A lengyelek elleni kettős siker után újabb fontos mérkőzés várt a csapatunkra szombaton, hiszen a tabella negyedik helyét elfoglaló HC SKP Bratislavát láttuk vendégül. Az EWHL-ben listavezető női hokisaink szoros mérkőzésen, végül 4-3-ra győztek a pozsonyiak ellen a Tüskesátorban.
A keretből a nemzeti válogatottban való elfoglaltságai miatt továbbra is hiányzott Báhiczki-Tóth Boglárka, Koncz Boglárka és Fehér Nikolett, valamint Mayer Fruzsina betegség miatt volt kénytelen kihagyni a találkozót. Ugyancsak hiányzott még a keretből Ungár Rebeka, illetve sérülés miatt Kiss-Simon Franciska sem tudott 100%-ban Szilágyi Levente rendelkezésére állni. Így megfogyatkozott létszámban, 12 mezőnyjátékossal kezdtük meg a mérkőzést.
Ennek ellenére jól indult a találkozó, hiszen már a hatodik percben megszereztük a vezetést egy emberelőnyös találatnak köszönhetően. (1-0) Hamar érkezett rá azonban a válasz, majd a játékrész vége felé a vezetést is megszerezték a vendégek. (1-2)
A második harmadban aztán egy gyors gólváltás következett, így továbbra is egy gólos vendég előnnyel mehettek pihenőre a csapatok. A harmadik vendég gól után kapuscsere következett, Bogáti Bianka váltotta Tóth Zsófiát a kapuban.
Az utolsó játékrészben végül megtört a jég, az ötvenedik percben először Leidt egyenlített (3-3), majd három és fél perccel a vége előtt Haluska szerezte meg a győzelmet érő találatot volt csapata ellen. Bogáti Bianka mind a hat kapujára érkező lövést hárította.
A tabella jelenlegi állása: https://ewhl.com/ewhl_league/ewhl-standings/
Hajrá HKB!
You must be logged in to post a comment.