Lucia Haluskova jövőre is a HKB csapatát fogja erősíteni

 

Örömmel és büszkeséggel jelentjük be, hogy a tavalyi szezon legeredményesebb játékosa, Lucia Haluskova továbbra is csapatunkat fogja erősíteni a következő szezonban. Lucia hatalmas segítséget nyújtott a csapatnak az elmúlt évben, így örülünk, hogy technikás játékára és ponterősségére jövőre is számíthatunk. Szlovák születésű játékosunknak a tavalyi év volt az első légiós szezonja, azonban hamar sikerült megtalálnia az összhangot a csapattársakkal, végül 15 mérkőzésen 13 góllal és 24 gólpasszal segítette győzelemre együttesünket az EWHL bajnokságban, emellett a Szuperkupában és az OB 1 bajnokságban is szépen termelte a pontokat. A vele készített interjút alább olvashatjátok: 


1. Milyen érzés visszatérni egy újabb szezonra?

Nagyon várom már, hogy az augusztusi világbajnokság után visszatérhessek és újra találkozhassak a lányokkal. Tavaly nagyon jó volt a hangulat, így örömmel várom a következő szezont! 

2. Melyek voltak az első szezonod legemlékezetesebb pillanatai csapatunkban?

Mindenképp a három bajnokságban is elért aranyérem. Emellett sikerült pár egyéni elismerést is begyűjtenem, így minden szinten sikeres és emlékezetes szezont tudhatok magam mögött.

3. Milyen célokat tűztél ki magad és a csapat számára a következő szezonban?

A cél mindenképpen az EWHL, a Szuperkupa és a Magyar bajnokság ismételt megnyerése. Mindenképpen szeretnék a legjobb tudásom szerint segíteni a csapatnak, s mindemellett minél jobban élvezni a játékot.

Hajrá HKB!

Szezonértékelő interjú Keszthelyi Zoltánnal, az U10-es korosztály vezetőedzőjével

 

Elérkeztünk szezonértékelő sorozatunk második részéhez, ahol ezúttal Keszthelyi Zoltán, az U10-es korosztály vezetőedzője állt rendelkezésünkre. Az alábbi interjúban osztotta meg velünk a szezon legfontosabb eseményeit és tapasztalatait:

1. Hogyan értékelnéd a 2022-2023-as szezont?

Filozófiánk, hogy szeretnénk minél több fiatallal megszerettetni ezt a csodálatos – és látványos – sportot, amelyet nem csak űzni izgalmas, de nézni is rendkívül szórakoztató. Mivel ennél a korosztálynál eredmény nélkül játszunk, a cél az volt, hogy minél többet tanuljanak és az új tanult dolgokat meccs szituációban egyénileg és csapat szinten is alkalmazni tudják. A gyerekeken fokozatosan lehetett látni az előrelépést a szezon közben, így mindenképp elégedett vagyok a szezonban elvégzett munka minőségével.

2. Hogyan épült fel az idei versenyszezon, milyen létszámmal dolgoztatok a korosztályban? 

Az U10-es korosztályban három csapatot indítottunk. A KÉK csapatunk 13, a SÁRGA csapatunk 9, a PIROS csapatunk 8 tornán vett részt a szezonban. Egy tornán négy mérkőzést játszanak, így igen magas jégidőről beszélhetünk. Heti három jeges edzés és egy száraz edzés elegendő volt az éves terv megvalósításához. Az egész éves munka megkoronázása volt Belgrádban, a Mirko Holbus AA-s tornán szerzett második hely és a Tüske Kupán elért harmadik hely.

