EWHL Supercup hétvégi összefoglaló

A hétvégén a lányok az EWHL Supercup keretein belül két idegenbeli mérkőzést játszottak, az elsőt az ECDC Memmingen, a másodikat az ERC Ingolstadt csapata ellen.

A Memmingen elleni mérkőzés összefoglalója:

Az első harmad legelején, a 4. percben szerezték meg a lányok az első góljukat Dabasi Rékának köszönhetően, Sarah Knee és Kiss-Simon Franciska közreműködésével.

A második harmadban egyenlített a Memmingen Nadine Schattner 30. percben lőtt góljával (1-1). A válaszra viszont nem kellett sokat várnunk, ugyanis a 32. percben Jókai-Szilágyi Kinga visszaszerezte a vezetést a KMH csapatának (2-1).

A harmadik harmadban csak tovább növelték az előnyüket. Jókai-Szilágyi Kinga gólpasszával a 46. percben Huszák Alexandra szerezte meg a csapat 3. gólját.

Edzőjüket, Mika Väärälä-t is megkérdeztük, hogy látta a meccset. Mika: „Nagyon kiélezett küzdelemnek indult a mérkőzés, de a szerencsés korongjárásnak köszönhetően mi tudtuk megszerezni a vezetést. A második harmadban már minden jól ment, így a harmadik harmadban már csak meg kellett tartanunk a vezetést.”

Az Ingolstadt elleni mérkőzés összefoglalója:

Kezdetben a két csapat nehezen talált fogást a másikon, az első gól az első harmad legvégén, a 20. percben született. Az Ingolstadt szerezte meg a vezetést.

Az egyenlítésre a második harmadban került sor. Sarah Knee talált a hálóba a 28. percben Dabasi Réka és Ungár Rebeka összejátszása után (1-1).

A harmadik harmadban ismét az Ingolstadt tudhatta magáénak a vezetést (2-1), azonban az egyenlítésre nem kellett sokáig várnunk. Az 55. percben Somogyi Vivien találatával 2-2 lett a mérkőzés rendes játékidejének végeredménye.

A hosszabbításban végül nekünk sikerült gólt szereznünk, így a 64. percben betaláló Huszák Alexandra szerezte meg a mérkőzés győztes gólját a KMH-nak.

Mika Väärälä: „Kicsit frusztráltan indult a mérkőzés, amiért nem tudtunk gól szerezni az elején. Mindkét csapatnak voltak helyzetei, amikből hirtelen 2-1-es hátrányban találtuk magunkat. Gyorsan sikerült kiegyenlíteni, a hosszabbításban pedig egyszerűen csak jobbak voltunk. Örülök a szerzett pontoknak és a csapat hozzáállásának, de van még hova fejlődni, ha továbbra is folytatni szeretnénk a nyerő szériát.”

Mindkét felnőtt csapatunk pénteken kezdi meg a szezont

Németországban kezdi EWHL csapatunk az osztrák bázisú nemzetközi bajnokságot. Erre hangolódva szeptember 12-én még lesz egy edzőmérkőzése a csapatnak Bécsben, majd ezt követően a lányok utaznak tovább, ahol megkezdik az EWHL Supercup szezont. Vezetőedzőnk, Mika Väärälä értékelése alapján elmondhatjuk, hogy a csapat felkészülése tökéletesen sikerült, jó fizikális állapotban vannak a játékosok.

A menetrend szerint szeptember 14-én az ECDC Memmingen SC csapatával, másnap az ERC Ingolstadt csapatával mérkőzik meg EWHL csapatunk.

Hajrá lányok! Hajrá Hokiklub Budapest!                                                             

Pénteken startol a Hokiklub Budapest ERSTE Liga szezonja is. Csapatunk a lilákhoz látogat, a UTE Megyeri úti jégcsarnokában húzhatják be az első győzelmet. Ezt követően már hazai pályán készülünk a következő ellenfél, a Fehérvári Titánok szeptember 18-ai skalpjára.
Erre a mérkőzésre már elektronikusan is jegyet tudtok váltani: https://www.eventim.hu/hu/jegyek/hokiklub-budapest-2019-2020-szezon-tueskecsarnok-533044/event.html

Hajrá Hokiklub Budapest!

