Hibátlan az U18 az EBJL-ben

Kettőből kettőt nyert az U18-as csapatunk az osztrák bázisú EBJL bajnokság idei szezonjában. A szezonnyitó mérkőzést szeptember 1-én játszotta a csapat a Tüskesátorban. Az FTC csapata ellen 3:1-es győzelmet arattak.

Magabiztosan készültek a második mérkőzésre aminek meg is lett az eredménye. A Győr ellen éles küzdelemben végül 3:4-re nyertek.

Már a nyári edzéseken is aktívan készült az utánpótlás a százaz edzéseiken az előttük álló szezonra. Szerencsére igen nagy létszámban jelen voltak már ekkor is az edzéseken. Edzőjük, Gröschl Tamás igyekezett ezeken az edzéseken is labdajátékos feladatokkal hangolni a csapatot a későbbi jeges játékokra. Úgy gondolja, a legjobb felkészülés az intenzív edzések mellett az, ha a lehető legtöbben tudnak játékidőt tölteni mind szárazon, mind a jégen.
A győzelem kulcsa azonban szerintük nem csak ezen múlt. Az U18 nagyon kiemelkedő munkamorállal bír, különösen szeretnek dolgozni a kondicionális edzéseken.
A jövőben nézve is ezt a hozzáállást szeretnék megtartani. A sport iránti alázatuk továbbra sem tűnik el, igyekeznek a lehető legjobbat nyújtani. A sikert viszont szeretnék a saját mércéjük szerint tovább vinni és ehhez még sokat kell dolgozniuk a továbbiakban is. Szeretnének minden nap jobbak lenni saját maguknál!

Csak így tovább srácok!

Navigáció