Megkezdődött a szezon utánpótlás csapatainknál-Kóger István szakmai igazgatót kérdeztük

Augusztus elejével a KMH utánpótlás csapatai is megkezdték a munkát és az alapozást a következő szezonra. Kóger István szakmai igazgatót kérdeztük az elmúlt pár hét tapasztalatáról és az előttük álló szezonról.

  1. Már minden korosztály elkezdte a felkészülést? Hogy látjátok, mennyit vett ki belőlük a nyár?

Fontos tudni, hogy a veszélyhelyzet vége után egészen június végééig jégen tudunk lenni minden korosztállyal, ami nagyon nagy segítség volt ebből a szempontból. Július 3-ig edzettünk, onnantól 4 hét pihenőt kaptak a gyerekek. Augusztus 3-án indult újra a közös edzés minden korosztálynak.

Az augusztust próbáltuk maximálisan kihasználni, így amikor csak lehetett délelőtt és délután is volt jeges edzés a csapatoknak, emellett pedig kiegészítő száraz edzéseket tartunk, aminek szintén komoly jelentősége van.

  1. Szinte minden korosztálynak volt nyári tábora a szünet alatt és elég szép létszámmal jelentek meg a gyerekek. Szerinted ez mennyiben fogja segíteni a munkát?

Így van, a nyári szünetben is voltak különböző táborok: kislány tábor, U8-U10 tábor a legkisebbeknek, illetve speciális hátvéd tábor, amiken szerencsére szép létszámmal részt vettek. Tudni kell, hogy a jégkorong egy összetett sport, ami akkor a leghatékonyabb, ha minél többen van megszakítás nélkül az ember a jégen és minél többet tud gyakorlással tölteni, annál jobb, hogy ne essen ki a rutinból. Kétségtelenül látszik a gyerekeken a táborok hatása, nem estek vissza a szabadidőben, látszik, hogy nem volt nagy kihagyásuk mind kori technikában, ütőhasználatban.

  1. Milyen hírek vannak az idei szezonkezdésről, minden rendben és időben el fog indulni?

Bízunk benne, hogy zökkenőmentesen el fog indulni és végig fog menni a szezon. Viszont főleg utánpótlásban a szakmai vezető nem csak a következő szezonra gondol és fókuszál. Az alapkoncepció is az, hogy a korosztályos célok megvannak minden évre és megvannak a feladatok amiket el kell végezni a gyerekekkel bajnokságtól függetlenül.

Ha a bajnokság mégse indul, a fejlesztés és a kornak megfelelő oktatás folyamatosan menni fog továbbra is, és reméljük, a megfelelő versenyeztetés is hozzájárul majd a fejlődésükhöz.

  1. Vannak-e tervek a legkisebbek bevonására, hogyan tervezitek megnyerni őket, hogy a hoki mellett tegyék le a voksot a gyerekek és a szülők is?

Alapvetően U12-től fölfelé megfelelő létszámmal dolgozunk és megvannak a csapataink. De U8-ban és U10-ben nagy erőfeszítéseket teszünk minden évben, hogy minél többen kezdjenek el nálunk hokizni. Ezt a délelőtti órákkal, ovis hokikkal, sulis csoportokkal és egyéb toborzásokkal szeretnénk ezt elérni.

A legfontosabb, hogy a hozzánk eljövő leendő játékos jól érezze magát, hogy megszeresse a jégkorongot. Sok vicces és játékos feladattal kezdjük a képzést, hogy azt érjük el, hogy a gyerekek akarjanak legközelebb is visszajönni. A speciális mozgás megszerettetése a cél elsősorban és csak az után a következik konkrét fejlesztés.

  1. Azok, akik korosztályt váltottak a szezon végén elkezdtek tudtak már beilleszkedni, kezdenek kialakulni az új csapatok?

Már júniusban megvolt a korosztály váltás éppen ezért. Onnantól fogva már az új korosztályukkal edzettek a gyerekek. Mostanra úgy látom, hogy kialakulni látszik a csapat és a csapatmunka, és a jó hangulatú közös munka mindenhol.

  1. Ha minden rendben és időben el tud indulni, mik a célok a korosztályoknál, milyen célokkal vágtok neki különböző korosztályokban a szezonnak?

