Magabiztos győzelmet aratott csapatunk a Lakers ellen vasárnap, így már nincs olyan csapat a ligában, akit nem győzött volna le EWHL együttesünk az idei szezon során. 16 mérkőzésen szerzett 48 pontunkkal továbbra is vezetjük a tabellát.
Teljes kerettel, négy csatársorral és három hátvédpárral fogadtuk a csupán 12 mezőnyjátékossal érkező karintiai csapatot. Ennek megfelelően már az első játékrészben megmutatkozott csapatunk fölénye a mezőnyben, azonban eleinte ez még csak a lövésszámokban (16-8) mutatkozott meg. A második harmad elején aztán megtört a jég, Dabasi Réka talált be Mayer Fruzsina passzából. Pár perccel később tovább növeltük az előnyünket, egy szép akció végén Báhiczki-Tóth Boglárka talált be egy támadóharmadban történt korongszerzést követően. Az utolsó 20 percben aztán Leidt és Haluskova is duplázott, beállítva ezzel a 6:0-ás végeredményt. Tóth Zsófia mind a 16 kapujára érkező lövést hárította.
Hat mérkőzés van még hátra az alapszakaszból, hétvégén Ausztriába utazik a csapatunk, ahol két győzelemmel akár be is biztosíthatja az alapszakasz első helyét együttesünk.