Idén szeptembertől két KMH-ban nevelkedett játékosunk folytatja pályafutását Finnországban, Turkuban. Borbély Mihály U14-es játékos és Jilly Dániel U16-os játékosunkat érte az a megtiszteltetés, hogy tanulményaikat, és jégkorong pályafutásukat északon folytatva fejlődhetnek és vihetik tovább a KMH nevét szerte a nagyvilágban.

Kalandos útjuk elején járva megkérdeztük Őket, hogyan érzik magukat, és mi a tervük ezzel az utazással.

1. Hogyan jött ez a lehetőség, hogy kimenj Finnországba?

Misi: Apukám U8 óta, minden évben készít egy pár perces összefoglalót az elmúlt szezon góljairól, asszisztjairól és nem volt ez másként tavaly sem. Az egyik svéd barátjával beszélgetett, megmutatta neki és Ő (még aktív jégkorongozó Svédországban) azt mondta, hogy ki kellene próbálnom magam külföldön is és erre igazából a legjobb kor a 13-15 éves. Ugyanezt mondták korábban mások is már nekem a KMH-ban, úgyhogy rövid tanakodás után néhány svéd és finn klubhoz is eljutott a felvétel. Én alapvetően Finnországba szerettem volna menni és jól jött ki, hogy Svédországba nem mehettem volna ki csak a családommal, 16 éves koromig. Ezért csak a finn lehetőségekre koncentráltunk. Több klub is érdeklődött irántam, míg végül a TuTo mellett döntöttünk, akik meg is hívtak Áprilisba a turkui nemzetközi jégkorong tornára, hogy játszak velük és akkor megnéznek élőben is. Mi megvettük a jegyeket, elintéztük a szállást, de közbejött a vírus. A tornát is lemondták. Az edzők vezetőjével Toni Arppe-pal tartottuk a kapcsolatot és nyáron felajánlotta, hogy menjek ki Aland szigetére az edzőtáborukba, de a vírus miatt ez sem sikerült. Aztán végül Magyarországon néztek meg, méghozzá úgy, hogy az U15-ös korosztály egyik játékosának az apukája (szintén jégkorongozó, a fia második éve játszik kint) erősítette meg a TuTo-nál, hogy érdemes velem foglalkozni. Augusztus 7-én kijöttem, azóta edzek, iskolába járok, játszottam már két edzőmeccsen és egy tornán, a AAA-s erősségű Scandic Cup-on, ahol hét meccs alatt 8 pontot (5 gól+3 assziszt) csináltam és az egyik meccsen „a mérkőzés legjobb játékosa díját” is megkaptam.

Dani: A tavalyi év során korábbi csapattársam Zimányi Dániel kijött Turku-ba, Finnországba ahol a Tuto csapatában már eltöltött egy szezont. Amikor nyáron otthon voltak, beszéltünk velük és elhatároztam, hogy idén én is csatlakozom hozzájuk. Szerencsére az itteni vezetőedzővel is sikerült ezt egyeztetni, aki nagyon pozitívan állt a dologhoz és lehetőséget adott számomra, hogy hátvédként az U16-os csapat tagja legyek.

2. Hogy érzed magad eddig, milyen az új csapat?

Misi: Én nagyon jól érzem magam, nagyon befogadó volt a csapat, nagyon kedvesek és segítőkészek, az edzők és a managerek is kedvesek. A vezetőedzőm, Petri Niukkanen –aki egyébként egyfajta legendának számít a klubnál, hiszen 5 bajnoki címet nyert játékosként- is nagyon hamar teljes jogú csapattagnak tekintett. Még úgyis, hogy mindenkivel finnül beszél, hozzám pedig ugye angolul kell neki.