Utánpótlásban nagyon nehéz eredményeket elvárni és eredményeket megjósolni, mert minden évbe más a csapat és mások az erősségeik. De ettől függetlenül szeretnénk azt elérni, hogy a KMH egy erős közép szintű csapatot tudjon minden bajnokságban kiállítani, és a top csapatok mögé fel tudjunk zárkózni.

Illetve a mostani játékos állományt elnézve U14-től felfelé elvárható a tavalyihoz hasonló, vagy akár még annál is szebb eredmény.

További jó felkészülést!

Hajrá KMH!

Új kapusedzők a KMH-ban!- interjú

A KMH csapata két új kapusedzővel bővült nem is olyan régen. Szerettük volna, ha Ti is megismeritek ezt az oldalukat, így kifaggattuk kicsit Őket ebben a témában. Maros Botondot és Gadácsi Jánost kérdeztük:

  1. Hogyan lettél kapus?

Gadácsi János: Amikor még fiatal játékos voltam, a kapusok sokkal izgalmasabbnak tűntek számomra. Hasonló, de mégis másféle felszerelésük volt, sokszor külön edzettek, nagyon más volt a feladatuk. Motivált, hogy nekem kell a mezőnyjátékosokkal szemben állnom egyedül, és kivédenem az ő lövéseiket.

Nagyon szeretek kapus lenni, hiszen azóta is hasonlóan gondolok erre a posztra: jégen, de külön a többiektől, egy csapatban, de mégis egyedül. Így több figyelem hárul rám.

Maros Botond: Egy ideig nem volt kapus abban a csapatban ahol játszottam, és mivel szimpatikusnak tűnt ez a szerep úgy döntöttem, bevállalom, hogy beálljak a kapuba, utána pedig ott ragadtam. Nagyon motivált, hogy nagyobb rajtam a felelősség.

  1. Mivel másabb egy kapus élete, mint egy mezőnyjátékosé?

M.B.: A kapusok egy csapat a csapaton belül is. Muszáj, hogy ez meglegyen, hiszen azért sokban eltérnek a mezőnyjátékosoktól: külön edzések, más mozgáskultúra. Más mozgás, másféle koncentráció, más céljai vannak egy kapusnak. Ez egy egyéni munka a csapaton belül. Mivel én onnan hátulról jól belátom a pályát és az eseményeket, ezért sokszor nekem kell irányítani a játékot.

G.J.: Utolsó védvonalként mi vagyunk ott a csapatnak. Nagyobb felelősséggel jár az, hogy én vagyok, akit elővesznek egy-egy gólért, nem az adott védőt, vagy csatárt, hogy miért nem játszott olyan jól. De emellett egy jó védésért is nekem jár a dicséret.

  1. Hogy folyik egy kapus edzés?

G.J.: Nagyobb hangsúlyt helyezünk a dinamikára, rotációs és finom motoros képességekre. Egy kapus életében szerintem a mentális felkészülés nagy szerepet játszik, lélektanilag is fel kell őket készíteni, így az edzéseken erre is időt kell fordítani.

M.B.: Lépcsőzetesen építjük fel a terhelésüket, próbálunk egy irányt adni a srácoknak, hogy merre is kellene fejlődni, illetve hogy mindent átvegyünk és fokozatosan fejlesszük a képességeiket.

  1. Nemrég kerültetek a kapusedzői szerepbe a kapus lét után. Hogy látjátok a másik oldalról, eddig hogy tetszik?

G.J.: Nagyon kellemesen csalódtam, leginkább magamban. Nem gondoltam, hogy bármi pedagógiai érzékem is van. De a gyerekkel való munka nagyon motivál és nagyon jó látni rajuk a fejlődést hétről hétre, és hogy tanulni szeretnének tőlünk.

M.B.: Jó érzés átadni az évek óta szerzett tapasztalatot és tudást a kisebbeknek.

  1. Ti is említettétek, hogy milyen nagy teher van egy kapus vállán. Mivel lehet az ilyen fiatalokat motiválni és segíteni mentálisan, hogy ezt bírják?

