Ismét DEBL mérkőzés!

Javában a szezon közepénél tartunk, de női meccsekből még mindig nincs hiány 😊 A holnapi nap folyamán a HKB csapata a KSI SE Budapest ellen fog megküzdeni a Tüskesátorban. A két csapat az alapszakasz során már kétszer is játszott egymás ellen, de most ismét lehetőségük lesz összemérni tudásukat.

Ungár Rebeka, a DEBL csapat másodedzője a következőképpen látja a holnapi mérkőzést:

„A keddi Debl meccsen azt szeretnénk majd látni a lányoktól, amit szombaton egy kiváló meccsen teljesítettek. Ez természetesen nem feltétlenül az eredményre szorítkozik, hanem a tanult játékelemek alkalmazására, a taktika betartására és a pozitív hozzáállásra. Ha ezek megvannak, hiszünk abban, hogy a lehető legjobb eredményt érjük majd el, hiszen ebben az esetben nem lehet semmiféle probléma. Ma (hétfőn) edzünk egyet szárazon és jégen is még a holnap meccsnap előtt, így közvetlenül a megmérettetés előtt át tudjuk venni a szükséges dolgokat, felpörgetjük a lábakat, hogy készen álljunk, mivel egyértelműen nyerni akarunk.”

Dátum: 2023.01.17, kedd
Korongbedobás: 18:15
Helyszín: Tüskesátor

Várunk mindenkit szurkolni a Tüskesátorba, aki pedig otthonról szeretné követni a mérkőzést az kattintson a KMH Média YouTube csatornájára 😊

Navigáció