Örömmel és büszkeséggel jelentjük be, hogy a tavalyi szezon legeredményesebb játékosa, Lucia Haluskova továbbra is csapatunkat fogja erősíteni a következő szezonban. Lucia hatalmas segítséget nyújtott a csapatnak az elmúlt évben, így örülünk, hogy technikás játékára és ponterősségére jövőre is számíthatunk. Szlovák születésű játékosunknak a tavalyi év volt az első légiós szezonja, azonban hamar sikerült megtalálnia az összhangot a csapattársakkal, végül 15 mérkőzésen 13 góllal és 24 gólpasszal segítette győzelemre együttesünket az EWHL bajnokságban, emellett a Szuperkupában és az OB 1 bajnokságban is szépen termelte a pontokat. A vele készített interjút alább olvashatjátok:
1. Milyen érzés visszatérni egy újabb szezonra?
Nagyon várom már, hogy az augusztusi világbajnokság után visszatérhessek és újra találkozhassak a lányokkal. Tavaly nagyon jó volt a hangulat, így örömmel várom a következő szezont!
2. Melyek voltak az első szezonod legemlékezetesebb pillanatai csapatunkban?
Mindenképp a három bajnokságban is elért aranyérem. Emellett sikerült pár egyéni elismerést is begyűjtenem, így minden szinten sikeres és emlékezetes szezont tudhatok magam mögött.
3. Milyen célokat tűztél ki magad és a csapat számára a következő szezonban?
A cél mindenképpen az EWHL, a Szuperkupa és a Magyar bajnokság ismételt megnyerése. Mindenképpen szeretnék a legjobb tudásom szerint segíteni a csapatnak, s mindemellett minél jobban élvezni a játékot.
Hajrá HKB!