Mérkőzés eredmények – értékelők

Izgalmas és fontos mérkőzésekben gazdag hétvége áll csapataink mögött. Míg a legkisebbek tornákon vettek részt addig az U14 A és az U16 középszakasz lezárult és mindkét csapatunk a legjobb 8 csapat közé jutott. A héten már el is kezdődnek a negyeddöntők.

Alább a vezetőedzők és edzők gondolatait olvashatjátok a múlt heti mérkőzésekről.

 

2023.01.28. Szombat

U8 Piros Torna – Dunaújváros

Vitárius Károly, vezetőedző:

„A HKB U8 csapatai közül a mostani hétvégén a legkisebbeknek, kezdőknek volt torna lehetőségük Dunaújvárosban. Maximális létszámmal készültünk, de sajnos a betegségek közbeszóltak, így csak 7 játékossal és 2 kapussal tudtunk utazni a tornára. Maroknyi csapatunk viszont nagyon komolyan teljesített. Végig lelkesen, teljes odaadással játszottak 4 mérkőzésen keresztül, ami kis létszámnál nem kis teljesítmény. Volt első tornán szereplő játékosunk és volt, aki első gólját szerezte hivatalos tornán. Kapusaink is nagyban hozzájárultak a sikeres szerepléshez.”

 

U10 Piros Torna – Kisstadion

Egyedi Noémi, edző:

„Szombaton a Kisstadionba látogattunk el a piros csapattal, ahol 4 mérkőzést játszottunk. Jó volt látni, hogy egyre több játékos mer többet vállalni, ami megmutatkozott a passzjátékon és az egyéni megmozdulásokon is. Továbbá a gyerekek sokat korcsolyáztak és némelyikük igen okos döntéseket hozott a játék során. A torna során rengeteg gólt is tudtunk szerezni. Összeségében mindenki megtette a tőle telhetőt a tornán, így büszke vagyok minden játékosra.”

 

Ajka – HKB U14 Knights (5-3) / HKB U14 Knights – FTC (5-7)

Francsics Bence, vezetőedző:

„A Héten két mérkőzést is játszottunk. Csütörtökön az Ajka csapatával csaptunk össze, akikkel idén eddig csak a kvalifikációban találkoztunk. Akkor ők voltak eredményesebb, így volt miért visszavágnunk. Szinte az egész mérkőzésen dominálni tudtunk és 5-3-as győzelemmel zártuk a mérkőzést, viszont vegyes érzelmeim vannak ezzel kapcsolatban, mivel tudom, hogy sokkal több van ebben a csapatban.

A szombati FTC elleni mérkőzés mindkét csapat számára fontos volt, mivel itt dőlt el ki jut be 5. helyen a rájátszásba. A szezon eddigi legizgalmasabb és leggyorsabb meccsét játszottuk. Sajnos többször is elengedtük az ellenfelet, viszont ami becsülendő a játékosokban, hogy egyszer sem adták fel a gyerekek, többször is ki tudtunk egyenlíteni. A mérkőzés utolsó perceiben egy gólos hátrányban voltunk, a kapusunkat lehozva plusz egy mezőnyjátékossal több helyzetet is kitudtunk alakítani, sajnos egy eladott koronggal egy üres kapus góllal az FTC nyert. Így a 6. helyen jutottunk be a rájátszásba, ahol az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia csapata lesz az ellenfelünk.”

 

HKB U14 Warriors – Lehel HC (11-3)

Gömöri Norbert, edző:

„Szombat délelőtt a Lehel csapatát láttuk vendégül. Jól indult a mérkőzés nagy tempót diktáltunk és sikerült rengeteg helyzetet kialakítanunk. Szinte végig dominálni tudtunk és azt a hokit játszani, amit gyakorlunk. Jó volt viszont látni, amit megbeszéltünk meccs előtt. Mindenki odatette magát és remekül teljesítettünk egyénileg és csapatszinten is.”

 

HKB U18 – Kárpáti Farkasok (4-2) / HKB U18 – KSI (13-0)

Dorner Benjamin, vezetőedző:

„Csütörtökön a Kárpáti Farkasok csapatát fogadtuk. Nagyon magas tempóval kezdődött a mérkőzés, sikerült megszereznünk a mérkőzés első találatát. Jól tartottuk magunkat a megbeszéltekhez és további gólokat sikerült szerezniük a srácoknak. A meccs vége izgalmas lett, végül egy üres kapus góllal tudtuk lezárni a mérkőzést. Vasárnap az utolsó hazai alapszakasz mérkőzésünket a KSI ellen játszottuk. Velük könnyebb dolgunk volt és nagy arányú gólkülönbséggel tudtuk lezárni az alapszakaszt. Elégedett vagyok a mutatott játékkal és a srácok teljesítményével. Az U18 B1 alapszakasz csoport harmadik helyén végeztünk és várjuk, hogy elkezdődjön a középszakasz.”

 

2023.01.29. Vasárnap

U10 Kék torna – Mátyásföldi Jégcsarnok

„A hétvégén rendhagyó módon vasárnap játszott a KÉK csapatunk. Talán ennek köszönhetően nem találtuk a játékunkat. A Győr és a Vasas csapata magasabb szinten játszott, mint mi. A Sportországi Cápákkal két nagyon szoros meccset játszottunk, jó megoldások születtek támadásban és védekezésben egyaránt. Összességében a gyerek jól érezték magukat, mosollyal az arcukon zárták a napot.”

 

HKB U12 Pirates – Szekszárdi Jégmadarak

Nochta Kristóf, edző:

„Rendkívül büszkévé tett a vasárnapi mérkőzés. Kifejezetten nehéz helyzetben voltunk, ugyanis mindössze 13 mezőnyjátékossal tudtunk csak kiállni. Nem indult jól a meccs, ugyanis gyorsan kaptunk két gólt. Ennek ellenére nem adtuk fel, dolgoztunk tovább és igazi csapatként küzdöttünk. Olyan játékosaink vállaltak kulcsszerepet, akik korábban kevesebb lehetőséget kaptak. Ugyan papíron nem számolják U12-ben az eredményt és nem ez az elsődleges, viszont a gyerekek szempontjából nagyon jó, hogy végre a küzdés mellé párosult eredmény is.”

