Rajtol az Erste Liga szezon!

Hokiklub Budapest felnőtt férfi csapatunk pénteki nap folyamán elkezdi a 2019/2020-as Erste Liga szezont. Első ellenfelünk a szintén budapesti UTE csapata, nem lesz könnyű mérkőzés, de reméljük a fiúk hasonlóan kiváló teljesítményt tudnak nyújtani, mint a Léva elleni felkészülési mérkőzésen. A csapatot kérdeztük a szezon kezdésről, egyöntetűen várták már a meccseket, hogy megtörjék az augusztusi edzések dömpingjét. A fiúk az elmúlt héten felkészülési mérkőzéseket játszottak, és kiemelkedik közte a két nyertes meccs Léva csapata ellen, reméljük ez a játékosainknak elég nagy lendületet adott a sikeres szezon kezdéshez!

UTE-Hokiklub Budapest

Korongbedobás: 18:00

Helyszín: Újpesti Jégcsarnok, Budapest Megyeri út 13. 

A mérkőzés az Újpesti Jégcsarnokban lesz, amelyhez az alábbi linken találják az eseményt:

https://www.facebook.com/events/1613387705458454/

Azoknak, akik élőben nem tudják követni a meccset az alábbi stream linken tudják majd nézni a mérkőzést:

Hajrá Hokiklub Budapest!

Kiss Bence a Hokiklub Budapestnél marad!

Erste csapatunk kapus bemutatásához értünk, mai napon Kiss Bencével olvashattok egy rövid interjút, amelyből egy kicsit jobban megismerhetitek. Bence a 2018/2019-es szezon során csatlakozott hozzánk a DVTK-val való együttműködés keretein belül és az idei szezontól pedig teljes mértékben a Hokiklub Budapest színeiben fog versenyezni.

Hokiklub Budapest: A 2018/2019-es szezon során csatlakoztál a Hokiklub Budapest csapatához mesélnél nekünk erről?

Kiss Bence: Igen, a Hokiklub Budapest és a DVTK Jegesmedvék között alakult egy farmcsapat megállapodás, ami alapján a miskolci csapat fiataljai lehetőséget kaptak egy Erste Liga csapatnál fejlődni. Nagyon örültem a lehetőségnek, hiszen sokkal több jégidőt kaptunk a mérkőzéseken, így nagyon sokat tudtunk fejlődni az elmúlt idényben. A szezon során nagyon jó csapategység kovácsolódott, úgy érzem meccsről meccsre egyre jobbak lettünk és picit úgy érzem több is volt bennünk. A középszakaszra kezdtünk igazán bele lendülni, de sajnos mégsem sikerült a rájátszás.

HKB: Január végén a DVTK visszahívott, így a középszakasz során már nem tudtál csapatunkkal játszni, milyen érzés volt ez számodra?

Kiss Bence: Kettős érzések keringtek bennem, mert egyrészről örültem, hogy egy magasabb ligában is szerepelhettem, illetve haza mehettem Miskolcra. De másrészről viszont nehéz volt itt hagyni a csapatot, hiszen rájátszáshoz közeli pozícióban álltunk és onnantól kezdve már nem tudtam segíteni nekik.

HKB: A nyár folyamán résztvettél a Goalipro kapus táborban, Finnországban, milyen élményekkel gazdagodtál?

Kiss Bence: Nagyon nagy élmény volt számomra, hiszen olyan helyre juthattam el, ahova nem mindennap utazik az ember. Megismerhettem egy új kultúrát, kicsit bele kostólhattam egy jégkorong nagyhatalom mindennapjaiba és több új barátságot kötöttem. A városban és a táborban is mindenki nagyon segítőkész volt. A tábor folyamán nagyon sokat fejlődtem, illetve nagyon jó volt majdnem 3 hónapos kihagyást követően jégre menni, érzem is, hogy a felkészülés során ez a plusz 2 jét edzés pozitívan hatott rám.

HKB: Augusztus a felkészülés hónpja, eddig hogy érzed hogy álltok a csapattal?

