Hétvégi utánpótlás összefoglaló: sikeres tornák és tanulságos mérkőzések

 

Mozgalmas hétvégén vannak túl utánpótlás csapataink, akik az ország különböző pontjain léptek jégre a legkisebbektől kezdve egészen a női U25-ös korosztályig. Lássuk tehát hogyan alakultak a hétvége történései!

Szombat – szeptember 21.

 

U10 Sárga Torna – Mátyásföld

Az U10-es korosztály sárga csapata Mátyásföldön kezdte meg a szezont. A torna során három mérkőzést játszottak a Sportországi Cápák, az UTE S1, és a KSI csapataival. Fiataljaink nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a szezonnyitó küzdelmekbe.

 

U16 HKB – FTC

Linus Schellin tanítványai az FTC ellen léptek pályára a Tüskesátorban. A találkozó első két harmadában még tartotta magát a csapat, de a harmadik játékrészben sajnos elúszott a mérkőzés. Vezetőedzőnk így értékelte a találkozót: „Jól kezdtünk, és két harmadon keresztül tartottuk a lépést a Ferencvárossal. Jó csapatról van szó, amelyben több ügyes játékos is van. A emberhátrányos gólunk reményt adott nekünk, és a második szünetben úgy éreztük, hogy van esélyünk visszajönni az 1-3-as állásról. Sajnos elvesztettük a fókuszt, és a harmadik harmadban hat gólt kaptunk, főként elkerülhető hibákból. Tudom, hogy a srácok frusztráltak voltak az eredmény és a kemény meccs miatt – a tanulság számunkra az, hogy végig meg kell őriznünk a fegyelmet és a teljes 60 percben a legjobb hokinkat kell játszanunk, függetlenül az állástól. Különösen fontos, hogy kihasználjuk a helyzeteinket, főleg emberelőnyben. Már várjuk, hogy jövő vasárnap javítsunk Debrecen ellen!”

 

U18 HKB – Szombathelyi Pingvinek

Az U18-as csapatunk a Szombathelyi Pingvinek ellen lépett jégre, és bár az első harmadban nem sikerült a legjobb formájukat hozni, a második harmadban már teljesen más arcát mutatta a csapat. Gömöri Norbert edző így nyilatkozott a mérkőzés után: „A mérkőzés elején nem sikerült a legjobb formánkat hozni, ami az első harmad eredményén is tükröződött, hiszen 0-1-es állásnál vonultunk szünetre. A szünetben átbeszéltük, min kell javítanunk, és mentálisan is át kellett állítani a játékosokat az első harmad lagymatag teljesítménye után. A második harmadban már sikerült felpörögnünk, hét gólt szerezve magabiztosan átvettük az irányítást, és időben lezártuk a mérkőzést. Azonban a harmadik harmadban ismét szétesett a játékunk, ennek következtében alakult ki a 7-3-as végeredmény. A jövőben azon fogunk dolgozni, hogy a csapat fejben is végig jelen legyen a teljes 3×20 perces játékidő alatt, mert ha ezt sikerül elérni, akkor sokkal stabilabb teljesítményt tudunk nyújtani.”

Vasárnap – szeptember 22.

 

U8 Sárga és Kék Torna

Az U8-as korosztály két fronton is megmutatta tudását. A sárga csapat Szekszárdon játszott, ahol a Szekszárdi Jégmadarak, a Goodwill Pharma Szeged és az UTE csapatai ellen mérkőztek meg. A kék csapat Miskolcon vett részt tornán, ahol fantasztikus teljesítményt nyújtottak. Ales Gyula, a csapat edzője elmondta, hogy a gyerekek minden várakozást felülmúlva négy győzelemmel zárták a tornát, aminek mindenki nagyon örült.

 

U12 UTE – HKB Pirates

A Pirates csapata az UTE vendégeként lépett pályára. Nochta Kristóf edző szerint sajnos az ellenfél minden játékelemben felülmúlta őket, és bár a gyerekek küzdöttek, ezúttal nem sikerült eredményt elérni. Az edző hangsúlyozta, hogy a közös munka még nagyon az elején tart, és a gyerekek számára most az a legfontosabb, hogy megértsék: ez egy tanulási folyamat. A szezon további részében a fejlődés lesz a fő céljuk.