Kettős győzelem a csehországi felkészülési mérkőzéseken

Melnikben az U18-as cseh női jégkorong válogatottat, valamint Kladno első osztályú Extra ligás csapatát is sikerült legyőznie felkészülési mérkőzésen a XI. kerületi székhelyű Hokiklub Budapest EWHL csapatának. A csehországi hétvégéről kérdeztük vezetőedzőnket, Mika Väärälät, továbbá EWHL csapatkapitányunkat, Dabasi Rékát és hátvédünket Gaitz Hannát.

Mika Väärälä: A fő célunk az volt, hogy a taktikánkat kövessük, a mi akaratunk érvényesüljön a pályán és örömmel láttam, hogy a játékosok követik az előre egyeztetett tervet. Azt hiszem, igen jól játszottunk, és a jó úton haladunk. Még mindig van dolgunk, van, amit javítanunk kell a héten, de tetszett, ahogyan támadtak a lányok!

Dabasi Réka: Két meccset játszottunk, amely a csapat hasznára vált. Az új játékosok is hamar beilleszkedtek a csapatba, jó hangulatú három napon vagyunk túl. Még egy edzőmeccset játszunk a szezonkezdet előtt jövő hét csütörtökön a Bécs csapatával, ami egy jó erőfelmérő lesz a hétvégi EWHL Supercup előtt.

Gaitz Hanna: Nagyon jó kis utazás volt, időben megérkeztünk Melnikbe, volt időnk pihenni. Harmadról harmadra folyamatosan javult, megmutattuk, hogy kik is vagyunk, sok figurát élesben is ki tudtunk próbálni. Hasonlóan játszottunk Kladno csapatával is, de teljesített a csapat és ezt a próbát is sikeresen kiálltuk. Én személy szerint izgatottan várom a következő felkészülési meccset, valamint az első bajnoki mérkőzéseket is.

A külföldi túrát követően az EWHL csapatnak szeptember 12-én még lesz egy edzőmérkőzése Bécsben, majd ezt követően a lányok utaznak tovább Németországba, ahol megkezdik az EWHL Supercup szezont. Szeptember 14-én az ECDC Memmingen SC csapatával, másnap az ERC Ingolstadt csapatával mérkőznek meg.

Képeink a hétvégéről:

 

Felkészülési meccset játszik Csehországban és Ausztriában a KMH EWHL csapata

Nem akármilyen hétvége elé néz a budapesti székhelyű KMH EWHL csapata. Szeptember 7-én szombaton Melnikben az U18-as cseh női jégkorong válogatottal mérkőznek meg a lányok, ezt követően vasárnap Kladno első osztályú Extra ligás csapatával játszanak. A hosszú hétvégét megelőzte egy hazai felkészülési mérkőzés, melyet a KMH női csapatai, a DEBL és az EWHL játszottak egymás ellen. A mérkőzésről Szilágyi Levente, DEBL vezetőedző nyilatkozott:

„A DEBL és U25 csapatunk kedden kapott egy felkérést az EWHL csapatunktól, hogy sikerült leszervezniük két edzőmérkőzést Csehországba és az eddig edzésen gyakorolt elemeket ki szeretnék próbálni mérkőzés helyzetben is, házon belül a túra előtt. Több külföldi csapattal is egyeztetünk a nyár során, hogy a DEBL csapattal is felkészülési meccset játsszunk, de az utolsó pillanatban mind meghiúsultak a találkozók, így örültünk a megkeresésnek. A hétvégén már elkezdődnek a fiú bajnokságok, így az ott játszó játékosainkat nem tudtuk használni, valamint több betegség is közbejött a keretben, ezért a DEBL és U25 csapatot tudtunk kiállítani. Az első harmadban EWHL-DEBL/U25 meccs volt, ahol kölcsön kaptuk Valerie Lamenta-t az EWHL-ből. A második és harmadik harmadban összekevertük a kereteket és ügyeltünk arra, hogy két azonos szintű sor játsszon egymással a jégen. Úgy gondolom jól sikerült a mérkőzés és mindkét csapat segítségére vált a felkészülésben ez a mérkőzés.”

