Mérkőzés eredmények – értékelők

Izgalmas és fontos mérkőzésekben gazdag hétvége áll csapataink mögött. Míg a legkisebbek tornákon vettek részt addig az U14 A és az U16 középszakasz lezárult és mindkét csapatunk a legjobb 8 csapat közé jutott. A héten már el is kezdődnek a negyeddöntők.

Alább a vezetőedzők és edzők gondolatait olvashatjátok a múlt heti mérkőzésekről.

 

2023.01.28. Szombat

U8 Piros Torna – Dunaújváros

Vitárius Károly, vezetőedző:

„A HKB U8 csapatai közül a mostani hétvégén a legkisebbeknek, kezdőknek volt torna lehetőségük Dunaújvárosban. Maximális létszámmal készültünk, de sajnos a betegségek közbeszóltak, így csak 7 játékossal és 2 kapussal tudtunk utazni a tornára. Maroknyi csapatunk viszont nagyon komolyan teljesített. Végig lelkesen, teljes odaadással játszottak 4 mérkőzésen keresztül, ami kis létszámnál nem kis teljesítmény. Volt első tornán szereplő játékosunk és volt, aki első gólját szerezte hivatalos tornán. Kapusaink is nagyban hozzájárultak a sikeres szerepléshez.”

 

U10 Piros Torna – Kisstadion

Egyedi Noémi, edző:

„Szombaton a Kisstadionba látogattunk el a piros csapattal, ahol 4 mérkőzést játszottunk. Jó volt látni, hogy egyre több játékos mer többet vállalni, ami megmutatkozott a passzjátékon és az egyéni megmozdulásokon is. Továbbá a gyerekek sokat korcsolyáztak és némelyikük igen okos döntéseket hozott a játék során. A torna során rengeteg gólt is tudtunk szerezni. Összeségében mindenki megtette a tőle telhetőt a tornán, így büszke vagyok minden játékosra.”

 

Ajka – HKB U14 Knights (5-3) / HKB U14 Knights – FTC (5-7)

Francsics Bence, vezetőedző:

„A Héten két mérkőzést is játszottunk. Csütörtökön az Ajka csapatával csaptunk össze, akikkel idén eddig csak a kvalifikációban találkoztunk. Akkor ők voltak eredményesebb, így volt miért visszavágnunk. Szinte az egész mérkőzésen dominálni tudtunk és 5-3-as győzelemmel zártuk a mérkőzést, viszont vegyes érzelmeim vannak ezzel kapcsolatban, mivel tudom, hogy sokkal több van ebben a csapatban.

A szombati FTC elleni mérkőzés mindkét csapat számára fontos volt, mivel itt dőlt el ki jut be 5. helyen a rájátszásba. A szezon eddigi legizgalmasabb és leggyorsabb meccsét játszottuk. Sajnos többször is elengedtük az ellenfelet, viszont ami becsülendő a játékosokban, hogy egyszer sem adták fel a gyerekek, többször is ki tudtunk egyenlíteni. A mérkőzés utolsó perceiben egy gólos hátrányban voltunk, a kapusunkat lehozva plusz egy mezőnyjátékossal több helyzetet is kitudtunk alakítani, sajnos egy eladott koronggal egy üres kapus góllal az FTC nyert. Így a 6. helyen jutottunk be a rájátszásba, ahol az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia csapata lesz az ellenfelünk.”

 

HKB U14 Warriors – Lehel HC (11-3)

Gömöri Norbert, edző:

„Szombat délelőtt a Lehel csapatát láttuk vendégül. Jól indult a mérkőzés nagy tempót diktáltunk és sikerült rengeteg helyzetet kialakítanunk. Szinte végig dominálni tudtunk és azt a hokit játszani, amit gyakorlunk. Jó volt viszont látni, amit megbeszéltünk meccs előtt. Mindenki odatette magát és remekül teljesítettünk egyénileg és csapatszinten is.”

