Az U14-es korosztály is bemutatkozott a Kárpát-medencei Magyar Ligában – heti utánpótlás összefoglaló

U8

Szupermini sárga csapatunk hazai jégen lépett pályára vasárnap, az ellenfelek az FTC Telekom, Sportországi Cápák és a Veszprémi Jéglovagok voltak. 


Ales Gyula vezetőedző így értékelte a szereplést a hazai rendezésű sárga tornán: “Legkisebbjeink ezúttal is kitettek magukért és végig uralva a mérkőzéseket, négy győzelmet zsebelhettünk be, mindezt úgy, hogy méltó ellenfelek ellen küzdöttünk. A gyerekek végig odafigyelve játszottak, betartva, amit kértem tőlük és bizony egyre több a passz, a helyezkedés is. Nagyon büszke vagyok rájuk és öröm látni, hogyan válnak szép lassan kis hokisokká!”

 

U10

Mini piros korosztályunk szombaton a Kisstadionba látogatott, ahol a MAC Budapest C, UTE P2 és a DSC-SI csapataival mérhették össze erejüket fiatal játékosaink. 

Sárga csapatunk a White Sharks SC otthonában lépett jégre, a házigazda mellett az RTK Vasló és a Soproni Jégtörők vettek részt tornán.

 

U12

Roczanov Zsolt csapata Győrbe látogatott, ahol egy rendkívül fordulatos mérkőzésen végül 7-5-ös sikernek örülhetett együttesünk.

 

U14

Két U12-es tornát követően az elmúlt hétvégén az U14-es korosztály is bemutatkozott a Kárpát-medencei Magyar Ligában. Knights csapatunk Karcfalvára látogatott, ahol egy rendkívül erős, nyolc csapatos nemzetközi mezőnyben végül a negyedik helyet szerezte meg csapatunk.

Kárpát-medencei Magyar Liga U14, november

  1.       Ajkai Óriások
  2.       MAC Budapest
  3.       SZJA Kék
  4.       HKB Knights
  5.       SZJA Sárga
  6.       Sportországi Cápák
  7.       Corona Brașov
  8.       CSM Dunărea Galați

A vasárnapi mérkőzések végén a torna során a kiemelkedő egyéni teljesítményt nyújtó játékosokat is díjazták. Minden csapat megválasztotta MVP-jét, emellett a torna legjobb kapusa, hátvédje és csatára részesült elismerésben.

Csapatunk MVP díjazottja Hajnal Csillag lett, a torna legjobb kapusának pedig Schulteisz Vincét választották! 

 

Eredmények:

Sportországi Cápák – HKB Knights 0-2

HKB Knights – Corona Brașov 1-1

HKB Knights – SZJA Kék 4-1

 

Elődöntő

Ajkai Óriások – HKB Knights 4-0

 

Bronzmérkőzés

SZJA Kék – HKB Knights 7-1

 

Warriors csapatunk szombaton hazai jégen fogadta a Lehel HC-t. Egy rendkívül fordulatos és kiélezett mérkőzést láthattak a kilátogató nézők, csapatunknak három gólos hátrányból sikerült felállnia a harmadik harmadban, a győzelmet végül hosszabbításban a Lehel HC együttese szerezte meg. 

HKB Warriors – Lehel HC 6-7

 

U16

Mindkét hétvégi mérkőzését sikerrel zárta serdülő csapatunk. Elsőként a Szombathelyi Pingvinek otthonában született 6-3-as HKB siker, ahol Galambos Zsombor és Balázsi Benedek is 2-2 gólt szerzett. Gömöri Norbert csapata vasárnap a DEAC-ot fogadta hazai pályán, ahol többek között Devic Luca két góljának köszönhetően sikerült 4-1-es győzelmet aratni. A hétvégén megszerzett hat ponttal csapatunk a tabella második helyére lépett fel. 

