Közös karácsonyi edzés és adománygyűjtés

Női csapataink ünnepi hangulatban várják a Karácsonyt. Néhány nappal az ünnepek előtt felnőtt EWHL, DEBL és Girls/WDT csapatunk közös edzésen vett részt, ahol a kicsik elleshettek néhány trükköt a kupagyőztes lányoktól.

A lányok az örömhokin túl gondoltak a rászorulókra is. Gyűjtést szerveztek a nélkülöző családoknak, ahol tartós élelmiszereket, játékokat, ruhákat, tisztítószereket gyűjtöttek, amit aztán az EWHL csapat két tagja eljuttatott a Mikulásgyárba. Az ő munkásságuk nagyon figyelemreméltó, egész decemberben várják az adományokat, amit aztán szétválogatva elszállítanak az előzetesen jelentkező, rászoruló családoknak.

EWHL csapatunk két tagját, Németh Ancsát és Németh Bernit kérdeztük a gyűjtéssel, ünnepi készülődéssel kapcsolatban:

Volt már rá példa korábban is, hogy adományoztatok a rászorulóknak?

Ancsa: Igen, volt már példa, hogy korábban is adományoztunk, például az iskolában is minden évben volt az úgynevezett “cipős doboz akció”, ennek keretében is mindig sikerült rengeteg ajándékot összegyűjteni. De egész évben szoktunk segíteni rászorulóknak, kinőtt ruhákat, játékokat adományozunk.

Miért tartjátok fontosnak az adománygyűjtést?

Berni: Nagyon fontosnak tartjuk az adománygyűjtést, mert nagyon sok ember nem teheti meg, hogy játékokat vagy ruhákat vegyen a gyermekeinek, vagy esetleg magának. De nem csak az ajándékozásról van szó, hanem a megélhetésről, a mindennapi életről, sokan még ételt sem tudnak biztosítani családjuk számára.

Hogyan készültök a Karácsonyra?

Ancsa: December elején elkezdjük beszerezni a szükséges ajándékokat a családtagoknak, barátoknak. Karácsony közeledtével feldíszítjük a házat kívül, belül. Utolsó pár napban pedig karácsonyi sütik készülnek.

Mik a terveitek a szezon hátralévő részére?

Berni: A szezon hátralevő részére ugyan úgy készülünk a csapattal, mint eddig, szeretnénk a legjobb eredményt elérni az EWHL-ben is, csak úgy, mint a Supercupban. Közben pedig teljes erőbedobással készülünk a válogatott programokra is.