HKB!

Félévi edzői értékelők II.

Máris érkezik az értékelő cikksorozatunk második része melyben a nagyobb korosztályaink vezetőedzőit kérdeztük a 2022/23-as szezon első feléről. Mik voltak a legnagyobb kihívások a szezon ezen szakaszán? Valamint, mik a célok a szezon második felére? 

Alább az U14, U16 és U18-as vezetőedzők értékelését olvashatjátok.

 

U14 Francsics Bence, vezetőedző

Úgy gondolom a szezon ezen szakaszán a játékosok nagyon jól bele álltak a munkába, bár mindig lehet jobban és keményebben edzeni.

Sajnos a kvalifikáció nem a terveink szerint alakult, így a második hatos csoportba kerültünk. A cél így mindenképpen az volt, hogy bekerüljünk a középszakasz legjobb nyolc csapata közé, amit már sikeresen teljesítettünk.

Az alapszakasz mérkőzések, nagyon jól sikerültek, 10 mérkőzésből 7 győzelem, 1 hosszabbítás utáni vereség és 2 vereség. Két győzelmet leszámítva, nagy gólkülönbséggel tudtunk nyerni, illetve a 2 vereségünk is nagyon szoros mérkőzés volt.

A legnagyobb kihívás mindenképpen az volt, hogy a játékosokat közel azonos szintre hozzuk fel, hogy egy homogén társaság legyen, illetve az, hogy egy csapatként működjenek a pályán.

Mivel a középszakaszt alsó- és felsőházra osztották, elsősorban az a célunk a szezon második szakaszára, hogy az alsóház első helyén végezzünk és a rájátszást minél jobb helyről tudjuk kezdeni.

 

U16 Gömöri Csaba, vezetőedző

A nyári száraz felkészítés és az augusztusi edzőtábor jól sikerült így szeptemberben nagy tervekkel vártuk a csapattal a kvalifikációt. Úgy érzem jól is kezdtük a szezont és be kellett volna kerülnünk a top 8 csapatba, de sajnos ez nem jött össze. Mivel az érdi meccs nem úgy sikerült ahogyan szerettük volna, ezért a Vasas, Érd és a 6 darab Akadémiai csapat jutott be a felsőházba.

A nyári terveinkből eddig leginkább a fizikai erőnléti terveket tudtuk megvalósítani, a fiúk rettenetesen sokat erősödtek, igazi hoki specifikus súlyzós és saját testes gyakorlatokat végzünk a száraz edzések során, valamint crossfit edzéseket is kapnak, ezen felül a gyorsítás is előtérben van. A jégen lassabban haladunk a fejlesztéssel, mivel sokan nem látják át a játékrendszereket, így azt gondolom lassabb a vártnál a fejlődés.

Sajnos olyanok vagyunk, mint az időjárás. Változó és nem csak meccsről, meccsre, hanem a meccseken belül is. Ez a korosztály sajátossága is, kamaszok, akiket nehezen lehet állandóságra és rendre szoktatni. Ezzel nincs is baj, hiszen az alapszakaszban elértük azt az eredményt, amit akartunk és bejutottunk csoportunk legjobb 4 csapata közé. Így megmaradt az esély, hogy visszajusson a csapat a legjobb 8 közé.

A legnagyobb kihívás a szezon ezen szakaszán, hogy kamasz korú gyerekekkel megértessük, hogy az eddig hosszú évek alatt összegyűjtött tudást, most ne dobják el maguktól a kor sajátosságai miatt. Ezáltal, a legnagyobb felelősségem az előbb említett probléma, valamint, hogy megmaradjanak és motiváltak maradjanak továbbra is a jégkorongban. Ez nagyon sok munkával jár.

 

U18 Dorner Benjamin, vezetőedző

A játékosok nagy számban látogatják az edzéseket, amely ebben a korban probléma szokott lenni. Az edzésmunkát szorgalmasan elvégzik, és ez meg is látszik a mérkőzésen mutatott játékukban. Egyszerű játékstruktúrát kérek tőlük, melyet jól tudnak kivitelezni. 