Edzői értékelő: „Két nehéz ellenfelünk is volt a hétvégén, de sikerült érvényesíteni az akaratunkat. Szombaton és vasárnap is elszánt, győzni akaró játékosokat láttam a pályán. Jól működtek egységeink,mindenkit az a cél vezérelt,hogy a csapat győztesen hagyja el a jeget. Jó volt látni így a csapatot, ezt a lelkesedést és hozzáállást szeretnénk továbbvinni.”

U18

Nem csak az U12-es korosztályunk járt sikerrel Győrben, ifjúsági csapatunknak is sikerült a három pont begyűjtése szombaton. A 7-2-es sikerből Kadarkúti Bálint három góllal, Hartyáni Barnabás pedig 2 góllal és 2 gólpasszal vette ki a részét. 

 

Női U25

Somogyi Vivien csapata Gyergyószentmiklósra utazott, ahol szombaton és vasárnap az ACS Fox Hockey ellen léptek jégre a lányok. 

 

Eredmények:

ACS Fox Hockey – HKB 2-1

ACS Fox Hockey – HKB 1-3

 

Hajrá HKB!

KML tornára utazott U14-es csapatunk

 

Az esemény november 17-19. között kerül megrendezésre Karcfalván. 

Nyolc csapat nevezett összesen a tornára, őket az alábbi két csoportba osztották a szervezők:

A csoport

Ajkai Óriások

MAC Budapest

SZJA Sárga

CSM Dunarea Galati

 

B csoport

Sportországi Cápák

Corona Brasov

SZJA Kék

HKB Knights

 

Pénteken és szombaton zajlanak majd a csoportmérkőzések, csapatunk első ellenfele a Sportországi Cápák lesznek. A csoportban elért helyezések alapján alakulnak ki a párosítások, majd vasárnap helyosztó mérkőzések következnek.

 

Menetrend

Péntek

Sportországi Cápák HKB Knights 11:30-14:00

HKB Knights Corona Brasov 19:30-20:40

Szombat

HKB Knights SZJA Kék 12:30-13:40

 

Hajrá HKB!

Női U25 és fiú U14-es csapatunk is Romániába utazik – heti mérkőzés előzetes

 

Számos utánpótlás torna, illetve több alapszakasz mérkőzés is vár csapatainkra a holnapi naptól indulóan. 

 

U8

Szupermini sárga csapatunk hazai jégen lép pályára vasárnap, az ellenfelek az FTC Telekom, Sportországi Cápák és a Veszprémi Jéglovagok lesznek. 

Sorsolás: https://cp.jegkorongszovetseg.hu/_upload/doclib/200/SZMINI_27_HKB.pdf

 

U10

Mini piros korosztályunk szombaton a Kisstadionba látogat, ahol a MAC Budapest C, UTE P2 és a DSC-SI csapataival mérhetik össze erejüket fiatal játékosaink. 

Sorsolás: https://cp.jegkorongszovetseg.hu/_upload/doclib/199/MINI_117_MAC.pdf

 

Sárga csapatunk a White Sharks SC otthonába látogat, a házigazda mellett az RTK Vasló és a Soproni Jégtörők fognak részt venni a tornán.

Sorsolás: https://cp.jegkorongszovetseg.hu/_upload/doclib/199/MINI_65_WHITE_SHARKS.pdf

 

U12

Folytatódik HKB Vikings csapatunk számára az alapszakasz, vasárnap Győrbe látogat a csapat. 

 

U14 

Izgalmas hétvége vár Francsics Bence csapatára, hiszen egy három napos túra keretein belül Karcfalvára látogatnak, hogy részt vegyenek a Kárpát-medencei Magyar Liga következő állomásán. A nyolc csapatos tornán az SZJA Kék, Sportországi Cápák és a Corona Brasov együtteseivel került egy csoportba csapatunk. 

HKB Warriors csapatunk is jégre lép, Ungár Rebekáék a Lehel HC csapatát fogadják szombaton a Tüskesátorban. 