 

HKB U18 – Kárpáti Farkasok (4-2) / HKB U18 – KSI (13-0)

Dorner Benjamin, vezetőedző:

„Csütörtökön a Kárpáti Farkasok csapatát fogadtuk. Nagyon magas tempóval kezdődött a mérkőzés, sikerült megszereznünk a mérkőzés első találatát. Jól tartottuk magunkat a megbeszéltekhez és további gólokat sikerült szerezniük a srácoknak. A meccs vége izgalmas lett, végül egy üres kapus góllal tudtuk lezárni a mérkőzést. Vasárnap az utolsó hazai alapszakasz mérkőzésünket a KSI ellen játszottuk. Velük könnyebb dolgunk volt és nagy arányú gólkülönbséggel tudtuk lezárni az alapszakaszt. Elégedett vagyok a mutatott játékkal és a srácok teljesítményével. Az U18 B1 alapszakasz csoport harmadik helyén végeztünk és várjuk, hogy elkezdődjön a középszakasz.”

 

2023.01.29. Vasárnap

U10 Kék torna – Mátyásföldi Jégcsarnok

„A hétvégén rendhagyó módon vasárnap játszott a KÉK csapatunk. Talán ennek köszönhetően nem találtuk a játékunkat. A Győr és a Vasas csapata magasabb szinten játszott, mint mi. A Sportországi Cápákkal két nagyon szoros meccset játszottunk, jó megoldások születtek támadásban és védekezésben egyaránt. Összességében a gyerek jól érezték magukat, mosollyal az arcukon zárták a napot.”

 

HKB U12 Pirates – Szekszárdi Jégmadarak

Nochta Kristóf, edző:

„Rendkívül büszkévé tett a vasárnapi mérkőzés. Kifejezetten nehéz helyzetben voltunk, ugyanis mindössze 13 mezőnyjátékossal tudtunk csak kiállni. Nem indult jól a meccs, ugyanis gyorsan kaptunk két gólt. Ennek ellenére nem adtuk fel, dolgoztunk tovább és igazi csapatként küzdöttünk. Olyan játékosaink vállaltak kulcsszerepet, akik korábban kevesebb lehetőséget kaptak. Ugyan papíron nem számolják U12-ben az eredményt és nem ez az elsődleges, viszont a gyerekek szempontjából nagyon jó, hogy végre a küzdés mellé párosult eredmény is.”

 

HKB U12 Vikings – DVTK Jegesmedvék

Roczanov Kristóf, vezetőedző:

„Nem úgy alakult a mérkőzés ahogy azt elterveztük. Az előző Miskolc elleni jól sikerült mérkőzés után a csapat nagy-része alanyi jogon várta a jó eredményt, nem dolgoztak meg érte, mint akkor. Hiányzott most a csapatból a tűz, ezt a Miskolc ki is használta és végig dominálta a meccset egy két rövid periódust kivéve. Ebből úgy érzem megtanulták a gyerekek is, hogy a jégkorongban nincsenek előre lejátszott mérkőzések, az nyer mindig, aki több munkát és küzdést tesz bele.”

 

DVTK – HKB U16 (4-1) / HKB U16 – UTE (5-2)

Takács Bence, edző:

„Pénteken Miskolcra utazott a csapat, ahol a DVTK elleni játszottunk. Ez egy jó tempójú találkozó volt. Mind a két csapat remekül védekezett, így az utolsó harmadig döntetlen volt az eredmény. Sajnos az utolsó játékrészben az ellenfél több helyzetet tudott kialakítani, amiből többet gólra is tudott váltani. Így a végén a hazai csapat örülhetett a 4-1-es sikernek.

Vasárnap hazai pályán játszhattunk az UTE ellen. Ezen a mérkőzésen múlt a nyolcba jutásunk. A csapaton látszott, hogy fontos nekik ez a meccs. A túlzott akarás miatt nem mindig a saját játékunkat játszottuk sok hibával, így szoros is volt a végéig az eredmény. Sok helyzetet tudtunk kialakítani a meccs folyamán, de sajnos ezek értékesítése nem ment tökéletesen. Végül sikerült 5-2-es győzelemmel zárni a találkozót. A csapat bejutott a legjobb 8 csapat közé, így negyeddöntőt játszunk majd a BJA U16-os csapata ellen.”

Hajrá HKB!

Navigáció