K.B.: Nagyon fárasztó pár hét áll mögöttünk, több olyan nap is volt a felkészülés során ahol egy nap két hosszabb jégidőnk és egy száraz edzésünk is volt. Lassan elérkezünk a felkészülési mérkőzésekhez, amit már nagyon vár a csapat, hogy egy picit megtörjük az edzések sorát. Illetve már nagyon készülünk a bajnokságra, jól haladunk előre és reméljük, hogy a csapat 100%-osan készen fog állni az első mérkőzésre.

HKB: Mit üzensz a szurkolóknak?

K.B.: Szeretnénk minél több szurkoló előtt játszani, és mi pedig igyekszünk meghálálni ezt minél több hazai győzelemmel. A csapattal egyértelmű célunk a rájátszásba való bekerülés, ha ez meg van a többi célunkat is felfedhetjük majd.

Hajrá Hokiklub Budapest!

Újabb igazolás a Hokiklub Budapestnél, Kristoffer Pihlqvist bemutatkozása

Ismét újabb játékossal bővült keretünk, folytatjuk a csatáraink bemutatását (http://kmh.sport.hu/szappanos-david-a-hokiklub-budapestnel-folytatja/ ), mai napon Kristoffer Pihlqvist fiatal svéd igazolásunkkal készített interjút olvashatjátok.

Hokiklub Budapest: Mi az eddigi legjobb élményed játékos karriered során?

Kristoffer Pihlqvist: A legjobb emlékem, amikor a HV71 csapatával megnyertük a Svéd Nemzeti Bajnokságot az U20-as korosztályban. A megelőző évben a második helyet szereztük meg, egy igen kemény hosszabbításos mérkőzést követően, így nagyon boldogok voltunk, hogy egy évvel később sikerült elnyernünk a bajnoki címet. Eddig ezt a pillanatot emelném ki, de izgatottan várom a következő szezont, ahol remélhetőleg a Hokiklub Budapest csapatánál is szép emlékekkel bővíthetem majd a sort.

HKB: Mi volt a motivációd, hogy ligát és országot válts és a Hokiklub Budapesthez igazolj?

K.P.: Azt éreztem váltásra van szükségem mind karrier mind az életem szintjén. Egész életemben egy városban éltem, ott ahol születtem, itt lettem játékos és sokáig itt is játszottam, úgy éreztem itt az idő a váltásra, illetve, hogy valami újat kipróbálhassak. Miután Tamással beszéltem, tudtam, hogy ez az, amit én is szeretnék, a klub és a koncepció amit felvázolt teljesen passzolt az elképzeléseimmel. Emellett Budapestről csupa jó dolgot hallottam, szép és izgalmas város, így amikor döntés elé kerültem egyszerű volt meghozni a végső válaszom.

HKB: Izgatott vagy már a költözéssel kapcsolatban?

K.P.: Igen, nagyon! Nagyon sok jót olvastam Budapesttel kapcsolatban és már nagyon várom, hogy megérkezzek. Ezelőtt még nem jártam Budapesten, de több barátom már mesélt róla, és a történetek illetve a képek egyszerűen fantasztikusan néznek ki.

HKB: Tudod már milyen nevezetességeket fogsz meglátogatni?

K.P.: Természetesen! Egyértelműen szeretném meglátogatni a tipikus turisztikai látványosságokat, mint például a Budai vár, Parlament, Hősök tere, de emellett szeretném megismerni a magyar kultúrát, megtapasztalni milyen is itt az élet. Emellet, miután svéd vagyok, mindenképp szeretnék ellátogatni Raoul Wallenberg emlékművéhez.

Nagyon várom már a felkészülést és az Erste liga szezont is, remélhetőleg sikeresek tudunk lenni a pályán és sok emlékkel gazdagodunk az év során! Hajrá Hokiklub Budapest!

