Dr. Széplaki Attila előadása

Dr. Széplaki Attila, ortopéd szakorvos, aki a válogatott főorvosa már második előadását tartotta női csapatainknak. Mellette asszisztált a KMH csapatorvosa, Dr. Horváth Zsuzsanna is.

Mindkét előadás középpontjában a lányok felkészülése állt, ugyanis mindkét csapatunk bekerült az EWHL és a DEBL Final Four Tournamentbe, illetve a válogatott játékosok közben készülnek az áprilisban rendezendő hazai jégkorong világbajnokságra, ahol esély nyílik számukra az ‘A’ csoportba való feljutásra. Az előadások egy-egy prezentációból álltak, utánuk pedig interaktív keretek között beszélgettek. Téma az egészséges életmód, a sérülések, és az elsősegély nyújtás a jégpályán és az élet egyes területein, illetve a nagyobb megmérettetésekre való felkészülés volt. Továbbá kitértek a következőkre is: agyrázkódás, csonttörések, ficamok, szalagok sérülései. Fontos része volt a hidratáció és a regeneráció kérdésének átbeszélése.

Dr. Széplaki Attila bemutatta a lányoknak az elsősegélynyújtás fontos elemeit is. Ilyen volt például a stabil oldalfekvés, az újraélesztés, a Heimlich műfogás. Sok képet mutatott a lányoknak a leggyakoribb jégkorongos sérülésekről, és átbeszélték az egyes szituációkat, mikor a sérülés melyik szakaszában érdemes orvoshoz fordulniuk egy esetleges sérülésnél, balesetnél.

Az előadás rendkívül fontos volt a szezon ezen időszakában, hiszen a lányoknak hamarosan következik az EWHL Final Four, illetve az áprilisi Női Világbajnokság is, amelynek helyszíne Budapest, és a tét az A csoportba való feljutás. Az egy órás előadás interaktív volt, a doktor úr fontos kérdéseket vitatott meg a játékosokkal.

Ezúton is szeretnénk megköszönni Dr. Széplaki Attilának a közreműködést a lányok felkészülésében, és reméljük a közeljövőben ismét beszámolhatunk egy sikeres előadásról.

Hajrá KMH!

Kezdődik a DEBL szezon!

Holnap 12.20-kor a Tüskesátorban megkezdik lányaink a DEBL szezont. A horvát KHL Gric Zagreb/HK Siscia együttest fogadjuk hazai pályán.

Szilágyi Levente vezetőedző nyilatkozott a mérkőzés előtt:
„A lányok felkészültek a mérkőzésre, nagyon várják, és örülnek, hogy hazai pályán bizonyíthatnak először. A tavalyi évben egyszer játszottunk a holnapi ellenfelünkkel, akkor a lányok fegyelmezettek voltak, és gyönyörű játékot mutattak. A felkészülés remekül sikerült, így holnap egyértelműen a győzelem a cél!”

2018.10.07.

12.20

Tüskesátor

 

Mindenki jöjjön szurkolni!

HAJRÁ LÁNYOK!!!

HAJRÁ KMH!!!

EWHL győzelem!!!

EWHL: magabiztos Hokiklub Budapest győzelem

Az Elite Women’s Hockey League-ben játszó két budapesti csapat mérkőzött meg a mai napon. A Hokiklub Budapest az U25 Select csapatát fogadta ma kora délután a Tüskecsarnokban. A mérkőzésen a Hokiklub Budapest magabiztosan győzött.

Az első percben megszületett a Hokiklub vezető találata Gasparics Fanni révén. A második találatot Németh Bernadett jegyezte, a harmadikat Rónai Alexandra. A 15. percben a másik fővárosi csapat is betalált. Az első játékrészben még egy gólt sikerült a hazaiaknak ütni, Huszák Alexandra lőtte a pakkot a hálóba. A szünetre 4-1-es Hokiklub Budapest vezetéssel mehettek a csapatok pihenni.

A második harmad az U25 Select góljával indult. A hazai csapat a harmad során háromszor talált az ellenfél kapujába. Sorban Stacey Scott, Szamosfalvi Petra és Gasparics Fanni. A hazaiak magabiztos játékot mutattak, teljes mértékben az ő akaratuk érvényesült a mérkőzésen. Így a második játékrész 7-2-es hazai vezetéssel zárult.

