Győzelem a Szigeti Bikák otthonában – heti utánpótlás összefoglaló

 

Gömöri Norbert csapata hosszabbításos győzelmének köszönhetően továbbra is második helyen áll az U16-os bajnokság B1 csoportjában. Múlt heti utánpótlás mérkőzéseinknek az összefoglalója következik. 

 

U8

Szupermini sárga csapatunk vasárnap Ajkára utazott, ahol a hazai csapat mellett a Veszprémi Jéglovagok és az Ifj. Ocskay Gábor JA voltak az ellenfelek. Ales Gyula utazott el a csapattal, ő így értékelte fiatal hokisaink vasárnapi teljesítményét: “U8 sárga csapatunk ezúttal Ajkán szerepelt, nem is akárhogyan. A korai kelés ellenére is kiválóan teljesítettek a kis Hurrikánok. Sokat korcsolyáztak, harcoltak, gólokat szereztek, szóval minden volt, ami a sikerhez kell ebben a korosztályban.”

 

Piros csapatunk a Megyeri útra látogatott, ahol a Budakalászi Vidrák, Táti Tigrisek és a Dunaújvárosi Acélbikák csapataival mérhették össze erejüket Preisinger Dorka tanítványai. 

 

U10

Mini csapataink szombaton léptek jégre, a sárga torna az Óbudai Jégcsarnokban, míg a piros a Táti Jégpályán került megrendezésre.

Sárga csapatunk Óbudán

Egyedi Noémi értékelése az óbudai tornáról: “A hétvégén az Óbudai Jégcsarnokba látogattunk el, ahol 4 mérkőzést játszottunk. Az ellenfeleink a Lizards, Jégoroszlánok és az OHA csapatai az utóbbival mérkőztünk meg kétszer. Az egyéni megmozdulások helyett a csapatjáték volt a fókuszban, amelyet sikeresen tudtak teljesíteni a játékosok. A kemény munka meghozta gyümölcsét és rengeteg szép helyzetet tudtunk kialakítani majd gólra váltani. A kapus teljesítménye magabiztosan hatott a játékosokra, ugyanis jó mozgásával és figyelmével sok lövést hárított. Összeségében megvagyok elégedve a hétvégén mutatott játékképével és a fejlődés is nagyon látható volt, amelyet öröm volt nézni.”

 

U12

Vasárnap Pirates és Vikings csapatunk is jégre lépett, előbbi hazai pályán fogadta a MAC Budapest B együttesét, míg utóbbi az OHA vendége volt. 

Roczanov Zsolt értékelése az OHA elleni találkozóról: “Azt gondolom a csapat hozta a kötelezőt, 18:0 lett a 60 perc eredménye. Egy nehézség volt, amit le kellett küzdenünk, hogy ne essünk át a ló túloldalára. A tizedik gól után elkezdtünk egyéniesedni és olyan elemeket próbáltunk használni, amik egy ki-ki mérkőzésen nem használhatóak. Ki is kértük az időt a 12. gól után és úgy érzem sikerült rendet rakni a fejekben és igazi csapatmunkát láthattunk a mérkőzés hátralévő részében. Ez a találkozó jót tett a csapatnak, hogy kicsit feltöltődjenek és újult erővel készülhessenek a szezon közelgő hajrájára.”

 

