Hokiklub Budapest-Fehérvári Titánok 02.10. – összefoglaló

Mindkét csapatnak nehezebben indult be ez a mérkőzés, mint szokott. Eleinte mindkét csapat csak kereste magát a jégen, aztán pedig a másik csapat gyenge pontjait. Mivel egyik csapat sem találta eleinte a fogást a másikon, így végül az első harmad gólok nélkül zárult.

A második játékrészre már mindkét csapat sokkal másabb formában jött vissza. A 26. percben Balogh Bence szerezte a mérkőzés első gólját a Titánok csapatából. A 34. percben Mihály Ákos volt a gólszerző, a 39. percben pedig Paul Michael Zion talált a kapuba.

A harmadik harmadot egy szépítéssel kezdték viszont a srácaink. Michal Satek a 44. percben szerzett sikeres találatot. Az 52. percben azonban újra a vendégek szerezhettek új találatot Péter Andor találatával. Az 54. percben pedig Paul Michael Zion szerezte meg második találatát ezen a mérkőzésen.

A héten még lesz az srácoknak egy mérkőzése, ugyanis Csütörtökön a Gyergyói HK csapata látogat el hozzájuk a Tüskecsarnokba, szurkoljatok Nekik akkor is!

Dátum: 2020.02.13.

Korongbedobás: 18:00

Helyszín: Tüskecsarnok

Hajrá Fiúk! Hajrá Hokiklub Budapest!

Jeremy Brodeur az ERSTE csapat legújabb kapusa

A felnőtt férfi csapatunk egy új taggal bővült a napokban. Jeremy Brodeur  Amerikában született és ott is játszott idáig. Legújabb tagunkkat a kapuban láthatjátok viszont a következő mérkőzésektől.

Édesapja, Martin Brodeur NHL játékos volt, és a fia is a nyomdokaiba lépett a profi karrier útján. 

Átigazolása kapcsán feltettünk Neki pár kérdést, hogy jobban megismerhessük legújabb hálóőrünket.

Hallottál, vagy jártál már Budapesten korábban?

Nem voltam még korábban Budapesten. Viszont a barátaimtól már hallottam róla, és azt mondták nagyon szép, sok a látnivaló és sok dolgot lehet itt csinálni. Terveim között szerepel is, hogy a napokban elmegyek kicsit várost nézni.

Miért jöttél el Amerikából? Miért pont Budapest lett a kiszemelt célpont?

Szerettem Amerikában játszani, viszont szerettem volna egy új helyen kipróbálni magam, leginkább Európa volt a cél. Úgy érzem ez egy jó lehetőség a számomra, és szeretném is kihasználni minden percét.

Tudjuk, hogy apukád híres jégkorongozó volt. Miatta kezdtél el játszani, vagy te szerettél volna profi lenni? Illetve hogyan tetszik a profi jégkorongozó élet?

Természetesen az első lépéseimet a jégen apukámnak köszönhetem, és vele mentem először jégre. Viszont az, hogy profi játékos legyek, mint ő az a saját döntésem volt, én szerettem volna magasabb szinten is játszani. Az egyik sisakom, amiben védeni szoktam meccseken az övé volt.

Egyáltalán nem bántam meg, nagyon szeretem ezt az életet, mert sok utazással jár. Emiatt is jött Európa gondolata, hogy mégtöbbet tudjak itt is utazgatni.

Ma edzettél a csapattal először. Hogy érezted magad, milyennek látod a csapatot?

Nagyon jó volt az első edzés, így elsőre nagyon tetszett. A csapattársak nagyon barátságosak, és úgy érzem, szívesen látnak a csapatban, így alig várom a közös munkát és, hogy jobban megismerhessem őket.

Mit vársz a szezontól, így is, hogy a közepébe csöppentél bele?

Szeretnék a csapat hasznos tagja lenni első sorban, hogy segíteni tudjam őket. Illetve, hogy a szezont a lehető legjobban zárhassuk és bejussunk a rájátszásba.

Megvetted már az ajándékokat karácsonyra? Melyik típus vagy, aki előre mgevesz mindent, vagy inkább az utolsó pillanatra halogatod?

Alapvetően olyan ember vagyok, aki az utolsó pillanatra hagy mindent, így ezeket is. De idén megfogadtam, hogy nem így lesz. Remélem itt ez teljesíteni is tudom majd, amikor szabadidőm engedi, tervezek az ajándékokkal foglalkozni.

Sok sikert kívánunk Neki, és sikeres további szezont itt nálunk!

Hajrá Hokiklub Budapest!