 

U12 Debreceni Hoki Klub – HKB Vikings

A Vikings csapata Debrecenben játszott, ahol Roczanov Zsolt és Nochta Kristóf tanítványai magabiztos győzelmet arattak. Roczanov Zsolt edző elégedetten nyilatkozott a csapat teljesítményéről, kiemelve, hogy már a felkészülés is professzionálisabb volt az eddigi meccsekhez képest: „Már a mérkőzésre való felkészülés is sokkal profibb volt, mint az előző meccsek előtt, ez segített megalapozni az összecsapást. Az elejétől dominálni tudtunk, mind a három sorunk bátran és céltudatosan játszott. Voltak kimagasló teljesítmények is, de összességében ez egy csapatmunka volt a gyerekek részéről. Az öltözőben, a padon és a jégen is végig pozitív légkör uralkodott és görcsösség nélkül élvezte a csapat a játékot. Utólag visszanézve van még mit csiszolni a tempón és a koronggal való korcsolyázáson, de hát ezért járunk ide edzeni majdnem minden nap, hogy tanuljunk és fejlődjünk edzésről-edzésre, meccsről-meccsre. Gratulálok a csapatnak a nagy arányú győzelemhez, ennél rosszabb sose legyen!”

 

U12 UTE – HKB Pirates

A Pirates csapata az UTE vendégeként lépett pályára. A mérkőzést Nochta Kristóf értékelte: „Sajnos az ellenfelünk a játék minden elemében felénk kerekedett ezen a meccsen. Nagyon az elején vagyunk a közös munkának a csapattal, de az látszik, hogy sok dolgunk lesz. Az mindenképpen pozitívum, hogy a gyerekek nem azzal voltak elfoglalva, hogy éppen az ellenfél hány gólt szerzett, hanem ahogy megbeszéltük, igyekeztek cseréről cserére odatenni magukat. Fontos, hogy megértsék, hogy ez egy tanulási folyamat. Most jelenleg itt tartunk. Az lesz a lényeg, hogy szezon hátralévő részében, mennyit sikerül fejlődniük, amihez időnként le kell venni az eredményről a fókuszt.”

 

Női U25 / DEBL: MAC – HKB

A hétvége zárásaként a női U25-ös csapatunk is jégre lépett a MAC Budapest ellen. Somogyi Vivien, a csapat edzője elmondta, hogy egy igazán nagy iramú mérkőzéssel kezdték meg a szezont. Edzői értékelő: „Az eddigi évekhez képest, idén egy megfiatalított csapattal vágtunk neki a bajnokságnak. A mérkőzés nagy részén a kezünkben volt a játék képének alakítása, a helyzeteket a korábbi edzéseken, meetingeken átvett részletek szerint tudtuk alakítani. Sajnos azonban az ellenfélnél voltak nálunk tapasztaltabb játékosok a helyzetkihasználás tekintetében, így az eredményesség ezen a találkozón az ő oldalukra dőlt el. ”

Ezen a hétvégén újabb izgalmas mérkőzések várnak ránk, hamarosan érkezünk a beharangozókkal!

Sikeres hétvégét zártak utánpótlás csapataink

 

Utánpótlás csapataink hat különböző korosztályban, összesen nyolc csapattal léptek jégre az elmúlt hét folyamán. Három nap leforgása alatt sok szoros mérkőzés és szép eredmény is született, lássuk tehát hogyan szerepeltek fiataljaink.


U8

A legkisebbek, az U8-as korosztály egy része szombat reggel a Szigeti Bikák csapatával játszott félkészülési mérkőzést. Ales Gyula vezetőedző értékelése szerint a csapat végig uralta a pályát a meglehetősen erős ellenféllel szemben, és végig magabiztos játékot mutattak a 50 perces folyamatos játékidő során.

U10

Egy nagyobb betegséghullám ellenére U10-es korosztályunk szombaton kivállóan helytállt a Debrecenben rendezett kék tornán. Ellenfeleik között a házigazda Debrecen mellett a DVTK Jegesmedvék és a MAC Budapest A csapata is ott volt.

U12

Ebben a korosztályban két csapatunk is jégre lépett. A HKB Vikings a kék bajnokságban a Szigeti Bikákkal mérkőzött meg, míg a HKB Pirates a sárga bajnokság keretében vasárnap a Sportországi Cápákhoz látogatott.

U14

Az U14-es korosztályban szintén két csapatunk is versenyez. A Warriors pénteken edzőmérkőzést játszott a Szigeti Bikák ellen, míg a HKB Knights két bajnoki találkozót is játszott szombaton és vasárnap. Szombaton a Győr ellen 8:4-es vereséget szenvedtek, ahol Simon Benedek Marcell, Kerkovits Réka, Megrelishvili Márk és Prouteau Thomas Máté szereztek gólt. Vasárnap azonban magabiztosan 10-0-ra verték a MAC Budapest A2 csapatát, ahol Kerkovits Réka négy gólt szerzett, Megrelishvili Márk duplázott, Schober Eszter a kapuban peidg minden lövést hárítva „shutout-ot” ért el. Ezzel a sikerrel a csapat jelenleg a bajnoki tabella második helyén áll.

