Újabb eltelt hét, sok meccs-KMH meccs összefoglaló

A válogatott hét előtt is zajlottak az élet a hokisok háza táján és sok mérkőzést rendeztek meg a nemzeti összetartások előtt is. Ezeket és eredményeiket szedtük most Nektek össze.

EWHL csapatunk kezdte meg a héten a sort 02.03-án szerdán, amikor a MAC csapatáhozo látogattak el a Kisstadionba. Itt egy nagyon jó mérkőzést játszottak le és ezáltal 4-1-re győzték le a hazai csapatot.

02.04. csütörtökön a szokásos U18 osztrák forduló zajlott le, múlt héten a Debrecen csapata ellen játszottak a srácok egy nagyon komoly meccset. KMH-DHK 2-3

 02.05. pénteken U16-os csapatunk következett  a sorban, akik szintén hazai pályán léptek jégre. A Székely Jégkorong Akadémia csapata látogatott hozzájuk, akiket nagy meccsben 3-2-re sikerült legyőzni.

02.06. szombaton egy U10 Mini piros tornával indult a hétvége. Minden játékosunk nagyon odatette magát ezen a tornán, ahol több sportosztályos tanuló is erősítette a csapatot.

Utánuk a DEBL csapat következett a Tüskesátor jegén. A lányok a Fradi csapata ellen játszottak és a már megszokott ügyességgel 6-1-re le is győzték Őket.

Szintén U10 Mini, csak kék színű tornát tartottak a Kisstadionban, ahol szintén képviseltük magunkat, és nagyon jó teljesítményt mutatott a csapat.

U14 Warriors csapatunk Kaposvárra utasott, ahol a KASI csapata ellen léptek jégre. Nagyon szoro meccs volt, de végül 5-4-re a kaposváriak nyertek.

U21-es csapatunk szintén utazott. A fradi csapata fogadta Őket, akiket végül egy szoros meccsen 3-4-re győztek le.

02.07. vasárnap az U12 Pirates csapat kezdte meg a napot a Tüskesátorban. A Vasas csapata ellen játszottak egy nagyon szép mérkőzést.

U16-os csapatunk következett, akikhez a Fradu U16 látogatott. KMH-FTC 2-3.

U8-asaink Szupermini Sárga tornán vettek részt a Jégkert SE szervezésében a Budai jégpályán.

U12 Vikings csapatunk is meccsezett aznap. Miskolcra utazott a csapat ahol a DVTK Jegesmedvék csapatával mérkőztek meg. Nagyon

Női U25 B forduló is volt vasárnap. A KSI csapatához látogattak a lányok, akikkel nagyon szép, 1-5-ös eredményt értek el.

Amatőr csapataink sem pihetek a hétvégén.

OB IV B mérkőzést rendeztek Győrben. A Vas Kakasok csapata fogadta a KMH Flashes csapatunkat,a kikket 1-2-re sikerült legyőzni.

Az OB IV A bajnokságban IT On ICE csapatunk az Újpesti Ragadozókhoz látogatott. A végeredmény 7-3 lett, sajnos most az ellenfélnek.

OB II-es csapatunk szegedre utazott a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű csapatához, akiket azúttal 2-5-re győztek le a mieink.

Mindenkinek gratulálunk, nagyon szép munka volt! A héten IIHF szünet van, így most a válogatottaké a főszerep, de jövőhéten már ráfordulunk a véghajrára szinte minden bajnokságban.

Szép volt Lányok, Fiúk! Hajrá KMH!

 

Januári utolsó mérkőzés összefoglaló

A január szép sor meccsel zárták a csapatok mind a Tüskesátorban, mind azon kívül is. Ismét egy szép lista jött össze nagyon jó eredményekkel.

01.25. Hétfő

A hétfő már mérkőzést tartogatott U21-es csapat számára. Hazai pályán léptek jégre a Dunaújváros csapata ellen: KMH-DAB 4-5

01.26. Kedd

Kedden a DEBL csapat játszotta a héten az első meccsét. ük szintén hazai pályán játszottak a MAC csapata ellen. A lányok nagyon odatették magukat és 3-0-ra győztek a városi rivális ellen.

01.27. Szerda

Női U25 A fordulóval folytatódott a keddi párbaly, ahol a MAC A csapata ellen játszottak a lányok és 0-12-re.

01.28. Csütörök

AZ U18 hazai pályán állt fel a fradi ellen az osztrák és magyar bajnokság fordulójában. KMH-FTC 3-6

U21-es csapatunk pedig Debrecenig utazott a jégre lépésért.  DHK-KMH 5-3

01.29. Péntek

Női U25 b csapatunk következett pénteken a női sorban. A lányok nagyon jól teljesítettek, 6-0-ra nyertek az Angels ellen.