A bajnokságban jelenleg kettő csapat áll előttünk, az FTC és a Kárpáti Farkasok Mindkettő csapat erős és magabiztos játékot játszik, sajnos a helyzetkihasználásuk is eredményesebbnek bizonyult a miénknél. A jövőben erre helyezzük a hangsúlyt az edzéseken, hogy eredményesebbek lehessünk a mérkőzéseken. Továbbá, szintén fejleszteni kell az ellenfélre való folyamatos nyomás gyakorlását, amelyet talán a legnehezebb átadni ebben a korosztályban. Alapvetően elégedett vagyok az eddig mutatott játékunkkal, és a bajnokságban elért eddigi helyezéssel.

Minden meccs más és más, különböző típusú srácokkal és játékstílussal találkozunk, ellenféltől függően. Előfordultak természetesen gyengébb szereplések, de azokon a mérkőzéseken is sikerült behúzni a 3 pontot. 

A szezon végén szeretnénk minél előrébb végezni a bajnokságban, ehhez muszáj lesz pontot rabolnunk a két előttünk álló ellenféltől. Szoros meccseket tudtunk eddig velük játszani.

Utánpótlás csapataink hétvégi menetrendje – November 25-26.

Ezen a hétvégén több utánpótlás bajnoki mérkőzés kerül megrendezésre a Tüskesátorban, ahova minden kedves érdeklődőt várunk. A belépés ingyenes, gyertek, és szurkoljunk együtt a HKB utánpótlás csapatainak!

 

2022.11.26. szombat:

HKB U14 Warriors vs. Jégoroszlánok:

Korongbedobás: 11:15

A két csapat az idei szezonban még nem találkozott. A játékosaink felkészültek, hogy szombaton a 3 pontot a hazai pályán tartsák.

HKB U18 vs. FTC:

Korongbedobás: 14:10

Az U18-as csapatunk remek szériában van, ugyanis elmúlt 6 mérkőzésüket megnyerték. Ezt a sorozatot tovább szeretnék vinni, így egyértelműen a győzelem a cél.

 

Az utánpótlás csapataink mellet az OB III-as bajnokságban induló cspaatunk is jégre lép szombaton a Tüskesátorban, hazai pályán.

HKB OB III vs. DVTK Jegesmedvék:

Korongbedobás: 19:55

OB III-as csapatunk Bóta Guszti vezetésével idei harmadik mérkőzésére készül. Eddig kettőből kettő  győzelemmel állnak a Keleti csoport első helyén.

 

2022.11.27. vasárnap:

HKB Hurricanes szupermini piros tornát rendezünk:

Korongbedobás: 10:00

A legkisebb korosztályunk piros tornát rendez. A játékosaink és edzőink már nagyon várják a remek hangulatú eseményt.

HKB U12 Pirates vs. MAC Budapest B:

Korongbedobás: 15:25

Izgalmas, fegyelmezett, gólokkal teli mérkőzésre számítunk, amit biztosan érdemes lesz a helyszínről végig nézni.

 

Természetesen nem csak a Tüskesátorban lépnek pályára csapataink, mutatjuk melyik korosztály hova utazik:

 

2022.11.27. vasárnap

HKB U12 Vikings a Szigeti Bikák csapatához látogat el.

Helyszín: Pesterzsébeti Jégcsarnok

Korongbedobás: 11.15

 

HKB U16 az UTE csapatával mérkőzik meg.

Helyszín: Újpesti Jégcsarnok

Korongbedobás: 18.15

 

HAJRÁ HKB!!!

Tornák, kvalifikációk, selejtezők – hétvégi visszatekintő

A hétvége folyamán már a legkisebbjeink is jégre léptek, hisz U8-as, sárga tornát is rendeztünk néhány nappal ezelőtt. Emellett érintettek voltak U12-es, U14-es és U16-os játékosaink is.

U8 – supermini

Legifjabb játékosaink két tornán is érintettek voltak, hisz míg sárga csapatunk haza rendezésű megmérettetésen viaskodott, addig a piros alakulat Érdre látogatott. A jó hangulathoz remek teljesítmény is párosult! Összesen 24 ifjú sportoló mutathatta meg mit tud juharleveles mezben. Vitárius Károly a tőle megszokott, boldog és büszke hangvétellel ecsetelte a mérkőzéseken történteket, bár csak nehány hete vannak jégen, már szemmel látható a fejlődés az U8-asoknál.

