Rajtol az Erste Liga szezon!

Hokiklub Budapest felnőtt férfi csapatunk pénteki nap folyamán elkezdi a 2019/2020-as Erste Liga szezont. Első ellenfelünk a szintén budapesti UTE csapata, nem lesz könnyű mérkőzés, de reméljük a fiúk hasonlóan kiváló teljesítményt tudnak nyújtani, mint a Léva elleni felkészülési mérkőzésen. A csapatot kérdeztük a szezon kezdésről, egyöntetűen várták már a meccseket, hogy megtörjék az augusztusi edzések dömpingjét. A fiúk az elmúlt héten felkészülési mérkőzéseket játszottak, és kiemelkedik közte a két nyertes meccs Léva csapata ellen, reméljük ez a játékosainknak elég nagy lendületet adott a sikeres szezon kezdéshez!

UTE-Hokiklub Budapest

Korongbedobás: 18:00

Helyszín: Újpesti Jégcsarnok, Budapest Megyeri út 13. 

A mérkőzés az Újpesti Jégcsarnokban lesz, amelyhez az alábbi linken találják az eseményt:

https://www.facebook.com/events/1613387705458454/

Azoknak, akik élőben nem tudják követni a meccset az alábbi stream linken tudják majd nézni a mérkőzést:

Hajrá Hokiklub Budapest!

Kiss Bence a Hokiklub Budapestnél marad!

Erste csapatunk kapus bemutatásához értünk, mai napon Kiss Bencével olvashattok egy rövid interjút, amelyből egy kicsit jobban megismerhetitek. Bence a 2018/2019-es szezon során csatlakozott hozzánk a DVTK-val való együttműködés keretein belül és az idei szezontól pedig teljes mértékben a Hokiklub Budapest színeiben fog versenyezni.

Hokiklub Budapest: A 2018/2019-es szezon során csatlakoztál a Hokiklub Budapest csapatához mesélnél nekünk erről?

Kiss Bence: Igen, a Hokiklub Budapest és a DVTK Jegesmedvék között alakult egy farmcsapat megállapodás, ami alapján a miskolci csapat fiataljai lehetőséget kaptak egy Erste Liga csapatnál fejlődni. Nagyon örültem a lehetőségnek, hiszen sokkal több jégidőt kaptunk a mérkőzéseken, így nagyon sokat tudtunk fejlődni az elmúlt idényben. A szezon során nagyon jó csapategység kovácsolódott, úgy érzem meccsről meccsre egyre jobbak lettünk és picit úgy érzem több is volt bennünk. A középszakaszra kezdtünk igazán bele lendülni, de sajnos mégsem sikerült a rájátszás.

HKB: Január végén a DVTK visszahívott, így a középszakasz során már nem tudtál csapatunkkal játszni, milyen érzés volt ez számodra?

Kiss Bence: Kettős érzések keringtek bennem, mert egyrészről örültem, hogy egy magasabb ligában is szerepelhettem, illetve haza mehettem Miskolcra. De másrészről viszont nehéz volt itt hagyni a csapatot, hiszen rájátszáshoz közeli pozícióban álltunk és onnantól kezdve már nem tudtam segíteni nekik.

HKB: A nyár folyamán résztvettél a Goalipro kapus táborban, Finnországban, milyen élményekkel gazdagodtál?

Kiss Bence: Nagyon nagy élmény volt számomra, hiszen olyan helyre juthattam el, ahova nem mindennap utazik az ember. Megismerhettem egy új kultúrát, kicsit bele kostólhattam egy jégkorong nagyhatalom mindennapjaiba és több új barátságot kötöttem. A városban és a táborban is mindenki nagyon segítőkész volt. A tábor folyamán nagyon sokat fejlődtem, illetve nagyon jó volt majdnem 3 hónapos kihagyást követően jégre menni, érzem is, hogy a felkészülés során ez a plusz 2 jét edzés pozitívan hatott rám.

HKB: Augusztus a felkészülés hónpja, eddig hogy érzed hogy álltok a csapattal?