3. Mennyit fejlődtek a gyerekek és miben látod az előrelépés jeleit?

Cél volt az alapvető mozgáskészségek további fejlesztése, az általános, alapvető jégkorong készségek tanítása mellett. Ezekben mind sikerült előrelépést elérni. Továbbá az alábbi elemeket építettük be az idei edzésmunkába:

– az erő fejlesztése saját testsúllyal, tömött- vagy fitneszlabdával

– a törzsizmok megfelelő erősítése a stabilizáció érdekében

– az erőt és a dinamikát fejlesztő ugró-szökdelő gyakorlatok

– az állóképességet fejlesztő játékok és váltóversenyek

– a stretching bevezetésével továbbra is fejlesztettük a hajlékonyságot, izomlazaságot

– a gyorsaság fejlesztése agilitást növelő indulásos és irányváltoztatásos gyakorlatokkal

– a koordinációs képességek fejlesztése

– a mentális képességek fejlesztése fókuszálást és vizualizációt segítő gyakorlatokkal,

4. Hogyan fog zajlani a felkészülés a következő szezonra?

Játékosaink számára egész évben biztosítjuk a rendszeres edzési lehetőséget, így jelenleg is száraz edzésekkel valósítjuk meg a fejlesztésüket. Szerencsére a Tüskesátor infrastrukturális adottságai lehetővé teszik a nyári szezon alatt is a minőségi és változatos munka elvégzését.

Gratulálok a gyerekeknek az egész éves teljesítményükhöz, edzésmunkájukhoz és köszönöm a szülőknek a támogatást és a segítséget!

This slideshow requires JavaScript.

Utánpótlás korosztályok edzői értékelései – sorozatunk első beszámolója

 

A 2022-2023-as szezon vége felé közeledve szeretnénk megosztani veletek jégkorong klubunk ifjú tehetségeinek fejlődéséről és előrehaladásáról szóló információkat. A héten indul útjára sorozatunk, melyben összefoglaljuk az utánpótlás korosztályaink idei évadban elért eredményeit, és az edzők is elmondják véleményüket a szezonról. 

A sort a legkisebb, U8-as korosztállyal kezdjük, ahol Vitárius Károly segítségével nyerhetünk betekintést az idei év történéseibe:

 

Hogyan értékelnéd a 2022-2023-as szezont, mekkora létszámmal dolgoztatok? 

2022-es idényt az U8 egy hetes edzőtáborral kezdte augusztus végén, ahol napi 2 jeges és 2 száraz edzéssel készültünk a szezon kezdésre. A folytatásban a már megszokott kedd és csütörtök délután mellett a szombat reggeli edzések (pár kivétellel) végig megtarthatók voltak az idényben. A szombati edzéshez egy száraz edzés is tartozott. Ez az edzésszám a korosztály utánpótlásának fontos feltétele. 

Tornák tekintetében is jól zártuk az idényt. Vannak, akik 10 tornán, de többségének is 7-8 alkalommal sikerült részt venni ilyen eseményen. A kezdők folyamatos beépítése a csapatba is lehetőséget adott olyan kis játékosoknak tornán való szereplésre, akik a következő 1-2 évben még ide tartoznak majd, ebbe a korosztályba.

Számokban kifejezve az idény:

64 fő szerepelt tornán.

Ebből 15 fő a legerősebb kék tornán is, ami azt mutatja, hogy erős, stabil élvonala lett az U8 kategóriának. Ehhez még azt is hozzátehetjük, hogy ezeken a tornákon többségében (bár hivatalos eredmény nincs, de) szoros, vagy nyert meccseket hoztak a gyermekek. Egyéni, de akár csapatjátékban is az élvonalba tartoznak. Kapusaink is remekeltek. Két stabil kapus mellett többen is próbálkoztak és közülük is három rendszeresen védett.

22 fő (itt átfedés is van) a közép, sárga tornán szerepelt. Itt is sokszor magas színvonalú mérkőzéseket tudtunk magunk mögött, mivel több csapatnál nincs kék besorolású játékos, ezért náluk itt szerepelnek a legjobbak.

Kezdő, piros tornán pedig sokan játszottak, akik a következő idényben a fejlődésükkel erősíthetik csapatunkat.

17 játékost adunk fel a korosztály váltással az U10 csapatának, akik közül 11 szerepelt a legerősebb bajnokságban.