A cseh túrát követően az EWHL csapatnak szeptember 13-án még lesz egy edzőmérkőzése Bécsben, majd ezt követően a lányok utaznak tovább Németországba, ahol megkezdik az EWHL bajnoki szezont. Szeptember 14-én az ECDC Memmingen SC csapatával, másnap az ERC Ingolstadt csapatával mérkőznek meg.

Válogatottunk 2-0-ra legyőzte Svájc csapatát

Szombaton a Viastein női U25 Három Nemzet Torna záró mérkőzésén Svájc volt az ellenfelünk. A világ egyik legjobb válogatottját nagyszerű, összeszedett játékkal sikerült legyőznünk, a mérkőzés után Jókai Szilágyi Kingával készítettünk egy rövid interjút.

Hokiklub Budapest: Hogyan sikerült az eddigi felkészülés a válogatott csapattal? Miben tudtok még fejlődni?

Jókai Szilágyi Kinga: Jól telt a felkészülés, ez már a második alkalom, hogy a válogatottal együtt dolgozunk az alapozási időszakban. Fejlődni szerintem leginkább csapatszinten kell, hogy összeszedettebb, fegyelmezettebb lehessen a játékunk.

HKB: A Németország elleni vereség után milyen üzenettel küldött ki Titeket a szövetségi kapitány a pályára? Milyen célokat tűztetek ki a mérkőzés előtt?

J. Sz. K.: Az edzéseken gyakorolt szisztéma szerint igyekezzünk játszani, sokat lőni kapura és több hangsúlyt fektetni a kemény védekezésre. Minél jobb eredményt akartunk elérni… és ez most sikerült is!

HKB: A mai volt az utolsó mérkőzés a magyar női válogatott számára a kemény felkészülési hét után. Hogy érzed, sikeres volt?

J. Sz. K.: Szerintem mindenképpen sikeres volt, és nem csak az eredmény miatt, nagyon jó első harmadot játszottunk, és utána is próbáltuk tartani ezt a játékot és mi érvényesülni. Javítani természetesen mindig van mit, jövő héttől mindenki folytatja a munkát a klubcsapatában.

Köszönjük! További jó munkát kívánunk mindenkinek. Hajrá lányok!

Magyarország-Németország, felnőtt női válogatottunk első felkészülési mérkőzése

Csütörtöki napon felnőtt női válogatott csapatunk lejátszotta első felkészülési mérkőzését Németország csapata ellen. Kemény ellenféllel mérkőztek meg a lányok és a második harmadtól sikerült felvenniük a a pörgős mérkőzésnek a ritmusát, végül 1-5-ös német győzelemmel zárták a meccset. Huszák Alexandrával készítettünk egy rövid interjút a felkészülésről és a tegnapi mérkőzésről.

Hokiklub Budapest: Milyen volt az eddigi felkészülés a válogatott csapattal?

Huszák Alexandra: Az augusztus mindig az alapozásról, a szezonra való felkészülésről szól. Ugye már július végén elkezdtük a válogatottal a felkészülést, majd mindenki folytatta a klub csapatánál. Mindenki edzőtáborból érkezett, és szombattól megint együtt folytattuk a közös munkát. Rengeteg edzésen túl vagyunk már, kicsit érezhető is a fáradtság, de ez majd kifizetődik szezon közben.

HKB: Hogy érzed a mai mérkőzés hogyan sikerült nektek?

H.A.: Úgy gondolom kicsit megilletődötten kezdtük a mérkőzést, de a második harmadra sikerült belerázódnunk, és egyenrangú ellenfele tudtunk lenni a német válogatottnak. Mindkét csapatnál adottak voltak a helyzetek, pörgős, gyors mérkőzés volt. Mindenki nagyon élvezte, szuper dolog ilyen csapatok ellen játszani, hiszen eddig ez nem adatott meg.