M.B.: Nem szabad ezt teherként rájuk helyezni. Nem az a lényeg eleinte, hogy ezt a terhet érezzék magukon és teljesítménykényszerük legyen. Az elsődleges cél, hogy élvezzék a játékot és szeresség csinálni. A teljesítmény ráér akkor, ha idősebbek lesznek.

Később engem pedig pont a statisztika motivált, amikor idősebb lettem, hogy minél jobb számaim legyenek. De ez teljesen egyéni, a kapusedzőm szerint ezt pont nem kellett volna néznem, de én nem hallgattam rá.

G.J.: Én is azt gondolom, hogy eleinte csak a játékra kell figyelniük, semmi másra. Későbbiekben viszont azt vettem észre magamon is, meg a srácokon is, hogy idősebb fejjel már pont a teher az ami motivál, hogy megérted mennyi minden múlik rajtad.

  1. Mennyivel másabb a kisebb és nagyobb korosztályokkal együtt dolgozni?

M.B.: A kisebb korosztályoknál az alap mozgások a fontosak, ezeket kell elsődlegesen még megtanítani nekik. Illetve a fiatalabb gyerekhez természetesen több türelem kell. Többször kell nekik mindent megmutatni, több edzésen keresztül ismételni, hogy megragadjon a kis fejükben, amit elmondunk nekik. A nagyobbaknál már elvárható, hogy amit kijavítottunk az előző edzésen, arra emlékezzen a következőn is.

G.J.: Az U8-U10-es korosztályban ég az a fontos, hogy megszerettessük vele a jégkorongot, meg a kapus szerepet. Szerintem itt ez a legfontosabb feladat. Az idősebbeknél már bele lehet menni a technikába részletekbe menően is, amit én személy szerint nagyon élvezek és szeretek csinálni.

  1. Meddig dönthet egy játékos úgy, hogy kapusnak állna? Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie, ha kapus szeretne lenni?

G.J.: Nagyon relatív. Van arra példa, hogy 9-10 évesen kezdi el és felnőttben véd 5-6 év múlva. Szerintem U8 végén kellene ideális esetben felmerülnie benne, hogy kapus szeretne lenni. Nincsen különösebb tulajdonság, ami ideálissá tesz egy kapust, legalábbis ebben a korban ez még nem látszik annyira, így nem is lehet biztosan kiszűrni ezeket a gyerekeket. Így azt gondolom, azokat kell beállítani aki, szeretne kapus lenne. Így lesz motivációja arra, hogy fejlődjön és csinálja.

M.B.: A régebbi tendenciával ellentétben manapság már úgy tartják, hogy a legjobb adottságú gyerekeket kellene a kapuba állítani, mert több irányú és nehezebb mozgást végeznek ezen a poszton. Szerintem egyébként U10, U12 első éve szerintem a legkésőbbi időpont, hogy valaki elkezdjen a kapus poszton játszani.

Gadácsi János

Maros Botond

Az otthoni edzés hatékonysága és módszerei – Kóger István szakmai vezetőt kérdeztük, mik a tapasztalatok az utánpótlásban

A KMH edzői sem pihenéssel töltötték a kényszerből otthon töltött napokat az elmúlt időszakban. Sokat fáradoztat, és otthoni edzésmódszereket találtak ki a gyerekek számára. Online tartották velük a kapcsolatot, és így is kérték számon a kiadott feladatokat. Ez érvényes volt az összes utánpótlás csapatra, a legkissebbektől a legnagyobbakig.  

Egy hét telt el, mióta visszatértek a gyerekek a jégpályára, így pedig arra voltunk kíváncsiak, mik a tapasztalatok? Mennyire volt hatékony ez az otthoni edzés, mit mutatnak a játékosok az edzésen? Kérdéseinkre Kóger István szakmai vezetőnk válaszolt.

Hogyan oldottátok meg a kapcsolattartást a gyerekekkel? Kaptak-e valamilyen feladatot otthonra, esetleg online edzést tartottatok-e Nekik?

