Mini korosztályunk két csapattal, összesen 21 játékossal vett részt nemzetközi tornán most hétvégén Belgrádban. A Mirko Holbus Emléktornát követően Dombauer Péter vezetőedző értékelt:
„Két csapattal indultunk el az összesen húsz csapatos mini tornán. Szerb, bosnyák, horvát, szlovén, osztrák és szlovák és magyar csapatokkal mérhettük össze tudásunkat. Két csoportba osztották be a csapatokat, az egyik csapatunk 17., a másik pedig 8. helyen végzett. Úgy gondolom, hogy mindkét csapat jól teljesített, remekül helytálltak, sokféle csapattal és különböző tudásszintű játékosokkal mérkőzhettünk meg. Mindkét csapat játszott nagyon jó, izgalmas mérkőzéseket. A gyerekek láthatóan jól érezték magukat a tornán, élmény volt számunkra egy ilyen színvonalú rendezvényen szerepelni. Tavaly is részt vettünk ezen a tornán, úgy gondolom sokat fejlődtünk az előző szezon óta. Gratulálok minden résztvevő játékosomnak!”
Mi is gratulálunk az egész csapatnak! HAJRÁ KMH! 🙂
You must be logged in to post a comment.