 

HKB U12 Vikings – DVTK Jegesmedvék

Roczanov Kristóf, vezetőedző:

„Nem úgy alakult a mérkőzés ahogy azt elterveztük. Az előző Miskolc elleni jól sikerült mérkőzés után a csapat nagy-része alanyi jogon várta a jó eredményt, nem dolgoztak meg érte, mint akkor. Hiányzott most a csapatból a tűz, ezt a Miskolc ki is használta és végig dominálta a meccset egy két rövid periódust kivéve. Ebből úgy érzem megtanulták a gyerekek is, hogy a jégkorongban nincsenek előre lejátszott mérkőzések, az nyer mindig, aki több munkát és küzdést tesz bele.”

 

DVTK – HKB U16 (4-1) / HKB U16 – UTE (5-2)

Takács Bence, edző:

„Pénteken Miskolcra utazott a csapat, ahol a DVTK elleni játszottunk. Ez egy jó tempójú találkozó volt. Mind a két csapat remekül védekezett, így az utolsó harmadig döntetlen volt az eredmény. Sajnos az utolsó játékrészben az ellenfél több helyzetet tudott kialakítani, amiből többet gólra is tudott váltani. Így a végén a hazai csapat örülhetett a 4-1-es sikernek.

Vasárnap hazai pályán játszhattunk az UTE ellen. Ezen a mérkőzésen múlt a nyolcba jutásunk. A csapaton látszott, hogy fontos nekik ez a meccs. A túlzott akarás miatt nem mindig a saját játékunkat játszottuk sok hibával, így szoros is volt a végéig az eredmény. Sok helyzetet tudtunk kialakítani a meccs folyamán, de sajnos ezek értékesítése nem ment tökéletesen. Végül sikerült 5-2-es győzelemmel zárni a találkozót. A csapat bejutott a legjobb 8 csapat közé, így negyeddöntőt játszunk majd a BJA U16-os csapata ellen.”

Hajrá HKB!

Félévi edzői értékelők II.

Máris érkezik az értékelő cikksorozatunk második része melyben a nagyobb korosztályaink vezetőedzőit kérdeztük a 2022/23-as szezon első feléről. Mik voltak a legnagyobb kihívások a szezon ezen szakaszán? Valamint, mik a célok a szezon második felére? 

Alább az U14, U16 és U18-as vezetőedzők értékelését olvashatjátok.

 

U14 Francsics Bence, vezetőedző

Úgy gondolom a szezon ezen szakaszán a játékosok nagyon jól bele álltak a munkába, bár mindig lehet jobban és keményebben edzeni.

Sajnos a kvalifikáció nem a terveink szerint alakult, így a második hatos csoportba kerültünk. A cél így mindenképpen az volt, hogy bekerüljünk a középszakasz legjobb nyolc csapata közé, amit már sikeresen teljesítettünk.

Az alapszakasz mérkőzések, nagyon jól sikerültek, 10 mérkőzésből 7 győzelem, 1 hosszabbítás utáni vereség és 2 vereség. Két győzelmet leszámítva, nagy gólkülönbséggel tudtunk nyerni, illetve a 2 vereségünk is nagyon szoros mérkőzés volt.

A legnagyobb kihívás mindenképpen az volt, hogy a játékosokat közel azonos szintre hozzuk fel, hogy egy homogén társaság legyen, illetve az, hogy egy csapatként működjenek a pályán.

Mivel a középszakaszt alsó- és felsőházra osztották, elsősorban az a célunk a szezon második szakaszára, hogy az alsóház első helyén végezzünk és a rájátszást minél jobb helyről tudjuk kezdeni.

 

U16 Gömöri Csaba, vezetőedző

A nyári száraz felkészítés és az augusztusi edzőtábor jól sikerült így szeptemberben nagy tervekkel vártuk a csapattal a kvalifikációt. Úgy érzem jól is kezdtük a szezont és be kellett volna kerülnünk a top 8 csapatba, de sajnos ez nem jött össze. Mivel az érdi meccs nem úgy sikerült ahogyan szerettük volna, ezért a Vasas, Érd és a 6 darab Akadémiai csapat jutott be a felsőházba.

A nyári terveinkből eddig leginkább a fizikai erőnléti terveket tudtuk megvalósítani, a fiúk rettenetesen sokat erősödtek, igazi hoki specifikus súlyzós és saját testes gyakorlatokat végzünk a száraz edzések során, valamint crossfit edzéseket is kapnak, ezen felül a gyorsítás is előtérben van. A jégen lassabban haladunk a fejlesztéssel, mivel sokan nem látják át a játékrendszereket, így azt gondolom lassabb a vártnál a fejlődés.

Sajnos olyanok vagyunk, mint az időjárás. Változó és nem csak meccsről, meccsre, hanem a meccseken belül is. Ez a korosztály sajátossága is, kamaszok, akiket nehezen lehet állandóságra és rendre szoktatni. Ezzel nincs is baj, hiszen az alapszakaszban elértük azt az eredményt, amit akartunk és bejutottunk csoportunk legjobb 4 csapata közé. Így megmaradt az esély, hogy visszajusson a csapat a legjobb 8 közé.

A legnagyobb kihívás a szezon ezen szakaszán, hogy kamasz korú gyerekekkel megértessük, hogy az eddig hosszú évek alatt összegyűjtött tudást, most ne dobják el maguktól a kor sajátosságai miatt. Ezáltal, a legnagyobb felelősségem az előbb említett probléma, valamint, hogy megmaradjanak és motiváltak maradjanak továbbra is a jégkorongban. Ez nagyon sok munkával jár.