Az edzések befejeztével igyekeztünk online tartani a programot többféle fórumon. U8 és U10-ben nem kimondott edzésprogramot írtunk a gyerekeknek, hanem útbaigazításokkal láttuk el őket, benne olyan feladatokkal, amit otthon is el tudnak végezni. Soksok játékos feladat, és a bottechnika volt a hangsúlyos ezekben a korosztályokban. Bemutató videók is készültek az edzők által. Ami pedig külön öröm, hogy sok gyerek videózott gyakorlás közben és elküldték azokat az edzőknek. Sok játékot, és fejtörő kérdés is kaptak. Az volt a lényeg, hogy érezzék, hogy egy közösségbe tartoznak és több, érdekes mozgásban vegyenek részt. Például a hokit kellett szimulálniuk az otthoni eszközökkel, mint felmosónyél, porszívó cső, amit otthon találtak. Tehát a lényeg a szórakozás volt és az alapvető mozgások gyakorlása.

Felsőbb korosztályokban már az atletikusság is előkerült és fontos volt. Erre irányuló edzésprogramokat adtak ki nekik az edzők. Saját testsúlyos gyakorlatok, aerob edzés, mint futás, kerékpározás. Ezeket akár egy applikáción keresztül is végezhették, hogy az eredményeik ellenőrizhetőek legyenek. Egészen jól működött. Azokban a korosztályokban, amikben még kell stabilizálni az alapokat, ott lőni, illetve bottechnika gyakorlatokat is adtunk.

Most, hogy már minden korosztály visszatért a pályára mit láttok, hatásos volt az otthoni edzés, tényleg edzettek otthon a gyerekek?

Abszolút látszik. A legszívesebben a bottechnika gyakorlatokat végezték, hiszen azt akár egy szobában, kislabdával is el lehet végezni, illetve szórakoztató. Olyan szempontból érezhető, hogy nem volt nagy látszata a kiesésnek. Legalább ugyan az a szint megmaradt vagy jobb is lett a kézügyességük és a bottechnikájuk mint a leállás előtt.

Sokáig fogalmunk sem volt, meddig fog fennálni ez a járványhelyzet, mikor edzhettek újra szemályesen a gyerekekkel, csak azt tudtuk, hogy egyszer biztos lesz következő szezon, amire fel kell készülni. Hogyan lehet a gyerekeket ilyen körlmények között motiválni?

Kétségtelen, hogy ez volt az egyik legfontosabb edzői feladat, a folyamatos kapcsolattartás. Elég jól működött, hiszen nemcsak edzésprogramokat küldtek ki nekik, hanem nagyon sok kvízt töltöttek online, illetve egyéb hokival kapcsolatos dolgokat kaptak online anyagban. Megkértük a gyerekeket, hogy rajzoljanak a hokival vagy a vírussal kapcsolatban. Folyamatos kapcsolattartás volt a cél, hogy érezzék, hogy közösségben vannak és amint lehet visszavárjuk Őket.

Mennyire voltak segítőkészek a szülők, mennyire vonódtak be a közös munkába?

Nagy teher hárult a szülőkre, hiszen az iskoláktól is kaptak elég elfoglaltságot. Sokszor felmerült, hogy még az edzéstartás is az ő nyakukban maradt. Ezért igyekeztünk azzal segíteni mi is őket, hogy egyénileg is elvégezhető feladatokat kaptak a gyerekek. De minden nehézség ellenére a szülők partnerek voltak és a tőlük telhető legjobb módon segítették a munkánkat.

Összességében hogy értékeled az otthoni edzés hatékonyságát, vagy az általatok használt módszereket erre?

Először is nagy öröm és segítség volt, hogy itt az egyesületben a járványhelyzet kezdeti szakaszában még kiscsoportos edzések formájában jégre tudtunk menni. Illet, hogy amint a lehetőségek megnyíltak az elsők között nyitott ki a pálya, és térhettünk vissza a jégre. Lehetőségünk van idén július elejéig eddzeni, így ezt ki is fogjuk használni minden korosztállyal, hogy bepótoljuk az elmúlt időszakot.

Ez a váratlan helyzet sok új dolgot hozott elő, amikből a későbbiekben is sok mindent meg lehet tartani. Hiszen tudjuk, ahhoz, hogy valakiből profi sportoló legyen, az nem elég, hogy csak az edzéseken gyakorojon és tanítsuk, hanem szükség van arra, hogy otthon önmagukat is fejlesszék a gyerekek: mobilizáció, törzserő, erőnlét stb. Azt gondolom ezután is tudják majd használni ezeket a feladatokat, amiket mostanában kiküldtünk nekik. Tehát összességében minden rosszban van valami jó, és mi is sokat tanultunk ebből az időszakból.