 

U12 – előkészítő 

 

Két U12-es csapatunk összesen 4 mérkőzést játszott a hétvége folyamán. Kék csapatunk kétszer, Dunaújvárosban, míg a sárga kétszer, Mátyásföldön lépett jégre. Kirobbanó formában vannak előkészítős játékosaink. Francsics Bence vezetőedzőt idézve, a fiatalok remekül építették be a játékba a héten gyakorolt elemeket, melyek több ízben veszélyes támadásokhoz, sőt gólokhoz vezettek. A kimagasló teljesítmény elsősorban a csapat alázatos és odaadó munkájának gyümölcse!

 

U14 – kölyök

 

UTE A1 – KMH SE KNIGHTS
4-3 (1:1, 2:0, 0:2, 0:0, 1:0)
SZÉTLÖVÉS UTÁN

Egy újabb kvalifikációs körön van túl Knights csapatunk. Az érem aspiráns Újpest elsőszámú csapata láttán sem remegett meg U14-es játékosaink keze. A kiemelkedő kapusteljesítménynek, az összeszedett csapatjátéknak és egy parádés harmadik harmadnak köszönhetően, 3-3-at mutatott a kijelző a lefújás pillanatában.

Gömöri Csaba így nyilatkozott:

Aki szombaton ott volt a csarnokban az látta , ahogy a bajnoki cím várományos UTE ellen egy parádés mérkőzést  játszottunk. Nagyon büszke vagyok a gyerekekre, akik felnőtt érettséggel, fegyelmezetten játszottak és hősiesen védekezve elképesztő kontratámadásokat vezetve 1-3-ról felállva raboltak 1 pontot az UTE otthonából. A héten amiket gyakoroltunk mindent megcsináltak, sőt, a gólok ebből születtek.  A meccs után több újpesti szülő jött oda hangsúlyozva, milyen hihetetlen volt, ahogy küzdöttünk, majd gratuláltak a teljesítményhez. Az edzők ugyanezt tették!
Köszönöm mindenkinek ezt az élményt, mert ebből újabb erőt merítek én is.
U16 – serdülő 
KMH SE – KÁRPÁTI FARKASOK
3-6 (1:3, 0:2, 2:1)
Serdülő csapatunk – amely jelenleg a 4. helyet foglalja el az A2-es bajnokság tabelláján – egy erősen kiegyenlített mérkőzésen maradt alul hazai pályán. Sajnos az első harmadban elkövetett hibákat a Kárpáti Farkasok csapata könyörtelenül kihasználta, így 1-3-al mentek pihenni Dorner Benjámin fiai. Bár a továbbiakban kissé változtak a dolgok, pontosabban és összeszedettebben játszottunk, ez nem volt elég a fordításhoz. Még a bajnokság kezdeti szakaszában vagyunk. és az eddig látottak alapján bizakodva várhatjuk az előttünk álló összecsapásokat!

Hat csapat, nyolc összecsapás – komoly erőpróbán vannak túl az utánpótlás csapataink

U12-től, U18-ig minden alakulatunk érdekelt volt a hétvégén. Míg a legfiatalabbak még a kezdeti szakaszban vannak, ifi játékosaink az utolsó selejtező mérkőzésre készülnek. A részletek lejjebb olvashatók.

 

U12 – előkészítő 

 

VASAS SC – KMH SE VIKINGS

0-0 (0-0, 0-0, 0-0)

Francsics Bence, vezetőedző:

A hétvégén, kék csapatunk a Vasas otthonába látogatott. Idei első idegenbeli bajnoki mérkőzésünk volt ami meg is látszott a gyerekeken. A meccs elején, egy kicsit szétszórtak voltunk, de a harmad végére kezdtük megtalálni magunkat. Az első harmadot oda-vissza hoki jellemezte kiegyenlített volt a játék. Sajnos a jégkészítés után, technikai okok miatt nem tudtuk folytatni a találkozót.

 

OHA – KMH SE PIRATES

0-0 (0-0, 0-0, 0-0)

Roczanov Zsolt, vezetőedző:

Nem kezdtük jól az első harmadot, a szokásos hibákból adódóan kaptuk góljainkat, de a harmad szünetben az öltözőben át beszéltünk sok mindent és sikerült kicsit feltüzelni a gyerekeket. A következő játékrészben szignifikánsan javult a játékunk és a harmad felétől egészen a meccs végéig szép hokit játszottunk. Lőttünk gólokat is, sőt az egyik U10-es játékosunk is be talált. Ezek mellett a kapusunk is rendkívül jól védett, sokat hárított a rá zúduló lövésekből az egész meccsen. Van még hova javulni, de jó úton haladunk.

