Mérkőzés összefoglaló- március 29.-április 4.

Bár a múlt hét egy rövid hét volt, ennek ellenére a bajnokságok utolsó mérkőzései zajlottak, nem állt meg az élet.

Március 30-án keeden Női U25 B csapatunk elődöntőt játszott hazai pályán a HC HatvaN Girls csapatával. A végeredmény 1-3 lett, a bronzmérkőzéseket pedig a lányok a héten játszák.

Április 1-jén csütörtökön U14-es bajnokságban helyosztó mérkőzést játszott Knights csapatunk, ahol nagyon szép meccsen 4-1-re győzte le a MAC Budapest A1 csapatát idegen pályán.

Április 3-án szombaton pedig az OB IV B-ben játszó amatőr csapatunk a KMH Flashes mérkőzött meg a Kalózok HK-val, akiket idegenben 2-4-re győztek le. Ez volt az első bronzmérkőzés amit játszottak, a másodikra pénteken kerül majd sor, ekkor dől el a 3. hely sorsa.

Mindenkinek gratulálunk, hogy még az ünnepekhez közel is ilyen szuperül teljesítettetek, sok sikert az utolsó mérkőzésekhez mindenkinek!

Szép vol Lányok, Fiúk! Hajrá KMH!

Navigáció