Így láttuk mi az EWHL Supercup Négyes Döntőt – Interjú Szilágyi Leventével és Huszák Alexandrával

 

A hétvégén rendezték meg az EWHL Supercup Négyes Döntőjét, ahol a HKB csapata ismét bajnokként hagyhatta el a pályát. Szilágyi Leventét, a csapat vezetőedzőjét kérdeztük, hogyan értékeli a hétvégi eseményeket:

„A hétvégén Memmingenben szerepeltünk az EWHL Supercup Négyes Döntőjében. Nagyon színvonalas torna volt, ilyen erős mezőny még korábban nem jött össze erre a sorozatra, ezért bátran kijelenthetem, hogy tényleg bármelyik csapat nyerhetett volna. Memmingen pedig tökéletes házigazdája volt ennek a tornának.

A német csapat ellen az első harmadban lassan vettük fel a mérkőzés tempóját, nagy nyomás alá helyeztek minket és emiatt hátrányba is kerültünk. A szünetben rendeztük a sorainkat és a második harmadtól kezdve átvettük az irányítást, a mi akaratunk érvényesült. 6-3ra sikerült nyernünk, de igazi küzdelmekkel teli playoff hoki volt. Ezenkívül erre a mérkőzésre körülbelül 600 szurkoló érkezett, ennek köszönhetően nagyon jó hangulatú volt az elődöntő.

A döntőbe a MAC csapatával kerültünk, ami egy igazi rangadó volt. Az első harmadban látszott még az előző napi mérkőzések fáradalma mind a két csapaton. A második harmadtól felgyorsult a játék, mindkét csapat végig keményen dolgozott, szinte az utolsó másodpercekig kiélezett volt a meccs. Nagyon jól és agresszívan védekeztünk, rengeteget blokkoltunk, sok 1-1 elleni párharcot megnyertünk. Sajnos sok ziccert kihagytunk, de így legalább még izgalmasabbra sikerült a mérkőzés. Nagyon büszke vagyok a lányokra, hiszen ismét megmutattuk, hogy milyen erős a csapategységünk és azt a győztes karaktert hoztuk, amit már sokszor megmutattunk a szezon során. Szerencsére a kitűzött célunkat elértük és a bajnoki címünket is sikerült megvédeni.

A szezonból hátra van még néhány OB1 és EWHL mérkőzés, ezért továbbra is keményen fogunk dolgozni, hogy mindkét bajnokságban sikeresek lehessünk. Nagyon sűrű a program a női vb és a még előttünk álló mérkőzések miatt. Megyünk tovább a megkezdett úton és mindig csak az előttünk álló feladatra és ellenfélre koncentrálunk.”

 

Huszák Alexandrát is megkérdeztük a hétvégével kapcsolatban:

„Egy nagyon szuper és sikeres Szuperkupa hétvégén vagyunk túl. Négy erős csapat jutott be a Final Fourba, ezért számítottunk rá, hogy minden mérkőzés nagyon nehéz lesz.

Az elődöntőt a Memmingen csapata ellen vívtuk, akikről nem volt túl sok információnk, de azzal tisztában voltunk, hogy néhány játékos tagja a német válogatottnak és külföldi légiósok is erősítik a csapatukat. Az első harmad nem igazán sikerült úgy ahogy elterveztük, emiatt vezetést is szereztek. A második harmadtól felvettük a saját tempónkat és a saját játékunkat tudtuk játszani, ami gólokban is megmutatkozott. Az utolsó harmadban pedig teljesen mi uraltuk a játékot. Szerencsére a sok néző, aki kilátogatott és drukkolt a hazai csapatnak sem tudott kizökkenteni minket. Összeségében egy nagyon pörgős elődöntőt sikerült megnyernünk.

A döntőbe a MAC csapatával kerültünk és tudtuk, hogy ez egy nagy derbi lesz. Nagyon jól ismerjük egymást, hisz az évek alatt már sokszor megmérkőztünk egymással. Szerintem mindkét csapatnál érezhető volt a szombati terhelés, hiszen sosem könnyű két egymást követő nap intenzív, hajtós mérkőzést játszani. Mindkét csapat keményen játszott, utolsó pillanatig kiélezett mérkőzés volt. Úgy gondolom, hogy ha a helyzeteinket jobban ki tudtuk volna kihasználni akkor nagyobb is lehetett volna a gólkülönbség.

Nagyon büszke vagyok a csapattársaimra, az edzőkre és a stábtagokra, hiszen egy nagyon családi közösséget sikerült létrehoznunk szeptember óta és ez szerintem a jégen is megmutatkozik, hogy mindenki képes a másikért küzdeni. Ez a hétvégi meccseken is látszódott, főként a blokkokban és párharcokban.

Örülök, hogy egy ilyen csapat tagja lehetek. Az első győzelmet szerencsére behúztuk, de még nagyon messze van a szezon vége. Természetesen most már a többi cél lebeg a szemünk előtt, aminek eléréséért tovább fogunk dolgozni holnaptól.”

Navigáció