01.30. Szombat

Hazai pályán megrendezésre került egy Mini sárga torna 4 csapattal, ahol a mieink nagyon jól szerepeltek.

U14 Warriors csapatunk a Sportország U14-eseit fogadta a Tüskesátor jegén. KMH Warriors-Sportország 0-4

Az U21-et ismét szólította a kötelesség, csak most hazai pályán a Győr ellenfeleként. KMH-Győr 4-7

EWHL-ben is remekelt a csapat a Bolzano ellen. A lányok 6-1-re nyertek az olasz csapat ellen.

U14 Knights csapatunk mindeközben útra kelt és meg sem állt Székesfehérvárig, hogy összecsapjon az IOGJA csapatával. IOGJA-KMH 15-2

U16-os csapatunkat Miskolcra szólította a kötelesség. A DVTK Jegesmedvék csapata ellen játszottak 5-1-es mérkőzést.

U18-asaink lejátszották a hét eleji visszavágót a Fradi csapata ellen idegenben. FTC-KMH 4-2

DEBL csapatunk szintén a fradi ellen lépett idegenben pályára, ahol a lányok 3-2-re győzték le a zöld-feéreket.

01.31. Vasárnap

Ismét egy jó kis tornával indult a reggel, méghozzá Szupermini Piros tornával. Mindenki nagyon ügyes volt és látszott az egész éves gyakorlás!

Női U25-ös A csapatunk a női szakág heti felhozatalában az utolsó. KMH A – FTC 2-3

U12 Pirates csapatunk a Vasas otthonába látogatott egy parádés mérkőzésért.

Az OB IV C bajnokság is folytatódott vasárnap: Az óbudai gepárdok csapata fogadta a KMH Flashes B csapatát. A végeredmény 6-1 lett.

Mindenkinek nagyon gratulálunk, ez egy dolgos hét volt minden csapat számára. A héten folytatjuk!

Szép volt Lányok, Fiúk! Hajrá KMH!

 

Eredmény összefoglaló-január 18-24.

Természetesen a csapatok a múlt héten is több mérkőzést játszottak, amikenk az eredményeit lentebb olvashatjátok.

01.20. Szerda

U21-es csapatunk idegenbeli mérkőzést játszott a múlt héten szerdán a Fradi csapatával, akiket  4-2-re le is győztek.

01.22. Péntek

Női U25 B csapatunk a DVTK Jegesmedvéket fogadta hazai pályán, ahol 4-1-re nyerni is tudtak.

01.23. Szombat

A Tüskesátorban megrendezésre került egy újab Mini Piros torna, ahol a KMH csapata ismét nagyon szépen szerepelt.

U18-as csapatunk egészen Debrecenig utazott szombaton. 7-1-lett a mérkőzés végeredménye.

Női U25 A csapatunk a MAC A csapatával találkozott a Kisstadionban. 4-1-re győztek a mienink egy nagyon szép mecsen.

Felnőtt női csapatunk Villach-ba utazot, ahol a Lakers csapatát 10-3-ra győzték le az EWHL bajnoki fordulójában.

01.24. Vasárnap

Szupermini piros tornát rendezünk a hétvége második napján a legkisebbeknek. Szuperül sikerült az esemény, u8-asaink nagyon szépen szerepeltek.

U12 Vikings csapatunk is hazai pályán lépett jégre a Fradi ellen. Nagyon ügyesek voltak a kis vikingek.

OV IV B-s csapatunk a Zima Team ellen lépett jégre idegenbeli mérkőzésen. A végeredmény Zima Team-KMH Flashes 2-1.

U16-os csapatunk is nyerő szériában van, ez Győrben sem változott meg, ahol 0-4-re győzték le a házigazdákat.

U21-es csapat  Dunaújvárosi Acélbikákkal játszották vasárnapi meccsüket Dunaújvárosban. DAB-KMH 6-2.

Mindenkinek gratuláunk és sok sikert kívánunk a lassan lezáródó alap- és köszépszakasz utolsó meccseihez.

Szép volt Lányok, Fiúk! Hajrá KMH!

Mindenkinek elérhetőek az új száraz edzés eszközök – Kóger István

Az utóbbi időben sok átalakítás és újítás történt a KMH háza táján. Létrejött egy olyan száraz eszközpark a jégpálya körül, ahol a játékosok csapatosan illetve egyénileg is fejleszthetik a technikájukat. Kóger István szakmai igazgatót kérdeztük, pontosan milyen eszközök állnak így a játékosok rendelkezésére, valamint hogyan fogják hasznosítani ezeket az edzések folyamán.