U16

Az U16-os korosztályban is két mérkőzésre került sor a hétvégén. Szombaton a Kárpáti Farkasok ellen egy rendkívül kiélezett mérkőzésen maradtak alul Schellin Linus tanítványai. Vasárnap azonban az UNI Győr ETO HC ellen már sikerült begyűjteni a három pontot. A csapatunk góljait Almaganbetov Daniel, Milenkovic David, Horváth-Szörcsei Barnabás és Szucsik Ábel szerezték. A 4-3-as győzelemnek köszönhetően csapatunk az A2-es tabella negyedik helyére jött fel.

U18

Az U18-as csapatunk szombaton játszotta a szezon első mérkőzését, ahol az OHA otthonába látogattak. Gömöri Norbert vezetőedző csapata végig uralta a találkozót, és 4-1-es győzelmet arattak. A gólokat Balázsi Benedek, Becze Ákos és Ökrös Huba (dupla) szerezték, míg Obradovic Marko a kapuban magabiztos teljesítményt nyújtott, 95,45%-os védési hatékonyságot produkálva.

Összességében egy mozgalmas és eredményekben gazdag hétvégét zártak csapataink, a héten pedig újabb izgalmas mérkőzések következnek szombaton és vasárnap. 

Indul utánpótlás évértékelő sorozatunk – U8

A 2023-2024-as szezon vége felé közeledve górcső alá vesszük az idei évad történéseit, jégkorong klubunk ifjú tehetségeinek fejlődéséről és előrehaladásáról szóló információkat.  A héten indul útjára sorozatunk, melyben összefoglaljuk az utánpótlás korosztályaink idei szezonban elért eredményeit, és az edzők is elmondják véleményüket az évadról.

A sort a legkisebb, U8-as korosztállyal kezdjük, ahol Ales Gyula vezetőedző segítségével nyerhetünk betekintést az év történéseibe:

 

Mesélj kérlek hogyan értékelnéd az idei évadot, hogyan nézett ki az U8-as korosztály versenyrendszere?

Ebben a szezonban szerencsére bővelkedtünk tornákban, azért is, mert mindhárom bajnokságban indítottunk csapatokat. Gyakorlatilag majdnem minden hétvégén játszhattak a gyerekek, nem egyszer 3 tornán is részt vettünk vasárnaponként.

 

Mennyire sikerült az ovisok és a sportosztályban edződő gyerekek becsatlakoztatása?

A szezont 29 játékossal kezdtük, az egyik legfontosabb célom az volt szezon elején, hogy elérjük az 50 főt a korosztályban és örömmel jelentem, hogy ezt a szinte példátlanul magas gyermeklétszámot sikerült is túlszárnyalni, így összesen 56 fő játékos fordult meg a korosztályban. Mindez mutatja a meglévő és az ebben a szezonban bevezetett korcsolya / hokiprogramjaink sikerességét.

 

Miben sikerült a legtöbbet előrelépni?

Talán ezt a példátlanul nagy létszámot nevezném a szezon legnagyobb előrelépésének, ami mögött hatalmas munka van, mind az egyesület, mind a programban résztvevő edzők részéről. Mindemellett olyan minőségű, tudású, hozzáállású játékosokat tudtunk a felsőbb korosztályba küldeni, akik meg fogják állni a helyüket egy korosztállyal feljebb is.

 

A jövőre nézve milyen tanulságokat tudtok levonni? Terveztek-e esetleg valamilyen változtatást a jövőben?

A mennyiség mellett a minőség is lényeges szempont egy egyesület esetén. A legfontosabb célom a jövőre nézve, hogy minél kisebb korosztályból tudjunk toborozni. Az óvodás korcsolyaoktatásra ezért sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyeznünk a jövőben. Míg egy iskolás korú gyereket jó esetben is egy szezont tudjuk képezni, mielőtt korosztályt vált, addig egy óvodás korú gyermek jó esetben 2-3 évet is eltölt a szupermini korosztályban, mielőtt feljebb lép.

 

Mi volt a szezon legemlékezetesebb pillanata számodra?

A búcsúzás sosem könnyű, de vannak olyan esetek, amikor örömmel tölti el az embert. A szezonzáró rendezvényünk volt a legemlékezetesebb számomra, ami remekül sikerült és a korosztályban maradó gyerekekkel együtt búcsúztattuk azokat a játékosainkat, akik egy korosztályban feljebb folytatják, hogy egyszer a magyar válogatott színeiben léphessenek jégre.

 

Hogyan fog zajlani a felkészülés a következő szezonra?

Jelelnleg a görhoki és a száraz edzések zajlanak, egysmint levezető jelleggel. Ezt követi egy nagy pihenő, kikapcsolódás a gyerekeknek, szülőknek, edzőknek egyaránt. A felkészülést augusztus közepén kezdjük majd, aminek csúcsa az augusztus végi edzőtábor lesz. Számos edzőmérkőzést tervezek szeptember elejére, amivel már nagyban hangolódunk majd a szezonra.

