Lezárult az U12-es kék bajnokság alapszakasza – heti mérkőzés összefoglaló

U12-es kék csapatunk számára is lezárult a bajnokság első szakasza, U14-es csapatunk pedig már el is kezdte a középszakasz beli küzdelmeket. U16-os együttesünk nem lépett jégre a héten, azonban fiatal csapataink mozgalmas és eredményes napokat zártak a hétvégén.

 

U8

 

Piros csapatunk vasárnap Tatabányán vett részt tornán, Ales Gyula vezetőedző értékelése az eseményről: “U8 piros csapatunk kezdő tornán vett részt Tatabányán! A gyerkőcök nagyon ügyesek voltak, volt, akinek az első tornája volt ez, megszülettek az első gólok is. Szóval nagyon jó hangulatú tornán vettünk részt, ráadásul 3 győzelemmel.”

 

U10

 

Mozgalmas hétvégén vannak túl játékosaink, hiszen a piros csapat mellett szombaton pályára lépett kék együttesünk is. A piros csapatunk hazai pályán játszott, míg kék csapatunk Ajkára utazott. Egyedi Noémi így értékelte az ajkai eseményt: “A hétvégén Ajkára látogattunk el, ahol a Dunaújváros, Lehel HC és a hazai Ajka csapata ellen mérkőztünk meg. A játékosok mindent betartottak, amiket kértem tőlük, így felszabadult passzjátékot tudtunk véghezvinni az egész torna folyamán. Számos szép helyzetet tudtunk kialakítani és gólokban gazdag mérkőzéseket játszottunk. Büszke vagyok minden játékosra, öröm volt nézni.”

 

Piros csapatunk is nagyon szépen helytállt, Zaccommer Ákos értékelése: “Bár csupán 5+1 játékossal tudtunk kiállni, mindenki nagyon küzdött és hajtott. Az edzéseken véghezvitt munka most látszott meg igazán, szép eredményt értek el minden mérkőzésen a gyerekek.”

 

Vasárnap sem volt megállás, aznap az Érdi jégcsarnokban léptek jégre játékosaink az EMHL bajnoki sorozat keretein belül. 6 mérkőzést játszott összesen csapatunk, az ellenfelek a szlovák HOBA Bratislava Modré Rakety, HK 99 Ružinov Bratislava és a magyar UTE csapatai voltak. Keszthelyi Zoltán így értékelte a napot: “Jól sikerült a torna, a szlovák ellenfeleink felett mind a négy alkalommal sikerült győzelmet aratni. Pontosan és okosan játszottak a gyerekek, sokat korcsolyáztak, szép egyéni és akció gólok is születtek. Az  UTE elleni első mérkőzésen a védekező játékunkban történtek hibák, ezeket igyekeztünk a második összecsapásra kiküszöbölni. Ez többnyire sikerült is, de aztán egy rövid periódusban kapott három gól kicsit kedvét szegte a társaságnak. Összességében azonban jól játszottak a gyerekek és a torna is remek hangulatban telt.”

 

U12

 

Vasárnap Debrecenben zárta az alapszakaszt Roczanov Zsolt együttese. A mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy a csapatunk eltervezte, a debrecenieknek sikerült otthon tartani a három pontot. Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzésről: “Sajnos az új évben nem találjuk a régi formánkat. Belekerültünk egy hullámvölgybe, amiből nehezen tudunk kimászni. A mérkőzésen ismét sok pontatlan passz volt és sok pánik megoldás. A támadó játékunk a meccs utolsó harmadára talált magára. A következő mérkőzésünk kettő hét múlva lesz, most azon lesz a hangsúly az edzéseken, hogy visszataláljunk arra az útra, ami a szezonunk első felében volt ránk jellemző.”

 

U14

 

Az U14-es korosztályunk Knights csapata a héten megkezdte a bajnokság középszakaszát a Sportországi Cápák ellen. Sajnos nem sikerült győztesen elhagyni a jeget, a mátyásföldi csapat otthon tartotta a három pontot. Az elkövetkezendő hetekben az UNI Győr ETO HC A, spusu Vienna Capitals, Kárpáti Farkasok A és az OHA A együttesei ellen lehet javítani. 

 

U18

 

Ifjúsági csapatunk két mérkőzést is játszott a hétvégén. Szombaton a Kárpáti Farkasok otthonában vendégeskedett csapatunk. Hiába támadott és lőtt többet kapura az első játékrészben csapatunk, a hazaiaknak sikerült megszerezni a vezetést. (2:1) A második harmadban aztán Débics Dávid egyenlített. Hiába próbálkozott 18 kapuralövéssel csapatunk, a vezetést nem sikerült megszerezni. A záró játékrészben sem esett gól, így következett a hosszabbítás, ahol Kadarkuti Bálint góljával végül csapatunk szerezte meg a győzelemért járó extra pontot.

Vasárnapi ellenfelünk a sereghajtó HK Select Team Beograd együttese volt. Hiába szerezte meg az első játékrészben Kocsis Gergő a vezetést, ezután már csak belgrádi találat született a mérkőzésen. Végeredmény: HKB – HK Select Team Beograd 1:4

 

Női U25

 

Női U25-ös játékosaink az Angels ellen zárták a bajnokság alapaszakaszát. Nem sikerült azonban megszerezni a három pontot, a hazai csapat hagyhatta el győztesen a jeget (2:1). Gólunkat Szabó Zorka szerezte. 

Csapatunk jelenleg a tabella harmadik helyét foglalja el, a hátralévő mérkőzések függvényében pedig a harmadik vagy negyedik helyen fogja zárni az alapszakaszt. 

 

Hajrá HKB! 

Navigáció