Az alapszakasz utolsó két mérkőzése következik – EWHL

Az EWHL alapszakaszának befejezése előtt két fontos mérkőzés áll még lányaink előtt. Elsőként szombaton St. Pöltenbe látogat női csapatunk, majd vasárnap hazai pályán fogadjuk a Neuberg Highlanders csapatát.

Előző hét szombaton ugyan megszakadt női csapatunk veretlenségi sorozata, de holnap a SKN Sabres St. Pölten együttese ellen találhatnak vissza a győztes útra lányaink. Csupán egyszer találkozott eddig egymással a két alakulat a szezon során, akkor egy szoros mérkőzésen végül a mieink örülhettek a három pontnak. Az osztrák csapat jelenleg a tabella negyedik helyét foglalja el, így mindenképp egy kiélezett összecsapásra lehet számítani. 

 

Vasárnap a Neuberg Highlanders csapata érkezik a Tüskesátorba. Az osztrákok a csupán két nyert mérkőzésükkel jelenleg a tabella hátsó felében helyezkednek el, így mondhatni kötelező a győzelem.

Az már biztos, hogy az alapszakaszt az első helyen zárja csapatunk, de ez a hétvége továbbra is kulcsfontosságú a rájátszás szempontjából. Fontos, hogy jó mérkőzéseket játszva készüljünk fel a következő szakaszra és visszanyerjük a múlt hétvégén kicsit megtört lendületünket. Mindkét találkozóról lesz közvetítés, a Sabres elleni mérkőzés az osztrák livestream oldalon, míg a vasárnapi egyesületünk Youtube csatornáján lesz követhető.

 

Hajrá HKB!

Szupermini tornák hétvégéje – heti mérkőzés előzetes

Vasárnap három szupermini csapatunk is tornán fog részt venni. Kék csapatunk hazai pályán játszik délelőtt, a sárga és piros együttesünk pedig Dunakeszire fog utazni. Emellett a többi utánpótlás korosztályban is mozgalmas hétre lehet számítani. Heti mérkőzés előzetesünk következik. 

 

U8

Ahogy azt a cikk bevezetőjében is említettük, mindhárom csapatunkra izgalmas mérkőzések várnak a héten. A kékek hazai pályán fognak szerepelni, míg sárga és piros csapatunk is Dunakeszire fog utazni. A tornák menetrendjei elérhetőek a Magyar Jégkorong Szövetség honlapján

 

U10

A legutóbbi, hazai rendezésű EMHL torna után ismét jégre lép csapatunk a nemzetközi tornasorozat keretében. A következő állomás ezúttal Szlovákiában, Nagyszombat városában kerül megrendezésre. Ellenfeleink a Gladiators Trnava, St. Pölten Tigers és a HC Brumov-Bylnice lesznek. 

Piros csapatunk szombaton az FTC csapatánál vendégeskedik, az ellenfelek a hazai együttes mellett a MAC és a B-Villámok SE lesznek.

 

U12

Vikings csapatunkra házon belüli edzőmérkőzés vár U14-es korosztályunk játékosaink ellen.

 

U14

Tovább folytatódnak a középszakasz küzdelmei Warriors és Knights együttesünk számára is. Elsőként csütörtökön hazai pályán fogadják a Győr csapatát Ungár Rebekáék, majd szombaton a Hatvani Gigászok lesznek Warriors együttesünk ellenfelei. Francsics Bencéék szombaton Óbudára látogatnak. 

 

U16

A középszakasz végéhez ért Gömöri Norbert együttese, utolsó ellenfelük a Székelyföldi Jégkorong Akadémia lesz szerda este a Tüskesátorban. Sok múlik majd az utolsó fordulókon, hiszen mind a hat csapat fej-fej mellett halad egyelőre a középszakaszban, így még szinte bárhogy alakulhat a tabella állása.

 

Női U25

A női U25-ös bajnokságban is megkezdődött a rájátszás. Elődöntős ellenfelünk a MAC Marily csapata lesz, ez első találkozót vasárnap rendezik a Kisstadionban. A szezon során eddig kétszer találkoztak a felek, a pontokon eddig fele-fele arányban osztoztak. A párharc két nyert mérkőzésig tart.