A harmadik harmadban a Hokiklub játékosai ott folytatták, ahol a második részben abbahagyták, s tovább gyártották a gólokat. A 42. percben Horváth Tifani talált a kapuba, amelyet követett Dabasi Réka gólja. A harmadik harmad közepén az ellenfélnek sikerült még egy gólt lőnie. Az 53. percben Amie Varano szóló gólját láthatták a nézők. Az utolsó gólt a mérkőzésen a Hokiklub Budapest hátvédje, Sarah Knee szerezte egy gyönyörű pattintásból a kék vonalról.

Ezzel a Hokiklub Budapest lányai lejátszották első hazai EWHL mérkőzésüket, amit magabiztos győzelemmel zártak.

 

Végeredmény:

Hokiklub Budapest – U25 Select: 11-3

Gratulálunk lányok!

Szép volt Hokiklub Budapest!

Hétvégén ismét Női Magyar Kupa

Szeptember 15-16-án a Jégpalotában megrendezésre kerül a Női Magyar Kupa.

A KMH két csapattal, KMH Budapest 1 és KMH Budapest 2 néven fogja mérkőzéseit játszani.
A KMH Budapest 1 ellenfelei: MAC Budapest Marilyn, Angels NJSE, Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia
KMH Budapest 2 ellenfelei: FTC-Telekom, Hatvan Girls

Hét csapat verseng a kupa elnyeréséért, minden együttes összesen négy, napi két-két rövidített mérkőzést játszik. Szombaton a csoportmeccseket láthatják a szurkolók, majd a helyosztókat és elődöntőket vasárnap délelőtt tekinthetik meg. A döntő mérkőzés vasárnap 15 órakor kezdődik.

 

A szombati program

8:30 FTC-Telekom–KMH Budapest 2

10:00 KMH Budapest 1–Angels NJSE

11:30 KMH Budapest 2–FC Hatvan Girls

16:00 Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia–KMH Budapest 1

 

Mindenki jöjjön, és szurkoljunk együtt a lányainknak!!!

HAJRÁ KMH!!!

Finn Bajnok a Kärpät Oulun

A Kärpät Olulun nyerte a Liigát, vagyis a Finn Férfi Elit Ligát. A kiélezett párharcot a tavalyi győztes Tappara csapata ellen nyerték meg. A bajnokság rájátszásában az első három mérkőzését megnyerte az oului együttes, majd két vereség után a 6. találkozón véget vetett a párharcnak, s bezsebelte a bajnoki trófeát.

A patináns finn klubbal kiváló a kapcsolatunk, harmadik éve stratégiai partnerünk. Nemrégiben írtuk honlapunkon, illetve Facebook oldalunkon is, miszerint a II. KMH Kapustáborban is a Kärpät Olulun szakemberei segítették az edzők munkáját.

Ezúton is gratulálunk a győzelemhez!!!

Onneksi olkoon!!!

 

VILÁGBAJNOKI BRONZÉRMES A FELNŐTT NŐI VÁLOGATOTT

Április 8-14 között került megrendezésre a Divízió 1/A Női Világbajnokság Vaujanyban, Franciaországban. A magyar válogatott története legjobb helyezését érte el ezzel, hogy felállhatott a dobogó harmadik fokára, így előrelépett az országok ranglistáján is a 12. helyre.

A válogatott keretben 12 KMH-s játékosnak szurkolhattunk.

5 mérkőzés várt a lányokra a héten, amelyen sorra szép eredményeket értek el, végül 3 győzelemmel, és két vereséggel zárták a tornát.

A magyar válogatott mérkőzéseinek eredményei:

Április 8. Magyarország- Norvégia: 5-4

Április 9. Magyarország- Ausztria: 4-6

Április 11. Magyarország- Szlovákia: 8-1

Április 13. Magyarország- Franciaország: 1-2

Április 14. Magyarország- Dánia: 3-0

A világbajnokságot Franciaország nyerte, Ausztria végzett a második helyen.

A magyar lányok így a következő évben is a Divízió 1/A Világbajnokságon vesznek részt, és küzdenek meg azért, hogy az A csoportba kerülhessenek.

Gratulálunk a magyar Női Válogatottnak a remek szerepléshez, és a KMH-s lányoknak a szép teljesítményhez!