K.B.: Nagyon fárasztó pár hét áll mögöttünk, több olyan nap is volt a felkészülés során ahol egy nap két hosszabb jégidőnk és egy száraz edzésünk is volt. Lassan elérkezünk a felkészülési mérkőzésekhez, amit már nagyon vár a csapat, hogy egy picit megtörjük az edzések sorát. Illetve már nagyon készülünk a bajnokságra, jól haladunk előre és reméljük, hogy a csapat 100%-osan készen fog állni az első mérkőzésre.

HKB: Mit üzensz a szurkolóknak?

K.B.: Szeretnénk minél több szurkoló előtt játszani, és mi pedig igyekszünk meghálálni ezt minél több hazai győzelemmel. A csapattal egyértelmű célunk a rájátszásba való bekerülés, ha ez meg van a többi célunkat is felfedhetjük majd.

Hajrá Hokiklub Budapest!

Szűcs István is folytatja klubunknál!

Folytatjuk a 2019/2020-as csapatunk bemutatását

A következő játékosunk Szűcs István, aki már negyedik szezonját kezdi a Hokiklub Budapestnél.

Hokiklub Budapest: Már a 2016/2017-es szezon óta csapatunknál játszol, mesélnél erről.

Szűcs István: Igen, már a 4. szezonomat kezdem a csapatnál, két évig az U20-as csapatnál és a Szlovák 2 Ligában játszottam, tavaly pedig már az Erste Liga csapatban szerepeltem. Nagyon megtetszett a csapat és a légkör, így nagyon szívesen maradtam, majd pedig lehetőséget kaptam a nagy csapatban is játszani, ami nagy megtiszteltés volt számomra.

HKB.: Van már esetleg élményed az Erste Ligában?

Sz.I.: Az Újpest csapatánál már volt lehetőségem feljátszani az Erste Ligába, de ott nem sok jégidő jutott számomra. Így a tavalyi szezont mondanám meghatározónak, hiszen ott a csapat stabil tagjaként kaptam lehetőséget a szereplésre. Maga az élményem pozitív, hiszen első osztályú felnőtt bajnokságban vehetek részt. Kellett 7-8 mérkőzés, amíg belerázódok a felnőtt bajnokságba, sokkal gyorsabb és pörgősebb a játék, mint utánpótlásban, de aztán úgy érzem sikerült felvennem a ritmust. Természetesen voltak hullámvölgyek, de így azt mondhatom van még hova fejlődni, remélhetőleg ebben a szezonban még jobb teljesítménnyel tudom majd támogatni a csapatot.

HKB.: Mi a legmeghatározóbb élményed a jégkorong karriered alatt?

Sz.I.: Szeretek inkább előre nézni, de talán még az utánpótlás tornákból emelnék ki egyet, ahol Zell am See-ben komolyabb csapatokat sikerült legyőznünk, és így megnyerni a tornát. A tavalyi szezon során pedig az egyik erdélyi túrát emelném ki, amikor a sok betegség miatt megcsappant létszámmal utaztunk, de végül sikerült a Gyergyó csapatát megvernünk, és egy igen szoros mérkőzést játszanunk a Csíkszereda ellen.

HKB.: Milyen célotok van a 2019/2020-as szezonra?

Sz.I.: Természetesen a rájátszás a célunk, ezért mindent meg is teszünk.

Hajrá Hokiklub Budapest!

Újabb igazolás a Hokiklub Budapestnél, Kristoffer Pihlqvist bemutatkozása

Ismét újabb játékossal bővült keretünk, folytatjuk a csatáraink bemutatását (http://kmh.sport.hu/szappanos-david-a-hokiklub-budapestnel-folytatja/ ), mai napon Kristoffer Pihlqvist fiatal svéd igazolásunkkal készített interjút olvashatjátok.

Hokiklub Budapest: Mi az eddigi legjobb élményed játékos karriered során?

Kristoffer Pihlqvist: A legjobb emlékem, amikor a HV71 csapatával megnyertük a Svéd Nemzeti Bajnokságot az U20-as korosztályban. A megelőző évben a második helyet szereztük meg, egy igen kemény hosszabbításos mérkőzést követően, így nagyon boldogok voltunk, hogy egy évvel később sikerült elnyernünk a bajnoki címet. Eddig ezt a pillanatot emelném ki, de izgatottan várom a következő szezont, ahol remélhetőleg a Hokiklub Budapest csapatánál is szép emlékekkel bővíthetem majd a sort.