 

U14 – kölyök

 

DVTK JEGESMEDVÉK – KMH SE KNIGHTS
0:1 (0:0, 0:0, 0:0, 0:0, 0:1)
Az U14-es selejtező torna ismét három hétvégi meccsel folytatódott. Az egyetlen szombati találkozó a vártnál jóval szorosabbra sikeredett, hisz végül Országh Benedek szétlövésben szerzett góljával sikerült felülmúlni a Miskolc csapatát. Az összecsapást a kiegyenlítettség jellemezte, mind a két együttes 20 – 20 alkalommal tett próbát a gólszerzésre, ez persze azt is jelenti, hogy Szabó Huba kiemelkedően teljesítve, 20 lövéses SO-t ért el.
KMH SE KNIGHTS – DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK
7:0 (3:0, 1:0, 3:0)
A szombati, első megmérettetésre sikerrel készült fel Gömör Csaba csapata. Már a 7. percre 3 gólos előnyre tettek szert a fiatalok, majd ebben a szellemben folyt tovább a mérkőzés. A folyamatos nyomás és erőfölény 50 lövést és 7 gólt eredményezett. Takács Péter és Vónya-Tolner Ákos egyaránt 4-4 ponttal járultak hozzá a fölényes győzelemhez!
KMH SE KNIGHTS – VASAS SC
1:6 (0:1, 1:2, 0:3)
Az előző hétvégéhez hasonlóan, sajnos a két vasárnapi mérkőzésünk rögtön egymást követték. Ennek ellenére, remekül álltak bele a fiatalok a találkozóba, de egy néhány perces „áramszünet” hirtelen 3 gólos hátrányt eredményezett. A találkozó végére érezhetően elfáradt Knights csapatunk, ezt pedig könyörtelenül kihasználták az egységesen játszó hazaiak.
Így a hétvégét ismét 2 győzelemmel és egy vereséggel zárták U14-es játékosaink.
U16 – serdülő
UTE A2 – KMH SE
1-5 (1:1, 0:1, 0:3)
Gömöri Norbert, másodedző:

A múlt héten sajnos nem tudtunk úgy edzeni ahogy azt szerettük volna, sok volt a hiányzás betegség és egyéb elfoglaltság.
Ez az eredményen nem de a mutatott játékképén látszódott is.
Nem mentek a lábak, rossz döntések születtek, nem tudtuk a saját játékunkat játszani.
Ettől függetlenül elégedettek vagyunk az 1-5-ös végeredménnyel!

A héten már szerencsére hadra foghatóak játékosaink, így teljes erőbedobással készülhetünk a hétvégi hazai mérkőzésre a Kárpáti Farkasok ellen!

 

U18 – ifi

KMH SE – BUDAPEST JÉGKORONG AKADÉMIA
1-4 (0:0, 0:2, 1:2)
Legidősebb utánpótlás csapatunk utolsó előtti selejtező mérkőzése alkalmával a BJA-t fogadta. Linus Schelin csapata kiválóan állta a sarat, míg Pálfi Jakab remekelt a kapuban! Az első harmados 0:0-at követően, egy cseppet bent maradt csapatunk az öltözőben, hisz 1 perc alatt 2 gólos előnyre tett szert a BJA. Végül egy kifejezetten kiegyenlített mérkőzésen, 4-1 arányban maradtak alul ifi játékosaink.

Öt mérkőzés, négy győzelem! – sikeres hétvége van mögöttünk

Szeptember utolsó hétvégéjén három korosztály, 5 KMH-s csapata lépett jégre. Hét összecsapáson voltak érintettek játékosaink, de U12-es korosztályban eredményt nem számolva, győztest nem hirdetnek a mérkőzés végén.