Dani: Az első tapasztalataim pozitívak, motivál, hogy egy új környezetben próbálhatom ki magam. A létesítmény rendkívül jó, minden adott a fejlődéshez, még kondi terem és természetesen az elmaradhatatlan finn szauna is rendelkezésre áll. Folyamatos az edzésmunka, a hazai válogatott program és KMH hátvéd tábor után érkeztem, itt már folyt az előkészület a szezonra. Sok meccs van, minden hétvégén edzőmeccsek is, így jól fel tudunk készülni a bajnokságra. A csapattársak örömmel fogadtak, azért az angollal még küzdök, de remélem, néhány hét alatt belejövök. Sikerült az otthoni mez számomat is megkapnom, aminek nagyon örültem. Az edzések ritmusa kemény, a játék üteme gyorsabb, mint az otthoni. Kihívást fog jelenteni, hogy egy új csapatban fogok játszani, meg kell szoknom ezt a ritmust, ezzel együtt bízom magamban és remélem meg fogom állni a helyem.

3. Hogy tetszik eddig Finnország?

Misi: Finnország eddig tetszik, de kicsit furcsa hogy 11-kor sötétedik, persze azt is tudom, hogy lesz majd olyan is, amikor egész nap sötét lesz. Az emberek nyitottak és kedvesek, az iskolában, a tanítás is teljesen más, mint otthon. Az is nagyon érdekes, hogy itt Turkuban, időről-időre bele lehet botlani NHL játékosokba vagy az Ő szüleikbe. Artturi Lehkonennek, a Montreal Canadiens játékosának az apukája, Ismo Lehkonen tartja a csütörtök reggeli koriedzésünket. 

Dani: Az országból sajnos eddig nem sokat láttam, autóval érkeztünk édesapámmal Turku-ba, a táj és a környezet tetszik, egyelőre fantasztikus idő van, de tudom, hogy ez nem lesz mindig így, itt a téli időszak hideg és sötét, de majd a tanulással és edzésekkel elfoglalom magam. A hoki mellett felvételt nyertem a Turku International School nevű iskolába, ahol angol nyelven folytatom a tanulmányaimat. Az iskola is érdekes, még soha nem éltem külföldön, minden nap új tapasztalatokat szerzek, érdekes az itteni oktatási rendszer és a tantárgyak is mások, mint otthon.

4. Meddig tervezel kint lenni? Mi lenne a legnagyobb célod a kint léteddel?

Misi: Igazából a klub egyelőre 3 évig számol velem, 3 éves szerződésem van, de persze majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok. Én hosszútávra tervezek Finnországban. Hogy mi a célom vele? Az, hogy azt a tudást, amit otthon a korábbi edzőimtől U8-tól, U14-ig, vagyis Vitárius Karcsi bácsitól, Gömöri Csaba bá’-ig kaptam kiegészítve azokkal az extra tanácsokkal, amikkel Kóger István látott el, tehát, azokat az erős alapokat, azokat tovább fejlesszem és egy nap majd címeres mezben korcsolyázhassak ki a jégre. Persze mindemellett jó lenne megragadni a Liiga-ban vagy a Mestis-ben és karriert csinálni Finnországban. De a legfontosabb most az, hogy a szeptember 26-án kezdődő bajnokságban helyt tudjak állni, nagyon hosszú az idény, sok meccs lesz. Az első meccsünkön a KJK-t fogadjuk majd és másnap már érkezik a VG-62 Naantaliból, úgyhogy sűrű lesz a program.

Dani: Egyelőre 1 évet terveztem, próbaképpen. Alapvetően az a célom, hogy megismerjem a finn hokit, mind az edzés, mind a meccsek terén, ezzel párhuzamosan fejleszteni szeretném a nyelvtudásomat is. Amennyiben megtetszik a dolog és minden a terveimnek megfelelően alakul, akár a középiskolai éveket is el tudnám itt képzelni. A legnagyobb célom talán az lehetne, hogy felnőttként bekerüljek egy itteni profi csapatba, de ez még nagyon messze van, addig még sokat kell dolgoznom.

Nagyon sok sikert kívánunk a fiúknak, és reméljük csak a legjobbakat halljuk majd felőlük! Természetesen tovább követjük majd az útjukat és beszámolunk még a kint létükről és a sikereikről!