Győzelem az első meccsen Pribramban!

EWHL csapatunk a csehországi Pribramban vesz részt rangos nemzetközi tornán. Az első mérkőzésüket ma délután játszották a Pozsony csapata ellen, ahol 3:0-s győzelmet arattak.

Fodor Zoltán másodedző értékelte röviden a mérkőzést: „Nagy iramú, kemény mérkőzést láthattunk, mindkét csapat hajtott, de a sikerünket az hozta meg, hogy nagyon jól támadtunk le és pontosan csináltak a lányok mindent, amit edzéseken gyakoroltunk. Az elején sok helyzetünk volt, amiket nem tudtunk góllal befejezni, de érezhetően jobbak voltunk az ellenfelünknél. Az első harmadban sikerült megszereznünk a vezetést és ez megadta a lendületet ahhoz, hogy dominálni tudjunk az egész mérkőzésen. Úgy gondolom, jól halad a csapat a felkészüléssel, a játékainkat a torna előtt kezdtük el gyakorolni, sok jó megoldást láthattunk a játékosainktól. Elégedett vagyok a csapat mai teljesítményével.”

Hokiklub Budapest-HC SKP Bratislava: 3-0

Gólszerzők: Dabasi Réka (assziszt: Amie Varano), Horváth Tiffany (assziszt: Dabasi Réka, Németh Bernadett), Averi Nooren (assziszt: Horváth Tiffany)

Navigáció