 

U12 – Előkészítő

KMH SE Vikings – UTE
A mérkőzést követően Francsics Bence, vezetőedző értékelt:

Az Újpest elleni mérkőzést nagy reményekkel vártuk. Rögtön a korong bedobást követően hatalmas nyomást helyeztünk az Újpestiekre, aminek egyből meglett az eredménye. Három perc elteltével mar két gólos előnyt tudhattunk magunkénak. Próbáltuk tartani a gyors cseréket, hogy frissek legyenek a játékosok. Ezt sikerült is véghez vinnünk, hisz képesek voltunk növelni a tempót és az előnyünket is! Ki kell emelnem kapusunkat, aki kiválóan teljesített . Jó volt látni, hogy két meghatározó játékos hiányában is ilyen jól teljesített az együttes. Jövő héten a Vasas otthonába látogatunk, reméljük ott is hasonlóan jó mérkőzést fogunk játszani.

 

KMH SE Pirates – Jégoroszlánok
A mérkőzést követően Roczanov Zsolt, vezetőedző értékelt:

Egész jó mérkőzés volt, de van még hova fejlődnünk. Mindkét kapusunk remekül védett és az U10-es csapatunkból hárman próbálták ki magukat nálunk, akikkel teljesen meg voltunk elégedve. Ennek a meccsnek hála látjuk hogy mik a hiányosságok és, hogy hogyan javítsuk ki őket a jövőben.

 

U14 – Kölyök

12-13 éveseink még a selejtezőn viaskodnak. A Warriors 1, egy, míg  Knights csapatunk 3 meccset játszott a hétvégén.

KMH SE Warriors – FTC-Telekom B
5:2 (1:1, 3:1, 1:0)
A mérkőzést követően Takács Bence, vezetőedző értékelt:
Örülök, hogy sikerült győznünk. A mérkőzés kezdetén már megvoltak a helyzeteink sajnos nem tudtuk ezeket kihasználni, így szorosan alakult a meccs első fele. Második részében szerencsére tudtunk gólokat lőni és nyugodtabban is játszottunk, így sikerült győzelemmel befejezni a játékot.
Kárpáti Farkasok – KMH SE Knights
2:4 (0:1, 0:1, 2:2)
Nehéz feladat előtt álltak U14-es Knights játékosaink. Ismét két nap alatt kellett három meccset játszaniuk sőt, a szombati napon 3 órán belül két mérkőzést vívtak. Az elsőt a Kárpáti Farkasok csapata ellen, melyet tisztes helytállás mellett, két góllal sikerült megnyerni. Apáti-Szabó Márton és Vónya-Tolner Ákos egyaránt 2-2 találattal járultak hozzá a sikerhez.

KMH SE Knights – Debreceni Hoki Klub
1:2 (1:0, 0:0, 0:2)
A Debrecen elleni mérkőzés végére sajnos meglátszott a balszerencsés sorsolás. Gömöri Csaba gyermekei két harmadon keresztül remekül szerepelve tartották az egy gólos előnyt, melyet a 8. percben szereztek Vónya révén, de a hajrában felül kerekedett a DHK és két perc alatt két gólt szerezve állították be az 1-2-es végeredményt.
KMH SE Knights – Ifj. Ocskay Gábor JA A2
5:0 (0:0, 0:0, 5:0)
A Knights egyetlen vasárnapi meccsére már kipihenten és frissen érkeztek játékosaink. Az abszolút mezőnyfölényt így is csak az utolsó harmadban sikerült érvényesíteni, hisz két 0:0-as harmadot követően, az utolsó játékrészben nyílt ki a gólzsák. Bereczki Blanka kezdete a gólgyártást, akit Takács Péter, majd Vónya-Tolner Ákos és Pozsgai Balázs követett, végül pedig Apáti-Szabó Márton zárta a sort. Szabó Hubának bár nem volt sok dolga, minden SO különleges egy kapus életében! 
U18 – Ifi
KMH SE – FTC-TELEKOM
7:4 (1:1, 2:2, 4:1)
Legidősebb korosztályos játékosaink megszerezték első győzelmüket a selejtező sorozatban!
Linus Schellin csapata, egy kiemelkedő harmadik harmadnak köszönhetően, 7-4 arányban múlta felül az FTC együttesét. A lassan és nehezen induló összecsapás hőse az U16-ból feljátszó Gere Zalán volt, aki 3 góllal vette ki részét a nagyon fontos sikerből.