U18-as és U20-as csapataink a nap mint nap végzett edzésmunka mellett élesben is megmérettették magukat a felkészülési időszak keretein belül.
Augusztus 18.-án mindkét csapat Pozsonyba utazott, ahol a HOBA Bratislava ellenfeleként léptek pályára egy-egy edzőmérkőzés keretein belül.
Az U18-as csapat új vezetőedzője Märt Eerme ekkor utazott első alkalommal meccsre a csapattal. Az észt származású edző játékosként korosztályos válogatott volt Észtországban. Jelenleg a KMH U18-as csapatának irányítása mellett segédedzőként dolgozik az észt U18-as válogatottal.
A következőket mondta az edzőmérkőzésről és az előttük álló szezonról:
„Pozsonyban az volt a célunk, hogy az edzésen gyakoroltakat be tudjuk építeni a játékunkba. A fiatalabb játékosoknak hasznos volt, hogy erős ellenféllel találkozhattak.
A következő idényben előtérbe helyezzük az egyéni fejlesztést. Ehhez szívesen használok videó elemzéseket. A közeljövőben szeretném, ha a fiatal játékosok sok játéklehetőséghez jussanak, nagy szerepük legyen a csapatban”
Az U20-as csapattal kapcsolatban Stefan Megától azt tudtuk meg, hogy mindenképp át szerették volna ültetni a gyakorlatba azt, amit az edzéseken gyakoroltak. További edzőmérkőzést is terveznek még a felkészülés alatt, hogy több alkalmuk legyen mérkőzés közben kivitelezni az edzéseken elsajátítottakat.
Sille Tamás, a klub sportszakmai igazgatója is megszólalt az edzőmérkőzéseken tapasztaltakkal és az előttünk álló idénnyel kapcsolatban:
„Küzdős és pörgős meccsek voltak. A játékosok mindent kiadtak magukból, és az elejétől a végéig küzdöttek a jégen. Természetesen a meccsrutin megszerzése a fő cél ezeken a mérkőzéseken, az eredmény itt másodlagos. Azt tisztán láttuk, hogy van még hová fejlődnünk.
Bízom benne, hogy a meccseken szerzett tapasztalatokat a játékosok teljes mértékben hasznosítani tudják szezon közben.
Minden szezon egy új kihívás, és ennek megfelelően készülnek a csapatok. Mind U20-ban, mind U18-ban egyre inkább összeáll a keret. Próbáljuk a saját nevelésű játékosokat beépíteni a csapatokba, de vannak más egyesületből érkezők is, illetve tehetséges fiatalok is lehetőséget kapnak a feljátszásra.
Természetesen versenyképek és eredményes csapatokat szeretnénk összeállítani.”