Milyen eszközökkel bővült a KMH szárazedzés repertoárja?

Az én alap filozófiám, hogy a jégen való felkészülés, csak egy töredéke a jó sportolóvá válásnak. Nagyon fontos, hogy sokat kell a jeges edzések mellet szárazon is dolgozni. Ezért kezdtünk bele a KMH területén ezekbe a fejlesztésekbe, hogy minél szélesebb körű eszközöket tudjunk a játékosoknak és az edzőknek biztosítani, hogy javítani tudjuk a felkészülést.

A jégkorong változik és fejlődik, és a mai nemzetközi jégkorong stílusban pont a technikás és a gyors játékosok tudnak érvényesülni, ellenben a korábbi időkhöz képest, ahol a robusztus, ütközős játékosok domináltak. Ehhez az új stílushoz az edzésmódszer is változott, és itt ér össze a száraz munkával. A technika fejlesztése az elsődleges cél ezekkel a eszközökkel, a korcsolya gépen a korcsolya technikát tudjuk remekül csiszolni. Emellett egy lőpad rendszert alakítottunk ki, ahol a lövő, korongkezelő technikát tudjuk fejleszteni jégen kívül is. Legújabb eszközök a nemrég elkészült a konditermes és futó folyosó, ahol a fizikális állapotát tudjuk növelni a játékosoknak.

Hogyan tudják az edzők hasznosítani ezeket az eszközöket?   

A jégbeosztás az egy nagy harc minden héten, hogy minden korosztály elég jégidőt kapjon. Most így kialakult egy másik platform a száraz edzésekhez, ahol az edzőkkel együtt osztjuk el, ki mikor melyik száraz részt tudja használni, de természetesen a játékosoknak egyéni munkavégzésre is tudjunk lehetőséget is adni.

Sokszor előfordul, hogy az iskola és az edzés között nem tudnak hazamenni a gyerekek, így szeretnénk ha nem tétlenül töltenék ezeket az időket, a most megvalósult területek lehetőséget adnak az egyéni képességüket maguktól is és fejlődjenek és önállóan is használhatják ezeket amikor éppen szabad egy-egy terület.

Minden korosztályban tudják használni ezeket az eszközöket?

Ezeket az eszközöket egész picik is használhatják már, természetesen Ők csak edzői felügyelet mellett. U12, U14-től már akár egyénileg is használhatják

Vannak-e még hasonló tervek, amikkel bővítitek a KMH-t?

Különböző eszközök vannak, amikkel folyamatosan bővíthetjük például a konditermet vagy kiegészíthetjük a lőpadot, futófolyosót. De mostmár egy komplett rendszer kezd el kialakulni, ahol a rehabilitációnál testösszetétel mérő készülékek, különböző erőfelmérő gépeink vannak, az infra kapuink, amivel a sebességet tudjuk mérni.

Jelenleg az egyesület ott áll, hogy egy komplex felmérést tudunk végezni egy játékossal, ebben izomerőt, kardiót. Megvan minden eszközünk, hogy az eredmények tudatában mit lehet fejleszteni, majd a fejlesztés után újra felméri időközönként, hogy hogy állnak a játékosok.

Január 11-17 meccsek

Ismét eltelt egy hét és újabb adag meccs áll a csapatok háta mögött.

Január 11-én, a hét első napján OB III-as mérkőzés zajlott a Hargitai farkasok és a KMH csapata között, ahol végül 5-7-re a mi csapatunknak sikerült győzedelmeskednie.

Január 13-án szerdán ismét idegenbeli meccset játszottunk, ezúttal U21-eseink látogattak el Győrbe, ahol egy nagyon szoros 4-3-as mérkőzést játszottak.

Január 14-én csütörtökön az U18-as csapat indult útnak és egészen Miskolcig meg sem álltak. A végeredmény DVTK-KMH 6-3 lett.

Január 15-én pénteken egy U10-es Piros Minitornát rendeztek a Pesterzsébeti Jégcsarnokban, ahova a KMH csapata is benevezett, és nagyon szép mérkőzéseket játszottak a csapatok.

Január 16 szombat, ahol összesen négy mérkőzés került lejátszásra.

U21-es csapatunk ezúttal hazai pályán találkozott a Debreceni HK csapatával, akik ellen egy nagyon szép meccsen 8-5-re győzni tudtak.

EWHL csapatunk is jégre lépett ezen a napon. A Salzburg Eagles csapatát látták vendégül a lányok, akiket végül 5-2-re le is győztek. A cikk végén megtekinthetitek, hogyan nyilatkozott Tóth Enikő a szombati mérkőzésről!