 

U18 Dorner Benjamin, vezetőedző

A játékosok nagy számban látogatják az edzéseket, amely ebben a korban probléma szokott lenni. Az edzésmunkát szorgalmasan elvégzik, és ez meg is látszik a mérkőzésen mutatott játékukban. Egyszerű játékstruktúrát kérek tőlük, melyet jól tudnak kivitelezni. 

A bajnokságban jelenleg kettő csapat áll előttünk, az FTC és a Kárpáti Farkasok Mindkettő csapat erős és magabiztos játékot játszik, sajnos a helyzetkihasználásuk is eredményesebbnek bizonyult a miénknél. A jövőben erre helyezzük a hangsúlyt az edzéseken, hogy eredményesebbek lehessünk a mérkőzéseken. Továbbá, szintén fejleszteni kell az ellenfélre való folyamatos nyomás gyakorlását, amelyet talán a legnehezebb átadni ebben a korosztályban. Alapvetően elégedett vagyok az eddig mutatott játékunkkal, és a bajnokságban elért eddigi helyezéssel.

Minden meccs más és más, különböző típusú srácokkal és játékstílussal találkozunk, ellenféltől függően. Előfordultak természetesen gyengébb szereplések, de azokon a mérkőzéseken is sikerült behúzni a 3 pontot. 

A szezon végén szeretnénk minél előrébb végezni a bajnokságban, ehhez muszáj lesz pontot rabolnunk a két előttünk álló ellenféltől. Szoros meccseket tudtunk eddig velük játszani.

Hétvégi utánpótlás mérkőzések eredményei

A hétvégén ismét pályára léptek utánpótlás csapataink, amelyek eredményeiről az edzők most is röviden beszámoltak.

2022.12.03 szombat:

HKB U10 Kék torna

Egyedi Noémi, edző:

„A kék csapattal Székesfehérváron vettünk részt egy nagyon színvonalas tornán. A torna jól indult, ugyanis az első mérkőzésen jól védekeztünk és sok gólt is tudtunk szerezni. A második és harmadik mérkőzést erősebb csapatok ellen játszottuk, ahol szintén nagy intenzitással, sok korcsolyával helyt tudtunk állni, a kapus teljesítmény is kiemelkedő volt. Az utolsó meccsen egy felszabadult, örömhokit tudtunk játszani, szép passzjátékkal, lövésekkel és gólokkal. 
Összeségébben, az egész tornán csapatként tudtunk küzdeni, ahol minden egyes játékos kemény munkát tett bele a mérkőzésekbe. A koncentráció egy percre sem hagyott ki és magabiztosan állhattunk ki a mérkőzésekre. A legfontosabb, hogy mindenki nagyon élvezte a tornát és szép emlékekkel mehetett haza.”
HKB U14 Knights vs. FTC

8:3

Francsics Bence, vezetőedző:

„Szombaton a Fradi ellen léptünk jégre. Rögtön ki kell emelnem a kapusunk teljesítményét, mivel a mérkőzés elején egy hatalmas bravúrral indított és az egész mérkőzésen jól teljesített. Mezőnyjátékosokra sem lehet panasz, sikerült a hibákat minimalizálni, gyors és kemény hokit tudtunk játszani, aminek meg is lett az eredménye, 8-3-ra múltuk felül a Fradi csapatát.”

2022.12.04 vasárnap:

HKB U12 Pirates vs. Vasas

Nochta Kristóf, edző:

„Az ellenfél ezen a napon mindenbe fölénk kerekedett. Alapvetőem nem gondolnám, hogy nagy lenne a különbség  a két csapat között, viszont ahogy ment előre a meccs, a Vasas egyre inkább érezte a bizonytalanságot rajtunk, amit kíméletlenül ki is használtak. Az élet megy tovább, most jól fog jönni a jövő hétvégi pihenő a csapatnak.”

HKB U12 Vikings vs. Győr – Tüskesátor

Roczanov Zsolt, vezetőedző:

„Ismét jó pörgős mérkőzést játszottunk. 30 másodperc alatt 2x is betaláltunk az ellenfél kapujába az első korongbedobást követően. Szinte végig dominálni tudtnk, egy 5 perces rövidzárlatot kivéve. Kapusfronton mai nap is briliáns teljesítményt láthattunk. A támadó játékunk hatékony volt és a védekező harmadban is derekasan helyt álltak a gyerekek.”

HKB U16 – DEAC – Tüskesátor

2:3

Gömöri Csaba, vezetőedző:
„A vasárnapi meccset energikusan kezdtük és leegyszerűsítettük a játékunkat, gyorsan hoztuk ki a korongokat és szép támadásokat vezettünk.
A harmadik percben vezettünk is és a harmadban végig jobbak voltunk az ellenfelünknél, de a helyzetkihasználásunk csapnivaló volt így nem tudtuk eldönteni korán a meccset.
A második harmadba már felébredt az ellenfél is, de sikerült egy emberelőnyös gólt szereznünk.
Sajnos továbbra sem voltunk elég koncentráltak a kapu előtt, így újabb helyzeteket puskáztunk el és egy ilyen ziccer után a kontrából talált egy gólt a DEAC.
A harmadik harmadban rengeteg kiállítás volt mindkét oldalon, és az 5-3 elleni speciális játékot sem játszottuk jól. Az ellenfél teljesen váratlanul egyenlített, így a hajrába 2-2-vel érkeztünk meg. Továbbra is többet lőttünk kapura, de pontatlanul és sokszor naggyá tettük a kapusukat.
A végén egy buta hibából megszerezte a harmadik gólját is a Debrecen. Lehoztuk a kapust és mindent megpróbáltunk, hogy hosszabbításra mentsük a meccset, de nem sikerült.
Azt gondolom, hogy ma nem érdemeltünk vereséget, de sajnos amíg nem tudunk 30 lövésből csak 2 gólt lőni, addig ez lesz.
Fejben gyengébbek voltunk és a koncentrált befejezések hiányában kikaptunk. Szomorú vagyok, mert ez a csapat többre képes. Van 2 meccsünk az alapszakaszban, muszáj annyi pontot szerezni, hogy megmaradjon a remény januárra a jó szereplésre. Ezen fogunk közösen dolgozni a jövő héten.”