Hétvégi EWHL és DEBL sikerek

A hétvégén mind a DEBL mind az EWHL csapatunk két mérkőzést játszott.

A DEBL csapat Szombaton és Vasárnap is hazai mérkőzést játszott. 

Szombaton a Kitzbühel csapatát fogadták a lányok, ahol 2-0-ra sikerült nyerniük. 

A lányok az első harmadban megszerezték a vezetést és a pontokat. A 7. percben Puskás Noémi talált az ellenfél hálójába, a 10. percben pedig Juntilla Jenni szerezte meg a KMH 2. gólját. Ezután nagyon szépen tartották magukat és a védelem nem engedte át az ellenfél támadásait.

Vasárnap az Ice Cats Linz csapatát győzték le 7-1-re.

A vasárnapi egy sokkal gól gazdagabb mérkőzés volt. Először a 10. percben a Linz csapata szerezte meg a vezetést, de még szintén a 10. percben jött az egyenlítést Szelényi Hang Lilien találatából. A 16. percben Horváth Dominika szerezte meg a vezetést érő gólt. A 24. percben újból Szelényi Hang Lilien talált a hálóba. A következő gól a 26. percben Puskás Noémi lőtte, ezután a 40. percben is ő talált a hálóba. A 41. percben Fodor L lőtt gólt. Az utolsó gólt Schmidt-Natkay Alíz szerezte az 52. percben. 

Szilágyi Levente vezetőedző a mérkőzésekről: Az első mérkőzésen sikeresen megszereztük az első harmadban a győzelmet és azt gondolom, nagyon jól játszottunk akkor, illetve a kapusunk nagyon jól tartott minket. A második mérkőzés a második felével nagyon elégedett vagyok, azt a teljesítményt hozták a lányok amit elvártunk tőlük.

Az EWHL csapat szombaton reggel Bécsben mérkőzött meg a helyi Sabres Vienna csapatával, akikkel 2-3-as mérkőzést játszottak.

A 11. percben Jókai Szilágyi-Kinga szerezte meg a vezetést, amit Huszák Alexandra 19. percben lőtt találata követett. A mérkőzés utolsó KMH-s gólját a 30. percben Somogyi Vivien szerezte meg. Ezután a hazaiaktól Madison Field duplázott, de ez így sem volt elég a győzelemre.

Vasárnap a lányok már itthon játszották az EWHL Szuperkupa következő fordulóját. A Salzburg csapatával játszottak egy nagyon szép, 10-2-es végeredményű mérkőzést.

A KMH góllövői: 5. perc: Molnár Mónika, 12. perc: Szick Dorka, 14. perc: Sarah Steele, 19. perc: Huszák Alexandra, 24. perc: Averi Nooren, 30. perc: Szamosfalvi Petra, 34. perc: Huszák Alexandra, 40. perc: Somogyi Vivien, 43. perc Kaitlin Lowy, 50. perc: Averi Nooren.

Mika Väärälä vezetőedző: Nem a tabella a lényeg, minden meccset igyekszünk a helyén kezelni és mindegyiket komolyan venni, hiszen a papíron kevésbé erős csapatok is tudnak meglepetést okozni. Szerencsére a lányok tették a dolgukat, és nagyon ügyesen helyt álltak a pályán, így sikerült nyerniük.

Szép volt lányok! Hajrá KMH!

DAB-Hokiklub Budapest mérkőzés összefoglaló

A tegnapi napon csapatunk Dunaújvárosba látogatott, ahol az Acélbikák csapata fogadta Őket hazai pályán. Egy izgalmas, fordulatos mérkőzést láthattunk, ahol mindkét csapat nagyon odatette magát és nagyon szépen küzdött.

Az első harmadot már nagyon erősen kezdtük meg. Az első góltra nem is kellett sokat várni, hiszen a 6. percben Kristoffer Pihlqvist szerezte meg a vezetést a csapatnak Fejes Nándor és Michal Satek gólpasszából. (0-1) Ezután a 7. percben Silló Arnold talált először a hazaiaktól a kapuba. (1-1) Az első játékrész végén a 19. percben pedig Kovács Bronson Zoltán szerezte meg a hazaiak második gólját. (2-1)

A szünet után mindkét csapat nagy elszántsággal lépett a jégre. Lehetett látni mindkét oldalt a győzni akarást és a küzdést. Ennek köszönhetően a második harmad feléig nem sikerült egyik csapatnak sem áttörni a másik védelmét. Ez végül a 32. percben Szűcs Istvánnak sikerült, és ezzel megszerezte a Hokiklub Budapest második gólját a mérkőzésen és az egyenlítést. (2-2) A következő gól a 38. percben Kovács Bronson Zoltáné volt, ezzel zárták a szünet előtt a a gólok sorát. (3-2)