 

U16

Csapatunk a tabella negyedik helyéről várja a következő fordulót. Szombaton a Szombathelyi Pingvinek, vasárnap pedig a DEAC lesz az ellenfél.

 

U18

Dorner Benjamin csapata a tabella első helyéről várja a folytatást, az ellenfél szombaton az UNI Győr ETO HC lesz. 

 

U25 női 

Somogyi Vivien csapata Gyergyószentmiklósra utazik, ahol szombaton és vasárnap az ACS Fox Hockey ellen lépnek jégre a lányok. 

 

Kövessétek figyelemmel csapatainkat és szurkoljatok nekik ezen a héten is. Közösségi média platformjainkon folyamatosan frissítéseket és eredményeket osztunk meg, így érdemes követni oldalainkat. 

 

Hajrá HKB!

Szépen szerepelt mini csapatunk – heti utánpótlás összefoglaló

U8

Legfiatalabb játékosaink hazai jégen léptek pályára vasárnap, egy jó hangulatban zajló torna keretein belül.

U10

Szombaton két csoportban is rendeztek tornákat, Kék csapatunk a Megyeri úton, Sárga csapatunk pedig a Tüskesátorban vett részt tornán. Keszthelyi Zoltán edző így értékelte az újpesti pályán jégrelépő csapat teljesítményét: “Szombaton az UTE vendégei voltunk egy erős Kék tornán. A résztvevő csapatok (UTE, Vasas A, Vasas B) mind magas szintet képviseltek, de ez sem szegte a mieink lelkesedését. Kitartó munkával többször sikerült átjutni az ellenfelek védelmén, mint nekik. A helyzeteinket a mérkőzések legjobb pillanataiban értékesítettük. Sokat és gyorsan korcsolyáztunk ennek köszönhetően nem engedtünk teret az ellenfelek kísérletének. A magabiztos kapus teljesítménynek nagy szerepe volt a mai sikerben.”

Egyedi Noémi így értékelte a szereplést a hazai rendezésű sárga tornán: “A hétvégén 4 meccset játszottunk a sárga csapattal. Az első két mérkőzésen voltak jó megoldások, amelyeket gólra is tudunk váltani. A torna második felében elfáradtunk, de annak ellenére küzdöttünk.”

 

U12

Roczanov Zsolt csapata vasárnap hazai jégen látta vendégül az IOGJA-t. A következő ellenfél vasárnap az UNI GYŐR ETO HC lesz. 

 

U14

U14-es csapatunk a héten jelenleg a tabella két dobogós helyét elfoglaló DVTK Jegesmedvék és MAC Budapest csapataival mérkőzött meg. 

Eredmények:

HKB – DVTK Jegesmedvék 0:12

MAC Budapest – HKB 5:0 

 

U16

Szombaton a KASI csapatát láttuk vendégül a Tüskesátorban, a fordulatos, gólokban gazdag mérkőzés végül 5:8-as vendég sikert hozott. Csapatunk jelenleg a tabella negyedik helyén áll, vasárnap a DEAC ellen lesz lehetőség javítani. 

 

Hajrá HKB! 

A KASI ellen folytatódik az alapszakasz serdülő csapatunk számára – heti mérkőzés előzetes

 

U8 és U10-es csapataink tornákra mennek a hétvégén, míg U12, U14 és U16-os együtteseink a korosztályos bajnokságok alapszakaszainak keretein belül lépnek jégre. Itt látható az eheti menetrend:

 

U8

Szupermini csapatunk hazai jégen lép pályára vasárnap a Tüskesátorban. Az ellenfelek a MAC Budapest A, Vasas SC A és az Újpest csapatai lesznek.

U10

Mini korosztályunk két csoportja is érdekelt lesz szombaton. Kék csapatunk Újpestre látogat, míg sárga csapatunk itthon fogadja az Ajkai Óriások, UTE és az RTK Vasló csapatait. Kék csapatunk ellenfelei az UTE, Vasas SC A és a Vasas SC B lesznek.

