Zöld Korong kampány Klubunknál

Bizonyára hallottatok már a nemzetközi jégkorong szövetség, az IIHF Green Puck nevű kampányáról. Klubunk teljes mellszélességgel kiáll a kampány mellett és maximális mértékben elhatárolódik a drogok és tiltott teljesítményfokozó szerek használatától.

Ennek keretében szúrópróba szerűen drogtesztet csináltattunk két női játékosunkkal, akik az EWHL csapatunkon kívül a felnőtt női  U25 válogatott keretének is oszlopos tagjai. Dabasi Réka és Tóth Enikő bátran vállalták a tesztet, melynek levezénylésében női csapatunk csapatvezetője Albert Anna segédkezett. Anna amúgy okleveles ápolónak tanul a Semmelweis Egyetemen, valamint sport- és gyógymasszőri végzettséggel is rendelkezik, így maximálisan segíteni tudja női játékosaink felkészülését és mérkőzés utáni regenerációját.

Annát kérdeztük, hogyan is zajlott pontosan a teszt és milyen eredményt hozott:

” A teszt, amit a lányok csináltak igen kis mennyiségű nyálból képes kimutatni a különböző kábítószereket.  Nagy előnye, hogy a mérés általában öt-tíz percen belül befejeződik. Ezzel az eljárással nemcsak rövid idő alatt, de a korábbiakhoz képest olcsón is kideríthető, fogyasztott-e a vizsgált személy valamilyen kábítószert. A nyálmintát a szájüregből steril csövecske szívja ki, amely elszíneződik, ha a benne lévő nyál már elégséges a méréshez. A csövecske kerül be a mérőműszerbe, amely perceken belül eredményt ad.
Természetesen mindkét játékos, Réka és Enikő esetében is negatív eredményt hozott a teszt. Ők voltak az első két játékos, akin a tesztet elvégeztük, de a többiek is sorra fognak kerülni. Nagyon fontos, hogy minden abúzust kiszűrjünk, ezzel is felhívjuk a figyelmet a drogok egészségkárósító hatására.

Úgy gondolom, hogy a KMH női csapatának játékosai egytől-egyig elvetik az ilyen jellegű szerek használatát, nemcsak az egészségkárosító hatás miatt, hanem mert -többek között – a sport etikai részével sem összeegyeztethető. Nem is beszélve arról, hogy játékosaink példát mutatnak a felnövekvő generációnak, ami teljes mértékben kizárja, hogy drogokhoz nyúljanak! Továbbá játékosaink teljes mértékben tisztában vannak azzal, hogy a teljesítményük rovására menne, ha tiltott szereket használnának.”

 

Az IIHF Green Puck kampályának videóját ezen a linken nézhetitek meg:

 

 

 

 

Továbbra is vezeti a tabellát DEBL csapatunk!

Tegnap este a tabella második helyén álló MAC Marilyn otthonában lépett pályára DEBL csapatunk. A találkozó 60 perc küzdelmet követően 2:1-es KMH győzelemmel zárult!
Az első harmad negyedik percében Grkovic Jelena jóvoltából emberhátrányból sikerült megszereznünk a vezetést, majd az ötödik percben a Marilynnek sikerült emberelőnyös helyzetét gólra váltania, így 1-1 volt az állás. A KMH győzelmet jelentő gólja a mérkőzés 59. percében született meg; Rónai Alexandra átadásából Horváth Tiffany volt eredményes!

A találkozót 2:1 arányban megnyertük, így továbbra is a DEBL tabella élén áll csapatunk!

 

 

Szilágyi Levente vezetőedző értékelt a mérkőzés után:

„Nagyon nehéz ellenféllel néztünk farkasszemet, tehetséges, fiatal lányokból és idősebb, rutinos játékosokból álló kerettel álltunk szemben. Álmosan kezdtük a mérkőzést, de fokozatosan belelendültünk a játékba. Sok helyzetet dolgoztunk ki, amelyek kihasználásával ismételten akadtak problémák. A mérkőzés kifejezetten izgalmas volt, jó tempóval, szép akciókkal mindkét oldalon. Az előző mérkőzésünkhöz képest sokkal jobban betartották a lányok a taktikai utasításokat és az edzésen tanultakból is többet próbáltak visszaadni. Lepésről-lepésre haladunk előre, aminek kifejezetten örülök! Küzdelmes mérkőzésen sikerült győzelmet szereznünk! Büszke vagyok a hölgyek hozzáállásara és teljesítményére!”

Gratulálunk a csapatnak, szép volt lányok! 🙂

HAJRÁ KMH!

DEBL: MAC Marilyn-KMH II

Ma este a MAC Marilyn otthonába látogat DEBL csapatunk, Szilágyi Levente vezetőedzőt kérdeztük, hogy mit vár a mai mérkőzéstől:

„Nagyon jó csapat a Marilyn, második helyen állnak a DEBL tabellán. Játékosaik között több utánpótlás válogatott kerettag is van, de ez elmondható rólunk is! Készültünk ellenük edzésen, keményen dolgoztak a lányok. Úgy gondolom a legutóbbi Flyers elleni meccsünkön tapasztalt hibákat kijavítottuk és újult erővel vágunk neki a mai találkozónak. Fegyelmezett játékot várok a játékosaimtól, tudom, hogy mindent meg is fognak tenni azért, hogy ma győztesen korcsolyázzunk le a pályáról!”