 

Kövessétek figyelemmel csapatainkat és szurkoljatok nekik ezen a héten is. Közösségi média platformjainkon folyamatosan frissítéseket és eredményeket osztunk meg, így érdemes követni oldalainkat.

 

Győzelem az U14-es középszakaszban – Heti utánpótlás összefoglaló

 

Szombat délután U14 Knights csapatunk is megszerezte első győzelmét a bajnokság középszakaszában. Az idősebb utánpótlás korosztályokban ezúttal nem sikerült győzelmeket szerezni.

 

U8

Szupermini piros csapatunk hétvégén a Vasas Jégcentrumba lépett jégre. Az eseményt a csapat vezetőedzője, Ales Gyula értékelte: “Legkisebbjeink a Vasas Jégcentrumban vettek részt piros, kezdő tornán. Sokaknak életük első tornája volt ez és bátran mondhatom, hogy nagyon élvezték és nagyon ügyesek voltak.”

 

U10

Ugyancsak dicsérendő U10-es kék csapatunk teljesítménye, akik hétvégén a Győri Jégsport Központban léptek jégre. Egyedi Noémi edző értékelése: “A hétvégén Győrben voltunk, ahol ismét 4 mérkőzést játszottunk. Először a Sportország majd a Győr, aztán az Ajka Óriások és ismét a Sportország ellen játszottunk. Kicsit álmoskásan kezdtünk az elején, de később mindenki fejben is megérkezett. A torna folyamán szép helyzeteket tudtunk kialakítani, amelyeket többnyire gólra is váltottunk. A passzjáték ismét szép volt, de még a pontosságon van mit fejleszteni. A kemény mérkőzések ellenére sikerült a fókuszt végig megtartani. Összességében mindenki nagyon jól érezte magát. A rendező csapatnak külön köszönjük a vendéglátást.”

 

U12

Pirates és Vikings csapatunk is idegenben lépett jégre vasárnap. Roczanov Zsolték Ajkán, Nochta Kristófék pedig Érden vendégeskedtek.

 

U14 

Knights és Warriors csapatunk is jégre lépett a héten. A hetet a lovagok nyitották csütörtökön a Tüskesátorban. Ekkor még nem sikerült a győzelem, de aztán szombaton a Győr csapata ellen sikerült javítani és megszerezni a középszakaszbeli küzdelmek első pontjait. A három megszerzett pontnak köszönhetően jelenleg a tabella ötödik helyét foglalja el csapatunk, a következő ellenfél pedig az OHA együttese lesz. Warriors csapatunknak ezúttal nem sikerült pontokat szerezni, ők legközelebb csütörtökön a Győr ellen lépnek jégre a Tüskesátorban. 

 

U16

Nem sikerült folytatni a nyerő szériát U16-os csapatunknak, elsőként pénteken a Szombathelyi Pingvinek, majd vasárnap a DEAC csapata ellen szenvedett vereséget csapatunk. Ennek következtében visszacsúszott együttesünk a tabella második helyére, azonban még mindig nyílt a küzdelem, sok múlik majd a csütörtöki SZJA U15 elleni találkozón. 

 

U18

Szoros mérkőzéseken, kétszer is a rendes játékidő letelte után előbb szétlövésekkel, majd hosszabbításban szenvedett vereséget ifjúsági csapatunk. Dorner Benjamin együttese jelenleg a tabella ötödik helyén áll. 

 

Kövessétek figyelemmel csapatainkat és szurkoljatok nekik ezen a héten is. Közösségi média platformjainkon folyamatosan frissítéseket és eredményeket osztunk meg, így érdemes követni oldalainkat.

 

Hajrá HKB!

Vereség a budapesti rangadón – EWHL

Női hokisaink hazai környezetben 3:1-re kikaptak a magyarországi rivális MAC Budapest csapatától. Edzői stábunknak továbbra is nélkülöznie kellett több kulcsjátékosát is, Kiss-Simon Franciska, Szelényi Nina, Ungár Rebeka és a bajnokság kanadai táblázatát vezető Madie Leidt is kénytelen volt kihagyni a szombati EWHL találkozót.