HKB: Mi volt a motivációd, hogy ligát és országot válts és a Hokiklub Budapesthez igazolj?

K.P.: Azt éreztem váltásra van szükségem mind karrier mind az életem szintjén. Egész életemben egy városban éltem, ott ahol születtem, itt lettem játékos és sokáig itt is játszottam, úgy éreztem itt az idő a váltásra, illetve, hogy valami újat kipróbálhassak. Miután Tamással beszéltem, tudtam, hogy ez az, amit én is szeretnék, a klub és a koncepció amit felvázolt teljesen passzolt az elképzeléseimmel. Emellett Budapestről csupa jó dolgot hallottam, szép és izgalmas város, így amikor döntés elé kerültem egyszerű volt meghozni a végső válaszom.

HKB: Izgatott vagy már a költözéssel kapcsolatban?

K.P.: Igen, nagyon! Nagyon sok jót olvastam Budapesttel kapcsolatban és már nagyon várom, hogy megérkezzek. Ezelőtt még nem jártam Budapesten, de több barátom már mesélt róla, és a történetek illetve a képek egyszerűen fantasztikusan néznek ki.

HKB: Tudod már milyen nevezetességeket fogsz meglátogatni?

K.P.: Természetesen! Egyértelműen szeretném meglátogatni a tipikus turisztikai látványosságokat, mint például a Budai vár, Parlament, Hősök tere, de emellett szeretném megismerni a magyar kultúrát, megtapasztalni milyen is itt az élet. Emellet, miután svéd vagyok, mindenképp szeretnék ellátogatni Raoul Wallenberg emlékművéhez.

Nagyon várom már a felkészülést és az Erste liga szezont is, remélhetőleg sikeresek tudunk lenni a pályán és sok emlékkel gazdagodunk az év során! Hajrá Hokiklub Budapest!

Kiss Bence kapusunk Goalipro táborában

Klubunk számára fontos misszió a fiatal játékosokkal való közös munka, és a fejlődésükhöz szükséges háttér biztosítása. Kapusaink Aleksi Jääskeläinen, finn szakemberrel együttműködve egész év során külön edzéseken is részt vesznek, ahol tovább fejleszthetik képességeiket. Kiss Bence Erste Liga kapusunk a 2018/2019-es szezon alatt került csapatunkhoz, a DVTK-val való együttműködésünk során. Bence a 2019/2020-as szezonban már teljes mértékben a Hokiklub Budapest csapatát erősíti, így folytathatják közös munkájukat Ale-val. A közös munka egyik pillérét és alapját a nyári felkészülési időszak előtti Goaliepro finn tábor adja, ahol Bence 2 hetet tölthetett NHL és KHL bajnokságban szereplő játékosok mellett, illetve komoly szakemberek felügyelete alatt. A tábor a finnországi Espoo városában volt, ahova játékosunk 2 hétre be is költözött, ez idő alatt óriási élményekkel és hasznos tudással gazdagodhatott. Erről az élményről kérdeztük Bencét.

Kiss Bence a Goalipro táborban

„Sokszor hallottam már a finn kapus iskolákról amelyekről a világ minden táján elismerően beszélnek, és sokszor játszottam el a gondolattal hogy szívesen kipróbálnám magam egy ilyen táborban. Az idei évben a klubomnak, a Hokiklub Budapest csapatának köszönhetően, eljuthattam a finn Goaliepro kapustáborába. Az itt eltöltött két hét alatt tovább fejleszthettem, csiszolhattam tudásomat.

Olyan kapusokkal együtt tanulhattam, edzhettem, akik nálam jóval nevesebb bajnokságban szerepelnek, mint pl: Emil Larmi akit idén igazolt le a Pittsburgh Penguins, vagy Tomi Karhunen a KHL-es Kunlun Red Star kapusa, háromszoros finn bajnok, hogy csak két nevet említsek.