Hétvégi mérkőzés eredmények

A hétvégén ismét számos mérkőzésen részt vettek az utánpótlás csapataink. Az edzők most is röviden beszámoltak a meccsen történtekről, ezt alább olvashatjátok. 

Szombat:

U10 Piros torna FTC Sátor

Zaccomer Ákos, edző:

“A gyerekek kirobbanó lelkesedéssel küzdöttek a szombati torna meccsein. A Szigeti Bikák ellen egy szoros mérkőzést játszottunk, a Dél-Budai Hockey Club ellen kétszer is győzelmet arattunk, valamint az UTE ellen is hősiesen küzdöttünk. Egy tartalmas tornát tudhatunk a hátunk mögött.”

U10 Kék torna – Algyő

Keszthelyi Zoltán, vezetőedző:

“Hétvégén Algyőn jártunk a kék csapattal, ahol  (csapatok felsorolás)A gyerekek az első meccstől kezdve nagy intenzitással játszottak és rengeteget korcsolyáztak. Mindenki tudta, hogy mi a feladat, illetve pontosan végrehajtották az edzésen tanultakat és az edzői utasításokat is. Támadásban és védekezésben is nagyon ügyesek voltak. Ezen a tornán igazi csapatként működtek és egymást segítve küzdöttek. Öröm volt látni a fejlődésüket és játékukat.”

U14 Knight – Erdélyi túra

Francsics Bence, vezetőedző és Gömöri Norbert, edző:

“A túra végig a munka, illetve a jó hangulat jegyében telt. Az öt mérkőzés mellett csapatépítő játékokat, beszélgetéseket tartottunk ezzel is növelve a csapat morálját és az Öltözői hangulatot. A második napon a Sapientia U23-as csapatának mérkőzésére is kilátogattunk levezetés gyanánt.

Bármiféle eredménykényszer nélkül indultunk neki a mérkőzéseknek, célunk csupán az volt, hogy minden játékos megfelelő mennyiségű játéklehetőséghez jusson. A Tornát végül harmadik helyen zártuk.”

A Torna legjobb kapusa a HKB játékosa, Schulteisz Vince lett, míg a csapat legjobbja címet Vónya-Tolner Ákos zsebelte be.

A KML Torna lejátszott mérkőzéseinek eredményei:
HKB-SZJA Medvék     6-1
DEAC-HKB       3-0
HKB-Brassó.      7-0
HKB-UTE     2-8
HKB-SZJA Farkasok 3-3

U18 – Győr 

6-4

Siklósi András, edző:

“A mérkőzés megfelelő tempóban kezdődött és viszonylag hamar vezetésre tettünk szert. Sőt 2 gólos előnyünk is lett, de sajnos hamar felzárkózott és kiegyenlített az ellenfél.
Jelentős előnyre nem tudtunk szert tenni az összképet nézve. A mérkőzés vége előtt a kapus lehozataluk megkönnyítette a dolgunkat. Végül is így alakult ki a végeredmény.”

 

Vasárnap

U8 Sárga Torna – FTC Sátor

“Gratulálok a tornán szereplőknek! A sérülésből és a betegségből visszatérőknek és a kezdő ligából feljövő kicsiknek külön is. A kapusteljesítmény kiemelendő. A végső mérkőzésen való szereplés az egész csapatot dicséri. A játék élvezetén kívül, erre is jó a tornán való szereplés, hogy megtanuljuk: az első mérkőzés elejétől kezdve keményen kell dolgozni!
Következő hétvégén megint két tornán veszünk részt majd. Az élvonal és a kezdők is élvezhetik majd a játékot. Hajrá U8!”

U12 Pirates – Hatvan

Nochta Kristóf, edző:

“Sajnos nem álltunk készen erre a mérkőzésre. A tervünk az volt, hogy bárhogy alakul a mérkőzés, sokat korcsolyázva küzdünk és harcolunk a végéig. Ez valamiért nem valósult meg, csak az utolsó 10 percben, viszont akkor már késő volt. A legelső és alap dolog, hogy a srácok küzdőszellemét visszahozzuk, amit a szezon első 3-4 meccsén láttunk. Ez az alapja mindennek, és utána lehet építkezni tovább.”

U12 Vikings – MAC 

Roczanoc Zsolt, vezetőedző:

“Nagyon jó mérkőzést játszhattunk ismét, az ellenfél igen magas játékszínvonalat képviselt és a gyerekek felvették velük a versenyt. Kapusfronton remekeltünk, a védekező játékunkon és a támadások befejezésén még van mit csiszolni, de legalább tudjuk mire kell hangsúlyt fektetni a továbbiakban. Nagyon szép passzjátékot játszott végre a csapat amiből még szebb gólok születtek.
Lehetett volna jobb a játék képe, ha a három harmadból nem csak kettőben játszunk úgy ahogy igazán tudunk, de ez egy tanuló folyamat és nagyon jó úton haladunk úgy hiszem.”

U16 – Győr

3-6

Gömöri Csaba, vezetőedző:

“A Győr elleni visszavágóra próbáltunk úgy felkészülni, hogy ne essünk bele azokba a hibákba, mint az első egymás elleni mérkőzésen.  Sajnos az utolsó napokban sorra sérültek le meghatározó játékosaink. A mérkőzés egész jó iramban kezdődött, a győriek többet birtokolták a korongot, a letámadásuk erős és agresszív volt. Erre készültünk és végre bele is álltunk férfiasan a párharcokba.
A harmad egyértelműen a vendégcsapaté volt, így két gólos hátrányba mentünk pihenni. 3-2 -nél felcsillant a remény, de nem tudtunk élni a lehetőségekkel. Percek alatt 2 gólt lőtt az ellenfél, így 5-2 lett a 2. harmad végén az eredmény.
A szünetben vérfrissítésként kapust cseréltünk, ami jót tett. Újabb gólt találtunk és újra közelebb jöttünk ellenfelünkhöz. A végén sajnos Ők még egy gólt lőttek, ezért 3 gólos vereséget szenvedtünk. Elégedett nem lehetek, de talán az fejlődés, hogy nem hagytuk, hogy a győri csapat testjátékban fölénk magasodjon.
Következik idegenben az UTE, akit már kétszer legyőztünk. A Megyeri úton mindig nehéz nyerni. Mi megpróbáljuk.