Kiss Bence kapusunk Goalipro táborában

Klubunk számára fontos misszió a fiatal játékosokkal való közös munka, és a fejlődésükhöz szükséges háttér biztosítása. Kapusaink Aleksi Jääskeläinen, finn szakemberrel együttműködve egész év során külön edzéseken is részt vesznek, ahol tovább fejleszthetik képességeiket. Kiss Bence Erste Liga kapusunk a 2018/2019-es szezon alatt került csapatunkhoz, a DVTK-val való együttműködésünk során. Bence a 2019/2020-as szezonban már teljes mértékben a Hokiklub Budapest csapatát erősíti, így folytathatják közös munkájukat Ale-val. A közös munka egyik pillérét és alapját a nyári felkészülési időszak előtti Goaliepro finn tábor adja, ahol Bence 2 hetet tölthetett NHL és KHL bajnokságban szereplő játékosok mellett, illetve komoly szakemberek felügyelete alatt. A tábor a finnországi Espoo városában volt, ahova játékosunk 2 hétre be is költözött, ez idő alatt óriási élményekkel és hasznos tudással gazdagodhatott. Erről az élményről kérdeztük Bencét.

Kiss Bence a Goalipro táborban

„Sokszor hallottam már a finn kapus iskolákról amelyekről a világ minden táján elismerően beszélnek, és sokszor játszottam el a gondolattal hogy szívesen kipróbálnám magam egy ilyen táborban. Az idei évben a klubomnak, a Hokiklub Budapest csapatának köszönhetően, eljuthattam a finn Goaliepro kapustáborába. Az itt eltöltött két hét alatt tovább fejleszthettem, csiszolhattam tudásomat.

Olyan kapusokkal együtt tanulhattam, edzhettem, akik nálam jóval nevesebb bajnokságban szerepelnek, mint pl: Emil Larmi akit idén igazolt le a Pittsburgh Penguins, vagy Tomi Karhunen a KHL-es Kunlun Red Star kapusa, háromszoros finn bajnok, hogy csak két nevet említsek.

Goalipro tábor résztvevői

A kéthetes edzőtáborban napi egy jeges és egy száraz edzésen vettünk részt, ahol igyekeztünk tovább fejleszteni mozgáskoordinációnkat, robbanékonyságunkat és korongkövetésünket. Természetesen sokszor gyakoroltunk meccs szituációkat, ahol KHL, Svéd első osztály és Finn első osztályú lövők tesztelték a tudásunkat.

Ez a két hét hatalmas élmény volt számomra, melyen rengeteg tapasztalatot szereztem, amit szeretnék itt is megköszönni a Hokiklub Budapestnek és a kapusedzőmnek Alenak.”

Köszönjük az élménybeszámolót, és sikeres felkészülést kívánunk a továbbiakban! 

Hajrá Hokiklub Budapest

Adam Rossignol a Hokiklub Budapestnél!

Folytatjuk csapatunk játékosainak bemutatását ( http://kmh.sport.hu/michal-satek-hosszabbitott-a-hokiklub-budapestnel/ ). Következő csatárunk az újonnan érkező kanadai Adam Rossignol, akivel készítettünk egy rövid interjút.
 
Hokiklub Budapest: Voltál már valaha Európában, esetleg Magyarországon?
 
Adam Rossignol: Még nem jártam Európában, sőt még soha nem hagytam el Észak Amerikát. Nagyon várom már az utazást, és az új kihívásokat!
 
HKB: Milyen elképzeléseid vannak az úttal kapcsolatban?
 
A.R.: Egy igazi életre szóló élményre számítok, lehetőségem van megélni az álmom és profi jégkorong játékos lehetek egy másik kontinensen, ahova mindig is szerettem volna eljutni. Nagypapám Budapesten született, így van bennem is egy kis magyar vér, szóval izgatott vagyok, hogy képviselhetem a családomat Magyarországon.
 
HKB: Miért döntöttél a Hokiklub Budapest csapata mellett?
 
A.R.: Első osztályú csapat, akik profi stábbal dolgoznak, mindez Budapesten. Mindig is érdekes volt számomra Budapest a családi vonal miatt. Az edzővel való beszélgetést követően egy kiváló helynek tűnik számomra elkezdeni a profi karrieremet.
 
HKB: Milyen célt tűztél ki a szezonra?
 