Goalipro tábor résztvevői

A kéthetes edzőtáborban napi egy jeges és egy száraz edzésen vettünk részt, ahol igyekeztünk tovább fejleszteni mozgáskoordinációnkat, robbanékonyságunkat és korongkövetésünket. Természetesen sokszor gyakoroltunk meccs szituációkat, ahol KHL, Svéd első osztály és Finn első osztályú lövők tesztelték a tudásunkat.

Ez a két hét hatalmas élmény volt számomra, melyen rengeteg tapasztalatot szereztem, amit szeretnék itt is megköszönni a Hokiklub Budapestnek és a kapusedzőmnek Alenak.”

Köszönjük az élménybeszámolót, és sikeres felkészülést kívánunk a továbbiakban! 

Hajrá Hokiklub Budapest

Szappanos Dávid a Hokiklub Budapestnél folytatja

Folytatjuk csapatunk bemutatását (http://kmh.sport.hu/adam-rossignol-a-hokiklub-budapestnel/ ), mai napon Szappanos Dáviddal beszélgettünk céljairól és a felkészülésről.

HKB: Milyen volt az első szezon a Hokiklub Budapest csapatánál?

Szappanos Dávid: Nagy jó kezdeményezésnek tartom, hogy a klub ilyen fiatal brigádot indított az Erste Ligában. Tetszik a koncepció, hiszen nagyon sokat tud és fejlődött is a csapat. A szezon során az edző váltás egy új lendületet adott a csapatnak, ami az eredményeinken is megmutatkozott. Úgy gondolom, hogy a végén mutatott kép alapján be kellett volna kerülnünk a rájátszásba, de ami késik, nem múlik.

HKB: Milyen célokat fogalmaztál meg a következő szezonra?

Sz. D.: Csapatban gondolkozok, és egyértelműen a rájtászás a célünk, úgy érzem a szezon végén ez bennünk maradt. De a megerősített kerettel, szerintem ez reális, a tavalyi szereplést mindenképp szeretnénk megugorni.

HKB: Hogyan készülsz a nyári szünetben a szezonra?

Sz.D.: A szünet alatt is folyamatosan edzek, már 10 éve van egy edzésprogramom, amit azóta is követek legyek bárhol.

HKB: Mit vársz a csapat felkészülési programjától?

Sz.D.: A csapat még mindig fiatal, sokuknak ugye ez volt az első szezonjuk a profi ligában, úgy gondolom, hogy Gröschl Tamással való közös munkánk meg fogja hozni gyümölcsét és jót tesz a csapatnak, hogy már vele kezdjük a felkészülést.  

Hajrá Hokiklub Budapest!

 

 

Adam Rossignol a Hokiklub Budapestnél!

Folytatjuk csapatunk játékosainak bemutatását ( http://kmh.sport.hu/michal-satek-hosszabbitott-a-hokiklub-budapestnel/ ). Következő csatárunk az újonnan érkező kanadai Adam Rossignol, akivel készítettünk egy rövid interjút.
 
Hokiklub Budapest: Voltál már valaha Európában, esetleg Magyarországon?
 
Adam Rossignol: Még nem jártam Európában, sőt még soha nem hagytam el Észak Amerikát. Nagyon várom már az utazást, és az új kihívásokat!
 
HKB: Milyen elképzeléseid vannak az úttal kapcsolatban?
 
A.R.: Egy igazi életre szóló élményre számítok, lehetőségem van megélni az álmom és profi jégkorong játékos lehetek egy másik kontinensen, ahova mindig is szerettem volna eljutni. Nagypapám Budapesten született, így van bennem is egy kis magyar vér, szóval izgatott vagyok, hogy képviselhetem a családomat Magyarországon.
 
HKB: Miért döntöttél a Hokiklub Budapest csapata mellett?
 
A.R.: Első osztályú csapat, akik profi stábbal dolgoznak, mindez Budapesten. Mindig is érdekes volt számomra Budapest a családi vonal miatt. Az edzővel való beszélgetést követően egy kiváló helynek tűnik számomra elkezdeni a profi karrieremet.
 
HKB: Milyen célt tűztél ki a szezonra?
 
