Steindorfban készült a következő szezonra DEBL-győztes csapatunk

Az osztrák női bajnokságot (DEBL) a 2016/17-es szezonban megnyerő női csapatunk az augusztusi felkészülési időszakban a budapesti edzéseken kívül Ausztriába utazott, hogy egy intenzív, egy hétig tartó edzőtáborban tovább fejlessze képességeit, és az eddigieknél is felkészültebben és erősebben várja az idény kezdetét, immár címvédőként.
A lányok az augusztus 13. és 20. közötti időszakot Steindorfban töltötték, ahol a napi két jeges edzés mellett száraz edzéseken, csapatépítő programokon, edzőmérkőzéseken is aktívan részt vettek. Minden napjuk be volt táblázva, keményen dolgoztak annak érdekében, hogy az idényt a lehető legjobb formában kezdjék.

Fodor Zoltán, a lányok vezetőedzője a következőket mondta:

„Jól érezték magukat a lányok, a táborozás alatt. A szórakozás mellett persze a kemény munka és a csapat összekovácsolása volt a legfőbb feladat, amit így utólag mindenképp sikeresnek mondhatok.

 

Egész héten csapatosan készültünk. A fejlődés érdekében napi két jeges és egy száraz edzésen vettek részt a lányok. Ez nagyon megterhelő volt, de a célok eléréséhez ez a kemény és fegyelmezett munka szükséges, amit a csapat nyújtott.”

Az edzések mellett két edzőmérkőzésen is bizonyíthattak a lányok. Ellenfelük az elit női liga (EWHL) egyik résztvevő csapata, a Southern Stars volt.

„Az első meccsen 3:1-es győzelmet arattunk. Teljes kerettel játszottunk. Azon a meccsen az eredmény volt a cél. Sikerült azon a hőfokon játszani, amit szeretnénk a szezon közben is.

A második meccs a fejlesztésről szólt. 6 fiatal játékos is lehetőséget kapott, hogy a pályára léphessen. Kevert sorok voltak, a meccs legfőbb célja a fiatalok felmérése volt, egy ilyen kemény ellenfél ellen” – mondta Zoli.

Összességében a játékosok és edzőjük is nagyon hasznosnak és építő jellegűnek ítélte meg az ott töltött 1 hetet. Minden a gyakorlásról, a kemény edzésekről szólt, de a csapategység kialakítására is alkalmas volt az együtt töltött idő.

 

Navigáció