Csehországban, Most városában kerül megrendezésre április 2-4-ig a magas színvonalú, nagy múltra visszatekintő Easter Cup elnevezésű nemzetközi torna, ahol 2006/2007-ben született játékosok vehetnek részt, 8 csapat verseng majd egymással.
A rangos eseményen olyan neves hoki nemzetek U-12-es csapatai vesznek részt, mint cseh, fehérorosz, német együttesek.
A csapatunk programja:
Április 1.:
Reggeli indulást követően körülbelül este 6 órakor érkezik meg a csapat Most városába a szállásra.
Április 2.:
Ezen a napon két mérkőzést játsszanak, 9:20-tól és 19:00-tól.
Április 3.:
12:00-kor játszanak mérkőzést, majd a helyosztó meccsek következnek.
Április 4.:
A helyosztó mérkőzések és a 14:00-kor kezdődő záró ceremónia után indul haza csapatunk.
Ancsin Lászlót, a Vikingek edzőjét kérdeztük a tornáról:
„ Az Easter Cup egy nagyon erős ellenfeleket felsorakoztató torna, így az elmúlt időszakban az edzéseken igyekeztünk ennek megfelelően felkészülni. Mindenképp remek lehetőség a gyerekek számára, hiszen külföldi játékosokkal mérhetik össze az erejüket, tanulhatnak tőlük, ami akár a későbbi jégkorongos pályafutásukat is előrelendítheti. Egy idegen országban tartott torna mindig nagy élmény a játékosok számára, már csak az utazás, a hangulat miatt is. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg új tudással és pozitív tapasztalatokkal térhetünk majd haza.”
Eredményes szereplést kívánunk!
Hajrá KMH!