Az utolsó harmadban ugyan az a küzdelem volt jellemző mint a második játékrészre, nem bírt egymás védelmével a két csapat, sorra akadtak a helyzetek, de mindet sikerült kivédeni. Ezt a 45. percben Tamás István gólja törte meg, ezzel kialakítva a mérkőzés végeredményét. (4-2)

Nagyon szoros meccset játszottunk a mai napon. Nagyon jók voltak a srácok, és meg voltam elégedve a játékukkal, lehetett volna ez alapján több is az eredményjelzőn. A DAB most jobban ki tudta használni az emberelőnyeit, legközelebb erre jobban oda kell figyelni. – Gröschl Tamás vezetőedző.

A jegyzőkönyvet itt tekinthetitek meg.

Szép volt Fiúk! Hajrá Hokiklub Budapest!

Rajtol az Erste Liga szezon!

Hokiklub Budapest felnőtt férfi csapatunk pénteki nap folyamán elkezdi a 2019/2020-as Erste Liga szezont. Első ellenfelünk a szintén budapesti UTE csapata, nem lesz könnyű mérkőzés, de reméljük a fiúk hasonlóan kiváló teljesítményt tudnak nyújtani, mint a Léva elleni felkészülési mérkőzésen. A csapatot kérdeztük a szezon kezdésről, egyöntetűen várták már a meccseket, hogy megtörjék az augusztusi edzések dömpingjét. A fiúk az elmúlt héten felkészülési mérkőzéseket játszottak, és kiemelkedik közte a két nyertes meccs Léva csapata ellen, reméljük ez a játékosainknak elég nagy lendületet adott a sikeres szezon kezdéshez!

UTE-Hokiklub Budapest

Korongbedobás: 18:00

Helyszín: Újpesti Jégcsarnok, Budapest Megyeri út 13. 

A mérkőzés az Újpesti Jégcsarnokban lesz, amelyhez az alábbi linken találják az eseményt:

https://www.facebook.com/events/1613387705458454/

Azoknak, akik élőben nem tudják követni a meccset az alábbi stream linken tudják majd nézni a mérkőzést:

Hajrá Hokiklub Budapest!

6-3-as győzelem Léva csapata ellen!

Felnőtt férfi csapatunk az augusztusi felkészülést edzőmérkőzésekkel zárja a szezon kezdés előtt. Pénteken Lévára utazott csapatunk, ahol a helyi együttessel mérkőztek meg, amit sikeresen 6-3-ra meg is nyertek! Csapatunk vezetőedzőjével Gröschl Tamással beszélgettünk a nyertes mérkőzés kapcsán.

„Nagyon elégedetten hagytuk el a pályát, hiszen egy nehéz ellenfél ellen sikerült nyernie a csapatnak. A fiúk összeszedetten és fegyelmezetten játszottak, így érezhetően jobban sikerültek a taktikai elemek is. Az eddigi mérkőzések segítettek abban, hogy észre vegyük mik azok a pontok, ahol még fejlődnünk kell, és a stábbal folyamatosan azon dolgozunk, hogy ez a fejlődés folyamatos legyen. Szeretnénk, ha ez a győzelem nem csak egyszeri lenne, hanem egy kiegyensúlyozott performansz része legyen, ami a szezon összes mérkőzésén megmutatkozik. A csapat a hétvégén sem pihent, hiszen készültünk a holnapi visszavágóra hazai pályán, ami jó teszt lehet ebből a szempontból a csapatnak. Reméljük, hogy az augusztusi felkészülési munkánk gyümölcse a liga kezdésre beér és a szurkolókat hasonlóan izgalmas és jó meccsekkel tudjuk majd fogadni a szezon során. „

2019.09.09-én hétfőn mindenkit sok szeretettel várunk a Tüskecsarnokba a Hokiklub Budapest-Levice felkészülési mérkőzésre, amely 17:40-kor fog kezdődni!

Hajrá Hokiklub Budapest!

“ÜTŐS” nap a KMH-nál

Szeretettel meghívjuk egyesületünk női játékosait egy év végi közös ütőpróbára. Május 21-én 19:00 órától csak a lányoké lesz a terep a Tüskesátor jegén, ahol a Marczi skate szakképzett emberei várják őket, hogy kipróbálhassák a különböző ütőféléket. Várunk minden lány játékosunkat az eseményre, ahol a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki megtalálhatja a számára megfelelő ütőt.