Négy ország csapatai mérkőztek meg a III. Méri Janka Emléktornán

Idén harmadik alkalommal került megrendezésre a Kanadai Magyar Hokiklub szervezésében a Méri Janka Emléktorna. Az esemény a három évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt fiatal kapus, Méri Janka előtt tiszteleg. A torna fő célja a kezdő női játékosok fejlesztése, illetve a minél több jégidő és mérkőzés biztosítása a fiatalok számára. A torna két helyszínen, a Tüskecsarnokban és a Tüskesátorban került megrendezésre március 30- április 1 között. A három napos rendezvényen idén több nemzet csapata, dánok, szlovákok, szerbek és magyarok mérték össze erejüket. A Méri Janka Emléktorna Európa egyik legnagyobb – főként utánpótlás korúak számára kiírt – női tornája, melyen közel 200 női játékos vett részt.

A torna díjátadója mindig gazdag a különdíjakban, így volt ez idén is.

Minden csapat edzője kiválasztotta saját csapatának legjobb játékosát, ezen kívül a torna legjobb kapusát, legjobb hátvédjét, legtöbb pontot szerzett játékosát, és gólkirályát is díjazták. A csapatok kupát, az első három helyezett pedig ezen kívül éremdíjazásban is részesült.

Az idei tornára 8 csapat nevezett, akiket a szervezők két csoportra osztottak:

 

„A” csoport „B” csoport
Team Zvolen KMH
Hvidovre Ishockey Club Hatvani Gigászok
Gepárd Girls Angels NJSE
ifj. Ocskay Gábor JA Serbian Girls

 

Pénteken és szombaton kerültek megrendezésre a csoportmérkőzések. Vasárnap pedig a helyosztók:

Tüskecsarnok Tüskesátor
3. helyért: KMH – Ifj. Ocskay Gábor JA 7. helyért: Hatvani Gigászok – Team Hvidovre
Döntő: Serbian Girls – Team Zvolen 5. helyért: Angels NJSE – Gepárd Girls

 

A párharcok az alábbi eredménnyel zárultak:

  1. helyezett: Team Zvolen
  2. helyezett: Serbian Girls
  3. helyezett: Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia
  4. helyezett: KMH
  5. helyezett: Gepárd Girls
  6. helyezett: Angels NJSE
  7. helyezett: Hvidovre Ishockey Club
  8. helyezett: Hatvani Gigászok

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Köszönjük a fergeteges hangulatot a 3 nap folyamán!

HAJRÁ KMH !!!

Dörre Ádám interjú „MACI”

Következő játékosunk a magyar származású, de Svédországban született, és jelenleg is ott élő Dörre Ádám. E-sport körökben őt „MACI” néven ismerhetitek.

  1. Hogyan és mikor ismerkedtél meg az E-sporttal?

2011-ben találtam rá, egészen véletlen, egy magyar online focis közösségre, ahol szerveztek online bajnokságokat. A közösségi jó hangulat, illetve a bennem növekvő versenyszellem megfogott és azóta e-sportolok rendszeresen.

  1. Milyen játékokkal szoktál játszani?

Leginkább NHL és focival (PES) szoktam játszani. Akciós játékokból Metal Gear Solid rajongó vagyok, de olyan játékok is tetszenek ahol csapatban lehet játszani, mint például a Division vagy a Ghost Recon Wildlands.

  1. Honnan jött az NHL, illetve a jégkorong szeretete?

Mivel Svédországban születtem és itt ugye nagyon népszerű sport a hoki, ez volt az a sport, amit először néztem a tv-ben. Örök emlék marad az, amikor kisgyerekként apuval drukkoltunk a svédeknek a híres szovjetek ellen (Larionov, Makarov, Fetisov, Kazatonov).
12 évesen kaptam meg az NHL94 játékot Sega Mega Drive konzolon és nagyon megszerettem. Sokat játszottam egykét évig de később tiniként teljesen abbahagytam a játékot, és csak 30+ évesen tértem vissza ehhez. A hoki iránti szeretet miatt, 2014-ben létre hoztam egy online magyar NHL játék közösséget, ahol azóta is tevékenykedem.

  1. Mennyit edzel egy nap, egy héten (E-sport)?

Nagyon változó, de átlagban 2 órát edzek naponta. Van, hogy egy órát, de olyan is akad, amikor kettőnél többet tudok játszani.

  1. Mik a legjelentősebb sikereid, eredményeid ezen a területen?

NHL játékban 3 magyar bajnoki címem van (2014, 2015, 2017), 3 második helyezésem (2014, 2016, 2017), 1 VB ezüstöm (2014), illetve egy bronz (2015). Ezen kívül harmadik helyezést értem el a finn bajnokságban (2014), és a Champions Hockey League-ban (2016).

PES játékban 2011-2015 között különböző bajnokságokban szereztem 8 bajnoki címet a következő bajnokságokban: Copa America, Angol bajnokság, Olasz bajnokság, Holland bajnokság, Olimpia, Club League, illetve Holland bajnokság.

