KMH-MAC Női OB I. mérkőzés beharangozó

Lányaink az utolsó Magyar bajnoki mérkőzésének néznek neki, amelyet hazai pályán játszanak, abban a helyzetben van a csapat, hogy végeredménytől függetlenül már biztosan magyar bajnoknak mondhatják magukat, de azért reménykedünk egy szép győzelemben, amelyet hazai pályán ünnepelhetünk.

KMH Budapest-MAC Marilyn Budapest

Dátum: 2019.03.21., csütörtök

Helyszín: Tüskesátor

Kezdés: 18:15

Hajrá KMH

FTC-KMH Női OB I. beharangozó

A lányok az EWHL bajnokság után, még harcban vannak a Magyar bajnokságban, ahol a szintén budapesti FTC csapatával fog megküzdeni a hétvégén. Ebben a bajnokságban az edzők többször próbálnak lehetőséget adni a fiatal játékosoknak is, hogy több mérkőzést játszhassanak és tapasztalatot szerezzenek a felnőtt bajnokságban is.

Reméljük a lányok ügyesen helyt tudnak majd állni és szép eredménnyel térnek haza.

FTC Budapest-KMH Budapest

Dátum: 2019.03.09., szombat

Hajrá KMH!

KMH-FTC Női OB I beharangozó

Ismét hazai pályán, a Tüskesátorban csap össze a KMH női csapata az FTC csapatával. Az edzők ismét sok fiatal játékosnak adnak majd esélyt, hogy bizonyíthassanak. Reméljük sikerül majd nekik, és győzelmet aratnak.

Várunk mindenkit a mérkőzésen, legyünk minél többen!

Dátum: 2019.02.28 csütörtök

Helyszín: Tüskesátor

FTC Budapest-KMH Budapest összefoglaló

DEBL csapatunk bent van a bajnokság döntőjében, ahol a szintén budapesti csapattal az FTC csapattal küzdött meg. A lányok keményen harcoltak a győzelemért, de ez sajnos ezen a mérkőzésen nem sikerült, de így is az előkelő második helyet szerezték meg a bajnokságban.

A mérkőzés utáni interjúban edzőjük Szilágyi Levente kiemelte, hogy az első harmadban, mintha elizgulták volna a lányok a mérkőzést, és kaptak is egy gólt. Viszont a következő két harmadban megmutatták az igazi játékot, de sajnos egy pontot sem sikerült nekik szerezniük. “A hokiban bármi megtörténhet” mondta az edző, és így is büszkén viselik az ezüst érmet, hiszen a lányok keményen megküzdöttek ezért a szezon során.

Szép volt lányok!

Hajrá KMH!

Hokiklub Budapest-Vienna Capitals II összefoglaló

Újabb győzelem a csapatnál! A fiúk tegnapi nap folyamán elkezdték a középszakaszt, ahol a Vienna Capitals II csapatával játszottak, már többször megmérkőztek egymással, de a mérleg eléggé kiegyenlített volt eddig 2 győzelem és 2 vereséggel. Tegnap sikerült ezt a mérleget felénk billenteni, ugyanis a fiúk 3-1-es győzelmet arattak a bécsiek ellen.

Az első harmadban a csapatok mintha ismerkedtek volna egymással, mindenkinek voltak helyzetei de még senki nem talált be. A második harmad során megszületett az első gól sajnos nem a Hokiklub színeiben, viszont innentől kezdve a fiúk elég agresszív játékra kapcsoltak, ahol több kiállítást is kaptunk, de minden emberhátrányt sikerült kivédekezniük. A harmadik harmad viszont kivételesen nagyon jól sikerült, rögtön az elején Szappanos Dávid góljával kiegyenlítettünk, nem sokkal később Lakatos Levente is betalált így átvettük a vezetést 2-1-re. Mindannyian izgatottan vártuk, hogy leteljen az idő, hiszen a vége nagyon izgalmas küzdelmekkel telt. az utolsó percben a Vienna még egy gyors időkéréssel megpróbálta felállítani a nyerő taktikát, de szerencsére a csapatunk egy bravúros utolsó másodperces góllal eldöntötte a mérkőzés eredményét, amelyet Szappanos Dávid lőtt ismét.

Hokiklub Budapest-Vienna Capitals II: 3-1

Szép volt fiúk!

Hajrá Hokiklub Budapest!

KMH-MAC Női OB I mérkőzés

A női magyar bajnokságban szereplő csapatunk a holnapi nap folyamán a MAC csapatát fogadja a Tüskecsarnokban. Biztosan izgalmas mérkőzésre számíthatunk, így várjuk a lelkes szurkolókat. Az EWHL csapatunkban szereplő lányok mellett, most esélyt kapnak a fiatalabb játékosok is, így több DEBL csapatban szereplő játékosunk megmutathatja, hogyan is tudnak helytállni a nagyok mellett.

Szurkoljunk nekik élőben is!

KMH-MAC

Helyszín: Tüskesátor

Dátum: 2018.12.13. csütörtök

Kezdés: 19:15

Hajrá KMH!

EMHL torna a Tüskecsarnokban

Hétvégén került megrendezésre az idei hazai EMHL tornánk (Euro Mini Hockey League), melynek helyszínét a Tüskecsarnok adta. Ezen a nemzetközi torna az U10 korosztály vesz részt. Olyan külföldi csapatokkal találkozhattunk, mint az MHK Dubnica, Danube Islanders és Hoba Blue Rockets. Továbbá a torna indulói között szerepelt még a MAC és az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia is.