Nem kezdte csapatunk elég élesen a mérkőzést, ez pedig már a találkozó elején megbosszulta magát. (0:1) A harmad végehez érve aztán Báhiczki-Tóth találata közelebb hozta csapatunkat, 1:1-es állással mehettek pihenőre a felek.

A második játékrészben a kiállításoké és Tóth Zsófiáé volt a főszerep, hiszen több nagy helyzetet és egy büntetőt is hárítani tudott kapusunk. Az utolsó 20 percet szintén létszám hátrányban kezdte meg csapatunk, melyet a vendég együttes ezúttal ki is tudott használni, Horváth távoli lövése talált utat a kapuba. Öt perccel a vége előtt aztán Tóth hiába mutatott be több bravúrt is, a sokadik kipattanó korong ellen már ő is tehetetlen volt. (1:3)

A hétvégi botlás ellenére továbbra is 10 pontos előnnyel áll csapatunk a táblázat élén, a héten pedig a Sabres és a Neuberg Highlanders ellen térhetnek vissza a győzelmi útra a lányok.

A MAC Budapest érkezik szombaton a Tüskesátorba – EWHL

Vége felé közeledik már az EWHL bajnokság alapszakasza, csupán három mérkőzés van már hátra csapatunknak. A héten ez lesz a második találkozója a lányoknak, szerdán egy BJA elleni OB1-es mérkőzéssel hangolódtak játékosaink a hétvégére. 

Ugyan az alapszakasz elsőségünk már hetekkel ezelőtt eldőlt, a szezon hátralévő részében már minden mérkőzés rendkívül fontos jelentőséggel bír, így ebben a szellemben készült a csapatunk a héten a találkozóra. Városi riválisunk jelenleg a tabella hatodik helyéről várja a folytatást. Eddig háromszor találkozott egymással a két csapat a szezon során, lányaink célja a győzelmi széria megtartása. 

A mérkőzés 15:05-kor kezdődik és követhető Youtube csatornánkon is. 

 

Győzelem az Akadémia ellen – Női csapat

Több kulcsjátékos is hiányzott ugyan a keretből, de így is magabiztos győzelmet aratott női csapatunk a Budapest Jégkorong Akadémia felett. 

Hátvéd alakzatunkból betegség miatt kiesett Kiss-Simon Franciska és Lindsay Donovan, így helyüket két csatárunk, Báhiczki-Tóth Boglárka és Józsa Orsolya pótolta. Támadóink közül hiányzott Lucia Haluskova, azonban így is három csatársor állt Szilágyi Levente rendelkezésére. Kapunkban Tóth Zsófia kezdett. 

Már a mérkőzés elején sikerült több helyzetet is kialakítani, azonban az első gólig egészen a találkozó feléig kellett várni, ekkor Williams törte meg a jeget és szerezte meg a vezetést csapatunknak. A gól után Carlotta Regine váltotta Tóth Zsófiát a kapuban. Hamarosan érkezett a következő találat, egy emberelőnyös lövést követően Dabasi kotorta be a korongot Milibák kapujába. 

Kétgólos előnyről kezdte meg csapatunk az utolsó játékrészt. A harmad egy kiállítással kezdődött, majd nem sokkal később Koncz indítására Williams korcsolyázott rá, lövése pedig utat talált a hazai kapuba. Három perccel a vége előtt aztán Strobl korongja lepte meg a hazaiak kapusát, beállítva ezzel a 0:4-es végeredményt. Tóth 6, Regine pedig 7 lövést hárított.

A győzelemnek köszönhetően bebiztosította csapatunk az alapszakasz első helyét, amelyből már csak egy mérkőzés van hátra, utána pedig a helyosztók következnek. Szombaton az EWHL pontvadászata folytatódik, ellenfelünk a MAC Budapest együttese lesz. A találkozó 15:05-kor fog kezdődni a Tüskesátorban. 