  1. Mivel foglalkozol a mindennapjaidban?

Kétgyermekes (6 és 8 évesek) apa vagyok. Göteborg belvárosában dolgozom egy informatikai cégnél. Szoftver teszt és Quality Assurance a foglalkozásom.

  1. Mit csinálsz az E-sporton kívül? Van-e más hobbid?

Két játékról szóló weboldalt/közösséget üzemelek (NHL KLUB HUNGARY és PES KLUB HUNGARY). Másik nagy hobbim a gitározás. 14 éves koromtól gitározom és leginkább spanyol klasszikus és flamenco zenét szoktam pengetni.

  1. Szoktál-e sportolni a valóságban, ha igen mit, hányszor egy héten?

Fiatalként fociztam keményen, de sérülés miatt 18 évesen abba kellet hagynom. Manapság otthon húzódzkodok egy chin-up rúdon, hiszen fontos a szellemi fittségem miatt is az aktív sportolás a mindennapokban, illetve amikor csak tehetem lépcsőn közlekedek, hogy a vérkeringésem is rendben legyen.

  1. Mesélj kérlek pár mondatban svédországi életedről.

Göteborgban születtem és itt éltem egész életem. Szüleim magyarok és igazából magyar az anyanyelvem de természetesen jobban kezelem a svéd nyelvet. Talán egyeseknek furán hangzik, de inkább magyarnak érzem magam, mint svédnek. Sok időt töltök a szeretett gyerekeimmel. A fiam karatézik, a lányom kosarazni szeret. Mivel a barátnőm is magyar származású, évente többször járunk Magyarországra látogatni rokonokat, barátokat.
A svéd jelenlegi hokibajnok épp göteborgi, így szoktunk néha kimenni az arénába szurkolni a Frölunda-nak. Játszani akkor szoktam miután lefeküdtek aludni a gyerekek. Szerencsére szeretik hallani amikor apu beszélget a haverokkal, így nem okoz problémát, hogy a barátokkal csevegek játék közben.

 

Boda András interjú „SZANO”

Játékosaink bemutatását Boda Andrással folytatjuk. A testvérpár fiatalabb tagja szintén nagy eredményekkel büszkélkedik. E-sport körökben őt „SZANO” néven ismerhetitek.

  1. Hogyan és mikor ismerkedtél meg az E-sporttal?

Az egész 1999-ben kezdődött, mikor megkaptam az első számítógépemet az NHL 99-el és a FIFA 99-el együtt. E két játék szeretete azóta is kitart, és előszeretettel irányítgatom kedvenceimet évről évre.

  1. Milyen játékokkal szoktál játszani?

Leginkább sport játékokkal szoktam játszani (NHL, FIFA, NFL), valamint az Assassin’s Creed az a játék, amiből egy részt se hagynék ki. Néha egy-két lövöldözős játék is előkerül feszültség levezetés céljából.

  1. Honnan jött az NHL, illetve a jégkorong szeretete?

Mint fentebb már említettem, az NHL volt az egyik első játékom és abban az időben még nem volt ekkora játék kínálat, így azzal kellett játszani, ami adott volt. Viszont azzal amennyit csak lehetett. A valódi jégkorong szeretetét az Alba Volánnak, a mai Fehérvár AV19-nek köszönhetem, ami fehérváriként talán nem olyan meglepő. Már gyerekkoromban is többször kijártunk a mérkőzéseikre.

  1. Mennyit edzel egy nap, egy héten (E-sport)?

Elég változó, de ha van éppen futó bajnokság, akkor heti 4-5 alkalommal napi 3 óra meg szokott lenni.

  1. Mik a legjelentősebb sikereid, eredményeid ezen a területen?

2-3 éve vagyok az NHL csoport tagja, ezalatt több elődöntőt és döntőt játszottam, illetve a legutóbbi (2017) NHL liga alapszakasz bajnoka is voltam.

  1. Mivel foglalkozol a mindennapjaidban?

Székesfehérváron dolgozom, mint transactional buyer, emellett utolsó éves vagyok a Szent István Egyetem Sörfőzőmester szakmérnök szakon, levelező képzésre járok.

  1. Mit csinálsz az E-sporton kívül? Van-e más hobbid?

Elsősorban sportolni szoktam, valamint sört főzni, amit eseti jelleggel meg is kóstolok, de szigorúan csak szakmai elhivatottságból.