A hangulat nagyon fergetegesnek bizonyult. Csapatunk vezetőedzője Dombauer Péter az alábbiakat nyilatkozta a tornáról:
“A Dubnica ellen kicsit álmosan kezdett a csapat, de a végére sikerült két szoros győzelmet kiharcolnunk. Itt kiemelném kapusunk Vida Benedek kimagasló teljesítményét is aki tavaly a 2009-es korosztály legjobb kapusa lett.
Az Danube Islanders csapata ellen sajnos egy vereséget és egy szoros vereséget szenvedtünk. Az utolsó előtti cseréig vezettünk egy góllal, viszont az utolsó és az utolsó előtti cserében is kaptunk 1-1 gólt.
A Hoba Blue Rockets elleni összecsapásban, sajnos kapusunkat sérülés érte, melynek következtében sajnos reakcióképessége csökkent, így 5-6 gólos vereséget szenvedtünk.
A MAC csapattal szemben kapusunk már nem tudott kiállni rosszulléte miatt, így egyik 2010-es játékosunknak kellett beöltöznie kapusnak. Négy sorral játszottunk végig.
Összességében jó hangulatú torna volt, sokat tanult belőle a csapat.”

Újabb győzelem az Erste ligában!

A pénteki győztes mérkőzésünk lendületbe hozta a fiúkat! Szükség volt már számukra egy pozitív löketre, amit az első 6-3-as győzelmünk meg is hozott. Hétfőn a Schiller Vasas HC ellen játszottunk idegenbeli mérkőzést, amit csapatunk 1-4-re meg is nyert. A csapat bele lendült, kezd összeállni igazán az a csapat játék és kezdenek kirajzolódni azok a taktikai elemek, amiket eddig gyakoroltak.

Az első harmad elején rögtön magunkhoz is ragadtuk a vezetést, negyedik percben Orbán Attila csapatkapitányunk lőtte az első gólt. Még a szünet előtt Szűcs István belőtte a második gólunkat, így kicsit nyugodtabban mehettek a szünetre a fiúk. A második harmadban a fiúk nem hagyták magukat, ugyanúgy küzdöttek és a harmad vége felé kezdődtek az igazi izgalmak. Részünkről még két gólt sikerült lőnünk Godó Dániel és Szappanos Dávid részéről. Ezután a Vasas is szépített az eredményen és a harmad végére beállították az 1-4-es végeredményt.

Gratulálunk a fiúknak, szép volt! Reméljük a győzelmi sorozat nem fog megszakadni!

Hajrá Hokiklub Budapest!

Őszi Nyitófesztivál

Elkezdődött a szezon a legkisebbeknek is. Az U8 és U10 korosztályok a most hétvégén tartott Nyitófesztiválon mérettetek meg legelőször a szezonban. Az szombati napon az U10 korosztály vett részt a programon, míg az U8-as játékosok vasárnap játszhattak a Jégpalotában.

A KMH két U8-as csapatot indított a tornán egy A és egy C csoportosat. A vasárnapi napról és a hangulatról Vitárius Károly vezetőedző az alábbiakat mondta:
“Az “A” tornán nagy különbségekkel szereplő csapatok voltak. Gyors játékot játszottak és pörgős mérkőzéseket láthattunk. A szezon kezdés idejének eltérése látható volt és az is, hogy mi maximum létszámmal indultunk, hogy mindenkinek lehetősége legyen részt venni és megtapasztalni ezt az iramot. A hangulat, a rendezés kitűnő volt. A gyerekek nagyon jól érezték magukat és már alig várják, hogy újra a jégen legyenek.

A “C” tornán több első meccses játékos is szerepelt, akik közül volt 2013.-as születésű is. A legkisebbek is nagyon harcosan küzdöttek a néha egy teljes fejjel nagyobbak ellen. A hangulat itt is nagyon jó volt. Mindkét meccsen szuper kapusaink voltak, akik kitűnő formában tartották meg a meccseket. A kapusunk első tornáján szerepelt és kitűnően helytállt az erős mezőnyben. Jó szezon lesz az idei a KMH U8 csapatainak.”

Az U10 korosztályban három csapatot neveztünk a Nyitó fesztiválra, A, B és C kategóriában. Az A csapat négy meccset játszott az UTE, FTC, DVTK és a Fehérvár csapatai ellen. Dombauer Péter vezetőedző véleménye szerint jól szerepelt a csapat, de a torna végére jött bele igazán a játékba, bár lövőerőben és gyorsaságban még sokat kell fejlődnie a játékosoknak.
A B csapat három vereséggel és egy döntetlennel zárta a tornát míg a C csapat két döntetlent játszott és egyszer kikapott. A hangulat vidám volt és a rengeteg gyermek nagy örömmel fogadta a válogatott kabaláját Csúszkát, akivel még közös fotót is készítettek.

A gyerekek és az edzők már nagyon várják a szezonkezdést!
Hajrá KMH!

Várnak a Titánok!

Holnap folytatódik az Erste liga! Hokiklub Budapest csapatunkat a Fehérvári Titánok várják otthonukban, a székesfehérvári jégcsarnokban. A fiúk elszántan készülnek, hiszen kemény hét előtt állnak, három mérkőzést is játszanak a hét folyamán, így komoly megmérettetés várja őket, de szerencsére játékosaink és vezetőedzőjük már izgatottan várják, hogy újra és újra a pályára léphessenek.

Lévai Máté nyilatkozatában éreztük, hogy a csapatban van még energia és képesek újult erővel jégre menni, így kíváncsian várjuk a holnapi szereplésüket.

Dátum: 2018.09.11.

Helyszín: Székesfehérvár, Raktár utca 1.

Hajrá Hokiklub Budapest!