Kóger István, a KMH szakmai vezetője

KMH válogatott kerettagok

A héten a jégkorong életben válogatott szünet van. Ilyenkor a válogatott csapatok újra találkoznak és összetartáson vagy tornákon vesznek részt a későbbi sikeres világbajnoki szereplés érdekében.

Szerencsére több válogatott keretben is megtalálható KMH-s játékosok. Ami most kifejezetten öröm hír, hogy nem csak a női, de a férfi válogatottakban is több ismerős névvel találkozhatunk.

A felnőtt férfi válogatott egyik csapatvezetője Szilágyi Levente.

Az U20-as férfi válogatott keretében helyet kapott a Hokiklub Budapest fiatal játékosa, Szécsi Patrik, gratulálunk neki és sikeres szereplést kívánunk! 

Az U17-es és U16-os fiú válogatottak ezen a héten együtt edzenek. Előbbi vezetőedzője Gröschl Tamás, kapusedző Hajek Márk, felszerelésmenedzser Mészáros László. Utóbbiba pedig behívták a szintén KMH-s Szabó-Rácz Maximot játszani.

A felnőtt női válogatottban a már jól megszokott nevekkel találkozhatunk ismét. Helyett kapott a keretben: Stefka Nehring, Tóth Zsófia, Grkovics Jelena, Kiss-Simon Franciska, Sarah Knee, Dabasi Réka, Huszák Alexandra, Jókai-Szilágyi Kinga, Averi Nooren, Somogyi Vivien, Szamosfalvi Petra, Szick Dorka és Ungár Rebeka.

A csapat vezetőedzője továbbra is Mika Väärälä, a csapat erőnléti edzője Dr. Benczenleitner Ottó, sportmasszőre pedig Mondl Viktória.

A női U18-as keret KMH-ban is játszó tagjai: Bogáti Bianka, Faggyas Lilla, Gengeliczky Dorottya, Kerekes Kármen, Metzler Regina, Schmidt-Natkay Alíz, Strobl Lara.

Mindenkinek jó munkát és sikeres felkészülést és tornákat kívánunk a hétre!

Hajrá Magyarország! Hajrá KMH!

Új szezon új tervek! Interjú Kóger Istvánnal a KMH utánpótlás szakmai igazgatójával

Kóger István a 2018-19-es szezonban csatlakozott a KMH egyesületéhez, mint utánpótlás szakmai igazgatói. Az alábbiakban a vele készített interjút olvashatjátok, amelyben kifejti jövőképpel kapcsolatos elképzeléseit és az új irányvonalat, amelyet az egyesülettel kíván követni.

Elmondanád az EUHL csapatunkkal kapcsolatos új koncepciót?

Persze, hiszen az egyesülettel most egy igazán izgalmas koncepció kialakításán dolgozunk. A tavasz folyamán kiderült, hogy a magyar U20-as utánpótlás csapatok nem fognak részt venni az EBEL utánpótlás bajnokságában az EBYSL-ben – ahol a KMH már második szezonját tölthette-. Az elképzelésünk egy kiterjesztetteb Magyar Bajnokság lenne, ahol a csapatunkkal szeretnénk minél jobb szakmai eredményt elérni.

Itt kapcsolódik össze a két csapat élete, a következő szezontól szeretnénk egy olyan U20-as csapatot kialakítani, akik a Magyar Bajnokság mellett, az EUHL bajnokságban is szerepelnek, amely egy magasabb színvonalú nemzetközi bajnokság.

Mi a cél az új koncepció kialakításával?

A célunk, hogy egy igen színvonalas utánpótlás képzést hozhassunk létre, ahol a fiatal játékosainknak a magyar terep mellett egy nemzetközi színterű megmérettetést is nyújthassunk. A Magyar Bajnokság által kínált 30-40 mérkőzés mellé, szeretnénk még 16-18 nemzetközi meccset tenni, komolyabb ellenfelek ellen is. Úgy gondoljuk, hogy ez az új koncepció kiváló lehetőséget biztosít játékosainknak, hogy megszerezhessék a kellő mérkőzés rutint, ami elősegítheti egy felnőtt csapatba való bekerülést.