U14 Knights csapatunk a DVTK Jegesmedvék otthonába utaztak el, ahol nagyon szép teljesítménnyel 2-5-re legyőzték a hazaiakat.

U14 Warriors csapatunk is idegenben játszott. Szigeti Bikák-KMH Warriors 4-1.

Január 17 vasárnap sem volt pihenőnap.

U12 Vikings csapatunk a Szegedieket várták hazai jégen, akik ellen egy szuper mérkőzést játszottak.

U16-os csapatunkhoz a PHC látogatott el a Tüskesátorba, akik ellen egy nagyon izgalmas meccsen 5-4-re nyert a KMH.

Zárás képpen OB IV A mérkőzésre került sor az IT on ice és az Óbudai Kalózok csapata között, ahol 2-3-ra a vendégek nyertek.

Mérkőzés összefoglaló – Január 4-10.

Ezen a héten is összeszedtük Nektek egybe a múlt héten lejátszott mérkőzéseket és az eredményeket.

Január 5. Kedd

Női U25 A  csapatunk fogadta a MAC B csapatát. KMH-MAC B 13-0

Január 6. Szerda

U21-es csapatunk a Dunaújváros csapatával mérkőzött meg itthon. KMH-DAB 3-8

Január 7. Csütörtök

U18-as csapatunk a Debrecent fogadta hazai pályán. KMH-DHK 1-10

Női OB I-es forduló is zajlott a múlt héten. FTC-KMH 0-10

Január 9. Szombat

U14 KMH Warriors csapatunk a Győr B csapatát fogdta akikkel 5-3-as mérkőzést játszottak.

U14 KMH Knights csapatunk a Vasas csapatával 4-6-os mérkőzést játszotta Tüskesátorban.

U18 KMH-DVTK mérkőzés végeredménye 3-7.

OB IV B csapatunk az ESMTK csapatához látogatott ahol 0-4-re nyertek.

OB IV C Jégoroszlánok csapata fogadt KMH Flashes B csapatát és 2-7-es mérkőzést játszottak.

Mini kék tornán vettünk részt Érden és piros tornán, Tatabányán vettek részt csapataink.

Női U25 A csapatunk az FTC csapatával 0-7-es meccset játszottak.

Január 10. Vasárnap

Szupermini Piros tornát tartottunk a Tüskesátorban vasárnap.

U16 KMH-OHA mérkőzés végeredménye 3-0 lett.

OB IV A csapatunk az Óbudai Kalózok otthonában lépett jégre, a meccs végeredménye 1-2 lett.

Szupermini Kék tornán járt a csapatunk Székesfehérváron.

U12 DHK-KMH Vikings és U12 KASI-KMH Pirates mérkőzéseket játszottak le, ahol nagyon jól szórakoztak.

Minden csapatunknak nagyon gratulálunk a szép szerepléshez, további hasonló sikereket. Hajrá KMH!

2020 utolsó heti meccs összefoglaló

Két ünnep között, valamint az Újévben sem pihentek a játékosok, ezért a múlt héten is több mérkőzés zajlott a Tüskesátorban és azon kívül is. Íme, az alábbi mérkőzéseket endezték múlt héten:

12.29. Kedden az U21 csapatunk egy nagyon szép mérkőzést játszott az FTC csapata ellen, ahol 6-2-es győzelmet arattak.

12.30. Szerda

BÚÉK Kupa: U14-es csapatunk egy évbúcsúztató kupával zárták 2020-at, ahol a KMH csapata a 2. helyet hozta el.

U16-os csapatunk ugyan ezen a napon a Sportország csapatát fogadták, ahol egy szoros mérkőzésen végül 4-6 lett a végeredmény.

01.02. Szombat

U14 KMH Warriors csapat nyitott az évet a Debreceni HK csapat ellen. Nagyon szép, szoros mérkőzést játszott a két csapat egymással, a végeredmény 7-8 lett végül a vendégek javára.

U14 Knights csapatunk a MAC A1-es csapatával játzsott idegenbeli mérkőzést. A végeredmény MAC A1-KMH Knights 10-2.

Szintén idegenben játszott Női U25 B bajnokságban játszó lány csapatunk az Angels csapata ellen, akik nagyon szép 0-5-ös eredménnyel nyitották az évet.

01.03. Vasárnap

U12 Vikings csapatunk a Sportország csapatát fogadta vendégül. Utánuk a Pirates csapata következett, akik Veszprémi Jéglovagokkal játszottak a Tüskesátorban. Mindkét meccs nagyon szuperül sikerült, mindenkit nagyon vitt az újévi lendület.