A.R.: Szeretnék minél többet tanulni, és közben a csapat céljait is elérni. Remélem új játékosként új friss vonalat tudok majd képviselni, amely a csapat előnyére tehet. Szeretnék sokat tanulni az európai hoki stílusról, illetve a kultúráról.
 
Hajrá Hokiklub Budapest!

Michal Satek hosszabbított a Hokiklub Budapestnél!

Hátvédjeink bemutatásán már véget értünk ( http://kmh.sport.hu/levai-lakatos-interju/ ), így fogadjátok szeretettel csatáraink bemutatkozását is! Elsőként Michal Satekkel kezdünk, aki már a tavalyi szezonban is a Hokiklub Budapest csapatát erősítette 19-es mezében.

Hokiklub Budapest: Milyen volt az Erste Ligában játszani?

Michal Satek: Korábban játszottam már, az akkor még MOL Ligában a Csíkszereda csapatával. Ezáltal volt már elképzelésem a ligáról és a csapatokról.

HKBP: Milyen volt a Hokiklub Budapest csapatánál a szezon?

M.S.:Nagy feladat volt ez egy új csapatnak, sok fiatal játékossal, akiknek ez volt az első szezonja a profik között. De úgy érzem sikerült a végére összerázódnunk, és ha nem is a Las Vegas Knights-hoz hasonló sikert értünk el, de nagyon közel kerültünk a rájátszáshoz, ami így következő szezonra nagy célunk lesz!

HKBP: Mit gondolsz mi az erőssége a csapatnak?

M.S.: Igaz a csapatban nagyon sok a fiatal játékos, de ők már megmutatták, hogy nagyon gyorsan tanulnak és sokat fejlődtek ez alatt az egy szezon alatt is. Szerintem ez mindenképpen előnyünkre fog válni a szezon során.

HKBP: Milyen célt tűztetek ki a csapattal a következő szezonra?

M.S.: Egyértelműen a rájátszásba kerülés a célunk, és ezért mindent meg fogunk tenni.

Hajrá Hokiklub Budapest!

Előző cikkeink a témában:

Lévai Máté és Lakatos Levente is hosszabbított a Hokiklub Budapestnél!

Szécsi Patrik továbbra is Erste csapatunkban

Újabb hátvéd igazolás a Hokiklub Budapestnél

Mathew Berry-LaMontagna a Hokiklub Budapestnél

 

 

Első romániai túrájára indult a Hokiklub Budapest

A Hokiklub Budapest elindult első hosszabb túrájára Romániába, ahol a Gyergyói HK-val és a Sport Club Csíkszereda csapatával küzdenek meg.

A túra első állomása Gyergyószentmiklós, ahol a fiúk egy-két bemelegítő edzést követően a holnapi nap folyamán 10.04-én pénteken fogják játszani Erste liga mérkőzésüket. A két mérkőzés között most egy hét különbség is van, így a fiúk egy kicsit szusszanhattak a nagy hajtásban és koncentrálhattak a regenerálódásra, illetve a csapatjáték és az egyéni készségek fejlesztésére. Dusán Kapusta vezetőedző nyilatkozata alapján a fiúk egyre jobb fizikai állapotban vannak a kemény munkának köszönhetően, de mint csapat még nagyon sokat kell fejlődniük, de említette ez nem annyira meglepő, hiszen egy nagyon fiatal csapatról beszélünk. A vezetőedző segítségére vannak a csapat idősebb játékosai, akik próbálnak rutinjukkal és tudásukkal a fiataloknak utat mutatni. Közöttük megemlítenénk Szappanos Dávidot, aki a Hokiklub Budapest színeiben játszik, de a szemfüles hoki rajongók láthatták Szapit a DVTK Tipsport liga két mérkőzésén is az elmúlt héten. A DVTK-val való együttműködésünk keretében lehetőségünk van a játékosok kölcsönadására egy-egy mérkőzés idejére, így a pihenő időben Szapi feljátszhatott a Tipsport liga mérkőzéseire. De pénteken már ismét hazai színekben játszik és reméljük a másik ligában szerezett tapasztalatai hozzá segítheti a csapatot az első győzelem beszerzésére.

