Győzelem a DFEL elődöntő első két mérkőzésén

 

Az alapszakasz lezárta után eldőlt, hogy női DFEL együttesünk az Eisbaren Berlin csapatával küzdhet meg a döntőbe jutásért. Az egyik fél három győzelméig tartó párharc első két mérkőzését a Tüskesátorban rendezték meg a hétvégén. Két szoros mérkőzésen, a szombati napon a szezon egyik legjobb játékát mutatva, mindkét találkozón győztesen hagyhatta el a jeget csapatunk.

A betegségek sajnos most sem kerülték el a csapatot,  ezúttal Lindsey Donovan nem állhatott az edzői stáb rendelkezésére a hétvégén. A helyén a BJA együttesében is szereplő fiatal hátvédünk, Hajdu Lili szerepelhetett. Szintén lehetőséget kapott vasárnap a bizonyításra az akadémiai csapatból Rebecca Brown és Sághy Lara is, ők csatárposzton segítették a csapatot.

Remekül kezdte a szombati találkozót csapatunk, aminek köszönhetően már a mérkőzés harmadik percében sikerült megszerezni a vezetést. Egy lendületes letámadást követően Dabasi küldte a vendég kapus halójába a korongot. A gólunk után sem hagyott alább a támadójátékunk, a nyolcadik percben Kiss-Simon lövése talált utat a kapuba. Csapatunk dominanciáját jól jelzi, hogy az első húsz perc után 15:1 volt a kapuralövések aránya.

A második játékrész két emberelőnyös szituációval indult, ezeket azonban nem sikerült gólra váltani. Nem sokkal a harmad vége előtt azonban ismét gólnak örülhettünk, Mayer Fruzsina kékvonalas lövése vágódott be a hosszú sarokba. A záró húsz percben már nem történt sok esemény, Tóth Zsófia a kapujára tartó összes lövést hárítani tudta, így alakult ki a 3:0-ás végeredmény.

 

A második összecsapást ismét erőteljesen kezdtük, 14 perc alatt háromgólos előnyt sikerült kiharcolnunk. Elsőként Mayer kékvonalas lövésébe ért bele Williams a kapu előtt, majd nem sokkal később Rebecca Brown szerezte meg első gólját karrierje első DFEL mérkőzésén. A 14. percben Leidt lőtte ki a felső sarkot, azonban a vendég csapatnak is akadt több veszélyes támadása, ezeket Tóth magabiztosan hárította. A második húsz percben három emberelőnyös szituáció is kihasználatlanul maradt, a vendégek pedig ezt egy góllal bosszulták még, fél perccel a harmad vége előtt Gruss lövésével kerültek közelebb a németek. (3:1)

A harmadik harmadot ismét a vendégek kezdték jobban, Feldmeier góljával már 3:2 állt az eredményjelzőn a találkozó 43. percében. Nem sokkal később az egyenlítő találatot is megszerezte a berlini csapat, Nickisch értékesített egy kipattanót a kapu előtt. A hajrához közeledve, az 54. percben a vendégek fegyelmezetlensége miatt kettős emberelőnybe kerültünk. A több bravúrt is bemutató vendég kapus ellenére végül Strandborg egy szerencsésen megpattanó korongból megszerezte a győztes gólt, beállítva a 4:3-as végeredményt.

A párharc a hétvégén folytatódik, a harmadik mérkőzést Berlinben rendezik szombaton 19:00-kor.

Navigáció