HAJRÁ HKB!

 

Ales Gyulának köszönjük az interjút, további sikeres munkát kívánunk!

Győzelem az U14-es helyosztókon – heti utánpótlás összefoglaló

Ungár Rebeka és Francsics Bence csapata is sikeresen vette a hétvégi helyosztó fordulót. A HKB Warriors a VSD Párducok, míg HKB Knights csapatunk az UTE A2 felett aratott győzelmet. 

 

U8

Mérkőzésekben gazdag hetet tudhatnak maguk mögött szuperminis hokisaink, hiszen mindhárom csapatunk tornán vett részt vasárnap. A pirosak a Kisstadionban, a kékek Érden, a sárgák pedig Óbudán léptek jégre remek hangulatú eseményeken.

 

U10

Kék csapatunk hazai rendezésű tornán szerepelt. Keszthelyi Zoltán tanítványai az UTE 2, a Szigeti Bikák Pesterzsébet II és a Sportországi Cápák csapatait látták vendégül. 

 

U12

Izgalmas hétvégén vannak túl U12-es csapataink is, hiszen a HKB Pirates számára szombaton kezdetét vette a Magyar Kupa versenysorozat. A bajnoksággal ellentétben itt számolják és hivatalosan is közzé teszik az eredményeket. Elsőként a Lehel HC, majd a Zempléni Hiúzok ellen lépett jégre csapatunk, vasárnap pedig az OHA és az UTE volt az ellenfél. 

Eredmények:

HKB Pirates – Lehel HC 1:3

HKB Pirates – Zempléni Hiúzok 9:2

HKB Pirates – OHA 2:5

HKB Pirates – UTE 1:4

Nochta Kristóf edző értékelése:

A hétvégén B csapatunk számára elkezdődött a Magyar Kupa, ahol szombaton Sátoraljaújhelyre, vasárnap pedig Újpestre látogattunk. A szombati első meccsünk egy nagyon kemény mérkőzés volt a Lehel HC ellen. Végig nagy küzdelem zajlott a pályán minden korongért. Bár tudtunk vezetni, de ellenfelünk végül fordított és el is ment két góllal. A vége előtt 3 perccel időt kértünk, majd a kapust is lehoztuk. Nagyot küzdöttek a srácok. Bár közelebb férkőzni az ellenfélhez nem sikerült, komoly teljesítmény úgy gondolom, hogy 3 perc alatt nem kaptunk gólt üres kapura.

A második mérkőzést egyből ezután játszottuk a helyi csapat ellen. Az első játékrészben érződött, hogy sok energiánkat felemésztette az előző mérkőzés. Éppen ezért a meccs szünetében megbeszéltük, hogy szeretnénk leegyszerűsíteni a játékunkat és többet lőni kapura. Úgy gondolom, hogy ezt maximálisan teljesítette a csapat és végül egy nagyobb arányú sikert könyvelhettünk el.

A vasárnapi nap, egy még erősebb tornát hozott Újpesten. A napot az “A” bajnokságban induló OHA ellen kezdtük, majd az Újpest “B” csapatával folytattuk. Több szép támadást vezettünk, a góljaink is nagyon szépek voltak, viszont sajnos ez a nap most nem kizárólag rajtunk múlott. A srácoknak mindig azt próbálom tanítani, hogy menjenek fel a jégre, ott tegyenek meg az utolsó dudaszóig mindent ami tőlük telik, aztán a végén megnézzük ez mire volt elég. Ezt teljes mértékben teljesítették a gyerekek úgyhogy az ő részükről elmondható, hogy a legjobb tudásuk szerint igyekeztek csinálni a dolgukat. Kicsit felemás érzéseim vannak, mivel két nagyon jó ellenfél ellen játszottunk egy-egy nagyon jó meccset és mindenképpen ez az elsődleges itt még. A másik részről viszont, sajnálom a gyerekeket, mert eredményt tekintve érdemelhettünk volna akár többet is, de ilyen a sport. Vannak tényezők egy mérkőzés során amiket nem mi befolyásolunk.

Összességében büszkék vagyunk a srácokra. Rendkívül nagyot küzdenek hétről hétre, ha az egész szezonunkat figyelembe vesszük. A héten ráfordulunk a célegyenesre, és hétvégén igyekezni fogunk a hozzánk méltó teljesítménnyel lezárni a Kupát.

 

U14

A hétvégén folytatódtak az U14-es bajnokság helyosztó mérkőzései. Csütörtökön Szombathelyre látogatott Knights csapatunk, szombaton pedig mindkét együttesünk hazai pályán lépett jégre. Warriors csapatunk a VSD Párducokat, Francsics Bencéék pedig az UTE A2 csapatát fogadták. 

