U14-es Knights csapatunk kettő győzelemnek örülhetett a szombati nap, de mellettük számos korosztályos együttesünk játszott mérkőzéseket az elmúlt héten, heti összefoglalónk következik.
U8
Ales Gyula vezetőedző értékelője a vasárnapi szupermini sárga tornáról: „U8 csapatunk Székesfehérváron vett részt egy nagyon jó hangulatú sárga tornán. Nagyon büszke vagyok a gyerekekre, amiért most is remekül megállták a helyüket, sokat korcsolyáztak és nem igen adták ki a korongot az ütőjükből, csak amikor éppen gólt lőttek vagy remek passzokat adtak. Gratulálok a csodás kapusteljesítményhez is.”
U10
A hétvégén kettő együttesünk is érdekelt volt, a sárga csapat tagjai Ajkán, míg a kék csapatunk játékosai a Tüskesátorban léptek jégre. Keszthelyi Zoltán vezetőedző így értékelte a hazai rendezésű tornát: „Az első hazai torna nagyon jól sikerült. A gyerekek motiváltak voltak. Az egész tornán domináltak. A remek kapus teljesítmény nagyban hozzájárult a sikerhez.”
U12
HKB Vikings csapatunk a Kárpáti Farkasok csapatát látta vendégül vasárnap délelőtt a Tüskesátorban. Roczanov Zsolt edző többnyire elégedett volt a látottakkal: „Jól kezdtük a mérkőzést, gyorsan az ellenfelünk fölé tudtunk nőni. A második harmadban azonban volt egy rövidzárlatunk, ahol az ellenfél ütemváltását nem tudtuk jól kezelni, így az érdiek a harmad végére kettős előnyre tettek szert. A harmadszünetben sikerült rendet rakni a fejekbe és eszméletlen mennyiségű és minőségű munkának hála 7:4-re állítottuk be a végeredményt. Fontos pontokat szereztünk, dicséret jár az egész csapatnak!”
U14
Mindkét U14-es csapatunk érdekelt volt a hétvégén. HKB Warriors csapatunk a Millenáris Jégpályán, míg HKB Knights együttesünk a Megyeri Úti Jégcsarnokban vendégeskedett. Utóbbi csapatunk számára kifejezetten jól sikerült a hétvége, mindkét mérkőzésen sikerült szoros győzelmet aratni.
Eredmények:
OHA A – HKB Knights 1-4
HKB Knights – UTE A2 2-1
HKB Warriors – KSI 0-5
Veszprémi Jéglovagok – HKB Warriors 4-1
A hétvégén megszerzett pontoknak köszönhetően Knights csapatunk a kilenc csapatos A1-es kvalifikációs csoport második helyén áll, míg Warriors együttesünk a B2-es csoport hatodik helyét foglalja el.
U18
Ifjúsági együttesünk számára is folytatódtak a kvalifikációs küzdelmek a héten. Az ellenfelek a Győr és a Kárpáti Farkasok csapatai voltak. A mérkőzéseken az alábbi eredmények születtek:
HKB – Kárpáti Farkasok 1:6
Győr – HKB 4:1
Csapatunk 6 ponttal jelenleg a tabella hatodik helyét foglalja el, azonban az együttesek közötti közelséget mutatja, hogy a tabella harmadik Ferencváros szintén hat ponttal rendelkezik.
Dorner Benjamin értékelője a mérkőzésekről:
„Csütörtökön az Érd csapatát fogadtuk itthon. Jól kezdtük a mérkőzést megfelelő tempóban a megbeszéltek alapján. Sajnos sok volt a hiányzónk betegség és sérülés miatt, de jártak a lábak, erős nyomást tudtunk gyakorolni ellenfelünkre. Sajnos a kapus teljesítmény nem hozta a kívánt eredményt, ezáltal görcsössé váltunk elől, nem sikerültek a befejezések. Gratulálok az Érd csapatának.”
„Szombaton a Győrt fogadtuk, egy még jobban megfogyatkozott kerettel. Sokáig mérsékelt tempóban zajlott a mérkőzés, nagyon sokáig nem tudtuk gólra váltani helyzeteinket. Egy hosszú cseréből adódóan megszerezte a Győr vezetést, mely után továbbra is görcsösen próbálkoztunk, azonban a mérkőzés utolsó két percében sikerült a helyzeteinket gólokra váltani, beállítva ezzel a 4-1-es végeredményt.
OB III / OBIV
Vasárnap az amatőr csapataink számára is elkezdődött a szezon. OB III-as csapatunk a Semmelweis Doctors együttesét látta vendégül, míg HKB Flashes II csapatunk a Szegeddel mérkőzött meg az OBIV C bajnokság keretein belül.
Eredmények:
HKB – Semmelweis Doctors 7:4
HKB Flashes II – Goodwill Pharma Szeged
3:0
You must be logged in to post a comment.