Hétvégi utánpótlás mérkőzések

 

 

Mozgalmas hétvégét tudhatunk magunk mögött, ugyanis minden utánpótlás csapatunk mérkőzést játszott. Az U8 és U10 az MJSZ által szervezett McDonlad’s gyermek jégkorong fesztiválon vett részt 2 illetve 3 csapattal. A hétvégéről kérdeztük az edzőket, válaszaikat alább olvashatjátok:

Veres Marcell U8

Mind a két csapatra nagyon büszkék lehettünk. A kék torna jó erőfelmérő volt és megerősített benne minket, hogy jó irányba haladunk, de megmutatta azt is, hogy milyen területeken tudunk még fejlődni. A piros tornán pedig öröm volt látni a rengeteg mosolygós arcot a meccsek előtt, alatt és után. A piros csapat egy jelentős része most esett át a tűzkeresztségen és a kék csapatunkból is többen most léptek szintet és játszották le első kék tornájukat. Ennek ellenére fantasztikus teljesítményeknek lehettünk szemtanúi és ami még fontosabb mindenki egy óriási élménnyel távozott a Vasas jégcentrumból.

Egyedi Noémi U10

Ebben a korosztályban még elsősorban az a fontos, hogy a gyerekek élvezzék a játékot, de egyben szakmai képzést is kapjanak. Az edzéseken elsajátított készségeket öröm volt viszont látni a gyerekektől meccs közben. Mind a három csapatunk kiemelkedően teljesített, szoros és küzdős mérkőzéseket játszottunk és innen már csak jobbak leszünk, a hiányosságokat pedig edzésen fejlesztjük, hogy a jövőben még sikeresebbek lehessünk. Nem csak színvonalas meccseket játszhattak a gyerekek, de a hangulat is nagyon vidám volt, ugyanis sok kis játékos élete első tornáján vett sikeresen részt.

 

Az Ajka otthonában vendégeskedett a HKB Vikings csapata, ahol egy izgalmas eseménydús mérkőzést játszhattak, amely a harmadik korosztályos mérkőzés volt a kék bajnokságban.

Roczanov Zsolt U12

A gyerekeken érződött a “busz láb” a találkozó elején, de hamar felvették a fonalat az Óriások csapatával. Habár egy hajtós meccset játszottunk úgy érezzük, hogy a gyerekekben ennél sokkal több van és törekedni fogunk arra, hogy a következő héten ezt kihozzuk belőlük és újult erővel ugrunk neki a hétvégi mérkőzésen a DHK csapatának.

 

Az U14-es A csapatunk lejátszotta az első kvalifikációs mérkőzését szintén Ajkán, aminek a végeredménye 4:2 lett az Ajka javára.

Francsics Bence és Roczanov Zsolt így látta a mérkőzést: U14 A

A játékosaink jól küzdöttek, sajnos a körülmények nem nekünk kedveztek, de ennek ellenére is példásan hajtottak a mieink és az utolsó percig kitartottak. Szoros meccs volt, a meccs  végén 3:2-nél egy időkérés után 2,5 percen keresztül 6 az 5 ellen játszottunk, ahol sok passzjáték és lövés volt, ám az egyenlítő gól nagyon kevesen múlott, sajnos a hajrá egy üres kapus góllal dőlt el. Ebből a meccsből a tanulságot levonva tudunk építkezni a következő mérkőzésekre.

Az U14-es B csapatunk Veszprémben játszott kvalifikációs mérkőzést a Hatvan és a házigazda Veszprém ellen.

Gömöri Norbert U14 B

Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű feladatunk, hiszen az ellenfél csapatai nem rendelkeznek “A” csapattal, így a B csapatuk a legerősebb, míg a mi egyesületünk rendelkezik A csapattal. Az eredmények nem tükrözik a mutatott játékképét, sajnos alul maradtunk mindkét megmérettetést követően, de azt gondolom az áprilisban kitűzött cél irányába haladunk, ami nem más mint, hogy a “B” csapatunk játékosait olyan szintre hozzuk fel, ami megállja a helyét egy magasabb szinten is.

 

A BJA otthonában fogadta az U16-os csapatunkat, amelynek a végeredménye 4-1 lett a BJA javára.

Gömöri Csaba U16

A mérkőzés első harmadában a mi játékunk érvényesült. Gyorsabban koriztunk és több támadást vezettünk, igaz sokszor minőségi lövésig nem jutottunk el. Habár a BJA csak néhány szórványos ellentámadást tudott vezetni, viszont a lövéseik életveszélyesek voltak. Ilyenkor a kapusunk kivaló teljesítménye kellett, hogy ne kapjunk gólt. A második harmadban egy buta kiállítást összeszedve hátrányban meglőtte első gólját a BJA csapata, ami szárnyakat adott a tehetséges játékosoknak. Ekkor sebességet váltottak, amire nem tudtunk reagálni. A harmadik harmadban már csak szépítésre volt lehetőségünk.

Ezzel a mérkőzéssel eldőlt, hogy nem jutottunk be a legjobb 8 csapat közé, ami nagy álmunk volt. Október 2-án utolsó meccsel még az OHA ellen játszunk a Tüskesátorban, ahol szeretnénk szépen búcsúzni a kvalifikációtól. Az A2 bajnokságban mindent megteszünk majd annak érdekében, hogy vissza küzdjük magunkat a legjobb 8 csapat közé.