Eredmények:

HKB Knights – Szombathelyi Pingvinek 2:3 hosszabbítás után

HKB Knights – UTE A2 2:0

HKB Warriors – VSD Párducok 6:0

 

U18

Szombaton és vasárnap is az Egerszegi Titánok volt U18-as csapatunk ellenfele. Az osztályozó mérkőzések BL rendszerben kerültek lebonyolításra, azaz a két mérkőzés összesített eredménye alapján került ki a győztes. Szombaton hazai pályán fogadtuk az egerszegi csapatot. Nem indult jól a találkozó, 11 perc leforgása alatt három gólos előnyre tett szert a vendég csapat. Boros Bercel kettő találatának köszönhetően a második harmad elejére sikerült 1 gólra faragni a hátrányt, azonban ezután ismét a vendégek pillanatai következtek, a 39. percben már 2:7-et mutatott az eredményjelző. A végére is maradt még izgalom, az utolsó játékrészt sikerült megnyernie csapatunknak, beállítva ezzel a 6:8-as végeredményt. 

Vasárnap már sokkal jobban sikerült a kezdés, nyolc perc alatt sikerült behozni a szombaton összeszedett kétgólos hátrányt. A mérkőzés felére azonban újra a hazaiaknál volt az összesített előny, a harmad vége előtt Becze Ákos góljával került közelebb csapatunk a hazaiakhoz. Még egy találatra szüksége volt csapatunknak, hogy hosszabbításra mentse a mérkőzést, ez pedig a kapusunkat lehozva, 5 másodperccel a vége előtt sikerült is, Kadarkuti Bálint talált be az egerszegiek kapujába. A hosszabbítás végül a hazaiaknak kedvezett, így 10:11-es összesített eredménnyel ők nyerték meg az osztályozó fordulót. 

 

U25 női

Női csapatunk hétfőn a MAC Marilyn otthonában lépett jégre, a tét a döntőbe jutás volt. Ennek szellemében jól kezdte csapatunk a találkozót, Gaitz Hanna a mérkőzés 8. percében vezetéshez juttatta csapatunkat. Erre gyorsan érkezett a hazai válasz, azonban a harmad vége előtt Gergely Dalma góljával újra nálunk volt az előny. A második harmad közepén Kerkovits Réka talált be, három perccel a vége előtt pedig Gergely Dalma állította be a 4:1-es végeredményt.

Szupermini tornák hétvégéje következik – heti utánpótlás előzetes

Piros, sárga és kék csapatunk is jégre lép vasárnap a magyar versenysorozat keretein belül. U16-os csapatunk a héten pihen, szombaton kezdetét veszi az U12-es Magyar Kupa. Heti utánpótlás mérkőzés előzetesünk következik.

 

U8

Legfiatalabb hokisainkból álló csapatainkból három is érdekelt lesz a hétvégén. A pirosak a Kisstadionban, a kékek Érdre, a sárgák pedig Óbudára utaznak. 

 

U10

Egy hét szünet után újra mérkőzések várnak minis játékosainkra. Kék csapatunk hazai rendezésű tornán fog részt venni szombaton a Tüskesátorban. 

 

U12

Szombaton kezdetét veszi a Magyar Kupa versenysorozat. Pirates csapatunk elsőként a Lehel HC, majd a Zempléni Hiúzok ellen fog jégre lépni. Vasárnap Vikings együttesünk utazik Szegedre. 

Roczanov Zsolték múlt héten a Győr vendégei voltak, azonban nem sikerült pontokat szerezni a zöld-fehérektől. Edzőnk így értékelte a múlt heti találkozót: “Azt kaptuk amit megérdemeltünk, az egész heti munkamorál és magatartás elmaradt az elmúlt időszakban nyújtottól, ez rá is tette a bélyegét a mérkőzésre. Mindig azt mondom a gyerekeknek amit annak idején nekem mondott az egyik edzőm, “Amilyen az edzés olyan lesz a meccs is” és ez ismét beigazolódott mint mindig. Azt ki kell emeljem hogy ezen a meccsen négy játékos is az U10-től érkezett hozzánk, hála az U10-es edzői stáb hatékony és minőségi munkájának. Az hogy már most tudunk a kék bajnokságban bevetni alsóbb korosztályból érkező játékosokat az nekik köszönhető. Ebből a mérkőzésből levontuk a tanulságot és jövő héttől újult erővel állunk bele az előttünk álló kihívásokba.”