U16-ban a mieink az Egerszegi Titánokat látogatták meg, ahol 2-3-ra le is győzték a házigazda csapatot.

Micsoda évzárás, micsoda évkezdés! Gratulálunk a csapatoknak, és hasonlóan szép sikereket kívánunk Nektek az Újévre is!
Szép volt Lányok, Fiúk! Hajrá KMH!

Ünnepi heti meccs összefoglaló

Hiába a karácsony közeledte, a múlt hét elején csapataink még javában mérkőzéseikre készültek. Az alábbiakban összeszedtük Nektek ezeknek az eredményeit.

December 21. hétfő

Női U25 A csapatunk hazai pályán játszott az FTC csapata ellen. Nagyon szép mérkőzést játszottak a lányok, aminek a végeredménye 7-1 lett.

December 22. kedd

Női U25 B csapatunk is a Fradi csapatával játszott másnap, hasonlóan hazai pályán. Szintén a lányaink kerekedtek felül a 3-0-ás végeredménnyel.

U12-es idegenbeli mérkőzést játszott a KMH Vikings csapata Szegeden. Nagyon ügyesen játszottak lányok, fiúk, gratulálunk nektek!

U18-as csapatunk az év utolsó mérkőzésén az FTC-hez látogatott. Nagyon szoros mérkőzést játszottak a fiúk, végül 2-1-re nyert a hazai csapat.

Az U21 is útnak indult, és meg sem álltak egészen Debrecenig. Szintén egy nagyon izgalmas mérkőzést láthatott, aki követte az élő közvetítést, lehetett izgulni a srácokért. A végeredmény 5-4 lett a hazai csapatnak.

Gratulálunk mindenkinek, reméljük ezeket a meccseket is betettétek a fa alá, hiszen nagyon szép eredmények. A héten folytatódnak a bajnokságok!

Hajrá KMH!

Heti streamek-folyamatosan frissül!

Kedves Szülők, Szurkolók!

Ezt a bejegyzést azért hoztuk létre, hogy folyamatosan nyomon tudjátok követni a YouTube stream-eket, és mindig megtaláljátok az éppen aktuális linkeket a meccsekhez. Ezt a bejegyzést minden héten frissíteni fogjuk, hogy mindig a legaktuálisabb linkeket találjátok és nek kelljen sokat keresgélnetek.

Szurkoljunk együtt a képernyők előtt, hajrá KMH!

03.23. Kedd
 
03.26. Péntek
 
 
03.27. Szombat
03.28. Vasárnap
 

11.23.-11.29. meccs összefoglaló

Eltelt egy újabb hét a szezonból, így újra összeszedtük Nektek a legutóbbi meccseit a csapatainknak.

11.26. Csütörtök

Ismét az U18-as csapatunk kezdte meg a mérkőzések sorát a csütörtöki napon, ráadásul egy nem is akármilyen meccsel! Hazai pályán játszottak a DVTK Jegesmedvék csapata ellen, akiket 5-3-ra győztek le.

11.28. Szombat

U14-es csapataink játszottak szombaton egymás után elsőnek.

Az U14 KMH Warriors-Szigeti Bikák csapatát fogadta, és 5-1-re le is győzték Őket.

Utánunk az U14 KMH Kngihts-FTC mérkőzés következett, ahol a mieink 3-1-re győzedelmeskedtek.

U21-es csapatunk is pályára lépett ezen a napon. A végeredmény KMH-Debreceni HK 2-7.

DEBL csapatunk idegenben játszott a Kisstadionban a MAC csapata ellen. Ők is szép győzelmet arattak 5-1-re a hazai csapat ellen.

11.29. Vasárnap

U12 KMH Pirates-PHC mérkőzés volt az első vasárnap, ahol a gyerkőcök ismét nagyon ügyesen szerepeltek.

Utánuk az U16-os csapat játszott a DVTK csapatával, akiket egy nagyon izgalmas meccsen 5-4-re győztek le.

Eközben két U8-as torna zajlott idegenben. Egy piros torna Tát-on, illetve egy kék tornát rendeztek a Vasas jégpályán. Mindkét tornán nagyon ügyesek voltak a gyerekek és szép mérkőzéseket játszottak.

U12-es KMH Vikings csapatunk buszra szállt, hogy egészen Debrecenig utazzon egy nagyon szuper mérkőzésért.

A MAC HKB Újbuda pedig Dunaújvárosba látogatott, ahol 6-0-ra győzte le a helyieket.

Mindenkinek nagyon gratulálunk, csak így tovább! Hajrá KMH!