Melyek voltak azok a területek, amelyek a legnagyobb figyelmet kapták az évad során? 

A korosztálynál nagyon fontos a korcsolya technikai képzés, ami minden edzésen szerepet kap. Ebben volt segítség Lampert Mónika, aki kifejezetten ezzel foglalkozott. A korogkezelés, a lövés és a játék alapjainak megismertetése szintén mindig benne az edzések programjában, úgy mint a kapusok külön edzései is. Mindezeket próbáljuk legtöbbször játékos formába öltöztetni.

Hogyan fog zajlani a felkészülés a következő szezonra? 

Mivel már nincs jég, de szerencsére a kis sátor felülete alkalmas a görhokira, most ezzel készülünk a szokásos száraz edzéseken belül egészen a nyári iskolai szünetig. Ezután 2X1 hét nyári sport táborral zárjuk a szünet előtti időszakot. A nyári pihenő után megint ilyen száraz edzéseket szeretnénk és amint jégre tudunk menni a szokásos idénykezdő edzőtáborral készülünk majd a szezonra.

 

Vitárius Károlynak köszönjük az interjút, további sikeres munkát kívánunk!

This slideshow requires JavaScript.

Visszatér csapatunkba Dabasi Réka

 

Egy éves észak-amerikai kitérő után újra csapatunkat fogja erősíteni Dabasi Réka. Ő volt az első igazolt magyar játékos a női NHL-ként is emlegetett Premier Ice Hockey Federation sorozatban. Játékosunk karrierje során eddig 120 EWHL mérkőzésen viselte a HKB mezét, ezek alatt pedig 70 góllal és 108 assziszttal segítette a csapatot, több szezonon keresztül pedig a csapatkapitányi feladatokat is ellátta. Réka a nemzeti válogatottnak is stabil tagja, az idei világbajnokságot a leggólerősebb magyar csatárként zárta.  Visszatéréséről és a szezonbeli terveiről kérdeztük:

Miért döntöttél úgy, hogy az Egyesült Államokban töltött szezon után visszatérsz csapatunkhoz? Milyen tapasztalatokat szereztél a kint eltöltött évad során?

Bár nagy élmény volt az Egyesült Államokban eltöltött év, a szívem hazahúzott. Amellett, hogy egy rendkívül erős bajnokságban volt lehetőségem játszani, nagyon sok tapasztalt, akár olimpiát is megjárt csapattársam volt, akiktől rengeteg hasznos tudást sikerült megszereznem. Célom, hogy ezeket továbbadjam az itthoni fiatalabb játékosoknak is. Emellett a jégkorongon kívül mindig is fontos volt számomra a civil életben való fejlődés, erre pedig jó lehetőséget jelentett a HKB ajánlata. Ez lesz a 11. szezonom a csapat mezében, örülök, hogy újra itthon lehetek!

Mik a céljaid a következő szezonra?

Elsődleges célom, hogy a tőlem telhető legjobb játékkal hozzájáruljak a csapat sikeréhez. Csapatként pedig célunk, hogy a tavalyi évhez hasonlóan mindhárom versenysorozatban begyűjtsük az aranyérmet.

 

A korábbi évekhez hasonló sikeres szezont kívánunk Rékának, hajrá HKB!

Mozgalmas hétvégén vannak túl utánpótlás csapataink

Május vége felé közeledve sem áll meg a jégkorongos élet, a hétvégén három utánpótlás csapatunk is érdekelt volt különböző megmérettetéseken. Az U16-os és U14-es csapataink az Óbudai jégcsarnokban vettek részt a rendkívül nívós 3on3 Ice Hockey Challenge tornán, míg az U14-es csapatunk a makói 3×3-as inline bajnokságon szerepelt.