A.R.: Szeretnék minél többet tanulni, és közben a csapat céljait is elérni. Remélem új játékosként új friss vonalat tudok majd képviselni, amely a csapat előnyére tehet. Szeretnék sokat tanulni az európai hoki stílusról, illetve a kultúráról.
 
Hajrá Hokiklub Budapest!

Michal Satek hosszabbított a Hokiklub Budapestnél!

Hátvédjeink bemutatásán már véget értünk ( http://kmh.sport.hu/levai-lakatos-interju/ ), így fogadjátok szeretettel csatáraink bemutatkozását is! Elsőként Michal Satekkel kezdünk, aki már a tavalyi szezonban is a Hokiklub Budapest csapatát erősítette 19-es mezében.

Hokiklub Budapest: Milyen volt az Erste Ligában játszani?

Michal Satek: Korábban játszottam már, az akkor még MOL Ligában a Csíkszereda csapatával. Ezáltal volt már elképzelésem a ligáról és a csapatokról.

HKBP: Milyen volt a Hokiklub Budapest csapatánál a szezon?

M.S.:Nagy feladat volt ez egy új csapatnak, sok fiatal játékossal, akiknek ez volt az első szezonja a profik között. De úgy érzem sikerült a végére összerázódnunk, és ha nem is a Las Vegas Knights-hoz hasonló sikert értünk el, de nagyon közel kerültünk a rájátszáshoz, ami így következő szezonra nagy célunk lesz!

HKBP: Mit gondolsz mi az erőssége a csapatnak?

M.S.: Igaz a csapatban nagyon sok a fiatal játékos, de ők már megmutatták, hogy nagyon gyorsan tanulnak és sokat fejlődtek ez alatt az egy szezon alatt is. Szerintem ez mindenképpen előnyünkre fog válni a szezon során.

HKBP: Milyen célt tűztetek ki a csapattal a következő szezonra?

M.S.: Egyértelműen a rájátszásba kerülés a célunk, és ezért mindent meg fogunk tenni.

Hajrá Hokiklub Budapest!

Előző cikkeink a témában:

Lévai Máté és Lakatos Levente is hosszabbított a Hokiklub Budapestnél!

Szécsi Patrik továbbra is Erste csapatunkban

Újabb hátvéd igazolás a Hokiklub Budapestnél

Mathew Berry-LaMontagna a Hokiklub Budapestnél

 

 

Lévai Máté és Lakatos Levente is hosszabbított a Hokiklub Budapestnél!

A hátvédjeink bemutatásának (http://kmh.sport.hu/legfiatalabb-jatekosunk-szecsi-patrik/) befejező cikkéhez érkeztünk! A közönség számára már ismerős játékosokat hoztunk a mai napra. A 2018-2019-es szezon során már a Hokiklub Budapest csapatát erősítette Lévai Máté és Lakatos Levente is, akik a következő szezonban is maradnak klubunknál.

HKBP: Milyen volt az első szezon az újonc Hokiklub Budapest csapatánál?

Lévai: Az első szezon elég nehezen indult a csapatnak, de úgy érzem ez nem meglepő, hiszen egy teljesen új csapat voltunk és az alapoktól építkeztünk. Mindettől független a szezon végére egy igen versenyképes csapatot sikerült összehoznunk, akik mindenkivel képesek voltak felvenni a versenyt!

Lakatos: Én is egyetértek Mátéval, kicsit döcögősen indult a szezonunk, viszont a végére óriási fejlődésen mentünk keresztül és pozitív szájízzel fejezhettük be a csapat első szezonját.

HKBP: Milyen elvárásokkal indultok neki a következő évnek?

Lakatos: Mindenképp jobb helyezés a cél, és szeretnénk a legjobb 8-ba bekerülni. Nem szeretnék nagy elvárásokat tenni a csapatra, de úgy érzem, ha folytatjuk az elkezdett munkát Tamással, akkor reális cél lehet a rájátszás.

Lévai: Szeretnénk minél többet kihozni a csapatból és a lehető legjobb helyezést elérni.

HKBP: Mi volt a legemlékezetesebb pillanat a szezon során?