HKB: Mit gondolsz a következő mérkőzésről, amit Svájc ellen fogtok játszani?

H.A.: Svájc is egy kiváló csapat, nem lesz egyszerű dolgunk. Napról napra próbálunk fejlődni, szóval a németek elleni hibákból próbálunk tanulni és javítani ezeken a svájc elleni meccsen. A helyzetkihasználáson mindenképpen javítanunk kell,

HKB: Milyen célokkal vágtok neki a válogatott szezonnak?

H.A.: Női felnőtt válogatott még sosem szerepelt még az A csoportban, így mindenki nagyon izgatottan várja a világbajnokságot. Minden nap azon dolgozunk, hogy jobbak legyünk, és egy kis szerencsével meglepetést tudjunk okozni márciusban.

A következő mérkőzése a lányoknak szombaton lesz az érdi jégcsarnokban, amelyet az alábbi linken tudják a nézők követni:

Hajrá lányok! 

Magyar Bajnok ismét a KMH női csapata

Csapatunk ismét győzedelmeskedni tudott a Magyar Bajnokságban. Csapatunk kiváló teljesítménnyel magabiztosan vezette a tabellát, és végül hazai pályán egy boldog hoki keretein belül sikerült is győzelemmel zárniuk a bajnokságot.

Az ellenfelünk a MAC csapata volt, aki ellen hazai pályán léptünk jégre. A lányok magabiztos győzelmet arattak 15-0-ra.

Góllövők: Dabasi Réka (4), Averi Nooren (3), Rónai Alexandra (2), Somogyi Vivien (2), Sarah Knee, Stacey Scott, Szick Dorka

Szép volt lányok!

Hajrá KMH!

MAC-KMH Női OB I. összefoglaló

A lányok ezen a héten kétszer is a MAC csapata ellen fognak játszani, az első mérkőzésen már túl is vannak, ahol sajnos a veretlenségi szériát a lányok megtörték és 6:4-es idegenbeli vereséget szenvedtek.

A lányok így is nagyon szépen helytálltak, hiszen egy kemény válogatott felkészülésen vesz részt a csapat, már 2 hete, ahol a hazai rendezésű világbajnokságra készülnek a lányok. A lányok a hét első meccsén Jókai-Szilágyi Kinga góljával találtak be, az ellenfél már ekkor átvette a vezetést. A második harmadban Sarah Knee és Rónai Alexandra góljával próbáltunk felzárkózni, majd az utolsó játékrészben Rónai Alexandra szerzett még egy gólt.

MAC Marilyn Budapest-KMH Budapest: 6-4

Hajrá KMH!

KMH-MAC Női OB I. mérkőzés beharangozó

Lányaink az utolsó Magyar bajnoki mérkőzésének néznek neki, amelyet hazai pályán játszanak, abban a helyzetben van a csapat, hogy végeredménytől függetlenül már biztosan magyar bajnoknak mondhatják magukat, de azért reménykedünk egy szép győzelemben, amelyet hazai pályán ünnepelhetünk.

KMH Budapest-MAC Marilyn Budapest

Dátum: 2019.03.21., csütörtök

Helyszín: Tüskesátor

Kezdés: 18:15

Hajrá KMH

MAC-KMH Női OB I beharangozó

Női csapatunk folytatja a magyar bajnokságot és keddi nap a MAC csapatához utazik. A lányokra a héten még két mérkőzés vár, ahol egyszer idegenben, egyszer hazai pályán játszanak a MAC ellen. A lányok magabiztosan vezetik a tabellát közel 100 szerzett góllal, reméljük a további két meccsen is sikerül még jó pár gólt szereznie a lányoknak.

MAC Marilyn Budapest-KMH Budapest

Dátum: 2019.03.19., kedd

Helyszín: Kisstadion

Hajrá KMH!