Csapatunk számára lezárult a középszakasz, melyet követően a helyosztó mérkőzéseken folytathatják a küzdelmet játékosaink a 15–20. helyért. Az alapszakaszt az A2-es csoportban kezdtük meg, ahol tíz mérkőzést követően osztályozót játszottunk az Ifj. Ocskay Gábor JA ellen. Bár kemény csatát vívtunk, a mérkőzés nem a mi javunkra dőlt el, így a középszakaszt a B1-es csoportban folytattuk. Itt 15 mérkőzésből öt győzelmet szereztünk, ami a negyedik helyet jelentette számunkra. Az előttünk álló helyosztók során a 15–20. helyért mérkőzéhetünk meg, ahol ellenfeleink a Sportországi Cápák, a DEAC, az OHA, a Szombathelyi Pingvinek és a Veszprémi Jéglovagok lesznek.
A szezon eddigi tapasztalatairól, a csapat fejlődéséről és a helyosztók előtti várakozásokról Linus Schellin vezetőedző osztotta meg gondolatait.
Csapatunk az alapszakaszt az A2-es csoportban kezdte meg, ahol tíz mérkőzést követően osztályozót játszott az Ifj. Ocskay Gábor JA ellen. Bár a játékosok mindent beleadtak, végül nem sikerült kiharcolni a bennmaradást, így a középszakaszt már a B1-es csoportban folytatta az együttes. Linus Schelin szerint az osztályozó fontos tapasztalatokat adott a csapat számára.
„Úgy érzem, jól küzdöttünk az osztályozó mérkőzéseken, de az IOGJA tíz olyan játékost hozott, akik rendszeresen az A1 akadémiai csapatukban játszanak – ez túl nagy kihívás volt számunkra. Hiszek abban, hogy egy csapatnak a saját lábán kell megállnia, és sajnálom azokat a srácokat, akik úgy érzik, nem tettek eleget. A legnagyobb tanulság az, hogy bár a kiesés csalódás volt, a valóság az, hogy nem rendelkeztünk olyan kerettel, amellyel versenyképesek lehettünk volna az A csoportban. A játékosok akkor fejlődnek a legtöbbet, ha minden helyzetben versenyre kényszerülnek, és ez nem valósul meg, ha a különbség túl nagy.”
A középszakasz során azonban pozitív élményekkel is gazdagodott a csapat. A vezetőedző szerint ennek két fő oka volt:
„A játékosok sikeresen meg tudták valósítani az elképzeléseiket – az egyéni párharcok megnyerése, az összjáték, helyzetkihasználás, forgatások, védekező munka, passzolások vagy akár a boxout mind olyan területek, ahol nagyot léptünk előre. Ahogy taktikailag jobban kiviteleztük ezeket, úgy nőtt az önbizalmunk és a türelmünk, ami hosszabb támadásokat és kevesebb veszélyes helyzetet eredményezett ellenünk.”
„Emellett néhány játékos távozott, mások érkeztek, ami megváltoztatta a csapatdinamikát. Sok meccsen döntő szerepe volt annak, hogy hittünk magunkban és a csapatban. Büszke vagyok arra, ahogyan az utolsó percekben megnyomtuk a Sportország, a Debrecen és az OHA elleni mérkőzéseket, és végül meg is kaptuk a jutalmunkat.”
A szezon végéhez közeledve edzőnk bízik abban, hogy a hátralévő mérkőzéseket sikeresen zárhatják:
„Furcsa belegondolni, hogy a szezon hamarosan véget ér. Tudom, hogy a csapat nagyon szeretné megnyerni a hátralévő meccseket, és ha folytatjuk az eddigieket, meg is tehetjük. Még szeretnék dolgozni a speciális egységeinken, illetve a letámadás/trap helyzetekben hozott döntéseinken, de leginkább azt remélem, hogy teljes, egészséges kerettel vághatunk neki ennek az öt mérkőzésnek.”
Az egyéni teljesítményeket illetően a vezetőedző kiemelte, hogy több játékos is kellemes meglepetést okozott:
„Többen is bizonyítottak új poszton, nagyobb felelősséget vállaltak, vagy jól alkalmazkodtak a sorcserékhez. Gratulálok azoknak, akik pontokat szereztek vagy kiemelkedő védésekkel segítették a csapatot. Nem szeretnék neveket említeni, mert mindenki hozzátett a fejlődéshez, és számomra az a legfontosabb, hogy minden játékos érezze: előrelépett. Ha azonban egy valakit ki kell emelnem, akkor Sikit mondanám, aki rengeteget tesz ezért a csapatért, és hatalmas segítség számomra is abban, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból.”
Csapatunk számára tehát még izgalmas hetek következnek. Bízunk benne, hogy a helyosztó mérkőzéseken sikerül a legjobb teljesítményt nyújtani, és a szezon végére egy még erősebb és egységesebb csapatként zárhatjuk az idényt!