Nochta Kristóf a MAC Budapest B csapata elleni találkozót értékelte: “Véleményem szerint egy tanulságos meccsen vagyunk túl. Közepesen kezdtünk, kicsit érezhető volt talán, hogy a csapat nagy része majdnem egy hónapig nem játszott mérkőzést. Nem mondanám, hogy rosszul játszottunk volna az első játékrészben, de nem is közelítettük meg azt a szintet, amit egy MAC elleni összecsapás megkövetelne. Ilyen szellemben próbáltunk aztán változtatni a második harmadra, hogy kicsit többet korcsolyázzunk, legyen bennünk egy kicsivel több tűz. Ez aztán olyannyira nem sikerült, hogy teljes szétesés következett be. Amikor hozzánk került a korong szinte egyből el is dobtuk magunktól. Sokszor egy helybe álltunk és hagytuk az ellenfelünket játszani. Figyelem hiányból adódó hibákat követtünk el, a MAC pedig kíméletlenül kihasználta ezeket. Harmadik harmadra aztán remekül összekapta magát a társaság. Egész évben beszélünk arról, hogy mi egy olyan csapat szeretnénk lenni, aki a meccs alakulásától függetlenül nem adja fel és küzd az utolsó dudaszóig és a záró játékrészünket éppen ez jellemezte. Bár nem volt összességében jó meccsünk, de elmondható, hogy még innen is fel tudtunk állni és egy remek utolsó 18 percet produkáltunk, amiért úgy gondolom jár a gyerekeknek a piros pont. Mindent figyelembe véve értékes tapasztalatokat szereztünk egy jó ellenfél ellen, és a jövőre nézve fontos lesz törekednünk arra, hogy 54 percen keresztül játsszuk a játékunkat, meglegyen a kellő koncentráció és a megfelelő küzdőszellem. Ha erre odafigyelünk, úgy gondolom ellenfeleink nehéz mérkőzésre számíthatnak ellenünk.”

 

U14 

Elsőként Warriors csapatunk lépett jégre csütörtökön Jászberényben, majd szombaton Győrbe látogattak Ungár Rebekáék, amellyel le is zárult számukra az alapszakasz. Mindkét mérkőzés szoros eredményeket hozott. Jászberényben egy igazán fordulatos mérkőzésen végül a hazai csapat örülhetett, azonban szombaton Győrben már a mieink hagyták el győztesen a jeget. 

Ungár Rebeka így értékelte a két mérkőzést: „Az U14 B-vel két mérkőzést is játszottunk múlt héten. Csütörtökön egy igen kaotikus, érzelmileg és testileg is megterhelő meccsen veszítettünk végül, ami csak részben írható a csapatunk hullámzó teljesítményének rovására – a körülmények enyhén szólva kimerítették a sportszerűtlen viselkedés fogalmát az ellenfél részéről. Mindazonáltal nagy pozitívum, hogy az igazságtalanságok ezúttal összehozták a csapatot, talán soha nem biztatták egymást ennyire és a vereséget is jól viselték, miután kibeszélték magukból a történteket. Szombaton került sor az alapszakasz utolsó mérkőzésére, azt mindenképpen sikerrel szerettük volna zárni. Jó kezdés után nagyon kiegyenlítetté vált a játék, végül a büntetőkből mi jöttünk ki jobban, a gyerekek megérdemelten ünnepelhettek. Örülök, hogy jó szájízzel várhatjuk a középszakaszt, ez nagy motivációt jelent a játékosok számára is.”

Így végül az alapszakasz hatodik helyén végzett a csapat, ami azt jelenti, hogy a középszakasz M5-ös csoportjában folytathatják majd a szezont Ungár Rebekáék. 

 

Francsics Bencéék hazai pályán fogadták szombaton a MAC Budapest csapatát. A második játékrészben sikerült megszereznie a vezetést csapatunknak, azonban a harmadik harmadban szerzett két góljának köszönhetően végül eldöntötte a találkozót a vendég csapat. (2-4) Csapatunk kapusa Schulteisz Vince remek teljesítményt nyújtva, 56 próbálkozásból 52-őt hárított. 

Francsics Bence vezetőedző elégedett volt a látottakkal: “Hétvégén a MAC csapatát fogadtuk a Tüskesátorban. Talán mondhatom, hogy az idei szezon legjobb mérkőzését játszottuk, sikerült megvalósítani azokat a játékelemeket amiket hétről hétre csinálunk, illetve egyénileg is jól teljesítettek játékosaink. Külön motivációt jelentett a srácoknak, hogy volt pár játékos az ellenfél csapatában, akik tavaly még a mi csapatunkat erősítették, így nekik is meg akarták mutatni, hogy ez a csapat is tud jól játszani. Kiemelném, hogy ezen a meccsen egy U12-es játékosunk, Bagdi Zétény is be tudott mutatkozni, ráadásul góllal. Az ilyen mérkőzések mindig lendületet tudnak adni egy csapatnak, remélem ebből tudunk átvinni a következő találkozóra, amit a Vasas csapatával fogunk játszani.”