 

6-1 -re nyert az U18-as csapatunk az OHA ellen!

Dorner Benjamin U18

Jól kezdtük a meccset, sikerült végig nyomást helyezni az ellenfélre, bár az első harmad 0-0 volt, szerencsére tartottuk tovább magunkat a megbeszéltekhez és elkezdtük a gólókat lőni. A végére kicsit kiengedtünk, de alapvetően elégedett vagyok a mutatott játékkal és az eredménnyel.

 

A jövőhéten hétvégén sem fogunk unatkozni, hiszen az első DEBL mérkőzés lesz vasárnap, ahova mindenkit várunk szurkolni!

 

U14-es csapatunk a 4. helyen telel

Gömöri Csaba növendékei remekül zárták a 21-es évet. Utolsó három mérkőzésük alatt összesen 8 pontot gyűjtöttek U14-es játékosaink, így megérdemelt mód ünnepelhetik a negyedik helyen a karácsonyt.
10 napja a MAC A2-es csapatát fogadták a kölykösök. 5 hét telt el ezen két csapat előző összecsapása óta, ez pedig látható volt a pályán is. Gömöri Csaba így fogalmazott a mérkőzést követően:
Biztosan mondhatom , hogy sokat javult a játékunk és esélyesebbnek éreztem
magunkat , mint a kiváló nevekből álló ellenfél.
Összességében végig mi játszottunk jobban és megérdemelten zsebeltük be a 3 pontot. Ki kell emeljem a Kapusunkat Szabó Hubát , aki hetek óta véd kitűnő formánban, valamint a 2 gólos Gergely Dalmát , aki Hajnal Samut pótolta kiválóan a 2. sorban. Jó volt látni , hogy a Warriors csapatból behívott játékosok is megállták a helyüket Szalai Szonja
kitűnően játszott főleg a védekező munkája és korongszerzése volt káprázatos.
Valamivel több mint egy héttel később a Ferencváros otthonában sikerült hosszabbításos sikert aratni. Fontos kiemelni az egyenletesen kiemelkedő formát, hisz hétről hétre élmezőnyöz méltó módon játszanak U14-eseink.
A mai – december 20-i – volt az utolsó 2021-re kiírt kölyök mérkőzésünk. Ennek megfelelően, történelmi sikerrel zárták az évet Gömöri Csaba legjobbjai. Történelmi, hisz az utóbbi évek egyik legnagyobb sikerének számít, hogy az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia első csapatát rendes játékidőben 3-2-re múltuk felül.
Mostmár előre érdemes tekingetnie kölyök csapatunknak, hisz a következő évre kitűzött cél nem lehet más, mint a dobogóra való felkapaszkodás!

U14-es csapatunk ismét a legjobb 8 csapat között

A szeptember eleje óta tartó U14-es selejtező-torna sorozat vasárnap véget ért. Gömöri Csaba tanítványai az utolsó mérkőzésre hagyták a döntést, hisz a záró forduló alkalmával ki-ki meccset játszottunk a Győrrel. Kölyök csapatunk 4-2-es végeredménnyel, megérdemelten kerekedett felül, ehhez magabiztos és kiegyensúlyozott játék párosult.

Az összecsapást követően Gömöri Csaba az alábbiak szerint értékelt:

A show folytatódik…
Szerencsére és természetesen a játékosok sikerének köszönhetően bejutottunk a legjobb 8 csapat közé, ami azt jelenti , hogy a 39 csapatos U14-es bajnokságban a 8 legjobb csapat között vitézkedhetünk, fejlődhetünk tovább!
Kicsit megnehezítettük magunknak a végét, azt gondolom a DEAC elleni 3 pont valamint a DVTK elleni 1 pont veszteség is hiányzott a sima továbbjutáshoz.
Azonban most a lényeg , hogy ott vagyunk megint és harcba szállhatunk akár a bajnoki címért is!

Természetesen kellő szerénységgel, de annál nagyobb elszántsággal fogunk itt küzdeni!

Az I. csoport tagjai:
FTC
Ifjabb Ocskay Gábor JA
KMH SE Kngihts
MAC Budapest A1
MAC Budapest A2
UTE A1
UTE A2
Vasas SC
Gratulálunk U14-es alakulatunknak és sok sikert kívánunk az ország legjobb 8 csapata között!

Tornák, kvalifikációk, selejtezők – hétvégi visszatekintő

A hétvége folyamán már a legkisebbjeink is jégre léptek, hisz U8-as, sárga tornát is rendeztünk néhány nappal ezelőtt. Emellett érintettek voltak U12-es, U14-es és U16-os játékosaink is.

U8 – supermini

Legifjabb játékosaink két tornán is érintettek voltak, hisz míg sárga csapatunk haza rendezésű megmérettetésen viaskodott, addig a piros alakulat Érdre látogatott. A jó hangulathoz remek teljesítmény is párosult! Összesen 24 ifjú sportoló mutathatta meg mit tud juharleveles mezben. Vitárius Károly a tőle megszokott, boldog és büszke hangvétellel ecsetelte a mérkőzéseken történteket, bár csak nehány hete vannak jégen, már szemmel látható a fejlődés az U8-asoknál.

 

U12 – előkészítő 

 

Két U12-es csapatunk összesen 4 mérkőzést játszott a hétvége folyamán. Kék csapatunk kétszer, Dunaújvárosban, míg a sárga kétszer, Mátyásföldön lépett jégre. Kirobbanó formában vannak előkészítős játékosaink. Francsics Bence vezetőedzőt idézve, a fiatalok remekül építették be a játékba a héten gyakorolt elemeket, melyek több ízben veszélyes támadásokhoz, sőt gólokhoz vezettek. A kimagasló teljesítmény elsősorban a csapat alázatos és odaadó munkájának gyümölcse!