A mérkőzés ma este 18.55-kor kezdődik a Kisstadionban. Mindent bele lányok!

Hajrá KMH!

DEBL: KMH II-SPG Caps Flyers/Highlanders: 3-1

Vasárnap a Caps Flyers/Highlanders csapatát fogadtuk az osztrák női DEBL bajnokság keretin belül a Tüskecsarnokban.

A mérkőzés első percében Szamosfalvi Petra jóvoltából megszereztük a vezetést, majd a második harmadban újabb Szamosfalvi góllal már 2:0-ra vezetettünk. A vendégeknek sikerült faragni  hátrányukból a második játékrészben Pangratz góljával, így a záró játékrész 2:1-es KMH vezetéssel kezdődhetett.
A mérkőzés ötvennegyedik percében Páterka Lilla volt eredményes, az ő találatával megszületett a találkozó 3:1-es végeredménye!

Szilágyi Levente vezetőedző értékelt a mérkőzés után:
„Jó tempóban kezdtük a mérkőzést, egy korai góllal sikerült vezetést szereznünk. Ezt követően lankadt a figyelmünk és sok felesleges kiállítást gyűjtöttünk össze. Az ezt követő két harmadban jól küzdöttek a lányok és megérdemelten szereztük meg a győzelmet. Sok helyzetet dolgoztunk ki, a helyzetkihasználásunkon javítanunk kell. Sokat kell még fejlődnünk, de sok biztató dolgot láttam a mérkőzés során!”

Továbbra is a B csoportban U16 csapatunk!

Mint azt már Facebook oldalunkon írtuk; vasárnap talán legfontosabb meccsén U16-os csapatunk 1:1-es döntetlen után szétlövéssel nyert az UTE ellen, ezzel az UTE és a Szeged előtt a B-C kvalifikáció második helyén végezve a B csoportban folytathatja a bajnokságot.

Kiss Gábor vezetőedzőt kérdeztük a mérkőzésről és a további célokról:

„Ebben a szezonban a Szövetség a tavalyi végeredmény alapján osztotta be a csapatokat A-B-C bajnokságba, ami után mi a B csoportba kerültünk. A mi csapatunk viszonylag jelentős változáson ment keresztül az előző szezon óta, ez azon is látszik, hogy a tavalyi kettőhöz képest idén egy csapattal versenyzünk a serdülő bajnokságban. Ez az egy csapatunk gyakran nincs túl könnyű helyzetben, ha azt nézzük, hogy sokan feljátszanak az osztrák bajnokságban szereplő U18 csapatunkba, ezen kívül kisebb sérülések, betegségek  miatt nem minden edzésünkön teljes a létszám.
Úgy gondolom ezen a héten minden összeállt ahhoz, hogy egy jó mérkőzést játszhassunk; az egész csapat együtt készült az edzéseken. A srácok edzésmunkája, hozzáállása is elővetítette, hogy egy jó találkozónak nézünk elébe. A vasárnapi meccsen három sorral játszottunk, mindenki maximálisan küzdött, hajtott és a feladatra koncentrált. Pontosan hajtották végre az utasításaimat. Nagyon összeszedetten játszottunk, ami mellé egy remek kapusteljesítmény társult. Végig 1:0-ra vezettünk, majd kétszer is kettős emberhátrányba kerültünk, amiből az elsőt ki tudtuk védekezni, a másodikból viszont gólt kaptunk, amivel az UTE kiegyenlített.  A rendes játékidő és a hosszabbítás is 1:1-re végződött, végül büntetőlövésekkel nyertünk!

Büszke vagyok a srácokra, nagyon jól játszottak és maximálisan bebizonyították, hogy ott a helyük a B csoportban! Annak ellenére, hogy most osztályozó mérkőzést játszottunk, tudnak ők úgy játszani, hogy a B mezőny közepén, de még akár az elején is állhatnánk! Tehát a továbbiakban a cél, hogy ebből a meccsből és győzelemből tanulva még jobban hajtsunk és menjünk előre, hogy előkelő helyen végezzünk a B csoportban!”

Bravó srácok! 🙂
HAJRÁ KMH!

Fehérváron járt Mini ‘A’ csapatunk

Szombaton Székesfehérvárra utazott Mini csapatunk, hogy nyolc csapatos ‘A’ tornán vegyen részt.

Dombauer Péter vezetőedző értékelt röviden a torna után:

„Négy mérkőzést játszottunk a szombati ‘A’ tornán; az ifj . Ocskay Gábor JA 2-es csapata, a MAC 2-es csapata a DAB és az UTE voltak az ellenfeleink. Nagyon jó, izgalmas meccseket játszottunk, ügyesen helyt álltak a játékosaim. Gratulálok az egész csapatomnak a szerepléshez.”