 

Egy mérkőzés van hátra az alapszakaszból, de a tabella alapján már eldőlt, hogy csapatunk az M2-es csoportból kezdi meg a középszakaszt. 

 

U16

U16-os együttesünk ellenfele a tabella ötödik helyét elfoglaló Szigeti Bikák csapata volt. Sokáig vezettek a hazaiak, azonban Sárai-Szabó Miklós utolsó percben szerzett találatával végül sikerült hosszabbításra menteni a találkozót, majd Eleki Tibor Marcell gyors góljának köszönhetően a győzelemért járó extra pont is csapatunkhoz került. 

 

Gömöri Norbert edző értékelése a mérkőzésről: “Parázs hangulatú mérkőzés volt, ellenfelünk kemény, ütközős hokit játszott. Az első harmadban sikerült megszereznünk a vezetést, majd a második harmadban is jó hokit játszottunk, azonban a helyzeteinket nem sikerült gólokra váltani, ellenfelünk pedig a kevesebb helyzet ellenére is eredményes volt, így 1-1-es állás után következett az utolsó játékrész. Az utolsó pillanatig küzdöttek és jó karaktert mutattak a srácok, hiszen 14 másodperccel a vége előtt, hat az ötben sikerült kiegyenlíteni, majd végül hosszabbításban megnyerni a találkozót.”

 

U18

Ifjúsági csapatunk számára kétszer is a DEAC Jégkorong Akadémia volt az ellenfél. Sajnos nem sikerült visszavágni az egy héttel korábban elszenvedett vereségért, mindkét alkalommal szoros mérkőzéseken ugyan, de alulmaradt csapatunk a debreceni alakulat ellen. Szombaton 4:2-re, vasárnap pedig a 39 kapura lövésünk ellenére végül 2:1-re győzött a DEAC. 

 

A hétvégi sikereknek köszönhetően megközelítette csapatunkat a DEAC a tabellán, azonban még mindig mi foglaljuk el a B1-es csoport ötödik helyét. 

 

Női U25

Egy hosszabb szünet után újra jégre lépett csapatunk a női U25 A bajnokságban. Somogyi Vivienék szombaton a Tüskesátorban fogadták az FTC csapatát. Az első játékrészben nem sok esemény történt, azonban a második harmad meghozta csapatunk számára a lendületet, két percen belül háromszor is eredményesek voltak a lányok. Elsőként Fehér Orsolya duplázott, majd Szalai Szonja vette be az ellenfél kapuját. Az utolsó 20 percben Máhr Dóra is eredményes volt, ellenfelünknek pedig már csak szépítő találatokra futotta, beállítva ezzel a 4-2-es végeredményt.

Somogyi Vivien így értékelte a találkozót: „A mérkőzés első harmadában nem igazán találták egymást a lányok. Nem volt meg az eredményes összjátékra való törekvés, így a harmad szünetben szükséges volt kicsit rendet rakni a fejekben és felrázni őket. A második harmad eleje meg is hozta a gólokat, ami mentálisan nagy löketet adott a csapatnak. A harmadik játékrészben kicsit alább hagyott a lendület, nagyobb teret és időt engedtünk az ellenfélnek, de az eredményen szerencsére ez nem változtatott. Összességében nem ez a mérkőzés tekinthető a szezonunk legjobb meccsének, de mindenképp egy jó tapasztalat, hogy mikben kell még fejlődnünk a rájátszásig.”

Női csapatunk Szlovákiában

Másnap Szlovákiában játszott edzőmérkőzést csapatunk a több tapasztalt játékost is soraiban tudó HC Slovan Bratislava ellen. A mérkőzést ugyan a hazaiak nyerték, de fiatal játékosaink rengeteg hasznos tapasztalatot gyűjtöttek az utazás során. 

 

Hajrá HKB! 

Navigáció