Boda Győző interjú „HAKAMI”

Első játékosunkat szeretnénk nektek bemutatni Boda Győző személyében. 2017. decemberében megnyerte az NHL bajnokságot. Sokat edz, de azért marad másra is ideje a mindennapokban. E-sport köröben őt „HAKAMI” néven ismerhetitek. Ismerjétek meg Győzőt!

  1. Hogyan és mikor ismerkedtél meg az E-sporttal?

Azt hiszem az NHL98 volt az első a sorozatból amivel játszottam, természetesen még PC-n. Az NHL08 volt az utolsó ami megjelent PC-re, így azzal játszottam kb. 2010-ig. Ezt követően némi szünet következett, majd 2012-ben megvásároltam első konzolomat, egy xbox360-at és az NHL volt az egyik első játék amit megvásároltam hozzá. Azóta folyamatosan játszom az NHL szériával, annyi változással, hogy a PS4 megjelenésével átnyargaltam a konkurens márkához. Nagyjából 2013-tól játszom online bajnokságokat. Kezdetben szlovákiai magyarok kis közössége fogadott be, majd a PS4-re való áttérésem után rátaláltam az NHL Klub Hungary-ra. Az e-sport elnevezés, számomra sokáig ismeretlen volt, kb. 1 éve hallottam ezt a kifejezést.

  1. Milyen játékokkal szoktál játszani?

Kedvenc játékaim az NHL mellett a GTA és Assassin’s Creed széria, de ezek mellett szoktam még játszani a The Division, a Ghost Recon Wildlands, a Red Dead Redemption, és a Maddennel is.

  1. Honnan jött az NHL, illetve a jégkorong szeretete?

Kb. 10 éves koromban vitt ki édesapám a székesfehérvári jégcsarnokba és egyből megtetszett ez a pörgős, kemény, látványos játék. Később a középiskolás barátaimmal kezdtünk kijárni a mérkőzésekre és végérvényesen beleszerettünk a játékba. Ezt követően 17 évig voltam bérletese a Fehérvári jégkorong csapatnak. Az itthoni rendezésű világbajnokságokra is igyekszem kimenni, ha nem is minden mérkőzésre, de párat megtekintek a helyszínen. Illetve a tavalyi Kijevi világbajnokságra is elkísértem a válogatottat.

  1. Mennyit edzel egy nap, egy héten (E-sport)?

Ezt nagyban befolyásolja a rendelkezésre álló szabadidő is, de átlagban napi 3-4 óra.

  1. Mik a legjelentősebb sikereid, eredményeid ezen a területen?

Ezüst és bronzérmek mellett 2 bajnokságot sikerült nyernem. Legemlékezetesebb a 2017. decemberében Macival lejátszott döntő volt, melyet 7 izgalmas mérkőzésen 4-3-as összesítéssel sikerült megnyernem.

  1. Mivel foglalkozol a mindennapjaidban?

Egy székesfehérvári barkácsboltban (Csavar-Akku Kft.) intézem a beszerzéssel kapcsolatos ügyeket.

  1. Mit csinálsz az E-sporton kívül? Van-e más hobbid?

Szeretek olvasni, zenét hallgatni, olykor koncertekre járni. Az egyik legkedvesebb hobbim azonban a házi sörfőzés. Öcsémmel nagy lelkesedéssel főzzük a különböző söröket, ő ezt is tanulja felsőfokon. Illetve, egy hobbim a motorozás. Tavaly sikerült megszereznem az A-s jogosítványt, így már nagyon várom a jó időt.

  1. Szoktál-e sportolni a valóságban, ha igen mit, hányszor egy héten?

Fontosnak tartom a mondást, ép testben ép lélek, ezért mindenkinek ajánlom a folyamatos fizikai aktivitást. Amikor csak tudok, szakítok időt a sportra, hiszen a folyamatos ülő munka miatt törődnöm kell az egészségemmel. Ezen kívül, amikor csak tudok, kimozdulok a levegőre. A motorozás segít a kikapcsolódásban, illetve remek fizikumot ad.

Navigáció