U12-es csapataink számára is megkezdődött a bajnokság – heti utánpótlás eredmények

Az U12-es jégkorong csapataink számára is izgalmas hétvégével indult a szezon, és habár az eredmények nem mindig voltak a javukra, tanulságos napokon vannak túl a gyerekek.

HKB Vikings csapatunk a hétvégén a Szeged együttesét fogadta hazai pályán. Roczanov Zsolt edző így értékelte a csapat teljesítményét:

„Sajnos nem éppen úgy alakult a szezon nyitány, ahogy szerettük volna. Egy rossz szavam nem lehet a csapatra, mert a körülmények és a kis létszám ellenére derekasan helyt álltak. Voltak külső tényezők, amiket nem tudtunk befolyásolni, de remélem, hogy az érintett szervek alapos utánajárása után, ehhez hasonló dolgokkal nem lesz probléma a jövőben. Nem szabad azonban a múlton rágódni, ezt este lefekvésnél mindenkinek ki kell törölni a fejéből, a következő hétre és a vasárnap következő újabb mérkőzésére kell koncentrálni.”

Másik korosztályos együttesünk is érdekelt volt vasárnap, ők Zalaegerszegre látogattak, ahol két mérkőzést is játszottak a Zalaegerszeg, illetve Szombathely csapatai ellen. Nochta Kristóf értékelése:

„Úgy gondolom, hogy a mai nap egy remek lehetőség volt a gyerekek fejlődése szempontjából. Ez volt az első alkalom, hogy ebben az újonnan kialakított tornarendszerben játszottunk. A srácok alapból sem voltak könnyű helyzetben, mivel volt jó pár hiányzónk, aminek következményeként 2 teljes sorral és plusz 2 emberrel tudtunk elutazni Zalaegerszegre. Az első mérkőzés legelején kicsit megilletődötten kezdtünk, az első 2-3 cserében az öltözőben maradtunk. A kezdeti rövidzárlat után aztán a gyerekek mindent beletettek a mérkőzés hátralévő részében és nagyot küzdöttek. Nem volt sok idő a pihenésre, ugyanis 15 perccel az első meccs lefújása után már újra jégen kellett lenni. A második mérkőzés küzdőszelleme még az elsőt is felülmúlta, és sikerült többek között egy remek kapusteljesítménnyel jócskán megnehezíteni a Szombathelyiek dolgát. Ugyan a végére elfáradt a társaság, de nagyon jó volt látni, hogy a mérkőzések alakulásától függetlenül úgy mentek fel a jégre, hogy szívüket lelküket kint hagyták a pályán még ilyen nehéz helyzetben is, hogy kevesen voltunk. Mindenképp egy tanulságos első tornanapon vagyunk túl, ahol kizárólag dicséret illeti csapatunkat.”

U18-as korosztályunk számára folytatódott a kvalifikációs sorozat, csütörtökön az FTC, szombaton pedig a DAB csapata ellen. Mindkét mérkőzésen az ellenfél örülhetett, azonban nincs megállás, a héten újabb két mérkőzés vár csapatunkra. Csütörtökön az SZJA, vasárnap pedig a DAB csapata látogat a Tüskesátorba.

 

Hajrá HKB!

Navigáció