A mérkőzést a Hokiklub Budapest szurkolói stream linken keresztül végig követhetik, amelyet a Kanadai Magyar Hokiklub Facebook oldalán megosztunk a mérkőzés előtt.

Mérkőzés dátuma: 2018.10.05. péntek

Kezdete: 16:30

Ellenfél: Gyergyói HK

Hokiklub Budapest-FTC

Újabb hét indító mérkőzést játszunk hazai pályán a Tüskecsarnokban. Hétfőn a ferencvárosi jégkorongcsapatot várjuk, akik a tabellán a 4. pozíciót foglalják, így a fiúkra egy nagyon kemény mérkőzés vár.

Németh Árpi csatárunk szurkolásra buzdít mindenkit, hiszen sokat jelent számukra, hogy meccsről meccsre ilyen sok lelkes Hokiklub Budapest szurkoló látogat ki köztük az utánpótlás csapataink játékosai. Ilyen nehéz meccseken mint a Fradi elleni mérkőzés sokat jelent a játékosoknak, ha hazai pályán lelkes nézőközönség előtt szerepelhetnek.

Várunk mindenkit a mérkőzésre!

Dátum: 2018.09.24. hétfő

Helyszín: Tüskecsarnok

Kezdés: 20:00

Kapunyitás: 19:00

Bérlet ára: 8.000 Ft, amely érvényes az összes hazai ERSTE, EWHL és EWHL Szuperkupa mérkőzésünkre

Jegyár: 500 Ft

Hajrá Hokiklub Budapest!

Hokiklub Budapest-Vienna Capitals összefoglaló

Elindult a szezon!

A Hokiklub Budapest csapatunk megkezdte szereplését az első osztályú magyar férfi felnőtt bajnokságban, ahol első mérkőzésünket hazai pályán játszhattuk a Tüskecsarnokban. A meccset már nagyon várta minden egyes korosztály, így szép számmal gyűltek össze az utánpótlás játékos szurkolóink, így támogatva a fiúkat.

Első mérkőzésünk alkalmából, különleges korongbedobással készültünk. Utánpótlás nevelő klubként, egyértelműen a legkisebb játékosaink segítségét kértük, így Pánczél Eszter és Zaccomer Ábel U8-as hokisaink, Vitárius Károly vezetőedzőjükkel dobták be a korongot az Erste liga nyitómérkőzésen.

A fiúk az első harmadban Egyed Márk góljával megragadták a vezetést, de Bécs hamar kiegyenlített. A két csapat kiegyenlített mérkőzést játszott, majd a harmadik harmadban sajnos egy 5 perces kiállítással komoly hátrányba keveredtünk. A végére fiúk szépítettek egy góllal így a végeredmény Hokiklub Budapest-Vienna Capitals II. 3-5.

Dusan Kapusta nyilatkozatában kiemelte, hogy még fiatal csapatról beszélünk, egy folyamatos építkezés előtt áll a csapat, látja hol lehet fejleszteni még a csapatmunkán, és egyénileg a fiúkon. Komoly munka áll még előttük, és próbálják addig is a lehető legjobb formájukat mutatni a szurkolóknak.

Lévai Máté játékosunk, érezte van még a csapatban, sajnos az 5 perces kiállítást soknak érezte, de így is próbálták megmutatni a hazai közönségnek, hogy érdemes nekik szurkolni.

Várjuk már a következő mérkőzésüket, amely szeptember 11-én 18:30-kor kezdődik a Fehérvári Titánok ellen.

Hajrá Hokiklub Budapest!

Rajtol az Erste liga!

Eljött a várva várt szezon kezdet. Csapatunk újoncként debütál a magyar első osztályú férfi felnőtt bajnokságban. Most csütörtökön tartották az Erste liga éves sajtó tájékoztatóját, ahol csapatunk vezetőedzője Dusan Kapusta és csapatkapitány helyettese Petres Tivadar vett részt.

Az eseményről egy kis összefoglaló videót láthattok az alábbi linken:

 

Hajrá Hokiklub Budapest