Újabb győzelem a csapatnál! A fiúk tegnapi nap folyamán elkezdték a középszakaszt, ahol a Vienna Capitals II csapatával játszottak, már többször megmérkőztek egymással, de a mérleg eléggé kiegyenlített volt eddig 2 győzelem és 2 vereséggel. Tegnap sikerült ezt a mérleget felénk billenteni, ugyanis a fiúk 3-1-es győzelmet arattak a bécsiek ellen.
Az első harmadban a csapatok mintha ismerkedtek volna egymással, mindenkinek voltak helyzetei de még senki nem talált be. A második harmad során megszületett az első gól sajnos nem a Hokiklub színeiben, viszont innentől kezdve a fiúk elég agresszív játékra kapcsoltak, ahol több kiállítást is kaptunk, de minden emberhátrányt sikerült kivédekezniük. A harmadik harmad viszont kivételesen nagyon jól sikerült, rögtön az elején Szappanos Dávid góljával kiegyenlítettünk, nem sokkal később Lakatos Levente is betalált így átvettük a vezetést 2-1-re. Mindannyian izgatottan vártuk, hogy leteljen az idő, hiszen a vége nagyon izgalmas küzdelmekkel telt. az utolsó percben a Vienna még egy gyors időkéréssel megpróbálta felállítani a nyerő taktikát, de szerencsére a csapatunk egy bravúros utolsó másodperces góllal eldöntötte a mérkőzés eredményét, amelyet Szappanos Dávid lőtt ismét.
Hokiklub Budapest-Vienna Capitals II: 3-1
Szép volt fiúk!
Hajrá Hokiklub Budapest!