  1. Szoktál-e sportolni a valóságban, ha igen mit, hányszor egy héten?

17 évig futballoztam versenyszerűen, amivel egy sérülés miatt fel kellett hagynom 2-3 évvel ezelőtt. Azóta elkezdtem boxolni, és heti 3 alkalommal járok edzésekre, de szinte bármilyen sportra nyitott vagyok. Segít a koncentrációban, illetve hosszabb ideig tudok figyelni, ha folyamatosan sportolok.

Boda Győző interjú „HAKAMI”

Első játékosunkat szeretnénk nektek bemutatni Boda Győző személyében. 2017. decemberében megnyerte az NHL bajnokságot. Sokat edz, de azért marad másra is ideje a mindennapokban. E-sport köröben őt „HAKAMI” néven ismerhetitek. Ismerjétek meg Győzőt!

  1. Hogyan és mikor ismerkedtél meg az E-sporttal?

Azt hiszem az NHL98 volt az első a sorozatból amivel játszottam, természetesen még PC-n. Az NHL08 volt az utolsó ami megjelent PC-re, így azzal játszottam kb. 2010-ig. Ezt követően némi szünet következett, majd 2012-ben megvásároltam első konzolomat, egy xbox360-at és az NHL volt az egyik első játék amit megvásároltam hozzá. Azóta folyamatosan játszom az NHL szériával, annyi változással, hogy a PS4 megjelenésével átnyargaltam a konkurens márkához. Nagyjából 2013-tól játszom online bajnokságokat. Kezdetben szlovákiai magyarok kis közössége fogadott be, majd a PS4-re való áttérésem után rátaláltam az NHL Klub Hungary-ra. Az e-sport elnevezés, számomra sokáig ismeretlen volt, kb. 1 éve hallottam ezt a kifejezést.

  1. Milyen játékokkal szoktál játszani?

Kedvenc játékaim az NHL mellett a GTA és Assassin’s Creed széria, de ezek mellett szoktam még játszani a The Division, a Ghost Recon Wildlands, a Red Dead Redemption, és a Maddennel is.

  1. Honnan jött az NHL, illetve a jégkorong szeretete?

Kb. 10 éves koromban vitt ki édesapám a székesfehérvári jégcsarnokba és egyből megtetszett ez a pörgős, kemény, látványos játék. Később a középiskolás barátaimmal kezdtünk kijárni a mérkőzésekre és végérvényesen beleszerettünk a játékba. Ezt követően 17 évig voltam bérletese a Fehérvári jégkorong csapatnak. Az itthoni rendezésű világbajnokságokra is igyekszem kimenni, ha nem is minden mérkőzésre, de párat megtekintek a helyszínen. Illetve a tavalyi Kijevi világbajnokságra is elkísértem a válogatottat.

  1. Mennyit edzel egy nap, egy héten (E-sport)?

Ezt nagyban befolyásolja a rendelkezésre álló szabadidő is, de átlagban napi 3-4 óra.

  1. Mik a legjelentősebb sikereid, eredményeid ezen a területen?

Ezüst és bronzérmek mellett 2 bajnokságot sikerült nyernem. Legemlékezetesebb a 2017. decemberében Macival lejátszott döntő volt, melyet 7 izgalmas mérkőzésen 4-3-as összesítéssel sikerült megnyernem.

  1. Mivel foglalkozol a mindennapjaidban?

Egy székesfehérvári barkácsboltban (Csavar-Akku Kft.) intézem a beszerzéssel kapcsolatos ügyeket.

  1. Mit csinálsz az E-sporton kívül? Van-e más hobbid?

Szeretek olvasni, zenét hallgatni, olykor koncertekre járni. Az egyik legkedvesebb hobbim azonban a házi sörfőzés. Öcsémmel nagy lelkesedéssel főzzük a különböző söröket, ő ezt is tanulja felsőfokon. Illetve, egy hobbim a motorozás. Tavaly sikerült megszereznem az A-s jogosítványt, így már nagyon várom a jó időt.

  1. Szoktál-e sportolni a valóságban, ha igen mit, hányszor egy héten?

Fontosnak tartom a mondást, ép testben ép lélek, ezért mindenkinek ajánlom a folyamatos fizikai aktivitást. Amikor csak tudok, szakítok időt a sportra, hiszen a folyamatos ülő munka miatt törődnöm kell az egészségemmel. Ezen kívül, amikor csak tudok, kimozdulok a levegőre. A motorozás segít a kikapcsolódásban, illetve remek fizikumot ad.