Ehhez az új kihíváshoz mérten kerestünk a csapat élére egy vezetőedzőt, akit Jens Brändström személyében találtunk meg. A svéd szakember több éve dolgozik U18-as és U20-as csapatok mellett, illetve aktív szerepet játszott az utánpótlás fejlesztés koncepció kialakításában otthonában. Reméljük az új irányvonal, amelyet képvisel, megadja a lendületet a csapat számára, hogy az elképzelések meg is valósulhassanak.

Az egyesület számára milyen pluszt jelenthet ez a jövőben?

Nem titok, a célunk egy kiváló utánpótlás rendszer kialakítása, ahol az U20-EUHL egy farmcsapatként szolgálhat a felnőtt Ertse Liga csapatunk számára. Szeretnénk elérni azt, hogy a fiatal tehetséges játékosainknak meg legyen a lehetősége, hogy kemény munkával bekerülhessenek az Erste csapatunk edzés, majd mérkőzés keretébe. Fontos kiemelnünk, hogy felnőtt csapatunk edzői stábja együtt fog dolgozni az új U20-as csapatunk vezetőedzőjével és az utánpótlás szakmai csoportjával, hogy a fiatalok a megfelelő képzést kaphassák egyesületünknél.

Tudjuk, hogy az utánpótlás Magyar Bajnokságból igen nehéz bekerülnie a fiataloknak a felnőtt versenyrendszerbe, és ezzel az összekapcsolással, nemzetközi bajnoksában való szerepléssel próbáljuk elérni azt, hogy ez a szakadék megszűnjön és a fiatal játékosok könnyebben és hamarabb bekerüljenek felnőtt csapatunkba.

Azt érzem, hogy az egyesületünk ezzel a kialakított új koncepcióval és tervvel, egyedüli módon a legmagasabb színvonalon tudja majd versenyeztetni ezt a fiatal korosztályt, és minden biztosítva van ahhoz, hogy tartalmas és fejlődő képes szezont tudjunk véghez vinni. Így már nagyon várjuk a közös munkát, hogy a terveinket meg is valósíthassuk, és szép eredményekkel fejezzük be a szezont. 

Jens Brändström az U20-as csapatunknál!

Stefan Mega távozásával megüresedett U20-as csapatunk vezetőedzői pozíciója, amit Jens Brändström, kiváló svéd szakember tölt be a következő szezontól. Az U20-as csapatunk mellett az egyetemi bajnokságban (European Hockey League) résztvevő csapatunkat is ő edzi majd! Nagy várakozással tekintünk a következő szezonra.

2010 óta edzőként segítette a svéd csapatokat valamint a norvég utánpótlást az U18-as és U20-as korosztályokban. Ez is megmutatja, hogy mekkora tapasztalatot szerzett már ezen korosztállyal való munkában. Az utóbbi két évben a svéd Division 1 bajnokságban töltött be vezetőedzői pozíciót, a 2017-2018-as szezonban az SK Lejonnál az utóbbi szezonban pedig a Lindlövens IF csapatával értek el kiváló eredményt.

Így nyilatkozott az elkövetkező időszakról a KMH-nál:

„Nagyon boldog vagyok, hogy aláírhattam ezt a szerződést a KMH-val és kíváncsian várom a következő szezont. Úgy érzem sok újat tudok mutatni az én stílusommal és edzői tudásommal, remélem hamar összecsiszolódok a játékosokkal és a klubbal. Több éven keresztül edzőként tevékenykedtem Svédországban. Emellett aktívan részt vettem a Norvég Liga szakmai vezetésében is, ahol a fő feladatom a játékosok fejlődésének segítése volt. Úgy hallottam a magyar jégkorong izgalmas úton jár éppen, mindenképpen szeretnék ennek a részese lenni. Úgy gondolom ez idő alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtök majd és sok dolgot fogok én is tanulni. Fejlesszük együtt a KMH-t és a magyar jégkorongot.  „

Isten hozott a KMH-nál Jens!

Hajrá KMH!