U12

A KML torna után sincs megállás Roczanov Zsolt csapatának, hiszen szombaton az IOGJA látogat a Tüskesátorba.

U14

Francsics Bence együttesére két mérkőzés is vár a héten. Elsőként pénteken a DVTK Jegesmedvéket fogadják hazai pályán, majd szombaton a MAC A csapata következik. Ezek lesznek az idei éved első alapszakasz mérkőzései együttesünk számára.

U16

Csapatunk eddigi egy alapszakasz mérkőzését megnyerte, szombaton a KASI ellen folytathatja a jó kezdést Gömöri Norbert együttese.

 

Hajrá HKB!

Több utánpótlás korosztályban is megkezdődik az alapszakasz – heti mérkőzés előzetes

Minden korosztályunk számára lezárultak a kvalifikációs mérkőzések. U14-es és U18-as csapatunk számára szombaton kezdődik meg az alapszakasz, mini és előkészítő csapataink pedig színvonalas tornákon fognak részt venni, melyekről az elkövetkezendő napokban részletesen is beszámolunk.

U10
Mini kék korosztályunk vasárnap a Megyeri útra látogat, ahol folytatják a már korábban megkezdett EMHL torna sorozatot Keszthelyi Zoltán tanítványai. Az ellenfelek a HOBA White Sharks, Kárpáti Farkasok és a Gladiators Trnava csapatai lesznek.

U12
Izgalmas hétvége vár Roczanov Zsolt csapatára, hiszen egy három napos túra keretein belül Csíkkarcfalvára látogatnak, hogy részt vegyenek a Kárpát-medencei Magyar Liga első állomásán. A nyolc csapatos tornán az SZJA Szürke, UTE és Corona Brasov együtteseivel került egy csoportba csapatunk.

U14
A HKB Knights a kvalifikáció során megszerzett harmadik helyezéssel bebiztosította tagságát az ‘A’ csoportban, a bajnokság legjobb nyolc csapata között. Szoros és kiélezett mérkőzések várnak majd csapatunkra ebben a csoportban, az első ellenfél szombaton a MAC együttese lesz. Warriors csapatunk a Vasas B csapatát látja vendégül a Tüskesátorban.

U18
Szombaton a HK Select Team Beograd ellen kezdi meg az alapszakaszt ifjúsági csapatunk. A két együttes még nem találkozott az idei szezonban. A mérkőzés szombaton 13:00-kor kezdődik majd a Tüskesátorban.

U25 női
Női utánpótlás csapatunkra nemzetközi edzőmérkőzések várnak a héten. Somogyi Vivien együttese a szerb HK Spartak csapatát látja vendégül a Tüskesátorban szombaton és vasárnap.

Kövessétek figyelemmel csapatainkat és szurkoljatok nekik ezen a héten is. Közösségi média platformjainkon folyamatosan frissítéseket és eredményeket osztunk meg, így érdemes követni oldalainkat.

Hajrá HKB!

“A” bajnokságban U14-es csapatunk – heti mérkőzés összefoglaló

 

Sikeres kvalifikációs szereplésével sikerült az A csoportba jutnia U14-es együttesünknek. Az összes korosztályunk jégre lépett az elmúlt héten, heti mérkőzés összefoglaló következik.

U8

U8 sárga és piros csapatunk egy 50 perces edzőmérkőzésen vett részt a Pesterzsébeti Jégcsarnokban, eleget téve a Szigeti Bikák meghívásának. 

