Több korosztályunkban is tovább folytatódnak a helyosztó mérkőzések, U12-es Vikings csapatunkra pedig a Magyar Kupa vár a hétvégén. Heti utánpótlás mérkőzés előzetesünk következik.
U10
A hétvégén két csapatunk is jégre lép. Az első nagy esemény szombaton lesz, amikor is kék csapatunk az EMHL torna záró fordulójára utazik Szlovákiába, ahol az eddigi küzdelmek alapján a 8 legerősebb csapat mérheti majd össze erejét. A magyar versenyrendszerben is lesznek mérkőzések, sárga együttesünk szombaton Halásztelekre utazik, kék játékosaink pedig vasárnap a Megyeri útra látogatnak.
U12
Roczanov Zsolt csapata pénteken a Kárpáti Farkasok otthonába látogat, a hétvégén pedig a kék együttesünk számára is megkezdődnek a Magyar Kupa küzdelmek. A pontos menetrend még nem érkezett meg.
U14
Knights csapatunk csütörtökön Győrbe látogat, ahol a szezon utolsó előtti mérkőzése vár majd csapatunkra. Eddig igencsak szoros a 9. helyért való küzdelem, csapatunk jelenleg a hat fős tabella 3. helyét foglalja el.
U16
Szintén a bajnokság 9. helyéért van harcban Gömöri Norbert csapata. Eddig három mérkőzést játszott a fiúk, ezeken egy pontot sikerült szerezni. Vasárnap hazai pályán a KASI csapata ellen van lehetőség a javításra.
U18
U18-as csapatunk a 14. helyért van harcban. Itt eddig nem sikerültek úgy az eredmények, ahogy szerettük volna, szintén vasárnap lesz lehetőség a javításra a Lehel HC otthonában.
Női U25
Pénteken következik a női U25-ös bajnokság döntőjének második összecsapása a Rampage Women’s Hockey ellen. A találkozó 18:50-kor kezdődik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, C pályáján.
Hajrá HKB!