 

U14 – kölyök

 

UTE A1 – KMH SE KNIGHTS
4-3 (1:1, 2:0, 0:2, 0:0, 1:0)
SZÉTLÖVÉS UTÁN

Egy újabb kvalifikációs körön van túl Knights csapatunk. Az érem aspiráns Újpest elsőszámú csapata láttán sem remegett meg U14-es játékosaink keze. A kiemelkedő kapusteljesítménynek, az összeszedett csapatjátéknak és egy parádés harmadik harmadnak köszönhetően, 3-3-at mutatott a kijelző a lefújás pillanatában.

Gömöri Csaba így nyilatkozott:

Aki szombaton ott volt a csarnokban az látta , ahogy a bajnoki cím várományos UTE ellen egy parádés mérkőzést  játszottunk. Nagyon büszke vagyok a gyerekekre, akik felnőtt érettséggel, fegyelmezetten játszottak és hősiesen védekezve elképesztő kontratámadásokat vezetve 1-3-ról felállva raboltak 1 pontot az UTE otthonából. A héten amiket gyakoroltunk mindent megcsináltak, sőt, a gólok ebből születtek.  A meccs után több újpesti szülő jött oda hangsúlyozva, milyen hihetetlen volt, ahogy küzdöttünk, majd gratuláltak a teljesítményhez. Az edzők ugyanezt tették!
Köszönöm mindenkinek ezt az élményt, mert ebből újabb erőt merítek én is.
U16 – serdülő 
KMH SE – KÁRPÁTI FARKASOK
3-6 (1:3, 0:2, 2:1)
Serdülő csapatunk – amely jelenleg a 4. helyet foglalja el az A2-es bajnokság tabelláján – egy erősen kiegyenlített mérkőzésen maradt alul hazai pályán. Sajnos az első harmadban elkövetett hibákat a Kárpáti Farkasok csapata könyörtelenül kihasználta, így 1-3-al mentek pihenni Dorner Benjámin fiai. Bár a továbbiakban kissé változtak a dolgok, pontosabban és összeszedettebben játszottunk, ez nem volt elég a fordításhoz. Még a bajnokság kezdeti szakaszában vagyunk. és az eddig látottak alapján bizakodva várhatjuk az előttünk álló összecsapásokat!

Hat csapat, nyolc összecsapás – komoly erőpróbán vannak túl az utánpótlás csapataink

U12-től, U18-ig minden alakulatunk érdekelt volt a hétvégén. Míg a legfiatalabbak még a kezdeti szakaszban vannak, ifi játékosaink az utolsó selejtező mérkőzésre készülnek. A részletek lejjebb olvashatók.

 

U12 – előkészítő 

 

VASAS SC – KMH SE VIKINGS

0-0 (0-0, 0-0, 0-0)

Francsics Bence, vezetőedző:

A hétvégén, kék csapatunk a Vasas otthonába látogatott. Idei első idegenbeli bajnoki mérkőzésünk volt ami meg is látszott a gyerekeken. A meccs elején, egy kicsit szétszórtak voltunk, de a harmad végére kezdtük megtalálni magunkat. Az első harmadot oda-vissza hoki jellemezte kiegyenlített volt a játék. Sajnos a jégkészítés után, technikai okok miatt nem tudtuk folytatni a találkozót.

 

OHA – KMH SE PIRATES

0-0 (0-0, 0-0, 0-0)

Roczanov Zsolt, vezetőedző:

Nem kezdtük jól az első harmadot, a szokásos hibákból adódóan kaptuk góljainkat, de a harmad szünetben az öltözőben át beszéltünk sok mindent és sikerült kicsit feltüzelni a gyerekeket. A következő játékrészben szignifikánsan javult a játékunk és a harmad felétől egészen a meccs végéig szép hokit játszottunk. Lőttünk gólokat is, sőt az egyik U10-es játékosunk is be talált. Ezek mellett a kapusunk is rendkívül jól védett, sokat hárított a rá zúduló lövésekből az egész meccsen. Van még hova javulni, de jó úton haladunk.

 

U14 – kölyök

 

DVTK JEGESMEDVÉK – KMH SE KNIGHTS
0:1 (0:0, 0:0, 0:0, 0:0, 0:1)
Az U14-es selejtező torna ismét három hétvégi meccsel folytatódott. Az egyetlen szombati találkozó a vártnál jóval szorosabbra sikeredett, hisz végül Országh Benedek szétlövésben szerzett góljával sikerült felülmúlni a Miskolc csapatát. Az összecsapást a kiegyenlítettség jellemezte, mind a két együttes 20 – 20 alkalommal tett próbát a gólszerzésre, ez persze azt is jelenti, hogy Szabó Huba kiemelkedően teljesítve, 20 lövéses SO-t ért el.
KMH SE KNIGHTS – DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK
7:0 (3:0, 1:0, 3:0)
A szombati, első megmérettetésre sikerrel készült fel Gömör Csaba csapata. Már a 7. percre 3 gólos előnyre tettek szert a fiatalok, majd ebben a szellemben folyt tovább a mérkőzés. A folyamatos nyomás és erőfölény 50 lövést és 7 gólt eredményezett. Takács Péter és Vónya-Tolner Ákos egyaránt 4-4 ponttal járultak hozzá a fölényes győzelemhez!
KMH SE KNIGHTS – VASAS SC
1:6 (0:1, 1:2, 0:3)
Az előző hétvégéhez hasonlóan, sajnos a két vasárnapi mérkőzésünk rögtön egymást követték. Ennek ellenére, remekül álltak bele a fiatalok a találkozóba, de egy néhány perces „áramszünet” hirtelen 3 gólos hátrányt eredményezett. A találkozó végére érezhetően elfáradt Knights csapatunk, ezt pedig könyörtelenül kihasználták az egységesen játszó hazaiak.
Így a hétvégét ismét 2 győzelemmel és egy vereséggel zárták U14-es játékosaink.
U16 – serdülő
UTE A2 – KMH SE
1-5 (1:1, 0:1, 0:3)
Gömöri Norbert, másodedző:

A múlt héten sajnos nem tudtunk úgy edzeni ahogy azt szerettük volna, sok volt a hiányzás betegség és egyéb elfoglaltság.
Ez az eredményen nem de a mutatott játékképén látszódott is.
Nem mentek a lábak, rossz döntések születtek, nem tudtuk a saját játékunkat játszani.
Ettől függetlenül elégedettek vagyunk az 1-5-ös végeredménnyel!