U10

Mini kék csapatunk a Kisstadionba volt hivatalos egy tornára, Keszthelyi Zoltán vezetőedző így értékelte az eseményt:

„Ma a Kisstadionban vettünk részt egy színvonalas tornán. A MAC szervezőket és a szülőket dícséret illeti, amiért minden jóval megvendégelték a csapatokat. A gyerekek jó hangulatban érkeztek tele energiával. A torna elejétől nagy tempót diktáltak. A kapus kiegyensúlyozott teljesítménye nagy biztonságot adott a csapatnak. Támadásban egyre kreatívabban játszunk. Védekezésben határozottak vagyunk, bár néha van egy-egy rövidzárlat. Összességében mindenki jól érezte magát és alaposan elfáradt.”

U12
Csapataink ebben a korosztályban sem unatkoztak a hétvégén, Vikings együttesünk a Vasas Jégcentrumba látogatott, a Pirates csapat pedig hazai pályán fogadta a Jégoroszlánokat és a Győrt. Nochta Kristóf edző így értékelte a vasárnapi mérkőzéseket:
„Remek napot tudhatunk magunk mögött úgy gondolom. Két mérkőzést játszottunk, amelyek után egyértelműen elmondható, hogy egyénileg és csapatként is sokat fejlődtünk az előző tornánkhoz képest. Az első ellenfelünk a Jégoroszlánok csapata volt, akik ellen sikerült gyakorlatilag mindent megvalósítani a gyerekeknek amikről beszéltünk az öltözőben. Egyből lendületesen, sok helyzetet kialakítva kezdtünk, nagyrészt a támadó harmadban zajlott a játék. Bár az ellenfél kapusa ügyesen védett, végül megtaláltuk a módját, hogy eredményesek tudjunk lenni. Amikor pedig úgy adódott, a kapusunk is segített minket hátulról. A második mérkőzésünkön a Győr ellen újfent sikerült jól beleállni a meccsbe, és ott már korán sikerült többször is kapuba juttatni a korongot. Talán ez egy kicsit elvitte a srácok koncentrációját és az első játékrész második felébe kicsit szét csúsztunk és inkább egyénileg szerettünk volna érvényesülni. Félidőben beszéltünk erről, hogy játszunk továbbra is csapatként és járjon többet a korong, és ezt a gyerekek maximálisan be is tartották a későbbiekben. Összességében elégedettek lehetünk a mai két mérkőzésünkkel. Elsődleges célunk, hogy a gyerekek a lehető legtöbbet fejlődjenek a szezon során, és talán elmondhatjuk, hogy sok dolgunk van még, de jó úton járunk.”
U14 

Francsics Bence együttese a kvalifikációs sorozat alatt nyújtott remek teljesítményének köszönhetően az A csoportban kezdheti meg a bajnokság alapszakaszát.

Eredmények:

HKB Knights – Vasas SC A 0:1
HKB Knights – Sportországi Cápák A 2:1

HKB Warriors – Hatvan Gigászai 3:4

HKB Warriors – Szeged 0:7

Interjú Francsics Bencével, a csapat vezetőedzőjével:

1. Mennyire vagy elégedett, sikerült az előzetes várakozásokat teljesíteni a kvalifikáció során?

Felmás érzésekkel zártuk a kvalifikációt, egyrészt nagyon büszke vagyok rájuk, hogy a csoportunkból, 3. helyen sikerült bejutnunk a legjobb 8 csapat közé, másrészt tudom, hogy sokkal több van ebben a csapatban, amit remélem a bajnokság későbbi szakaszaiban be is tudnak bizonyítani.

2. Mik a célok az alapszakasz során?

Mindenképp, szeretnénk azt elérni, hogy játékosaink egyéni és csapat szinten minél többet fejlődjenek, ezáltal szoros mérkőzéseket tudjunk játszani.

3. Melyek azok a játékelemek, amelyekkel elégedett voltál s mit érzél olyan területnek, ahol még fejlődni kell majd a szezon során?