 

U14

Folytatódnak az U14-es bajnokság helyosztó mérkőzései. Csütörtökön Szombathelyre látogat Knights csapatunk, szombaton pedig mindkét együttesünk hazai pályán lép jégre. Warriors csapatunk a VSD Párducokat, Francsics Bencéék pedig az UTE A2 csapatát fogadják. 

 

U18

Lezárult a bajnokság alapszakasza. Sajnos a Kárpáti Farkasok elleni mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, így a héten osztályozó mérkőzések várnak a fiúkra az Egerszegi Titánok ellen. Szombaton a Tüskesátorban, vasárnap pedig Egerszegen lép jégre a csapat.

 

U25 női

U25-ös női csapatunk hétfőn lejátszotta utolsó elődöntős mérkőzését, ahol a MAC Marilyn csapatát 4:1-re legyőzve sikeresen továbbjutott a bajnokság döntőjébe.

Kövessétek figyelemmel csapatainkat és szurkoljatok nekik ezen a héten is. Közösségi média platformjainkon folyamatosan frissítéseket és eredményeket osztunk meg, így érdemes követni oldalainkat.

Hajrá HKB!

Szupermini tornák hétvégéje – heti mérkőzés előzetes

Vasárnap három szupermini csapatunk is tornán fog részt venni. Kék csapatunk hazai pályán játszik délelőtt, a sárga és piros együttesünk pedig Dunakeszire fog utazni. Emellett a többi utánpótlás korosztályban is mozgalmas hétre lehet számítani. Heti mérkőzés előzetesünk következik. 

 

U8

Ahogy azt a cikk bevezetőjében is említettük, mindhárom csapatunkra izgalmas mérkőzések várnak a héten. A kékek hazai pályán fognak szerepelni, míg sárga és piros csapatunk is Dunakeszire fog utazni. A tornák menetrendjei elérhetőek a Magyar Jégkorong Szövetség honlapján

 

U10

A legutóbbi, hazai rendezésű EMHL torna után ismét jégre lép csapatunk a nemzetközi tornasorozat keretében. A következő állomás ezúttal Szlovákiában, Nagyszombat városában kerül megrendezésre. Ellenfeleink a Gladiators Trnava, St. Pölten Tigers és a HC Brumov-Bylnice lesznek. 

Piros csapatunk szombaton az FTC csapatánál vendégeskedik, az ellenfelek a hazai együttes mellett a MAC és a B-Villámok SE lesznek.

 

U12

Vikings csapatunkra házon belüli edzőmérkőzés vár U14-es korosztályunk játékosaink ellen.

 

U14

Tovább folytatódnak a középszakasz küzdelmei Warriors és Knights együttesünk számára is. Elsőként csütörtökön hazai pályán fogadják a Győr csapatát Ungár Rebekáék, majd szombaton a Hatvani Gigászok lesznek Warriors együttesünk ellenfelei. Francsics Bencéék szombaton Óbudára látogatnak. 

 

U16

A középszakasz végéhez ért Gömöri Norbert együttese, utolsó ellenfelük a Székelyföldi Jégkorong Akadémia lesz szerda este a Tüskesátorban. Sok múlik majd az utolsó fordulókon, hiszen mind a hat csapat fej-fej mellett halad egyelőre a középszakaszban, így még szinte bárhogy alakulhat a tabella állása.

 

Női U25

A női U25-ös bajnokságban is megkezdődött a rájátszás. Elődöntős ellenfelünk a MAC Marily csapata lesz, ez első találkozót vasárnap rendezik a Kisstadionban. A szezon során eddig kétszer találkoztak a felek, a pontokon eddig fele-fele arányban osztoztak. A párharc két nyert mérkőzésig tart.

 

Kövessétek figyelemmel csapatainkat és szurkoljatok nekik ezen a héten is. Közösségi média platformjainkon folyamatosan frissítéseket és eredményeket osztunk meg, így érdemes követni oldalainkat.

 

Veretlenül zárta U10-es csapatunk az EMHL tornát – Heti utánpótlás összefoglaló

Vasárnap a Tüskesátor adott otthont az Euro Mini Hockey League fordulójának, ahol U10-es csapatunk remek teljesítményt nyújtva, veretlenül zárta a napot. Emellett több korosztályos együttesünk is pályára lépett, ezeknek a mérkőzéseknek az összefoglalója következik. 

 

U8

Szupermini piros csapatunk vasárnap a Megyeri úti jégcsarnokban lépett jégre, ellenfeleink a MAC, UTE 2 és a Táti Tigrisek voltak. Nagyon jó hangulatban telt az esemény, játékosaink pedig remek teljesítményt nyújtottak.