A BJA ellen folytatódik az OB1-es alapszakasz – Női csapat

A válogatott szünet után ma már újra csapatunkkal edzettek a keretbe kiválasztott játékosaink, holnap pedig a BJA ellen lépnek jégre a lányok a Tüskesátorban, az OB1-es bajnokság keretein belül. 

Az akadémiai csapattal már több alkalommal is találkoztunk a szezon során, kétszer az EWHL, egyszer pedig a magyar bajnokság során. Mindhárom alkalommal HKB győzelem született, azonban nem szabad leírni a többnyire fiatalok alkotta együttest, hiszen a szezon során már több nagycsapat dolgát is megnehezítették. 

Egy győzelemmel bebiztosíthaja csapatunk az alapszakasz elsőségét. A BJA számára is fontosnak ígérkezik a mérkőzés, hiszen ők a tabella második helyéért vannak még szoros versenyben a MAC Budapest csapatával.

A mérkőzés este 19:15-kor kezdődik a Tüskesátorban és online is követhető lesz ezen a linken.

Veretlenül zárta U10-es csapatunk az EMHL tornát – Heti utánpótlás összefoglaló

Vasárnap a Tüskesátor adott otthont az Euro Mini Hockey League fordulójának, ahol U10-es csapatunk remek teljesítményt nyújtva, veretlenül zárta a napot. Emellett több korosztályos együttesünk is pályára lépett, ezeknek a mérkőzéseknek az összefoglalója következik. 

 

U8

Szupermini piros csapatunk vasárnap a Megyeri úti jégcsarnokban lépett jégre, ellenfeleink a MAC, UTE 2 és a Táti Tigrisek voltak. Nagyon jó hangulatban telt az esemény, játékosaink pedig remek teljesítményt nyújtottak.

 

U10

Szintén dicsérendő U10-es sárga és kék csapatunk teljesítménye, akik hétvégén a Tüskesátorban léptek jégre. Sárga csapatunk a magyar bajnoki rendszer keretein belül, még kék együttesünk vasárnap az EMHL tornasorozat részeként versenyzett. Utóbbiban számolják az eredményeket, így elmondhatjuk, hogy csapatunk remek teljesítményt és magabiztos játékot mutatva, 100%-os mérleggel zárta a hétvégét. Szlovák és magyar ellenfelekkel is megmérkőztek a gyerekek, összesen hat alkalommal hagyhatták el győztesen a jeget. 

 

U14 

Knights csapatunk számára szünetelt a bajnokság középszakasza, azonban Warriors játékosaink két alkalommal is versenyzett a héten. Elsőként hazai pályán fogadtuk csütörtökön a Szigeti Bikákat, majd vasárnap Szekszárdra látogattak Ungár Rebekáék. Pontokat ezúttal nem sikerült szerezni, így csapatunk az M5-ös csoport negyedik helyéről várhatja a folytatást.

 

U16

Folytatta az előző héten megkezdett jó szereplését U16-os csapatunk. Ezúttal az alapszakasz során előttünk végzett KASI volt az ellenfél. Jól indult a mérkőzés, már a 14. percben három gólos előnyre tett szert csapatunk. A folytatásban sikerült felzárkózni  a kaposvári csapatnak, a második harmad végén 3:2 állt az eredményjelzőn. A záró játékrészben sikerült eldöntenie csapatunknak a mérkőzést, magabiztos játékkal, négy gólt szerezve állították be a srácok a 7:2-es végeredményt. 

Kövessétek figyelemmel csapatainkat és szurkoljatok nekik ezen a héten is. Közösségi média platformjainkon folyamatosan frissítéseket és eredményeket osztunk meg, így érdemes követni oldalainkat.

 

Hajrá HKB!

Vasárnap EMHL tornát rendezünk – heti mérkőzés előzetes

Most hétvégén a Tüskesátor fog otthont adni az U10-es EMHL bajnoki sorozat következő állomásának. A héten több korosztályban is szünetelnek a küzdelmek, de így is sok csapatunk pályára fog lépni. Heti mérkőzés előzetesünk következik.