Szombaton rendezték meg az U16-os korosztály versenyét, amelyen Gömöri Csaba együttese szinte egyedüli klubcsapatként tisztességesen helytállt egy rendkívül erős mezőnyben, ahol különböző select és akadémiákról érkező vegyes csapatok vettek részt. A felkészülést nehezítette, hogy a srácok többsége már négy hete nem volt jégen, míg más csapatok játékosai jeges felkészülésből érkeztek. Gömöri Csaba kiemelte még kapusunk, Halász Márk teljesítményét, aki az egész torna alatt szenzációsan védett. A torna végeredménye:

 

    1. Multiple Scoregasms
    2. Bad Boy
    3. Elite Slovakia Black
    4. UTE 2008
    5. Elite Slovakia Orange
    6. Slovenia Star Team
    7. Budapest Jégkorong Akadémia
    8. Hokiklub Budapest

 

Másnap következett az U14-es csapatunk megmérettetése, erről Francsics Bence edző összefoglalója olvasható az alábbiakban:

9 mezőnyjátékossal es egy kapussal indultunk neki a 3on3 tornának, hat 2009-es, három 2010-es és egy 2011-es születésű játékossal.

Három akadémiára bekerült játékosunkat leszámítva, igazából majdnem egy hónapja voltak utoljára jégen a srácok, viszont ennek ellenére rögtön az első mérkőzést sikerült abszolválni, 2-2-es döntetlennel hagytuk el a jeget a több korosztályos válogatott játékosokból összeállt csapat ellen. Második mérkőzés elején nem voltunk fókuszban, így az ellenfélnek sikerült többször is betalálni a kapunkba. Sajnos nem sikerült felzárkóznunk annak ellenére sem, hogy egy percen belül 3 gólt szereztünk. Harmadik mérkőzést nagyon jól kezdtük, talán túlságosan is jól… már az első pár percben elhittük, hogy ez megvan, sajnos az ellenfél nem így gondolta és a mérkőzés végén sikerült is nekik megfordítani az eredményt. Negyedik mérkőzésen egy hidegzuhanyt kaptunk a szlovák csapattól, egy teljesen más szintet képviseltek, mint mi, hiába próbáltunk meg mindent beleadni. Ötödik mérkőzésre rányomta a bélyegét a szlovákok elleni vereség, pozitív értelemben, mindenki bizonyítani akart és azt a melót és tempót tovább tudtuk vinni, amivel sikerült behúzni az első győzelmet. Hatodik mérkőzésen hiába sikerült 7-1-es arányban győznünk, sajnos nagyon flegmán és túl nagy lazasággal játszott a csapat. Utolsó mérkőzésen a Mac u14-es csapatával mérkőztünk meg, ahol nem mi voltunk az esélyesek és a papírforma be is bizonyosodott.

A tornán az 5. helyezést értük el. Összességében nagyon büszke vagyok mindenkire, nagy melót tettek bele a srácok. Reméljük jövőre még jobb helyezést tudunk elérni. Hajrá HKB!

Eredmények: 

 

HKB-Hungarian Knights 2-2

Purple Wolves-HKb 6-4

HKB-Eastern Blades 4-6

Elit Hockey Slovakia-HKB 11-0

HKB-Hat Trick 6-4

Debrecen Underdogs-HKB 7-1

Mac u14-HKB 7-2

 

A torna végeredménye:

 

    1. Elite Hockey Slovakia
    2. BTJ 2009
    3. Hungarian Knights
    4. Purple Wolves
    5. Hokiklub Budapest
    6. Hat Trick
    7. Eastern Bladers
    8. Debrecen Underdogs 

 

A szombati 3×3 Inline bajnokság középpontjában a jó hangulat állt, ennek a bajnokságnak a folytatása júniusban következik Kőbányán. 

Eredmények:

Marosi Pengék U14 – HKB 11-6

Lizards II – HKB 10-8 

Lizards – HKB 17-5

This slideshow requires JavaScript.

3×3-as Inline bajnokságban indul az U14-es csapatunk

A tavalyi nagy sikerű kezdeményezés után az MJSZ idén is meghirdette az inline bajnokságokat különböző korosztályokban. A lebonyolítás tornarendszerben zajlik, az U14-es 3×3 kategória holnap veszi kezdetét a Makói jégpályán. A következő alapszakasz torna június 4-én lesz Kőbányán, míg a döntő tornára a Tüskesátorban fog sor kerülni június 18-án.