 

U10

Szintén dicsérendő U10-es sárga és kék csapatunk teljesítménye, akik hétvégén a Tüskesátorban léptek jégre. Sárga csapatunk a magyar bajnoki rendszer keretein belül, még kék együttesünk vasárnap az EMHL tornasorozat részeként versenyzett. Utóbbiban számolják az eredményeket, így elmondhatjuk, hogy csapatunk remek teljesítményt és magabiztos játékot mutatva, 100%-os mérleggel zárta a hétvégét. Szlovák és magyar ellenfelekkel is megmérkőztek a gyerekek, összesen hat alkalommal hagyhatták el győztesen a jeget. 

 

U14 

Knights csapatunk számára szünetelt a bajnokság középszakasza, azonban Warriors játékosaink két alkalommal is versenyzett a héten. Elsőként hazai pályán fogadtuk csütörtökön a Szigeti Bikákat, majd vasárnap Szekszárdra látogattak Ungár Rebekáék. Pontokat ezúttal nem sikerült szerezni, így csapatunk az M5-ös csoport negyedik helyéről várhatja a folytatást.

 

U16

Folytatta az előző héten megkezdett jó szereplését U16-os csapatunk. Ezúttal az alapszakasz során előttünk végzett KASI volt az ellenfél. Jól indult a mérkőzés, már a 14. percben három gólos előnyre tett szert csapatunk. A folytatásban sikerült felzárkózni  a kaposvári csapatnak, a második harmad végén 3:2 állt az eredményjelzőn. A záró játékrészben sikerült eldöntenie csapatunknak a mérkőzést, magabiztos játékkal, négy gólt szerezve állították be a srácok a 7:2-es végeredményt. 

Kövessétek figyelemmel csapatainkat és szurkoljatok nekik ezen a héten is. Közösségi média platformjainkon folyamatosan frissítéseket és eredményeket osztunk meg, így érdemes követni oldalainkat.

 

Hajrá HKB!

Vasárnap EMHL tornát rendezünk – heti mérkőzés előzetes

Most hétvégén a Tüskesátor fog otthont adni az U10-es EMHL bajnoki sorozat következő állomásának. A héten több korosztályban is szünetelnek a küzdelmek, de így is sok csapatunk pályára fog lépni. Heti mérkőzés előzetesünk következik.

 

U8

Piros csapatunk vasárnap a Megyeri úton fog szerepelni tornán, az esemény menetrendje itt érhető el.

 

U10

Izgalmas hétvége vár korosztályunkra, hiszen két csapatunk is hazai jégen fog majd versenyezni. Sárga együttesünk a magyar bajnoki rendszer keretein belül lép jégre szombaton, míg a kék csoportunk az EMHL tornasorozat következő állomásán lesz érdekelt.
A sárgák ellenfelei a Jégkert SE, RTK Vasló U10 és az FTC-Telekom lesznek.

A kékekre újra komoly nemzetközi megmérettetések várnak. Legutóbb az Érdi Jégcsarnokban vettünk részt EMHL tornán, ezúttal pedig egyesületünk pályája fog otthont adni a rangos utánpótlás eseménynek. Nyolc mérkőzés vár összesen csapatunkra, ellenfeleink a HC Petržalka 2010, MAC Budapest, Dunaújváros és a St. Pölten Tigers lesznek.

 

U12

Vasárnap az EMHL tornát megelőzően U12-es játékosaink fognak jégre lépni. Pirates csapatunk a Lehel HC együttesét fogadják majd a Tüskesátorban.

 

U14

Knights csapatunk számára szünetel a bajnokság középszakasza, azonban Warriors játékosaink kétszer is jégre léphetnek a héten. Elsőként mi fogadjuk csütörtökön a Szigeti Bikákat, majd vasárnap Szekszárdra látogatnak Ungár Rebekáék. A legutóbbi Vasas SC B elleni találkozón sikerült győztesen elhagyni a jeget a mieinknek, remélhetőleg sikerül a jó formát átmenteni az eheti mérkőzésekre is.

 

U16

U16-os játékosaink számára tovább folytatódik a múlt héten megkezdett középszakasz, ezúttal az alapaszakaszban a B1-es csoport első helyét megszerző KASI lesz az ellenfél, így mindenképp szoros mérkőzésre számíthatnak szombaton a Tüskesátorba kilátogató nézők.

Kövessétek figyelemmel csapatainkat és szurkoljatok nekik ezen a héten is. Közösségi média platformjainkon folyamatosan frissítéseket és eredményeket osztunk meg, így érdemes követni oldalainkat.

Hajrá HKB!

Győzelemmel kezdte U16-os csapatunk a középszakaszt – Heti utánpótlás összefoglaló


Győzelemmel kezdték U16-os játékosaink a bajnokság középszakaszát. Utánpótlás csapataink heti mérkőzés összefoglalója következik.

