U12 szezonértékelés Roczanov Zsolttal

U12-es korosztályunk szezonjának értékelésében Roczanov Zsolt edző volt segítségünkre!  A vele készített interjúból kiderül többek közt, hogy melyek voltak az idei év legörömtelibb pillanatai.
1. Hogyan értékelnéd a 2022-2023-as szezont, mik voltak az idény kezdete előtt megfogalmazott célok / sikerült-e őket megvalósítani?
Hasonló szezont tudhatunk magunk mögött, mint a tavalyi. Az „A” csapatunkkal az erdélyi KML tornán 2., a Magyar Kupában pedig ugyan úgy a 7. helyezést sikerült megszerezni, bár a lebonyolítás miatt idén nem is volt lehetőségünk egy kvalifikációs fordulóval a döntőbe jutásért játszani, így a szezon második felében gyűjtött pontok alapján dőlt el, hogy hol játszhatunk a szezon végén. A célunk egyértelműen a döntő csoport lett volna, de a bajnokság mezőnye annyira szoros volt hogy 1-2 pont döntött az utolsó fordulóban a csoportok kialakításáról. Ezt összegezve nem egy rossz eredmény, de a következő szezonban megtörve a korábbi évek mintáját szeretnénk előrébb végezni.
A „B” csapatunkkal nem voltak különösebb célok kijelölve, ott az volt a cél, hogy minden játékos egytől-egyig magához képest látványos fejlődésen essen át és ezt gondolom hogy ezt maradéktalanul el értük. Sőt szezon végére nemcsak egyénileg de csapat szinten is rengeteg fejlődtek. Több játékos is lehetőséget kapott a szereplésre az „A” csapatban aminek szintén nagyon örülünk.
2. Hogyan épült fel az idei versenyszezon, milyen eseményeken vettetek részt?
Idén az „A” csapatunk 20, a „B” csapatunk 18 mérkőzést játszott a bajnokságokban vasárnapi játék napokkal. Illetve az „A” keret kis kiegészítéssel a „B” csapatból részt vett az erdélyi Kárpát-Medencei Magyar Liga tornáján ahol 2. helyért járó trófeát hozták haza. Sajnos a Sárga bajnokságban induló csapatunk nem tudott részt venni a nekik tervezett erdélyi tornán rajtunk kívül álló okokból, de reméljük a következő szezonban nekik is lehetőségük lesz elmenni erre a tornára!
3. Mi volt az elmúlt szezon legmeghatározóbb / legörömtelibb pillanata?
Az „A” csapatnak talán az Újpest elleni megérdemelt győzelem, vagy esetleg a Mac ellen játszott 8:8-as döntetlen mérkőzések. A gyerekek ezeken a meccseken egy olyan arcukat mutatták meg, amivel bárkit le tudtak volna győzni. Az az összetartás, elszántság, és alázat amit mutattak akkor az mérhetetlenül büszkévé tett minket edzőket!
A „B” csapattal azt tudnám kiemelni amikor egy nagyon nehéz időszak után, erős ellenfelek ellen lejátszott kemény meccsek után nem összeroskadtak, hanem még jobban bele álltak a munkába és ez meghozta a gyümölcsét és megnyerték az első meccsüket a szezonban. És ezek után megtartva a lendületet a további meccseken is remekeltek egészen a szezon végéig.
4. Hogyan fog alakulni a nyári felkészülés?
A nyári felkészülést április 24-én kezdtük e,l heti 2x hoki specifikus és heti 2x atlétikus edzéseket tartunk hogy minden területen a lehető legtöbbet fejlődjenek a gyerekek a 8 hetes felkészülési időszakban ami az iskola végéig tart. A holt időszakra is szeretnénk fakultatív jelleggel végezhető programot adni a gyerekeknek, azt remélve hogy akik igazán elszántak azok ezt felhasználva még többet tudnak majd fejlődni augusztusra mire újra kezdjük a közös munkát.
A tervek szerint augusztus első hetében folytatjuk a munkát szárazon, de a tervek szerint megyünk majd jeges edzőtáborba is ha minden jól megy kétszer is.

This slideshow requires JavaScript.

Navigáció