Gratulálunk az egész csapatnak, szép volt! 🙂
HAJRÁ KMH!

Szupermini torna a Tüskesátorban

Szupermini csapatunk vasárnap hazai pályán szerepelt C tornán. A Tüskesátorban nyolc csapat vett részt a küzdelmeken: MAC, UTE, Gödi Betyárok, Pólus Pingvinek, Vasas két csapattal és az ESMTK Justitia SC.

Vitárius Károly vezetőedző értékelt a tornát követően:

„A vasárnapi U8 tornán maximális létszámmal szerepeltünk a Sátorban. Mindenki egészséges volt, nem volt betegség miatt hiányzó. Nagyon jól játszottak a gyerekek, remek volt a hangulat, jó meccseket játszottunk. Ezúton is szeretném megköszönni,a  szülők vendéglátását, ami ismét kifogástalan volt!”

Gratulálunk a résztvevőknek!

HAJRÁ KMH! 🙂

DEBL beharangozó

Vasárnap az SPG Caps Flyers/ Highlanders érezik a Tüskecsarnokba, hogy megmérkőzzön a tavalyi DEBL bajnok női csapatunkkal! Az újdonsült DEBL vezetőedzőt, Szilágyi Leventét kérdeztük, hogy milyen várakozásokkal néz a mérkőzés elébe:

„Mivel hétfőn vettem át a csapatot, ezért még a keret képességeinek a felmérésének az időszaka van. Mika Väärälä (EWHL vezetőedző) fog segíteni a sorok összeállításában, ugyanis mondhatni hirtelen jött ez a váltás nekem és a lányoknak is! Az eddig látottak alapján a  hozzáállásukkal maximálisan meg vagyok elégedve, izgatottan várom a vasárnapi összecsapást!”

2017.11.26 vasárnap 12.35 Tüskecsarnok!

Ezúton mi is sok sikert kívánunk a csapatnak a vasárnapi összecsapásra!
HAJRÁ KMH!

Sikerek az U20 bajnokságban

U20 csapatunk a közelmúltban több nagyarányú győzelmet aratott a szintén EBYSL bajnokságban induló magyar ellenfelei ellen. Legutóbb a Győr ellen nyertek hazai pályán 9:4 arányban, de pár hete idegenben is diadalmaskodtak ellenük. Egy héttel ezelőtt pedig az Újpestet verték 8:4-re a Tüskecsarnokban, de október végén a Debreceni Hokiklub junior csapata is alulmaradt a mieinkkel szemben a Csarnokban.

 

Vezetőedzőjüket, Stefan Mega-t kérdeztük a sikerük kulcsáról:

„Az idei nyár folyamán több új játékos is érkezett a csapathoz, akik remekül be tudtak illeszkedni a közösségünkbe. Jó a hangulat az edzéseken, dolgoznak, hajtanak a fiúk, a hozzáállásukra nincs panasz. Úgy gondolom, most kezdünk igazi csapattá érni. Jó a csapategység és jó a játékos-edző-csapatvezető kapcsolat a csapaton belül, ami sokat számít az eredmények elérésében. A mérkőzéseken felszabadultan játszanak a játékosaim, nem görcsölnek, így sikerül a mérkőzéseken a helyzeteinket gólra váltani. Pontosan hajtják végre a taktikai utasításaimat, úgy, ahogy edzésen gyakoroltuk.”

Mik a célkitűzések a szezon hátralévő részében?

„Nagyon szeretnénk, ha ez a jó sorozatunk folytatódna, és továbbra is hajtani fogunk, hogy minél több mérkőzést nyerjünk. A magyar bajnokságban pedig szeretnénk az első 4-ben lenni.”

 

Sok sikert a továbbiakban a csapatnak!
HAJRÁ KMH!

Új edző női csapatainknál:Szilágyi Levente

Szilágyi Levente az EWHL csapatunk másodedzője és a DEBL csapat vezetőedzője!
Levi 1998-ban kezdett jégkorongozni MAC-ban, U14-es korosztálytól szerepelt a Heraklesz programban. Egy U20 Divizio 2-es VB-n játszott 2010-ben. Juniorban a Dunaújváros csapatában játszott, a Mol Ligában 17 evésen mutatkozott be a Ferencváros színeiben, ahol 2 évet játszott, majd 6 évet Miskolcon szintén Mol Ligában. Kétszeres Mol Liga győztes, kétszeres magyar OB 1 bajnok és egyszeres Magyar Kupa győztes volt a Miskolccal. 2015-ben egy sérülést követően visszavonult az aktív játékosi pályafutástól és back office munkatársként segítette előbb a DVTK Jegesmedvék, majd a Debrecen csapatát, valamint utóbbinál edzősködött. Ezen kívül a magyar férfi felnőtt és U20 válogatott csapatvezetője.

Sok sikert kívánunk Leventének KMH-s pályafutásához és a lányoknak is a szezon hátralévő részében!
HAJRÁ KMH!