 

U8

Szupermini sárga csapatunk vasárnap a Tüskesátorban lépett jégre, ellenfeleink a Goodwill Pharma Szeged, MAC Budapest és a Szekszárdi Jégmadarak voltak. Nagyon jó hangulatban telt az esemény, játékosaink pedig remek teljesítményt nyújtottak.

 

U10

Szintén dicsérendő U10-es kék csapatunk teljesítménye, akik vasárnap Debrecenbe utaztak. Ugyan hivatalosan nem számolják még az eredményeket ebben a korosztályban, annyit elárulhatunk, hogy mind az edzők, mind pedig a játékosok büszkék lehettek a csapat által nyújtott teljesítményre.

Piros, főként a Bárdos sportosztályból álló tanulóink alkotta csapataink is jégre léptek pénteken, ők a Tüskesátorban vettek részt tornán.

 

U14 

Warriors csapatunk csütörtökön a KSI otthonában kezdte meg a középszakasz küzdelmeit, azonban nem sikerült pontokat szerezni. (5:0) Szombaton aztán sikerült javítani, a Vasas Jégcentrumban 4:2-es sikert aratott csapatunk. Knights együttesünk vasárnap az osztrák Vienna Capitals csapatát fogadta. Hiába vezetett két góllal is a HKB, a találkozó végén mégis a vendég csapat örülhetett. (2:3) 

 

U16

A középszakasz első állomásaként Székesfehérvárra utazott csapatunk. A bajnokság kvalifikációs szakaszában már találkozott egymással a két együttes, akkor végül büntetőlövésekkel maradt alul csapatunk. Pénteken azonban sikerült visszavágni a szezon elején elszenvedett verességért, Sárai-Szabó Miklós, Szakolczi Ádám és Eleki Tibor Marcell góljaival 3:1-re győzedelmeskedett csapatunk.

 

U18

U18-as csapatunk két mérkőzést is játszott a héten. Kezdésként csütörtökön hazai pályán fogadtuk a listavezető dunaújvárosi csapatot, majd szombaton a Győr érkezett a Tüskesátorban. Mindkét mérkőzésen vendég siker született, ezáltal lejjebb csúszott csapatunk a pontlista ötödik helyére. 

Eredmények:
HKB – DAB 0:4
HKB – Győr 3:5

 

Kövessétek figyelemmel csapatainkat és szurkoljatok nekik ezen a héten is. Közösségi média platformjainkon folyamatosan frissítéseket és eredményeket osztunk meg, így érdemes követni oldalainkat.

 

Hajrá HKB!

Pénteken kezdetét veszi az U16-os középszakasz – Heti utánpótlás mérkőzés előzetes

Gömöri Norbert játékosai számára is kezdetét veszi pénteken a bajnokság középszakasza, első ellenfelük az IOGJA lesz. Heti utánpótlás mérkőzéseink előzetese következik. 

 

U8

Szupermini sárga csapatunk vasárnap a Tüskesátorban lép jégre, ellenfeleink a Goodwill Pharma Szeged, MAC Budapest és a Szekszárdi Jégmadarak lesznek. 

 

U10

U10 kék csapatunk a múltkori eredményes ajkai és EMHL szereplés után most Debrecenbe utazik. A szombati torna menetrendje itt érhető el.

Piros, főként a Bárdos sportosztályból álló tanulóink alkotta csapatunk péntek délelőtt hazai jégen lép jégre.

 

U14 

Elsőként Warriors csapatunk lép jégre csütörtökön a KSI otthonában, majd szombaton a Vasas Jégcentrumba látogatnak Ungár Rebekáék. A középszakasz M5-ös csoportjában ezek lesznek az első mérkőzéseink, összesen pedig 7 mérkőzés vár majd együttesünkra a bajnokság ezen szakaszában. 

Knights csapatunk is játszik mérkőzést a héten, hokisaink a Vienna Capitals utánpótlás gárdáját fogadják vasárnap hazai pályán. 

 

U16

A középszakasz első állomásaként Székesfehérvárra utazik csapatunk. A bajnokság kvalifikációs szakaszában már találkozott egymással a két együttes, akkor végül büntető lövésekkel maradt alul csapatunk. 

 

U18

U18-as csapatunk két mérkőzést fog játszani a héten, kezdésnek csütörtökön hazai pályán fogadjuk a DAB együttesét, majd szombaton a Győrt látjuk vendégül. Csütörtöki ellenfelünk jelenleg magabiztosan vezeti a B1-es csoport tabelláját, a Győr pedig két ponttal lemaradva mögöttünk az ötödik helyen áll. 

 

Kövessétek figyelemmel csapatainkat és szurkoljatok nekik ezen a héten is. Közösségi média platformjainkon folyamatosan frissítéseket és eredményeket osztunk meg, így érdemes követni oldalainkat.

Hajrá HKB!