Hosszas mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy a HKB női csapatát a 2024-25-ös szezonban a német női Bundesligába (DFEL) nevezzük. Jelentkezésünk a kezdetektől fogva rendkívül pozitív és nyitott fogadtatásban részesült mind a Német Szövetség, mind a Liga csapatai részéről és immár örömmel jelenthetjük, hogy hivatalosan is visszaigazolták részvételünket. Izgatottan várjuk a szeptemberi szezonkezdést és bízunk benne, hogy csapatunknak a német “A” csoportos ligában majdan szerzendő tapasztalatai hozzájárulnak nemzeti válogatottunk minél jobb szerepléséhez is.
Mindeközben a magyar OB1 bajnokság minél színvonalasabbá tétele is fontos lenne a magyar női jégkorong jövője szempontjából. Meglátásunk szerint több csapat részvételére és kiegyenlítettebb mezőnyre lenne szükség. A HKB részéről már korábban javaslatot tettünk a Szövetség felé egy légiósok nélküli lebonyolításra. Reméljük, hogy idővel megszületik egy ilyen döntés, de addig is részünkről egy olyan önkéntes vállalást teszünk a következő szezonra, miszerint légiósok nélkül állunk ki minden olyan csapat ellen, amely szintén légiós nélkül lép jégre. Ezáltal még több fiatal, tehetséges, magyar játékosnak fogunk tudni lehetőséget biztosítani a fejlődésre és megmérettetésre a legmagasabb hazai osztályban. Bízunk benne, hogy kezdeményezésünk pozitív visszhangra és követőkre talál és ezzel hozzájárulhatunk a magyar bajnokság minél erősebbé és kompetitívebbé tételéhez.
Hamarosan további izgalmas bejelentésekkel jelentkezünk!