A héten már szerencsére hadra foghatóak játékosaink, így teljes erőbedobással készülhetünk a hétvégi hazai mérkőzésre a Kárpáti Farkasok ellen!

 

U18 – ifi

KMH SE – BUDAPEST JÉGKORONG AKADÉMIA
1-4 (0:0, 0:2, 1:2)
Legidősebb utánpótlás csapatunk utolsó előtti selejtező mérkőzése alkalmával a BJA-t fogadta. Linus Schelin csapata kiválóan állta a sarat, míg Pálfi Jakab remekelt a kapuban! Az első harmados 0:0-at követően, egy cseppet bent maradt csapatunk az öltözőben, hisz 1 perc alatt 2 gólos előnyre tett szert a BJA. Végül egy kifejezetten kiegyenlített mérkőzésen, 4-1 arányban maradtak alul ifi játékosaink.

Öt mérkőzés, négy győzelem! – sikeres hétvége van mögöttünk

Szeptember utolsó hétvégéjén három korosztály, 5 KMH-s csapata lépett jégre. Hét összecsapáson voltak érintettek játékosaink, de U12-es korosztályban eredményt nem számolva, győztest nem hirdetnek a mérkőzés végén.

 

U12 – Előkészítő

KMH SE Vikings – UTE
A mérkőzést követően Francsics Bence, vezetőedző értékelt:

Az Újpest elleni mérkőzést nagy reményekkel vártuk. Rögtön a korong bedobást követően hatalmas nyomást helyeztünk az Újpestiekre, aminek egyből meglett az eredménye. Három perc elteltével mar két gólos előnyt tudhattunk magunkénak. Próbáltuk tartani a gyors cseréket, hogy frissek legyenek a játékosok. Ezt sikerült is véghez vinnünk, hisz képesek voltunk növelni a tempót és az előnyünket is! Ki kell emelnem kapusunkat, aki kiválóan teljesített . Jó volt látni, hogy két meghatározó játékos hiányában is ilyen jól teljesített az együttes. Jövő héten a Vasas otthonába látogatunk, reméljük ott is hasonlóan jó mérkőzést fogunk játszani.

 

KMH SE Pirates – Jégoroszlánok
A mérkőzést követően Roczanov Zsolt, vezetőedző értékelt:

Egész jó mérkőzés volt, de van még hova fejlődnünk. Mindkét kapusunk remekül védett és az U10-es csapatunkból hárman próbálták ki magukat nálunk, akikkel teljesen meg voltunk elégedve. Ennek a meccsnek hála látjuk hogy mik a hiányosságok és, hogy hogyan javítsuk ki őket a jövőben.

 

U14 – Kölyök

12-13 éveseink még a selejtezőn viaskodnak. A Warriors 1, egy, míg  Knights csapatunk 3 meccset játszott a hétvégén.

KMH SE Warriors – FTC-Telekom B
5:2 (1:1, 3:1, 1:0)
A mérkőzést követően Takács Bence, vezetőedző értékelt:
Örülök, hogy sikerült győznünk. A mérkőzés kezdetén már megvoltak a helyzeteink sajnos nem tudtuk ezeket kihasználni, így szorosan alakult a meccs első fele. Második részében szerencsére tudtunk gólokat lőni és nyugodtabban is játszottunk, így sikerült győzelemmel befejezni a játékot.
Kárpáti Farkasok – KMH SE Knights
2:4 (0:1, 0:1, 2:2)
Nehéz feladat előtt álltak U14-es Knights játékosaink. Ismét két nap alatt kellett három meccset játszaniuk sőt, a szombati napon 3 órán belül két mérkőzést vívtak. Az elsőt a Kárpáti Farkasok csapata ellen, melyet tisztes helytállás mellett, két góllal sikerült megnyerni. Apáti-Szabó Márton és Vónya-Tolner Ákos egyaránt 2-2 találattal járultak hozzá a sikerhez.

KMH SE Knights – Debreceni Hoki Klub
1:2 (1:0, 0:0, 0:2)
A Debrecen elleni mérkőzés végére sajnos meglátszott a balszerencsés sorsolás. Gömöri Csaba gyermekei két harmadon keresztül remekül szerepelve tartották az egy gólos előnyt, melyet a 8. percben szereztek Vónya révén, de a hajrában felül kerekedett a DHK és két perc alatt két gólt szerezve állították be az 1-2-es végeredményt.
KMH SE Knights – Ifj. Ocskay Gábor JA A2
5:0 (0:0, 0:0, 5:0)
A Knights egyetlen vasárnapi meccsére már kipihenten és frissen érkeztek játékosaink. Az abszolút mezőnyfölényt így is csak az utolsó harmadban sikerült érvényesíteni, hisz két 0:0-as harmadot követően, az utolsó játékrészben nyílt ki a gólzsák. Bereczki Blanka kezdete a gólgyártást, akit Takács Péter, majd Vónya-Tolner Ákos és Pozsgai Balázs követett, végül pedig Apáti-Szabó Márton zárta a sort. Szabó Hubának bár nem volt sok dolga, minden SO különleges egy kapus életében! 
U18 – Ifi
KMH SE – FTC-TELEKOM
7:4 (1:1, 2:2, 4:1)
Legidősebb korosztályos játékosaink megszerezték első győzelmüket a selejtező sorozatban!
Linus Schellin csapata, egy kiemelkedő harmadik harmadnak köszönhetően, 7-4 arányban múlta felül az FTC együttesét. A lassan és nehezen induló összecsapás hőse az U16-ból feljátszó Gere Zalán volt, aki 3 góllal vette ki részét a nagyon fontos sikerből.