Csapatunk holnap három mérkőzést fog játszani, az ellenfelek a következő csapatok lesznek:  Marosi Pengék U14, Lizards II, Lizards. A bajnokságba összesen 5 csapat adta le a nevezését, a makói mezőny a White Sharks HC csapatával fog kiegészülni a kőbányai tornán. A mérkőzések időtartama 2×15 perc futó órával, félidők közti 3 perc szünettel kiegészülve.

U14 3×3 keret:

Bagdi Zétény
Cságola Vince
Dienes Áron
Kolbenheyer Júlia Valentina
Laczkó Balázs
Popovics Márton
Sárvári Noémi Flóra
Süle Dávid
Szabó Gergely András
Zaccomer Ábel
Molnár Alex Ádám
Hajnal Csongor

Hajrá HKB!

Kiss-Simon Franciska a következő szezonban is a HKB játékosa

 

Örömmel jelentjük be, hogy jövőre is csapatunkat fogja erősíteni Kiss-Simon Franciska. Rutinos hátvédünknek ez lesz a hatodik szezonja klubunk kötelékében, ezalatt pedig számos sikert ért el egyéni és csapatszinten is. Franci amellett, hogy évről évre hátvédként is rendkívül hatékonyan termeli a pontokat, a tavalyi szezonban csapatkapitányként is vezére volt a mindhárom fronton (EWHL, Szuperkupa, OB 1) aranyérmet szerzett együttesünknek. Franci nem csak a csapatunkban, hanem a válogatottban is vezéregyéniségnek számít, az idei világbajnokságon például beválasztották a magyar csapat három legjobb játékosa közé. 

 

Döntéseinek okáról, s a következő szezonnal kapcsolatos elvárásairól kérdeztük játékosunkat:

Melyek voltak a legfőbb tényezők, amelyek befolyásolták a döntésedet, hogy a csapatnál maradj?

Amelyek tavaly is, az új kihívások. Tavaly a csapat jelentős része kicserélődött, ezért nagy hangsúlyt fektettünk a csapatkohézióra, az új játékosok integrálására, amire idén is szükségünk lesz. Másrészt sok játékosnak egyénileg is nagyobb szerepet kellett vállalni, s keményebben dolgozni annak érdekében, hogy a csapat sikeres lehessen. Idén is lesznek új kihívások, amelyek motiválnak.

Egy remek egyéni VB szereplés után biztos kaptál ajánlatokat más csapatoktól is, mi késztetett mégis arra, hogy a HKB-ban maradj?

Igen, több csapat is megkeresett, aminek természetesen örültem és egyben jó visszajelzést is adott számomra, hogy szorgalommal és plusz munkával sok új ajtó kinyílhat egy játékos előtt. Azonban, ahogy már említettem idén is lesz számomra több új kihívás és megpróbáltatás, aminek örömmel nézek elébe. Több apró lépést már sikerült megtennem a céljaim felé, azonban még mindig várnak rám megmászandó lépcsőfokok. 

Mik a céljaid és az elvárásaid a következő szezonban?

A csapat céljai az elmúlt évekhez hasonlóak. Szeretnénk jól és minél eredményesebben szerepelni a különböző bajnokságokban. Az egyéni célom az, hogy minél jobban ki tudjam venni a részem a csapatcélok megvalósításában. Az elvárásaimat igyekszem minden évben magasabbra tenni, s ez idén sem lesz másképp. Célom, hogy minél jobb játékossá és csapattárssá válhassak a szezon során.

 

Francinak köszönjük az interjút,  izgatottan várjuk a következő szezon kezdetét! Hajrá HKB!