 

U8

Piros csapatunk vasárnap a Megyeri úton fog szerepelni tornán, az esemény menetrendje itt érhető el.

 

U10

Izgalmas hétvége vár korosztályunkra, hiszen két csapatunk is hazai jégen fog majd versenyezni. Sárga együttesünk a magyar bajnoki rendszer keretein belül lép jégre szombaton, míg a kék csoportunk az EMHL tornasorozat következő állomásán lesz érdekelt.
A sárgák ellenfelei a Jégkert SE, RTK Vasló U10 és az FTC-Telekom lesznek.

A kékekre újra komoly nemzetközi megmérettetések várnak. Legutóbb az Érdi Jégcsarnokban vettünk részt EMHL tornán, ezúttal pedig egyesületünk pályája fog otthont adni a rangos utánpótlás eseménynek. Nyolc mérkőzés vár összesen csapatunkra, ellenfeleink a HC Petržalka 2010, MAC Budapest, Dunaújváros és a St. Pölten Tigers lesznek.

 

U12

Vasárnap az EMHL tornát megelőzően U12-es játékosaink fognak jégre lépni. Pirates csapatunk a Lehel HC együttesét fogadják majd a Tüskesátorban.

 

U14

Knights csapatunk számára szünetel a bajnokság középszakasza, azonban Warriors játékosaink kétszer is jégre léphetnek a héten. Elsőként mi fogadjuk csütörtökön a Szigeti Bikákat, majd vasárnap Szekszárdra látogatnak Ungár Rebekáék. A legutóbbi Vasas SC B elleni találkozón sikerült győztesen elhagyni a jeget a mieinknek, remélhetőleg sikerül a jó formát átmenteni az eheti mérkőzésekre is.

 

U16

U16-os játékosaink számára tovább folytatódik a múlt héten megkezdett középszakasz, ezúttal az alapaszakaszban a B1-es csoport első helyét megszerző KASI lesz az ellenfél, így mindenképp szoros mérkőzésre számíthatnak szombaton a Tüskesátorba kilátogató nézők.

Kövessétek figyelemmel csapatainkat és szurkoljatok nekik ezen a héten is. Közösségi média platformjainkon folyamatosan frissítéseket és eredményeket osztunk meg, így érdemes követni oldalainkat.

Hajrá HKB!

Nyolc játékosunk a felnőtt női válogatott keretében

A magyar női jégkorong válogatott két és fél napos mátyásföldi edzőtáborozást követően Szlovákia felé vette az irányt, ahol a hazai nemzeti együttesen kívül a francia és a norvég válogatottal fog megmérkőzni egy Négy Nemzet Torna keretein belül. 

A keretbe nyolc játékosunk is meghívót kapott. Többeknek ez már a sokadik felnőtt válogatott szereplése lesz, de lesznek újonnan debütálók is, Fehér Nikolett most először mutathatja meg magát a felnőtt válogatott soraiban. Hátvéd alakzatunkból Kiss-Simon Franciska, Koncz Boglárka és Mayer Fruzsina kapott meghívót, míg a csatárokat a már korábban említett Fehér Nikoletten kívül, Báhiczki-Tóth Boglárka, Dabasi Réka, Szamosfalvi Petra és Hayley Williams fogja képviselni. 

A mieink elsőként csütörtökön és pénteken a franciákkal és a norvégokkal, majd zárásként szombaton a házigazda szlovákokkal csapnak össze. Fontos mérföldköve lesz ez a válogatott szezonbeli programjának, hiszen áprilisban már a Divízió 1/A világbajnokságon bizonyíthatnak a lányok. 

Szlovák játékosunkról, Lucia Haluskováról sem szabad megfeledkezni, hiszen ő a hazai ország válogatottját fogja erősíteni az esemény során.

A mérkőzéseket a Szlovák Jégkorong Szövetség honlapján lehet követni.

Az IIHF szünet alatt a EWHL és az OB1-es bajnokság is szünetel, de február harmadik hetében folytatódnak a küzdelmek.