A szezon eleje óta egy jól felépített koncepció alapján haladunk a játékosokkal, főleg a védekező játékra fektettük a hangsúlyt, illetve a speciális játékelemekre. Úgy gondolom a játék minden területén sokat kell még fejlődnünk, de főként a támadójátékunkon és helyzetkihasználáson kell sokat dolgoznunk.

U16
Ebben a koroszályban már az előző héten megkezdődött az alapszakasz, az első mérkőzésen sikerült 4:2-es győzelmez aratni a Kárpáti Farkasok csapata felett.
U18
Ijfúsági együttesünk a DEAC Jégkorong Akadémia csapatával játszott hosszabbításos veresség (4:5) után a tabella 5. helyén zárta a kvalifikációt. Az elért helyezés alapján a bajnokság B csoportjában kezdheti meg az alapszakaszt Dorner Benjamin csapata.

Indul az U16-os alapszakasz – heti mérkőzés előzetes

U16-os csapatunk az alapszakaszt kezdi meg a hétvégén, míg U14 és U18-as korosztályaink számára folytatódnak a kvalifikációs küzdelmek. Női U25-ös csapatunk Dunaújvárosban javíthat.

 

U8

A hétvégi torna után ismét jégre lépnek fiatal játékosaink, ezúttal Pesterzsébeten, egy edzőmérkőzés keretein belül. 

 

U10

Mini kék korosztályunkra szombaton a Kisstadionban vár egy újabb megmérettetés, a torna rendezője ezúttal a MAC Budapest A csapata lesz. 

 

U12

U12-es korosztályunkra mozgalmas vasárnap vár, a HKB Pirates hazai pályán a Jégoroszlánok és a Győr csapata ellen bizonyíthat, míg HKB Vikings csapatunk a Vasas Jégcentrumba látogat.

 

U14 

A HKB Knights hat mérkőzés alatt 13 pontot gyűjtött eddig, ezt a mutatót hétvégén a Vasas és a Sportországi Cápák ellen javíthatja tovább Francsics Bence együttese. A HKB Warriors szombaton hazai pályán léphet jégre, az ellenfelek a Szeged és Hatvan Gigászai lesznek. 

 

U16

Serdülő csapatunk számára vasárnap megkezdődik az alapszakasz a Kárpáti Farkasok csapata ellen. A bajnokság ezen szakasza egészen január közepéig fog tartani. 

 

U18

A kvalifikáció zárómérkőzése következik U18-as csapatunk számára. Az első hely, s egyben az A csoportba jutásra már nincsen matematikai esély, azonban egy esetleges győzelemmel az FTC-Telekom csapatát még megelőzheti Dorner Benjamin együttese. 

 

U25 női 

A nyitómérkőzésen elszenvedett vereség után csütörtökön Dunaújvárosban, az Angels ellen javíthat női csapatunk.

Kövessétek figyelemmel csapatainkat és szurkoljatok nekik ezen a héten is. Közösségi média platformjainkon folyamatosan frissítéseket és eredményeket osztunk meg, így érdemes követni oldalainkat. 

 

Hajrá HKB! 

Ötödik helyen zárta a selejtezőt U16-os csapatunk – heti összefoglaló

 

U16-os csapatunk számára véget értek a kvalifikációs mérkőzések, melyek alapján eldőlt, hogy az A3-as csoportban fogjuk megkezdeni a bajnokság alapszakaszát. Az U14-es és U18-as korosztályokban is már a vége felé közelítenek a kvalifikációs küzdelmek. Az alábbi eredmények, illetve események zajlottak az előző játékhéten:

U8 

Legfiatalabb játékosaink Dunaújvárosban léptek jégre vasárnap, egy kék torna keretein belül. Az esemény jó hangulatot és izgalmas mérkőzéseket hozott.