3 a 3 elleni tornán vesznek részt hétvégén az U14-es és U16-os csapataink

 

Izgalmas esemény veszi a hétvégén kezdetét, az XCBlade 3on3 Ice Hockey Challenge Tournament névre keresztelt tornán az U14-es és U16-os csapataink mérhetik össze tudásukat nemzetközi és hazai csapatok ellen. A rövid mérkőzések, illetve az ütközésmentes játék teret enged a technikás játékosoknak, így egy igazi látványos eseményre számíthatunk.

 

Torna részletei:

A torna két napig tart, ahol először az U16-os korosztály (2007-2008) lesz érdekelt május 20-án szombaton, az Óbudai jégpályán. Az U16-os mezőnybe az alábbi 8 csapat adta le a nevezését  – mindenki hét 1×15 perces meccset fog játszani: 

Budapest Jégkorong Akadémia

Hokiklub Budapest

Bad Boys 2

UTE 2008

Multiple Scoregasms

Slovenia Stars Team

Elite Hockey Slovakia Orange

Elite Hockey Slovakia Black

Az U14-es korosztály (2009-2010) másnap, ugyanott lép jégre. Itt hat, szintén 1×15 perces mérkőzésen bizonyíthatnak a fiatal játékosaink az alábbi csapatok ellen: 

Debrecen Underdogs

Eastern Blades

Purple Wolves

Hat Trick

Hungarian Knights

Elite Hockey Slovakia

 

U14 névsor

 

Kedves Zoltán GK 

Takács Péter

Vónya-Tolner Ákos

Kiss-Karasszon Ádám

Góbi Péter

Eleki Marcell

Dienes Áron

Kiss-Kovács Hunor

Cságola Vince

Varga Endre

 

Edző: Francsics Bence 

 

U16 névsor

 

Halász Márk  GK

Kis Tamás

Kis János

Hava Dániel

Takács Tamás

Kovács István

Szabó Márton

Buczkó Zalán

Bán Zorán

Szentandrási Boldizsár

 

Edző: Gömöri Csaba 

 

Sok sikert kívánunk, hajrá HKB!

 

Bronzéremmel zárta csapatunk az V. Tüske Kupát

 

Harmadik lett a Roczanov Zsolt és Keszthelyi Zoltán vezette utánpótlás csapatunk hétvégén, a budapesti MVM Dome-ban megrendezett V. Tüske Kupán. A kiváló hangulatban telt esemény sok izgalmat és színvonalas játékot hozott, minden csapat egy életre szóló élménnyel lett gazdagabb. 

Az első napot csapatunk két vereséggel (3-6, 1-5) zárta, végül a csoportkörben a harmadik helyet sikerült megszerezni a Seattle Kraken vasárnap délutáni legyőzésével (5-2). A bronzéremért csapatunknak a csoportkör negyedik helyezettjét (Seattle Kraken) kellett legyőznie, melyet a srácok egy 2-1-es győzelemmel sikeresen abszolváltak. Ezután következett a torna döntő mérkőzése, ahol a csoportmérkőzések során első helyet megszerző Vancouver Canucks mérte össze erejét az alapszakasz második Washington Capitals csapatával. Egy izgalmas és remek tempójú mérkőzésen, előnyét végig magabiztosan megtartva 4-2-es sikerrel a vancouveri csapat szerezte meg az első helyezésért járó kupát. 

A torna végeredménye:

1. Vancouver Canucks – Vasas 

2.Washington Capitals – UTE

3.Pittsburgh Penguins – HKB

4.Seattle Kraken – DVTK

A tornára kilátogató szurkolók a szép csapatjáték mellett remek egyéni teljesítményeket is láthattak, melyek a torna végén díjazásra is kerültek. Az alábbi játékosok részesültek egyéni elismerésekben: 

A torna legjobb kapusa: Cseri Nadin – Vancouver Canucks / Vasas

A torna legjobb hátvédje: Fehér Dániel – Washington Capitals / UTE

A torna legjobb csatára: Szabó-Kovács Máté – Vancouver Canucks / Vasas

A torna legeredményesebb játékosa: Pataki Levente – Pittsburgh Penguins / HKB

 

Illetve edzői választások alapján különdíjat kapott még: 

A Pittsburgh Penguins – HKB legjobb játékosa: Cserenyi Marcel

A Seattle Kraken – DVTK legjobb játékosa: Fojtán Ábel

A Washington Capitals – UTE legjobb játékosa: Vereb Ferenc

A Vancouver Canucks – Vasas legjobb játékosa: Rajta Gergő

Ezúton is szeretnénk gratulálni minden csapatnak a sikeres részvételért!
Hajrá HKB, hajrá magyar jégkorong! 