Lakatos: Számomra a szezon legjobb pillanata a Debrecen elleni idegenbeli győzelmünk volt, az első olyan nyertes meccsünk, amelyet egy élcsapat ellen tudtunk megnyerni. Mindenki számára egy pozitív élmény volt, összerázta a csapatot és az edzéseken is jobb hangulat volt.

Lévai: A legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor az erdélyi túránkat a döntős Csíkszereda hosszabbításra kényszerítésével és a hasonlóan erős Brassó legyőzésével sikerült zárnunk. Itt igazán látszott, hogy mekkora munka áll mögöttünk és, hogy egy csapat lett belőlünk.

Hajrá Hokiklub Budapest!

Előző cikkeink a témában:

Szécsi Patrik továbbra is Erste csapatunkban

Újabb hátvéd igazolás a Hokiklub Budapestnél

Mathew Berry-LaMontagna a Hokiklub Budapestnél

 

Szécsi Patrik továbbra is Erste csapatunkban

Folytatjuk hátvédeink bemutatását ( http://kmh.sport.hu/ujabb-hatved-igazolas-a-hokiklub-budapestnel/ ), a legifjabb igazolásunkkal. Szécsi Patrik már három éve a KMH utánpótlás játékosa, a 2018-2019-es szezonban lehetőséget kapott az Erste Ligában való szerepléshez, mint a csapat legfiatalabb játékosa. A következő 2019-2020-as szezonban is folytatjuk az együttműködést az ifjú, 19 éves tehetséggel.

HKBP: Pár szót mondanál milyen volt ilyen fiatalon már az Erste Ligában szerepelni.

Szécsi Patrik: Természetesen óriási lehetőség volt számomra, amivel mindenképp szerettem volna élni. Kiváló fejlődési lehetőség ez számomra, ahol a felnőtt, rutinosabb játékosoktól leshetek el minél több dolgot száraz edzéseken és jegesen egyaránt.

HKBP: Milyen volt az első szezon a csapattal?

Sz. P.: Első szezonhoz képest szerintem jól sikerült, a végén majdnem sikerült bejutnunk a rájátszásba. Emiatt lehet, hogy egy kis hiányérzet maradt bennem, de bizakodó vagyok ezzel kapcsolatban, és a következő szezonban mindenképp a továbbjutás a cél.

HKBP: Hogyan készülsz fel a következő szezonra?

Sz. P.: Már most elkezdtem a felkészülést, szeretném a lehető legtöbb időt rászánni, hogy a nyár folyamán is fejlődni tudjak, és a következő szezonban még jobban teljesíthessek.

HKBP: Még egy év van hátra a gimnáziumból, hogyan tudod összeegyeztetni a jégkorongot és a tanulást?

Sz. P.: A hétköznapok igen sűrűek, be van osztva nagyjából minden percem, mivel nem vagyok magántanuló, így minden nap bejárok az iskolába. Délelőtt az Erste csapattal edzek jégen délutánonként pedig az U20-as csapattal. Száraz edzés terén kaptam egy kis segítséget a klub részéről, az edzővel előre egyeztetett feladatokat délután végezhetem el, így több időm jutott délelőtt az órákon részt venni. 2019/2020-as szezon egy picit nehezebb időszaknak ígérkezik, mivel érettségizni fogok, de biztos vagyok benne, hogy az eddigi rendszer működni tud majd a következő szezon során is.

HKBP: Kit volt a legnehezebb ellenfeletek idén?

Sz. P.: Több csapattal is igen szoros mérkőzést játszottunk így nem emelném ki egyik csapatot sem. Többször játszottunk ki-ki meccseket, és sikerült meglepetést okoznunk élcsapatok ellen is. Már várom a következő szezon mit hoz számunkra, de a célok tiszták és ezért meg is fogunk tenni mindent.

Köszönjük az interjút, és sok sikert kívánunk a szezonhoz!

Előző cikkeink a témában: 

Mathew Berry-LaMontagna a Hokiklub Budapestnél

Újabb hátvéd igazolás a Hokiklub Budapestnél

Hajrá Hokiklub Budapest!