U14

HKB Knights csapatunk újabb két győzelmével a tabella harmadik fokára lépett fel az U14-es bajnokság A1-es kvalifikációs csoportjában. Együttesünk az FTC Telekom és az Egerszegi Titánok csapataival találkozott a hétvégén, a mérkőzéseken az alábbi eredmények születtek:

FTC Telekom – HKB 1-2

Egerszegi Titánok – HKB 0-4

A HKB Warriors Győrbe utazott szombaton, ahonnan egy győzelemmel és egy vereséggel tért haza Ungár Rebeka csapata. Eredmények: 

UNI Győri ETO HC B – HKB 3-4

Dunaújvárosi Acélbikák – HKB 10-1

Klubunk 5 mérkőzés után jelenleg a nyolc csapatos tabella ötödik helyén áll.

U16

Serdülő csapatunk kettő mérkőzést játszott vasárnap, ahol az alábbi eredmények születtek:

FTC A – HKB 4-0

HKB – IOGJA 2-3

Ezáltal kialakult a kvalifikációs csoport végeredménye, klubunk az A3-as alapszakasz csoportban kezdheti majd meg a szezont.

U18

Ifjúsági együttesünk szintén egy győzelemmel és verességgel zárta a hetet. Csütörtökön Debrecenbe utazott a csapat, ahol a két gólt és két gólpasszt jegyző Kadarkuti Bálint vezérletével 4:5 arányban sikerült felülkerekedni a hazai csapaton. Szombaton az FTC Telekomot látta vendégül csapatunk, itt végül a vendég együttesnek sikerült hosszabbításban megszerezni az extra pontot. Egy kör van még hátra a kvalifikációból, csapatunk a tabella negyedik helyéről várja a folytatást. 

U25 Női

Női csapatunk Székesfehérvárra látogatott, ahol a Rampage Women’s Hockey alakulatával mérkőzött meg Somogyi Vivien együttese. Az összecsapás 8-0-ás hazai sikerrel zárult.

 

 

Heti mérkőzés előzetes

 

Ezen a héten is újabb izgalmas mérkőzések várnak ránk! Több korosztályunk is kitartóan készül a kvalifikációs mérkőzésekre, de a női U25 és szupermini csapataink is jégre lépnek majd a héten. Az alábbi eseményeken szurkolhatunk majd csapatainknak:

U18-asok útban Debrecenbe

Csütörtökön U18-as csapatunk indul útnak Debrecenbe, hogy folytassa a már megkezdett kvalifikációs küzdelmeket. A két csapat még nem találkozott egymással az idei kiírásban. a DEAC jelenleg a tabella 7. helyét foglalja el, míg együttesünk a hatodik helyen áll, így kiélezett mérkőzésre lehet számítani. Szombaton a jelenlegi tabella harmadik helyén álló FTC csapata lesz az ellenfél. 

U14 és U16 kvalifikációk Hétvégéje

A hétvégén a figyelem középpontjában az U14 és U16 korosztályaink lesznek. Az ő küzdelmük is kvalifikációs mérkőzések sorozatával folytatódik. HKB Warriors csapatunk Győrbe utazik, míg Knights együttesünk hazai pályán fogadja az FTC és az Egerszegi Titánok csapatát. U16-os csapatunk az FTC otthonában lép jégre, ellenfele a hazai csapat mellett az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia lesz. 

U25 női csapatunk is akcióban 

AZ idén egy nagyobb fiatalitáson átesett U25 női csapatunk Székesfehérváron lép pályára. A szezon nyitányán a Rampage Women’s Hockey lesz az ellenfél. 

Szupermini torna Dunaújvárosban

Vasárnapra sem maradunk izgalmak nélkül, hiszen szupermini korosztályunk Dunaújvárosba utazik, ahol a Kárpáti Farkasok, Dunaújvárosi Acélbikák és az Ifj.Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia csapataival fognak találkozni. 

Kövessétek figyelemmel csapatainkat és szurkoljatok nekik ezen a héten is. Közösségi média platformjainkon folyamatosan frissítéseket és eredményeket osztunk meg, így érdemes követni oldalainkat. 

 

Hajrá HKB!