 

Az esemény keretein belül lehetőség nyílik a már nem használt felszerelések csere-beréjére is, hátha a kisebb korosztályokban játszó játékosok hasznát veszik egy-egy régebbi darabnak.

Dátum: 2019.05.21., kedd

Időpont: 19:00

Helyszín: Tüskesátor

IV. Méri Janka Emléktorna

Idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre a KMH által szervezett Méri Janka Emléktorna. A női jégkorongosok április 12-14 között mérhetik össze erejüket a Tüskesátorban valamint a Tüskecsarnokban. A három napig tartó rendezvényen hazai és külföldi csapatok is szerepelnek majd: MAC Marilyn, Angels, OHA, Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia, Serbian Girls, Gyergyói Hokiklub valamint a KMH 2 csapata. Ezzel a tornával Méri Janka, egykori jégkorongozónk előtt tiszteleg a KMH Sportegyesülete. Ez a rendezvény azért rendkívüli, mert fejlődési lehetőséget biztosít a kezdő női jégkorongosoknak is.

Az első 2 meccsre a mai napon kerül majd sor 18:50-kor valamint 20:00-kor. A szombati nap izgalmas eseményei 8:00-tól egészen 19:30-ig zajlanak majd. Vasárnap pedig a helyosztóké lesz a főszerep reggel 10:00-tól.

Gyertek minél többen és szurkoljunk együtt a lányoknak!

Sok sikert kívánunk minden csapatnak!

Elkezdődött a finn hét a Tüskesátorban

A héten rendezik meg nálunk a finn hetet és a kapustábort a Tüskesátorban, melyekre idén is három finn szakember érkezett, hogy támogassák a KMH edzőinek a munkáját, felmérjék a gyerekek tudását és segítsék a fejlődésüket. Erkko Korpela, Jukka Matti Aho és Mika Pieniniemi  már harmadik alkalommal látogatnak el hozzánk, hogy tudásukkal erősítsék az egyesületünket. A képességfejlesztő tréningek hétfőtől-csütörtökig tartanak majd játékosainknak, akárcsak a kapusedzések.

Izgatottan várjuk, hogy milyen visszajelzéseket kapunk majd egyesületünkről a három kiváló finn szakembertől. Az biztos, hogy a gyerekek és az edzői stáb is izgatottan várták őket. Reméljük játékosaink meg tudják mutatni a külföldi edzőknek, hogy igazán mire is képesek.

II. Tüske Kupa a Tüskesátorban

Március 23-24-én, azaz most hétvégén kerül megrendezésre második alkalommal a Tüske Kupa, mely nagyon izgalmasnak ígérkezik. Ez egy nemzetközi jégkorong torna, ahol NHL csapatok mezeit ölthetik magukra a játékosok. Összesen 8 csapat fog részt venni ezen a nagyszerű eseményen: UTE, DVTK, Szeged, HKMH Bled, Vasas, KSI, IOGJA és KMH. Ez a kétnapos rendezvény kiváló lehetőség arra, hogy a játékosok magyar és külföldi csapatokkal szemben mérjék össze tudásukat.

A torna szabályai

Korosztály:

2008-5 játékos

2009-5 játékos

2010-5 játékos

2 Kapus: 2008 vagy annál fiatalabb

3 perc korong nélküli bemelegítés

A mérkőzések időtartama: 2 x 13 perc 30 másodperc tiszta játékidővel, 3 perc szünettel

90 másodpercenként sorcsere

Kupa különlegessége

A játékosok NHL csapatok mezeiben játszanak, amiket a torna után haza is vihetnek

A részvevők az alábbi csapatok mezeit ölthetik majd magukra


UTE Ottawa Senators
DVTK Calgary Flames
KMH New York Rangers
SZEGED Vegas Golden Knights
HKMK BLED Tampa Bay Lightning
VASAS Toronto Maple Leafs
KSI Montreal Canadiens
IOGJA Chicago Blackhawks

A csoportmérkőzések szombaton 8:00 – 17:45 óráig, vasárnap pedig 7:45 – 12:30-ig tartanak majd. Ezt követően kerül sor a helyosztók lebonyolítására 12:50 – 16:20 között. A döntőt 16:35 – 17:35-ig láthatjuk majd, a díjak átadására pedig 17:40-kor kerül sor.

Gyertek el minél többen szurkolni a játékosoknak, csapatoknak! Legyetek részesei ti is ennek az izgalmas rendezvénynek.