This slideshow requires JavaScript.

Holnap kezdetét veszi az V. Tüske Kupa

 

Az elkövetkezendő hétvégén 5. alkalommal kerül megrendezésre a Tüske Kupa a Hokiklub Budapest szervezésében. A torna fő különlegességét az adja, hogy egy hétvége erejéig a játékosok NHL csapatok mezeit ölthetik magukra. Magyarországon először 2018-ban került megrendezésre ez a nemzetközi torna, Európában pedig korábban csak Svájcban, Fribourg városában volt elterjedt ez a kupasorozat, többek között ezért is jelent egyedülálló és különleges élményt a gyerekeknek, szülőknek, edzőknek és jégkorong szeretőknek egyaránt.

 

Az idei eseményen az alábbi négy csapat fogja összemérni az erejét: 

 

– HKB: Pittsburgh Penguins 

– UTE: Washington Capitals 

– DVTK: Seattle Kraken 

– Vasas: Vancouver Canucks

 

A jó hangulat mellett a helyszín különlegessége miatt is érdemes lesz ellátogatni a szurkolóknak, hiszen a nem kevesebb mint 18500 férőhelyes MVM DOME fog a kétnapos esemény helyszíneként szolgálni. 

 

A mérkőzések időtartama 2×18 perces tiszta játékidő, a négy csapat körmérkőzése után kialakult eredménytől függően pedig két helyosztó fog dönteni a végső sorrend kialakulásáról. 

A torna előtt a csapat edzőjét, Roczanov Zsoltot kérdeztük:

 

Hogyan készültetek fel a tornára? 

 

Mivel a tornán kettő különböző korosztály vesz majd részt egy csapatként, nem nagyon tudtunk közösen felkészülni. A 2012 és 2013-as korosztály áprilisban három hétig tudott együtt edzeni jégen, ahol minden edzésen sokat játszottak nagypályán, megismerték a szabályokat, megtapasztalhatták a különbségeket a kis és nagypálya között. Úgy gondolom ez számukra megfelelő felkészülés volt a megmérettetésre. A 2014-es korosztály inkább a készségfejlesztésre helyezte a hangsúlyt, amire ebben a korban a legnagyobb szükség van és ahogy szemmel követtem az ott zajló edzéseket az ott dolgozó edzők remek munkát végeztek.

 

Mit gondolsz, mi lesz a legnagyobb kihívás a csapata számára ezen a tornán?

 

A legnagyobb kihívás szerintem az lesz, hogy meccsről-meccsre kiegyensúlyozott és eredményes játékot tudjunk felmutatni. Bár itt nincsen megfelelési kényszer, de a gyerekek mégiscsak szívesebben emlékeznének vissza erre az eseményre később, ha egy szépen csillogó érmet nyernének.

 

Milyen hatással lesz az NHL mezek viselése a fiatal játékosokra, érezhető-e már az izgalom? 

 

Minden gyerek roppant izgatott a torna miatt, már az is egy óriási dolog számukra, hogy a világ legjobb csapatainak mezeiben léphetnek jégre, de azt is ki kell emelnem, hogy ilyen csarnokban mint az MVM Dome, ahol a Magyar felnőtt válogatott mellett a világ elitjéhez tartozó Kanadai válogatott is felkészül az A csoportos VB-re egy örök és szép emlék lesz minden gyerek számára.

 

Sok sikert kívánunk minden résztvevőnek, hajrá HKB!

This slideshow requires JavaScript.