Közös edzőtábor az U8, U10-es korosztályban

A Vitárius Károly vezette U8-as, és Dombauer Péter vezette U10-es csapatunk augusztus 21. és 25. között edzőtáborral készült a Tüskesátornál az előttük álló szezonra. A legkisebbek megfelelő felkészítése kiemelt jelentőségű, hiszen az alapok elsajátítása a későbbiekben is hozzájárul sikereikhez.

A tábor programja igazán intenzívre, keményre sikerült, hiszen a csapatok napi két jeges edzéssel, száraz edzésekkel és egyéb csapat-összekovácsoló programokkal töltötték a napot reggel 9-től délután 5-ig.

Az U8-as csapat vezetőedzője Vitárius Károly a következőket mondta:

„Rengeteg időnk volt jégen lenni, szárazon gyakorolni és nagyon sokat játszani is. Volt idő egymást megismerni is, hiszen ahhoz hogy jó csapat legyünk ez is kell. A szezonbeli sikeres teljesítményhez elengedhetetlen, hogy összeszokjanak a gyerekek.”

Dombauer Péter hosszabban is beszámolt az 5 napról:

„A gyerekek nagyon élvezték a jeges és száraz edzések minden pillanatát. Jégen sok korcsolyázással és sok-sok játékkal mind a 24 játékos visszarázódhatott a normális kerékvágásba. A nyár folyamán nem csak centikben (volt, aki tíz centit is nőtt a nyáron), de ügyességben is sokat fejlődtek a kis hokisaink, ezt bizonyítja, hogy mindenki önállóan fel tudta már venni a jégkorong felszerelését, csak a korikötésben kellett segíteni. Az edzőtábor végére több játékos szemmel láthatóan sokkal jobban teljesített, mint az első napokban.

Remélem az U10-es csapatunk a szezon folyamán minél előbb fel tudja venni a versenyt azokkal a magyar top egyesületek csapataival a versenyt, akik csak hat hetet töltöttek jeges edzések nélkül (ez nálunk 13 hét volt), de ehhez mindenképp sok-sok edzésre, sok meccsre kell eljönni és ott mindenkinek a legjobbját nyújtani.”

A két korosztály már a hétvégén bizonyíthatja, hogyan sikerült a felkészülés, ugyanis Detvára fognak utazni egy nemzetközi tornára, ahol élesben fogják megmérettetni magukat.

Navigáció